Kis türelmet
Jonatán szövetséget köt Rómával és Spártával.
12 Amikor Jonatán alkalmasnak találta az időt, embereket keresett, elküldte őket Rómába, hogy a barátsági szerződést megerősítse és megújítsa velük. Spártába és más helyekre is küldött hasonló tartalmú leveleket. Elmentek Rómába, megjelentek a szenátusban és előadták: „Jonatán főpap és a zsidók népe küldött bennünket, hogy a korábbi barátságot és szövetséget megújítsuk.” Erre ellátták őket a helységek elöljáróihoz intézett levelekkel, hogy biztonságban visszatérhessenek Júda földjére. Íme, annak a levélnek a mása, amelyet Jonatán a spártaiaknak írt: „Jonatán főpap, a nép tanácsa, a papok és a zsidók népe üdvözletét küldi testvéreinek, a spártaiaknak. Már ezelőtt is kapott Oniász főpap leveleket királyotoktól, Areiosztól, hiszen testvéreink vagytok. Oniász tisztelettel fogadta a követeket, és átvette a levelet, amelyben szövetségről és barátságról volt szó. Nincs ugyan rá szükségünk, hiszen vannak szent könyveink, amelyekből vigasztalást meríthetünk, mégis elküldjük követeinket, újítsák meg veletek a barátságot és a testvériséget, nehogy elidegenedjünk tőletek. Mert azóta, hogy írtatok nekünk, már nagy idő telt el. De azóta is mindig megemlékezünk rólatok ünnepeinken és más arra való napokon, amikor áldozatot mutatunk be, és imádkozunk, ahogy helyénvaló és illő is megemlékezni a testvérekről. Örülünk hírneveteknek. Bennünket sok szorongattatás és háborúság vett körül, mert a királyok körülöttünk megtámadtak minket. De nem akartunk sem nektek, sem többi szövetségesünknek és barátainknak a terhetekre lenni ezekkel a háborúskodásokkal. Mert mellettünk volt az ég segítsége, így megmenekültünk ellenségeinktől, nekik pedig megaláztatásban volt részük. Kiválasztottuk Antiochusz fiát, Numenioszt meg Jázon fiát, Antipatert és elküldtük a rómaiakhoz, újítsák meg velük a korábbi barátságot és szövetséget. De meghagytuk nekik, hogy hozzátok is menjenek el, benneteket is üdvözöljenek és nektek is vigyenek levelet testvériségünk felújítása végett. Jól tennétek, ha válaszolnátok rá.” Íme, annak a levélnek a mása, amelyet Oniásznak küldtek: „A spártaiak királya, Areiosz üdvözletét küldi Oniász főpapnak. Egy írásban nyomára bukkantak annak, hogy a spártaiak és a zsidók testvérek, Ábrahám nemzetségéből származnak. Minthogy ezt tudjuk, jól tennétek, ha értesítenétek hogylétetekről. Mi pedig azt válaszoljuk nektek: Jószágotok s amitek van, a mienk is, a mi vagyonunk meg a tiétek is. Utasítást adtunk, hogy ezeket adják tudtotokra.”
Jonatán Cöle-Szíriában, Simon Filoteában.
Akkor Jonatán hírét vette, hogy Demetriusz vezérei visszatértek egy még nagyobb sereggel, mint azelőtt, hogy hadat indítsanak ellene. Erre elindult Jeruzsálemből, és kivonult eléjük Hamat vidékére, mert nem akarta, hogy módjuk legyen rátörni országára. Hírszerzőket küldött táborukba. Ezek visszatértek és jelentették, hogy éjszaka támadást terveznek. Amikor tehát a nap lenyugodott, Jonatán parancsot adott embereinek, hogy maradjanak ébren, és egész éjjel legyenek fölfegyverkezve, harcra készen. A tábor köré őröket állított. Amikor az ellenség megtudta, hogy Jonatán és emberei készen állnak a harcra, megijedtek és elvesztették bátorságukat. Tábortüzet gyújtottak és elvonultak. De Jonatán és emberei egész reggelig nem vették észre, hiszen égtek a tábortüzek. Akkor azonban üldözőbe vette őket Jonatán, de már nem tudta őket utolérni, mert már átkeltek az Eleutherusz folyón. Erre Jonatán a zabadiaiaknak nevezett arabok ellen fordult. Legyőzte és kifosztotta őket. Aztán elindult és Damaszkuszba ment, átvonult az egész országon. Simon is kivonult, Aszkalon és a közelében fekvő erődök ellen intézett támadást. Utána Joppe felé vette útját és el is foglalta. Hallotta ugyanis, hogy ki akarták szolgáltatni az erődöt Demetriusz embereinek. Őrséget helyezett oda, hogy védelmezzék.
Jonatán építkezései.
Hazatérve Jonatán összehívta a nép véneit, és megtanácskozta velük a júdeai erődök ügyét, azt, hogy magasabbra húzzák Jeruzsálem falait, és hatalmas falat emelnek a vár és a város közé, hogy a várat elkülönítsék a várostól, hadd legyen elszigetelve, hogy az ottaniak sem venni, sem eladni ne tudjanak. Összefogtak a város felépítésére. Amikor a keleti részen a pataknál egy darabon ledőlt a fal, kijavították, és elnevezték Karenatának. Simon Adidát építette fel a síkságon, megerősítette és ellátta kapukkal és zárakkal.
Jonatán ellenségei kezére kerül.
Trifon azt tervezte, hogy Ázsia fölött megszerzi az uralmat, diadémot tesz a fejére és kezet emel Antiochusz királyra. Félt azonban, hogy Jonatán ezt nem fogja tűrni, hanem harcba száll vele. Ezért ürügyet keresett rá, hogy elfogja és megölje. Ezért elindult és elment Bet-Sánba. Jonatán negyvenezer válogatott harcosból álló sereggel vonult fel ellene; ő is Bet-Sánba ment. Amikor Trifon látta, milyen nagy sereggel érkezett, óvakodott kezet emelni rá. Tisztelettel fogadta, bemutatta barátainak, elhalmozta ajándékokkal, majd meghagyta barátainak és katonáinak, hogy úgy engedelmeskedjenek neki, mint saját magának. Aztán így szólt Jonatánhoz: „Miért fárasztottad ide egész népedet, mikor nincs köztünk háború? Küldd őket haza, de előbb válassz ki magadnak néhány embert kíséretül. Aztán gyere el velem Ptolemaiszba. Átengedem neked a többi erőddel és helyőrséggel, valamint az összes tisztviselővel együtt. Aztán megfordulok és visszamegyek. Mert ezért jöttem ide.” Jonatán hitt neki, úgy tett, amint javasolta, elbocsátotta csapatait, s azok vissza is tértek Júdeába. Csak 3000 férfit tartott vissza, de közülük kétezret Galileában hagyott, így mindössze ezer férfi kísérte. Mihelyt Jonatán bevonult Ptolemaiszba, a ptolemaisziak bezárták a kapukat, elfogták, kísérőit pedig kardélre hányták. Aztán Trifon csapatokat és lovasokat küldött Galileába és a nagy síkságra azzal, hogy semmisítsék meg Jonatán csapatait. De amikor ezek meghallották, hogy (Jonatánt) embereivel együtt foglyul ejtették és megölték, kölcsönösen bátorították egymást, csatasorba álltak, készen a harcra. Amikor üldözőik látták, hogy kockáztatják az életüket, visszafordultak. Így valamennyien visszatértek Júda földjére. Elsiratták Jonatánt és embereit, és nagyon féltek. Egész Izrael nagy gyászt tartott. Körülöttük a pogány népek mind azon voltak, hogy kiirtsák őket. Azt mondták: „Nincs többé vezérük és segítőjük. Rajta, támadjuk meg őket, és még emlékezetüket is irtsuk ki az emberek közül.”
5. SIMON FŐPAP (KR. E. 142–134)
Simon átveszi a vezetést.
13 Simon hírét vette, hogy Trifon hatalmas sereget gyűjtött, és be akar nyomulni Júda földjére, és el akarja pusztítani. De látta, hogy a nép retteg és fél, ezért elment Jeruzsálembe, összegyűjtötte a népet
,
és bátorítva őket így beszélt hozzájuk: „Magatok is tudjátok, mit tettek testvéreim és atyám háza a törvényért és a szentélyért, mennyi harcot és szorongattatást vállaltak. Minden testvérem meghalt Izraelért, csak én maradtam élve. Így távol legyen tőlem, hogy a szükség idején kíméljem életemet. Én sem vagyok jobb testvéreimnél. Ellenkezőleg, bosszút állok népemért, a szentélyért, asszonyainkért és gyermekeinkért. Mert a pogány népek mind összefogtak, hogy gyűlöletükben kiirtsanak bennünket.” E szavak hallatára újra fölébredt a nép bátorsága. Hangosan fölkiáltottak: „Te vagy a vezérünk Júdás és testvéred, Jonatán helyett! Vezess bennünket harcra, megteszünk mindent, amit parancsolsz!” Erre összegyűjtötte a fegyverforgatásra alkalmas férfiakat, sürgősen fölépítette Jeruzsálem falait, és körös-körül megerősítette. Absalom fiát, Jonatánt nagy sereggel Joppéba küldte. Az elűzte onnan az ott lakókat, és megvetette benne a lábát.
Simon kiűzi Trifont Júdeából.
Trifon elindult egy nagy sereggel Ptolemaiszból, hogy betörjön Júda földjére. Jonatán is vele volt, fogolyként. Simon a síkság szélén, Adidánál ütötte fel táborát. Amikor Trifon meghallotta, hogy Simon testvére, Jonatán helyére lépett, és készen áll, hogy harcba szálljon vele, követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: „Amiatt a pénz miatt fogtuk el testvéredet, Jonatánt, amivel a királyi kincstárnak tartozik, a tisztsége fejében. Küldj 100 ezüsttalentumot és fiai közül kettőt túsznak, nehogy szabadon bocsátása után ellenünk forduljon. Akkor szabadon engedjük.” Simon észrevette ugyan, hogy csel lappang szavai mögött, mégis elküldött a pénzért és a fiúkért, nehogy magára vonja a nép gyűlöletét. Akkor azt mondanák: „Nem küldtem el neki a pénzt és a fiúkat, azért pusztult el.” Tehát elküldte a fiúkat és a 100 talentumot. De (Trifon) megszegte szavát és Jonatánt nem engedte szabadon. Ellenkezőleg, Trifon elindult, hogy behatoljon Júda földjére és elpusztítsa. De kerülőutat tettek Adora felé. Simon minden helységben szembeszállt vele csapataival, ahová csak bevonult. A vár őrsége követeket küldött Trifonhoz, hogy sürgessék: siessen oda a pusztán át és küldjön nekik élelmet. Erre Trifon egész lovasságát útnak akarta indítani. De azon az éjszakán sok hó esett, így nem tudott segítségükre sietni. Ezért elindult, tábort bontott, és Gileád felé vette az irányt. Baszkama közelében megölette Jonatánt. Ott is temették el. Aztán Trifon megfordult, és visszatért hazájába.
Simon eltemeti Jonatánt.
Simon elküldött és elhozatta testvérének, Jonatánnak a csontjait. Modinban, atyái városában temette el. Egész Izrael nagy gyásszal siratta és sok napig gyászolta. Simon atyja és testvérei sírján síremléket emelt, olyan magasat, hogy messziről látszott; elölről is, hátulról is csiszolt kövekből készült. Aztán hét piramist emelt, egyet – a többivel szemközt – az apjának, aztán az anyjának és a négy testvérének. Végül támfalat csatolt hozzájuk, körülvette őket magas oszlopokkal. Az oszlopokra örök emlékezetül fegyverdíszeket és a fegyverek mellé hajókat vésetett, hogy mind láthassák a tengeren járók. Ezt a síremléket emelte Modinban, máig is áll.
Simon II. Demetriusz mellé áll.
Trifon álnokul bánt a fiatal királlyal, Antiochusszal, és megölte. Átvette helyette a hatalmat, föltette Ázsia diadémját, és nagy bajt hozott az országra. Simon azonban fölépítette az erődöket Júdeában, ellátta őket magas bástyákkal, erős falakkal, kapukkal és zárakkal, aztán élelmet vitetett az erődökbe. Majd férfiakat választott Simon, és elküldte őket Demetriusz királyhoz, hogy adjon haladékot az országnak. Mert Trifon egész működése rablásból állt. Demetriusz király kedvező üzenetet küldött, ezt a levelet írta válaszul: „Demetriusz király üdvözletét küldi Simon főpapnak, a királyok barátjának, valamint a véneknek és a zsidók népének. Megkaptuk az aranykoszorút és a pálmaágat, amit küldtetek, és készen vagyunk rá, hogy teljes békét kössünk veletek. Majd írunk a tisztviselőknek, hogy adjanak nektek haladékot. Minden, amit kilátásba helyeztünk nektek, érvényben marad. Az erődöket is megtarthatjátok, amelyeket építettetek. Megbocsátjuk mind a mai napig minden tévedésteket és vétketeket. A koronaadót, amivel tartoztok és azokat a szolgáltatásokat, amelyek Jeruzsálemet még terhelik, mind elengedjük. Ha pedig akadnának néhányan, akik közületek be akarnak állni a testőrségbe, azokat be kell sorozni. Legyen közöttünk békesség!” A 170. esztendőben lekerült Izraelről a pogányok igája. A nép ezt kezdte írni az iratokban és a szerződésekben: „Simonnak, a nagy főpapnak, a zsidók vezérének és fejedelmének első esztendejében.”
Simon elfoglalja Gezert.
Azokban a napokban Simon Gezer előtt ütötte fel a táborát és körülzárta csapataival. Ostromtornyot épített, és a városhoz vitette. Az egyik bástyán rést ütött, és elfoglalta. Az ostromtorony őrsége behatolt a városba. Ott nagy nyugtalanság támadt. A város lakói az asszonyokkal és a gyerekekkel együtt felvonultak a falakra. Megszaggatták ruhájukat, hangosan jajgattak, és könyörögtek Simonnak, nyújtson nekik békejobbot. „Ne bánj velünk gonosz tetteink, hanem irgalmasságod szerint!” Simon kiengesztelődött, és nem folytatta tovább a harcot. De kiutasította őket a városból, és megtisztította a házakat, amelyekben bálványok voltak. Aztán hálaadó és dicsőítő énekek kíséretében megtartotta bevonulását. Eltávolított mindent, ami tisztátalan volt, és olyan férfiakat telepített oda, akik megtartották a törvényt. Még jobban megerősítette az erődöt, és magának is berendezett ott egy házat.
Simon elfoglalja Jeruzsálem várát.
A jeruzsálemi vár őrségének megtiltotta, hogy ide-oda járjanak az országban, adjanak és vegyenek. Ezért nagy hiányt szenvedtek, és sokan éhen haltak közülük. Akkor Simonhoz fordultak, nyújtson nekik békejobbot. Megadta nekik, de elkergette onnan őket, és megtisztította a várat minden tisztátalanságtól. A 171. esztendő második hónapjának huszonharmadik napján megtartották bevonulásukat, ujjongással pálmaágakat lengetve, citera, cintányér, hárfa, hálaadó és dicsőítő énekek kíséretében. Mert gonosz ellenség pusztult ki Izraelből. Elrendelte, hogy ezt a napot minden esztendőben örömünnepként ünnepljék. Aztán megerősítette a templomdombon a vár melletti erődöt, s ott lakott övéivel együtt. Amikor Simon látta, hogy a fia, János érett férfi lett, megtette az egész haderő parancsnokává. (János) Gezerben telepedett le.
Simon dicsérete.
14 A 172. esztendőben Demetriusz király összegyűjtötte csapatait és Médiába vonult, hogy segítséget szerezzen magának a Trifon elleni harchoz. Amikor Perzsia és Média királya, Arszakesz meghallotta, hogy Demetriusz betört a területére, üzent egyik vezérének, hogy fogják el élve. Ez kivonult, legyőzte Demetriusz seregét, őt magát pedig elfogta és Arszakesz elé vitte, aki aztán fogságba vetette. Nyugalom volt az országban, amíg csak élt Simon. Népe javára törekedett, ujjongtak hatalmán és nevén minden időben. Dicsőségét megtetézve megszerezte Joppét kikötőnek, utat nyitott a tenger szigeteihez. Kiterjesztette népe határait, birtokba vette az országot. Rengeteg foglyot hazavezetett, elfoglalta Gezert, Bet-Curt és a várat, kiszórta belőle az utálat tárgyát. Nem tudott neki senki ellenállni. Békében művelhették földjüket, a föld meghozta termését, és a fa is a mezőn a gyümölcsöt. Az öregek az utcán üldögéltek, mind a jólétről beszéltek. A fiatalok hírrel-névvel ékes hadiöltözéket viseltek. A városokat ellátta élelemmel, erős erődökké építette ki. Nevét dicsérve emlegették egészen a föld határáig. Békét szerzett az országnak, Izrael örömtől ujjongott. Mindenki szőlője és fügefája árnyékában ült, nem volt, aki rettegést keltett. Ellenség nem háborgatta őket az országban, királyokat győztek le abban az időben. Gyámola volt népe elesettjeinek, és kiirtotta a gonoszokat és a hitszegőket. Megtartotta a törvényt. Új fényt szerzett a templomnak és gyarapította fölszerelését.
A Spártával és Rómával kötött szövetség megújítása.
Amikor Rómában és Spártában megtudták, hogy Jonatán meghalt, nagy szomorúság támadt. De aztán hírét vették, hogy testvére, Simon lett helyette a főpap, ő uralkodik az országon és a városokon. Így írtak neki – érctáblákon –, hogy megújítsák vele a barátságot és a szövetséget, amelyet testvéreivel, Júdással és Jonatánnal kötöttek. Felolvasták az egybegyűlt nép előtt Jeruzsálemben. Ez annak a levélnek a másolata, amelyet a spártaiak küldtek: „A spártaiak elöljárói és az egész város üdvözletüket küldik Simon főpapnak, a véneknek, a papoknak és a zsidók népének. A követek, akiket küldtetek, beszámoltak dicsőségetekről és hírnevetekről. Örültünk a hírnek. Jelentésüket beiktattuk a nép határozatai közé, a következőképpen: A zsidók küldöttei, Antiochusz fia, Numeniusz és Jázon fia, Antipater eljöttek, hogy megújítsák velünk a barátságot. A nép úgy határozott, hogy ezeket az embereket tiszteletteljes fogadtatásban részesíti, jelentésük másolatát meg besorolja az állam iratai közé, emlékeztetőnek a spártai nép számára. Simon főpapnak is készítünk róla egy másolatot.” Simon ezután Rómába küldte el Numeniuszt, egy 1000 mina értékű aranypajzzsal, hogy újítsa meg velük a szövetséget.
Simon kitüntetése.
Amikor a nép ezekről az eseményekről értesült, ezt mondta: „Hogyan köszönjük ezt meg Simonnak és fiainak? Mert ő is, testvérei is, atyjának egész háza bátor embereknek bizonyultak. Visszaverték Izrael ellenségeit és biztosították neki a szabadságot. Érctáblákra vésték és a Sion hegyén helyezték el, oszlopokon. A felirat másolata így hangzik: „A 172. esztendő Elul hónapjának tizennyolcadik napján Simon főpap harmadik évében Azaramelben a papoknak és a népnek, az elöljáróknak, valamint az ország véneinek nagy gyülekezetében tudtunkra adták a következőket: Azokban a harcokban, amelyek országunkban dúltak, Joarib fiainak egy utóda, Mattatiásnak a fia, Simon, valamint testvérei kockáztatták életüket, és ellenálltak az ellenségnek, hogy megoltalmazzák szentélyüket és törvényüket. Ezzel nagy hírnevet szereztek népüknek. Jonatán összefogta a népet és a főpapja volt mindaddig, míg meg nem tért népéhez. Ekkor ellenségei be akartak hatolni az országba, hogy pusztává tegyék földjét, és rátegyék a kezüket a szentélyre. De föllépett Simon és harcolt a népért. Javainak jó részét felajánlotta, hogy legyen miből népe csapatait fölfegyverezni és fizetni. Megerősítette Júda városait és Júdea határánál Bet-Curt, amely azelőtt az ellenségnek szolgált erődül, és zsidó katonákat helyezett oda őrségnek. Joppe kikötővárost is megerősítette, továbbá Asdod határában Gezert, ahova azelőtt az ellenség fészkelte be magát, és zsidókat telepített oda, ellátva őket mindennel, amire csak szükségük volt. Amikor a nép látta Simon hűségét és a hírnevet, amelyet népének szerzett, megtették vezérnek és főpapnak, ezekre az érdemekre való tekintettel, továbbá igazságosságáért és népe iránt tanúsított hűségéért, végül, mert mindent megtett azért, hogy népét fölemelje. Az ő idejében, az ő segítségével sikerült kiirtani a pogányokat az országból és ugyanígy azokat az embereket is, akik Dávid városában, Jeruzsálemben állomásoztak, várat építettek maguknak, innen támadásokat indítottak, megszentségtelenítették a szentély környékét és súlyosan sértették a szentségét. Zsidókat telepítettek oda, és megerősítette az ország és a város védelmére. Jeruzsálem falait is magasabbra emelte. Így Demetriusz király megerősítette a főpapi tisztségben, barátai közé sorolta és nagy kitüntetésekben részesítette. Mert hallotta, hogy a rómaiak barátaiknak és testvéreiknek tekintik a zsidókat és Simon követeit tisztelettel fogadták. Ezért elhatározták a zsidók és a papok, hogy Simon legyen a fejedelmük és a főpapjuk, míg föl nem lép egy hitelt érdemlő próféta. Ő legyen a vezérük is, viselje gondját a szentélynek, rendeljen tisztviselőket az ország, a sereg és az erődök ügyeinek intézésére, s gondoskodjék az istentiszteletről. Parancsának mindenki köteles engedelmeskedni. Az országban minden iratot, oklevelet az ő nevében kell kiállítani. Viselhet bíbort és aranyat. Senkinek sem szabad a népből vagy a papok közül ezekből valamit is érvénytelennek nyilvánítani vagy parancsainak ellene szegülni, tudta nélkül az országban gyűlést tartani, bíbort ölteni vagy díszül aranycsatot viselni. Aki ezek ellen vét vagy valamit nem tart meg, büntetést érdemel.” Az egész nép hozzájárult ahhoz, hogy Simon ezek szerint járjon el. Simon elfogadta és beleegyezett hogy átvegye a főpapi tisztséget, és hogy a zsidók és a papok fejedelme legyen, s mindnyájuk élén álljon. Elhatározták, hogy ezt az iratot érctáblára vésik és a templom falán helyezik el, egy jól látható helyen. Ugyanakkor a kincstárban is elhelyeznek egy másolatot, hogy Simonnak és fiainak kéznél legyen.
VII. Antiochusz elismeri Simon kiváltságait.
15 Demetriusz király fia, Antiochusz levelet küldött a tenger szigeteiről a zsidók papjának és fejedelmének, Simonnak és az egész népnek. Így szólt: „Antiochusz király üdvözletét küldi Simon főpapnak és fejedelemnek, meg a zsidók népének. Némely gonosztevők hatalmukba kerítették őseink birodalmát, de én elhatároztam, hogy magamhoz ragadom a hatalmat és helyreállítom, ahogy régen volt. Ezért csapatokat gyűjtöttem és hajókat szereztem. Azt tervezem, hogy partra szállok és megbüntetem azokat, akik pusztává tették országunkat és sok várost leromboltak birodalmamban. Nos, megígérem, hogy az adókat elengedem, mégpedig mindazokat, amelyeket az előző királyok is elengedtek, és megadom azokat a kiváltságokat is, amelyekben részesítettek. Megengedem, hogy törvényes pénzt veress országodnak. Jeruzsálem és a szentély legyen szabad. Tartsd meg fegyvereidet, amelyeket szereztél és erődeidet is, amelyeket építettél, és amelyek a kezeden vannak. Elengedem minden tartozásodat, amivel a királyi kincstárnak tartozol és minden adódat is, ami a jövőben járna tőled a koronának, mostantól egyszer s mindenkorra. Mihelyt helyreállítjuk uralmunkat, téged is, népedet is, a szentélyt is nagy megtiszteltetésben részesítjük, úgyhogy dicsőségtek az egész földön ismeretessé válik.” A 174. esztendőben Antiochusz bevonult ősei földjére. A csapatok mind mellé álltak, csak kevés maradt hű Trifonhoz. Antiochusz üldözőbe vette, és Trifon a tenger melletti Dorába menekült, mert ráébredt, hogy utolérte a baj, csapatai is elhagyták. Antiochusz százhúszezer gyalogossal és nyolcezer lovassal ostrom alá vette Dorát. Minden oldalról körülzárta a várost. A hajók a tenger felől támadtak. Így a szárazföld és a tenger felől is szorongatta a várost, nem mehetett senki se be, se ki.
Rómából visszatérnek a követek.
Numeniusz és kísérői visszatértek Rómából, hozták a királyoknak és országoknak szóló leveleket. Ez volt bennük: „A római konzul, Luciusz üdvözletét küldi Ptolemeusz királyának. Fölkerestek a zsidók követei mint barátok és szövetségesek, hogy a korábbi barátságot és szövetséget megújítsák velünk. Simon főpap és a zsidók népe küldte őket, s hoztak egy 1000 minát érő aranypajzsot. Elhatároztuk tehát, hogy írunk a királyoknak és az országoknak, ne ártsanak nekik, ne vezessenek hadat ellenük, országuk és városaik ellen, sem ellenségeikkel ne kössenek szövetséget. Azt is elhatároztuk, hogy elfogadjuk a pajzsot. Ha tehát valamely gonosztevő országukból hozzátok menekül, adjátok ki Simon főpapnak, hogy a törvényük szerint megbüntethesse.” Ugyanígy írt Demetriusz királynak, Attalusznak, Ariarathesznek és Arszakesznek meg minden országnak, Szampszaménak, a spártaiaknak, Delosznak, Mindosznak, Szikionnak, Kriának, Szamosznak, Pamfíliának, Likiának, Halikarnasznak, Rodosznak, Fazelisznek, Kosznak, Szidének, Aradosznak, Gortinának, Knidosznak, Ciprusnak és Kirenének. Simon főpapnak is készítettek egy másolatot.
VII. Antiochusz ellenségessé válik.
Antiochusz király Dorában a város szélén táborozott, s újabbnál újabb csapatokat rendelt oda, ostromgépeket épített és körülzárta Trifont, úgyhogy nem tudott senki se bemenni, se kijönni. Simon küldött neki segítségül kétezer válogatott katonát, ezüstöt, aranyat és hadi fölszerelést. De nem akarta elfogadni, hanem megtagadott mindent, amiben korábban megállapodtak, és ellenségessé vált irányában. Aztán elküldte egyik barátját, Athenobiuszt hozzá, hogy tárgyaljon vele. Ezt üzente: „Elfoglaltátok Joppét, Gezert és Jeruzsálem várát, jóllehet ezek a városok az én birodalmamhoz tartoznak. Környéküket pusztává tettétek, nagy romlást hoztatok az országra, sok helységet megszállva tartotok birodalmamban. Adjátok tehát vissza ezeket a városokat, amelyeket elfoglaltatok, s ugyanígy azoknak a helységeknek az adóját is, amelyeket Júda határain túl eltulajdonítottatok. Egyébként 500 ezüsttalentum jár értük és további 500 ezüsttalentum az általatok okozott károkért és a városok adója fejében, de ha nem teszitek, háborút indítunk ellenetek.” Athenobiusz, a király barátja Jeruzsálembe érkezett. De amikor látta Simon hatalmát, az arany­ és ezüstedényekkel megrakott asztalt és a pompát, ami övezte, elámult. Aztán előadta a király követeléseit. Simon így válaszolt: „Nem vettünk el sem idegen földet, sem idegen javakat, csupán atyáink örökségét szereztük vissza, amelyet ellenségeink egy időben igazságtalanul megszálltak. Megragadtuk az alkalmat, és most ragaszkodunk atyáink örökségéhez. Ami pedig a Joppéra és Gezerre vonatkozó követeléseidet illeti (e városok), sok bajt okoztak népünknek és pusztították határainkat. De azért felajánlunk értük 100 talentumot.” A követ egyetlen szót sem válaszolt, hanem nagy haraggal visszatért a királyhoz és hírét vitte e kijelentéseknek, Simon hatalmának, mindennek, amit látott. A király ádáz haragra gerjedt.
Kendebeusz rátör Júdeára.
Közben Trifon hajóra szállt és Orthoziába menekült. Ezért a király megtette Kendebeuszt a partvidék fővezérévé. Gyalogos csapatokat és lovasokat adott neki, aztán megparancsolta, szálljon hadba Júda ellen. Utasította, hogy építse újjá Kedront, erősítse meg a kapukat, a népet szorongassa. A király maga Trifont vette üldözőbe. Kendebeusz Jamniába érkezett és Júdeára ismételten rajtaütve kezdte a népet nyugtalanítani, az embereket elhurcolni és mészárolni. Aztán újjáépítve Kedront, lovasságot és gyalogos csapatokat helyezett oda, hogy ki-kitörve tartsák szemmel Júda útjait, amint a király parancsolta.

Minden fejezet...
1 0