2511 Dávid és a sereg vezérei kijelölték Aszafnak, Jemánnak és Jedutunnak a fiait, a prófétákat, hogy citerán, hárfán és cimbalmon kísérjék az éneket. Az erre a szolgálatra rendelt férfiakat is összeírták. 22 Aszaf fiai közül: Zakkur, József, Netanja és Azareela. Aszaf fiai az atyjuktól függtek, aki a király útmutatása szerint lelkesen kísérte az énekeket. 33 Jedutun részéről: Jedutun fiai: Gedaljahu, Ceri, Jesajahu, Simi, Hasabjahu és Mattitjahu, hatan, atyjuknak, Jedutunnak a vezetésével, aki citerán játszott hála és dicsőítő éneket az Úrnak. 44 Heman részéről: Heman fiai: Bukkijahu, Mattanjahu, Uziel, Sebuel, Jerimot, Hananja, Hanani, Eliata, Giddalti, Romanti, Ezer, Josbekasa, Mallotti, Hotir, Machaziot. 55 Ezek mind Hemannak, a király látóemberének a fiai. Isten parancsa szerint a harsonákat fújták. Isten Hemannak tizennégy fiút és három leányt adott. 66 Ezeknek mind atyjuk volt a vezetőjük, amikor az Úr házának szolgálatában, a király útmutatása szerint cimbalommal, hárfával és citerával kísérték az éneket. Aszafot, Jedutunt és Hemant, 77 akik jártasak voltak az Úr előtti éneklésben, testvéreikkel együtt írták össze. Számuk 288-at tett ki. 88 Ők is sorsvetés útján léptek szolgálatba, mind a fiatal, mind az öreg, a mester a tanítvánnyal. 99 Az első sors az aszafita Józsefre esett, a második Gedaljahura, őrá magára, a testvéreire és a fiaira, tizenkettőjükre. 1010 A harmadik Zakkurra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1111 A negyedik Jicrire, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1212 Az ötödik Netanjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1313 A hatodik Bukkijahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1414 A hetedik Jezareelára, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1515 A nyolcadik Jesajahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1616 A kilencedik Mattanjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1717 A tizedik Simire, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1818 A tizenegyedik Asareelre, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 1919 A tizenkettedik Hasabjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2020 A tizenharmadik Subaelre, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2121 A tizennegyedik Mattitjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2222 A tizenötödik Jeremotra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2323 A tizenhatodik Hananjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2424 A tizenhetedik Josbekasára, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2525 A tizennyolcadik Hananira, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2626 A tizenkilencedik Mallottira, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2727 A huszadik Eljatára, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2828 A huszonegyedik Hotirra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 2929 A huszonkettedik Giddaltira, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 3030 A huszonharmadik Machaziotra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. 3131 A huszonnegyedik Romanti-Ezerre, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre.
A kapuőrök.
2611 A kapuőrök osztályához tartoztak: A korachiták közül: Meselemjahu, Koré fia, Eljaszaf fiai közül. 22 Meselemjahu fiai voltak: Zecharjahu, az elsőszülött, Jediael, a második, Zebadjahu, a harmadik, Jatniel a negyedik, 33 Elám, az ötödik, Jehochanan, a hatodik, Eljoenáj, a hetedik. 44 Obed-Edomnak is voltak fiai: Semaja volt az elsőszülött, Jehozabad a második, Joach a harmadik, Zachar a negyedik, Netaneel az ötödik, 55 Ammiel a hatodik, Isszachár a hetedik, Peulletái a nyolcadik. Az Isten megáldotta. 66 Fiának, Semajának is születtek fiai, akik családjuk élén állottak és vitéz férfiak voltak. 77 Semaja fiai: Otni, Rafael, Obed, Elzabad és testvérei, a vitéz Elihu és Szemachjahu. 88 Ezek mind Obed-Edom fiai voltak. Neki, fiainak és testvéreinek magas megbízatásuk volt a szolgálatban, Obed-Edom hozzátartozói hatvanketten. 99 Meselemjahunak is voltak fiai és testvérei, összesen tizennyolc harcedzett férfi. 1010 A merárita Hoza fiai: Simri a fő, nem ő volt az elsőszülött, de apja őt tette elsővé; 1111 Hilkija a második, Tebaljahu a harmadik, Zecharjahu a negyedik. Hoza fiai és testvérei, összesen tizenhárman. 1212 Ezek voltak a kapuőrök osztályai. A csoportok fejei éppúgy részt vettek az Úr templomának szolgálatában, mint testvéreik. 1313 A fiatalok és az öregek egyformán, családjaik szerint húztak sorsot az egyes kapukra. 1414 A keleti oldal sorshúzás útján Selemjahunak jutott. A fia, Zecharja okos tanácsokkal szolgált. Sorshúzás útján neki az északi oldal jutott. 1515 Obed-Edom kapta a déli oldalt, a fiai pedig a készletek helyiségeit. 1616 Suppimnak és Hozának a nyugati oldal jutott, „a kivágott fáról” elnevezett kapuval a felső úton. A szolgálatnak megvoltak a megfelelő előírásai. 1717 Kelet felé naponta hatan álltak, észak felé naponta négyen, dél felé naponta négyen és a készletek helyiségei előtt ketten-ketten, 1818 a Parbáron, nyugat felé négyen az utcán és ketten a Parbáron. 1919 Ez a szolgálati beosztása a Korach és Merári fiai közül való kapuőröknek.
A leviták további feladatai.
2020 Testvéreik, a leviták az Isten házának a kincseire és a fogadalmi ajándékokra ügyeltek: 2121 Ládán fiainak, a Ládántól származó Gerson fiainak, a gersonita Ládán családjainak a családfői: Jehiel. 2222 Jehiel fiai, Szetam és a testvére, Joel ügyeltek az Isten házának kincseire. 2323 Az amramiták, jichariták, hebroniták és uzieliták közül: 2424 Sebuel, Mózes fiának, Gersonnak a fia volt a kincsek főfelügyelője. 2525 Testvérétől, Eliezertől Rechabjahu, az ő fia Jesajahu, ennek a fia, Joram, ennek a fia, Zichri, ennek a fia, Selomit. 2626 Ez a Selomit és testvérei őrizték a fogadalmi ajándékokat, amelyeket Dávid király és a családfők felajánlottak mint az ezres, százas és más csoportok elöljárói. 2727 A hadjáratokból, illetőleg a hadizsákmányból ajánlották fel, hogy Isten házát gazdagítsák. 2828 Mindent, amit Sámuel, a látóember, Saul, Kis fia, Abner, Ner fia és Joáb, Ceruja fia felajánlott, és általában minden adomány Selomitnak és testvéreinek őrizetére volt bízva. 2929 A jichariták közül Kenanjahut és fiait külső szolgálatra rendelték Izraelben mint írnokokat és bírákat. 3030 A hebroniták közül Hasabjahut és testvéreit – ezerhétszáz vitéz férfit – arra rendeltek, hogy a Jordántól nyugatra az Úr minden ügyében és a király szolgálatában Izraelre felügyeljenek. 3131 A hebronitákhoz tartozott: Jerija, a fő. Dávid uralkodásának 40. évében megszámlálták a hebronita családok rokonságát, és a gileádi Jázerben vitéz férfiakat találtak közöttük. 3232 Dávid király kinevezett kétezerhétszáz bátor férfit – Jerija testvérei közül valókat és családfőket – a rubeniták, a gáditák és Manassze fél törzse fölé felügyelőnek a vallás és a király dolgaiban.
A hadsereg szervezete és a kormányzás.
2711 Izrael fiai számuk szerint: A családfők, az ezres és százas csoportok fejei és az írnokok, akik a népet szolgálták: a király minden ügyében ezek az osztályok voltak illetékesek. Hónapról hónapra az egész év folyamán mindig egy intézkedett közülük. Minden osztályba 24 000 ember tartozott. 22 Az első hónapban az első osztály élén Jasobeám állott, Zabdiel fia. Osztályához 24 000 ember tartozott. 33 Perec fiai közül való volt, és a sereg összes tisztjeinek ő volt a feje az első hónapban. 44 A második hónap osztályának elöljárója az achochita Dodáj volt. Osztályába 24 000 ember tartozott. 55 A harmadik osztály elöljárója a harmadik hónapban Benajahu volt, az első papnak, Jehojadának a fia. Osztályába 24 000 ember tartozott. 66 Ez a Benajahu a harminc vitéz egyike volt, s vezetője lett a harmincnak és saját osztályának. A fiát Ammizabadnak hívták. 77 A negyedik, a negyedik hónapban illetékes Azahel volt, Joáb testvére. Őt követte fia, Zebadja. Osztályához 24 000 ember tartozott. 88 Az ötödik, az ötödik hónapra illetékes vezető az ezrachita Samehut volt. Osztályába 24 000 ember tartozott. 99 A hatodik, a hatodik hónapra illetékes Ira volt, a tekoai Ikkes fia. Osztályába 24 000 ember tartozott. 1010 A hetedik, a hetedik hónapra illetékes, az Efraim fiai közül való pelonita Helec volt. Osztályába 24 000 ember tartozott. 1111 A nyolcadik, a nyolcadik hónapra illetékes, a husatita Szibbekáj volt, a zarechiták közül. Osztályába 24 000 ember tartozott. 1212 A kilencedik, a kilencedik hónapra illetékes, a benjaminiták közül való anatóti Abiezer volt. Osztályába 24 000 ember tartozott. 1313 A tizedik, a tizedik hónapra illetékes, a zarechiták közül való netofai Maheráj volt. Osztályába 24 000 ember tartozott. 1414 A tizenegyedik, a tizenegyedik hónapra illetékes, az Efraim fiai közül való pireatonita Benaja volt. Osztályába 24 000 ember tartozott. 1515 A tizenkettedik, a tizenkettedik hónapra illetékes, az Otnielből származó netofai Heldáj volt. Osztályába 24 000 ember tartozott. 1616 Izrael törzseinek főnökei: Eliezer, Zikri fia parancsolt a rubenitáknak; Sefatjahu, Maacha fia a simeonitáknak; 1717 Hasabja, Kenuel fia a levitáknak; Cádok az áronitáknak; 1818 Elihu, Dávid testvére a júdeaiaknak; Isszakár törzsének Omri, Michael fia; 1919 Jismarjahu, Obedjahu fia a zebulunitáknak; Jerimot, Azriel fia a naftalitáknak; 2020 Efraim fiaié Hósea, Azazjahu fia; Joel, Pedajahu fia Manassze fél törzsének; 2121 Jidd, Zecharjahu fia Manassze gileádi fél törzsének; Jahaziel, Abner fia a benjaminitáknak; 2222 Azareel, Jeroham fia a dánitáknak. Ezek voltak Izrael törzseinek a főnökei. 2323 Dávid nem számláltatta össze a húsz éven felülieket, mivel az Úr azt mondta, hogy megsokasítja Izrael fiait, mint az ég csillagait. 2424 Joáb, Ceruja fia megkezdte az összeírást, de nem fejezte be, mivel a harag kitört Izrael ellen. Így a szám nem került bele Dávid király évkönyveibe. 2525 A királyi kincstár felügyelője Azmavet, Abdiel fia volt. A földeken, a városokban, a falvakban és a tornyokban levő készleteké pedig Jehonatan, Uzijahu fia. 2626 A föld megművelésére szerződtetett munkásoké Ezri, Kelub fia. 2727 A szőlők felügyelője a rámai Simi, a borkészleteké a sefámi Zabdi, 2828 a síkságon levő olaj és fügefáké Joás, 2929 a Sáron legelőin levő nyájaké a sároni Sitráj, a Safat völgyében levő nyájaké Safat, Adláj fia, 3030 a tevéké az izmaelita Obil, a nőstény szamaraké a meránoti Jechdejahu, 3131 a juh és kecskenyájaké a hagrita Jaziz. Ezek mind Dávid birtokainak az intézői voltak. 3232 Jehonatan, Dávid nagybátyja megfontolt és írástudó ember, tanácsadó volt. Jechiellel, Hachmoni fiával a király fiait nevelte. 3333 Achitofel a király tanácsadója volt, az archita Husáj pedig a király barátja. 3434 Achitofelt Jehojada, Benajahu fia és Ebjatár követték. Joáb a király seregének fővezére volt.