2111 A sátán Izrael ellen fordult és rászedte Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt. 22 Dávid így szólt Joábhoz és a nép főembereihez: „Menjetek és vegyétek számba Izraelt Beersebától Dánig. Hozzátok el (az eredményt), hogy megtudjam a számát.” 33 De Joáb ellene vetette: „Az Úr növelje népét a százszorosára, uram király. Nemde mindnyájan uramnak az alattvalói? Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a vétek Izraelt?” 44 De a király szava kötelezte Joábot, Joáb tehát elment, bejárta egész Izraelt, és visszatért Jeruzsálembe. 55 Joáb átadta a népszámlálás eredményét Dávidnak. Egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt. Júdának 470 000 kardforgató embere volt. 66 Lévit és Benjamint nem is számolta össze, mivel Joáb csak kelletlenül teljesítette a király parancsát.
A pestis és a megbocsátás.
77 Isten nemtetszéssel nézte az eseményt, és megbüntette Izraelt. 88 Akkor Dávid így imádkozott Istenhez: „Súlyosan vétkeztem ezzel a tettemmel. Mégis bocsásd meg szolgád vétkét, mivel ostoba módon jártam el.” 99 Ekkor az Úr így szólt Gádhoz, Dávid látóemberéhez: 1010 „Menj és közöld Dáviddal: Ezt üzeni az Úr: Három dolgot tárok eléd, válassz egyet, és azzal büntetlek meg.” 1111 Gád elment Dávidhoz, s így szólt: „Ezt üzeni az Úr: Válassz, 1212 hogy három évig éhség dühöngjön-e, vagy három hónapig ellenség pusztítson és ellenségeid kardja járja át veséteket, vagy pedig az Úr kardja, három napig tartó pestis, az Úr angyala pusztítson Izrael egész földjén: Mondd, hogy milyen választ vigyek annak, aki küldött.” 1313 Dávid így felelt Gádnak: „Igen szorult helyzetben vagyok. Mégis inkább az Úr kezébe akarok esni, mivel az ő irgalma mérhetetlen. Emberek kezébe nem szeretnék esni.” 1414 Az Úr tehát pestist küldött Izraelre, és hetvenezer ember halt meg Izraelből. 1515 Az Úr elküldte angyalát Jeruzsálembe is, hogy pusztítson, de amikor megkezdte a pusztítást, az Úr letekintett, megbánta a csapást és rászólt a pusztító angyalra: „Elég, vond vissza a kezed!” Az Úr angyala éppen a jebuzita Ornan szérűje mellett állt. 1616 Dávid föltekintett, látta az Úr angyalát, amint a föld és az ég között áll kivont karddal a kezében, Jeruzsálem ellen fordulva. Ekkor Dávid és a vezeklőruhába öltözött vének arcra borultak, 1717 Dávid pedig így beszélt Istenhez: „Nemde én parancsoltam meg, hogy számlálják meg a népet? Én vétkeztem, én, a pásztor tettem rosszat. De mit tettek ők, a juhok? Uram, Istenem, rám nehezedjen a kezed és atyám házára, de a népet ne sújtsd.”
Az oltár felállítása.
1818 Az Úr angyala azt mondta Gádnak: „Jelentsd Dávidnak, menjen fel, és a jebuzita Ornan szérűjénél emeljen oltárt az Úrnak.” 1919 Gád utasítására, aki az Úr nevében beszélt, Dávid fölment. 2020 Ornan megfordult, s amikor meglátta az angyalt, négy fiával együtt elrejtőzött. Ornan ugyanis éppen a búza cséplésével volt elfoglalva, 2121 amikor Dávid elment hozzá. Ornan föltekintett, meglátta Dávidot, otthagyta a szérűt, és arccal a földre borult Dávid előtt. 2222 Dávid így szólt Ornanhoz: „Engedd át nekem a szérűd telkét, hogy oltárt emeljek rajta az Úrnak. Teljes értékben kifizetem, hogy elforduljon a népről a csapás.” 2323 Ornan így válaszolt Dávidnak: „Vedd el! Uram és királyom tegye, amit jónak lát. A marhákat is odaajándékozom égőáldozatnak, a cséplőszánt meg hozzá fának, a búzát pedig ételáldozatnak. Mindent odaadok.” 2424 Dávid így válaszolt Ornannak: „Nem úgy, hanem megveszem teljes árban. Nem akarok olyat adni az Úrnak, ami a tied, s olyan áldozatot bemutatni, ami nekem semmibe se kerül.” 2525 Ezután Dávid leszámolta Ornannak a telekért a hatszáz aranysékelt. 2626 Ekkor Dávid oltárt emelt ott az Úrnak, s égő és közösségi áldozatot mutatott be. Az Úrhoz folyamodott, s ő válaszolt: tűz szállt le az égből az égőáldozat oltárára. 2727 Ezután az Úr parancsot adott az angyalnak, s az visszadugta kardját a hüvelyébe. 2828 Attól az időtől fogva, hogy Dávid látta, az Úr a jebuzita szérűjén felel neki, ott mutatott be áldozatot. 2929 Az Úr hajléka, amelyet Mózes a pusztában készített, valamint az égőáldozat oltára abban az időben Gibeon magaslatán állt. 3030 Dávid nem tudott oda elmenni, hogy az Úr elé járuljon, annyira félt az Úr angyalának kardjától. 2211 Ekkor mondta Dávid: „Ez az Úrnak, az Istennek a háza és ez Izrael számára az égőáldozat oltára.”
A templomépítés előkészületei.
22 Dávid parancsot adott, hogy hívják össze az idegeneket, akik Izrael földjén éltek. Megtette őket kőfaragónak, hogy szegletköveket faragjanak az Isten házának építéséhez. 33 Dávid nagy mennyiségű vasról is gondoskodott szegnek és sarokvasnak a kapuszárnyakhoz, valamint annyi bronzról, hogy nem lehetett megmérni, 44 s végül tömérdek cédrusfáról, mert a szidóniak és a tírusziak nagyon sok cédrusfát hoztak Dávidnak. 55 Dávid így gondolkozott: A fiam, Salamon, fiatal és gyenge, a háznak azonban, amelyet az Úrnak építünk, egészen nagynak kell lennie, hogy dicsőséget és hírnevet szerezzen minden nép előtt. Ezért előkészületeket kell tennem. Dávid halála előtt valóban megtette az előkészületeket, 66 azután hívatta a fiát, Salamont és megparancsolta neki, hogy építsen házat az Úrnak, Izrael Istenének. 77 Dávid ezt mondta Salamonnak, „Fiam, nekem magamnak volt szándékomban, hogy házat építsek az Úr, az én Istenem nevének, 88 de az Úr szózatot intézett hozzám: Sok vért ontottál és nagy háborúkat vívtál, ne építs hát házat a nevemnek, mert sok vért ontottál színem előtt a földre. 99 Nézd, született egy fiad, ő a béke embere lesz. Békét adok neki körös-körül, minden ellenségétől. Salamon lesz a neve. Az ő napjaiban békét és nyugalmat adok Izraelnek, 1010 ő építsen házat a nevemnek. A fiam lesz, én meg atyja leszek. Örökre megerősítem Izrael fölötti uralmának trónját. 1111 Nos hát, fiam, legyen veled az Úr, sikerüljön házat építened az Úrnak, a te Istenednek, ahogy előre megmondta rólad. 1212 Az Úr adjon neked bölcsességet és okosságot, és nyilvánítsa ki neked Izraelre vonatkozó akaratát. Te pedig tartsd meg az Úrnak, a te Istenednek a törvényét. 1313 Szerencsés leszel, ha igyekszel megtartani a törvényt és a parancsokat, amelyeket az Úr Izrael számára Mózesnek adott. Légy erős és bátor! Ne félj és ne rettegj! 1414 Nézd, saját szegénységemből félre tudtam tenni az Úr háza számára 100 000 aranytalentumot, egymillió ezüsttalentumot, s annyi vasat és bronzot, hogy meg sem lehet mérni. Fát és követ is szereztem, de még te is tehetsz hozzájuk. 1515 Mesteremberek is nagy számban állnak rendelkezésedre: kőművesek, ácsok és mindenféle művészetben jártas számtalan ember, 1616 akik meg tudják munkálni az aranyat, az ezüstöt, a bronzot és a vasat. Rajta hát, láss hozzá és legyen veled az Úr.” 1717 Dávid megparancsolta Izrael minden tisztviselőjének, hogy segítse Salamont: 1818 „Az Isten, az Úr, nemde veletek volt és nyugalmat adott nektek körös-körül. Az ország népét a kezembe adta, s a föld meghódolt az Úr és az ő népe előtt. 1919 Most tehát egész szívvel és lélekkel keressétek az Urat, a ti Isteneteket. Rajta, építsetek szentélyt Istennek, az Úrnak, hogy a szövetség ládáját és az Isten szent dolgait bevigyétek abba a házba, amelyet az Úr nevének építtek.”
A leviták beosztása és feladatai.
2311 Amikor Dávid megöregedett és elege volt az életből, a fiát, Salamont, Izrael királyává tette. 22 Egybegyűjtötte Izrael tisztségviselőit, a papokat és a levitákat. 33 A levitákat harminc évtől fölfelé számba vették. Személyenként megszámolva 38 000-et tettek ki. 44 Ezek közül az Úr házánál végzendő munkálatok vezetésére 24 000-et szemeltek ki, 6 000-en hivatalnokok és bírák lettek, 55 4000-en kapuőrök és 4000-en az Urat dicsőítették olyan hangszerekkel, amelyeket Dávid készíttetett. 66 Dávid Lévi fiai: Gerson, Kehát és Merári után osztályokba sorolta őket. 77 A gersonitákhoz tartoztak: Ladan és Simi. 88 Ladan fiai: Jechiel, a fő, Szetam és Joel, hárman. 99 Simi fiai: Selomit, Haziel, Haan, hárman. Ezek Ladan családjának fejei. 1010 Simi fiai: Jachat, Ziza, Jeus és Beria. Ezek Simi fiai, négyen. 1111 Jachat lett a fő, Ziza a második, Jeusnak és Beriának nem volt sok gyermekük, így ők egy családot, egy hivatali osztályt alkottak. 1212 Kehát fiai: Amram, Jichar, Hebron és Uziel, négyen. 1313 Amram fiai: Áron és Mózes. Áront kiválasztották, hogy a szent dolgokat megszentelje. Neki és fiainak kellett mindenkor bemutatniuk az illatáldozatot az Úrnak, őt szolgálni és nevét áldani. 1414 Mózes az Isten embere volt, és fiait Lévi törzséhez számították. 1515 Mózes fiai: Gerson, és Eliezer. 1616 Gerson fia: Sebuel, a fő. 1717 Eliezer fia: Rechabja, a fő. Eliezernek nem volt több fia, Rechabjának ellenben sok fia volt. 1818 Jicchar fia: Selomit, a fő. 1919 Hebron fiai: Jerijahu volt az első, Amarja a második, Jachaziel a harmadik, Jekameam a negyedik. 2020 Uziel fiai: Micha, az első és Jiszchija, a második. 2121 Merári fiai: Machli és Musi. Machli fiai: Eleazár és Kis. 2222 Eleazár fiú nélkül halt meg, csak lányai voltak. Ezek testvéreikhez, Kisnek a fiaihoz mentek férjhez. 2323 Musi fiai: Machli, Eder és Jeremot, hárman. 2424 Ezek Lévi fiai családjaik szerint, a családfők és azok, akiket név szerint számba vettek, akik húsz évtől fölfelé az Úr templomában szolgálatot teljesítettek. 2525 Dávid így szólt: „Az Úr, Izrael Istene nyugalmat adott népének, és minden időkre lakást vett Jeruzsálemben. 2626 A levitáknak nem kell többé hordozniuk a hajlékot és a hozzá tartozó fölszerelést.” 2727 Dávid utolsó rendelkezése szerint Lévi fiait húsz évtől fölfelé kellett számba venni. 2828 Áron fiainak segítségére rendelte őket, hogy gondoskodjanak az Úr házáról, az udvarokról és helyiségekről, az egész szentély tisztán tartásáról nekik kellett szolgálatot teljesíteniük Isten templomában. 2929 Az ő feladatuk volt, hogy gondoskodjanak a kitett kenyerekről, továbbá az ételáldozathoz, a kovásztalan kenyerekhez, a serpenyőben készített és kevert lepényekhez szükséges lisztről, végül az összes űr és hosszmértékről. 3030 Minden reggel oda kellett állniuk, hogy áldják és dicsőítsék az Urat, s ugyanezt tették este is, 3131 továbbá szombaton, újholdkor és ünnepnapon az égőáldozat bemutatásakor, a törvényben előírt számuk szerint. Ez az állandó hivataluk az Úr előtt. 3232 Ők látták el a szolgálatot a megnyilatkozás sátora és a szentély körül, s ők segítették testvéreiket, Áron fiait az Úr házában való szolgálatukban.
A papok osztályai.
2411 Áron fiainak is megvolt a beosztásuk. Áron fiai: Nadab, Abihu, Eleazár és Itamár. 22 Nadab és Abihu atyjuk szeme láttára haltak meg, nekik nem voltak fiaik. Ezért Eleazár és Itamár látták el a papi szolgálatot. 33 Dávid Eleazár fiai közül Cádokkal és Itamár fiai közül Achimelekkel együtt hivataluknak megfelelően osztotta be őket szolgálatukba. 44 Eleazár fiai között több volt a családfő, mint Itamár fiai között, ezért Eleazár fiainak családfőiből tizenhat osztályt csináltak, Itamár fiainak családfőiből pedig nyolcat. 55 De ezeket is, azokat is sorshúzás útján osztották be, hiszen fölszentelt tisztségviselőkről, Istennek a hivatalnokairól volt szó mind Eleazár, mind Itamár fiai esetében. 66 Az egyik levita, Semaja, Netánael fia, az írnok írta össze őket a királynak, a főembereknek, Cádoknak, Achimeleknek, Ebjatár fiának, továbbá a papok és leviták családfőinek jelenlétében. Felváltva húztak sorsot Eleazár fiainak minden családjára. 77 Az első sorsvetés Jehojaribra esett, a második Jedajára, 88 a harmadik Harimra, a negyedik Szeorimra, 99 az ötödik Malkijára, a hatodik Mijaminra, 1010 a hetedik Hakkocra, a nyolcadik Abijára, 1111 a kilencedik Jesuára, a tizedik Sekanjára, 1212 a tizenegyedik Eliasibra, a tizenkettedik Jakimra, 1313 a tizenharmadik Huppára, a tizennegyedik Jesebabra, 1414 a tizenötödik Bilgára, a tizenhatodik Immerre, 1515 a tizenhetedik Hezirre, a tizennyolcadik Happiceszre, 1616 a tizenkilencedik Petachjára, a huszadik Jecheszkelre, 1717 a huszonegyedik Jakinra, a huszonkettedik Gamulra, 1818 a huszonharmadik Delajahura, a huszonnegyedik Maazjahu. 1919 Ezek a hivatali osztályaik a szolgálat szerint, ahogy kötelesek belépni az Úr házába az atyjuktól, Árontól kapott utasításnak megfelelően, amelyet neki Izrael Istene, az Úr adott. 2020 Lévi többi fiai közül: Amram fiai közül Subael, Subael fiai közül Jechdejahu: 2121 Rechabjahutól, Rechabjahu fiai közül Iszchija, az első; 2222 a jicchariták közül Selomot, Selomot fiai közül Jachat; 2323 Hebron fiai közül Jerija, az első, Amarjahu a második, Jachaziel, a harmadik, Jekameám, a negyedik. 2424 Uriel fia: Micha. Micha fiai közül: Samir, 2525 Micha testvére, Jiszchija. Jiszchija fiai közül Zecharjahu. 2626 Merári fiai: Machli és Musi. Fiának, Jaazijahunak a fiai: 2727 Merári fiának, Jaazijahunak a fiai: Sochám, Zachur és Ibri. 2828 Machlitól: Eleazár, akinek nem voltak fiai. 2929 Kistől Kis fia: Jerachmeel. 3030 Musi fiai: Machli, Eder és Jerimot. Ezek a leviták fiai családjaik szerint. 3131 Ők is, miként testvéreik, Áron fiai, Dávid királynak, Cádoknak és Achimeleknek, a papok és leviták családfőinek a jelenlétében vetettek sorsot: a jelentősebb családok is, egyszerűbb testvéreik is.