10
Elindult onnét, és a Jordánon túli területen keresztül Júdeába ment. Újra tömegek mentek hozzá. Ő szokása szerint ismét tanította őket.
Ekkor farizeusok jöttek, és megkérdezték, szabad-e egy férfinak elbocsátania a feleségét. Ezzel akarták próbára tenni.
Így válaszolt nekik:
– Mit parancsolt nektek Mózes? Azok azt mondták:
– Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást – mondták.
Jézus erre így szólt hozzájuk:
– Szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsolatot. Viszont a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette Isten. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, [és ragaszkodik feleségéhez] és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét!
Otthon ismét megkérdezték erről a tanítványai. Ezt mondta nekik:
– Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, az házasságtörést követ el ellene; és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el.
Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, haragra lobbant, és így szólt hozzájuk:
– Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké Isten országa! Bizony, mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképp sem megy be oda.
Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Amikor útnak indult, odaszaladt hozzá egy ember, és térdre borulva megkérdezte:
– Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Jézus így szólt hozzá:
– Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül Isten. Ismered a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!
– Mester, mindezeket megtartottam ifjúkoromtól fogva – válaszolta.
Jézus rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki:
– Egyetlen dolgot kell még tenned. Menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben! Aztán gyere, és kövess engem!
A válaszra elszomorodott az arca, és csalódottan távozott, ugyanis nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz:
– Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!
A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik:
– Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.
Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt mondták egymás közt:
– Akkor ki üdvözülhet?
Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta:
– Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.
Erre Péter így szólt:
– Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.
Jézus így szólt:
– Bizony, mondom nektek, senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit értem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat, testvéreket, anyát, gyermeket, szántóföldeket – üldöztetésekkel együtt –, és a jövendő világban örök életet. De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.
Amikor a Jeruzsálembe vezető úton haladtak, Jézus előttük ment. Álmélkodtak. Akik követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a Tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele fog történni:
– Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kigúnyolják, leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nappal később feltámad.
Ekkor odalépett hozzá Jakab és János, Zebedeus fiai, és így szóltak:
– Mester, azt akarjuk, tedd meg nekünk, amit kérünk.
– Mit akartok, mit tegyek meg nektek? – kérdezte.
– Add meg nekünk – mondták –, hogy egyikünk a jobb, a másikunk meg a bal kezed felől üljön majd dicsőségedben.
Jézus így válaszolt:
– Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?
– Meg tudjuk tenni – felelték. Jézus erre ezt mondta nekik:
– A poharat, amelyből én iszom, ki fogjátok inni, és a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, meg fogtok keresztelkedni, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem én döntöm el, hanem azoké lesz, akiknek készítették.
Amikor a másik tíz tanítvány ezt meghallotta, haragudni kezdett Jakabra és Jánosra. De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk:
– Tudjátok, hogy akiket a népek fejedelmeinek tartanak, azok hatalmaskodnak rajtuk, vezéreik pedig zsarnokoskodnak fölöttük. Közöttetek azonban ez nem így van, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az a szolgátok lesz; és aki első akar lenni közöttetek, az mindenkinek a rabszolgája lesz. Az Emberfia ugyanis nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja életét sokakért.
Beértek Jerikóba. Amikor Jézus tanítványai és meglehetősen nagy tömeg kíséretében kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia, ott ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, így kezdett kiáltozni:
– Dávid fia, Jézus, könyörülj rajtam!
Sokan rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott:
– Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt:
– Hívjátok ide! Odahívták a vakot.
– Bátorság! Kelj fel! Téged hív! – mondták neki.
Ő pedig ledobta köpenyét, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle:
– Mit akarsz, mit tegyek veled?
– Rabbuni, hogy újra lássak! – felelte a vak.
– Menj, a hited meggyógyított! – mondta neki Jézus.
Azonnal újra látott, és követte őt az úton.
11 Amikor Jeruzsálemhez közeledtek – Betánián keresztül Betfagé közelében, az Olajfák hegyénél –, elküldött tanítványai közül kettőt, és így szólt hozzájuk: „Menjetek be a következő faluba! Mindjárt, amint beértek, találtok megkötve egy szamárcsikót, amelyen még nem ült soha senki. Oldjátok el, és hozzátok ide! Ha pedig valaki megkérdezi tőletek, miért teszitek ezt, mondjátok: »Az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.«”
Elmentek, és megtalálták a szamárcsikót egy kapu elé kötve, kinn az utcán, és eloldották. Az ott állók közül néhányan megkérdezték tőlük: „Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig úgy válaszoltak, ahogy Jézus mondta, és akkor elengedték őket. Elvitték Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették köpenyüket, ő pedig felült rá. Sokan a köpenyüket terítették az útra, mások meg a mezőn vágott lombos ágakat. Akik előtte és utána mentek, ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsanna a magasságban!”
Jeruzsálemben bement a Templomba. Miután mindent megnézett – mivel már későre járt –, kiment a Tizenkettővel Betániába.
Másnap, amikor elindultak Betániából, megéhezett. Messziről meglátott egy zöldellő fügefát. Odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, ugyanis még nem jött el a fügeérés ideje. Jézus így szólt a fához: „Senki ne egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai hallották ezt.
Jeruzsálembe értek. Bement a Templomba, és hozzálátott, hogy kiűzze azokat, akik a Templomban árusítottak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a Templomon. Azután tanította őket, és ezt mondta: „Nincs megírva: Az én házamat úgy hívják majd: az imádság háza minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan pusztítsák el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot. Amikor beesteledett, kimentek a városon kívülre.
Reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy gyökerestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá:
– Nézd, rabbi, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt!
Jézus így válaszolt nekik:
– Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: „Emelkedjél fel, és vesd magad tengerbe!” –, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak meg is adatik. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok; és meg is adatik nektek. Amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. [ 26[]
Ismét bementek Jeruzsálembe. Miközben a Templomban sétált, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és megkérdezték:
– Milyen hatalommal teszed ezeket? Vagy ki adott neked hatalmat arra, hogy ilyeneket tegyél?
Jézus ezt mondta nekik:
– Egyetlen kérdést teszek fel nektek, feleljetek rá, és megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. Vajon János keresztsége a mennyből való volt-e, vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!
Azok így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből« –, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Vagy mondjuk azt:
»Az emberektől«?” De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt.
– Nem tudjuk – felelték Jézusnak. Jézus erre így szólt hozzájuk:
– Én sem mondom meg nektek – mondta Jézus –, hogy milyen hatalommal teszem ezeket.
12 Példázatokban kezdett beszélni hozzájuk.
– Egy ember szőlőt ültetett. Körülkerítette, borsajtót ásott, őrtornyot épített, majd bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. Amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. De azok megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték el. Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát. Ezt agyonverték és meggyalázták. Egy másikat küldött. Ezt megölték. Azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: „A fiamat majd tiszteletben tartják.” Azok a munkások azonban ezt mondták maguk között:
„Ez az örökös. Rajta, öljük meg, és miénk lesz az örökség!” Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, és másoknak adja a szőlőt. Nem olvastátok ezt az Írást? A kő, melyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a szemünkben.
Szívesen elfogták volna, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Otthagyták, és elmentek.
Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy a saját szavaival állítsanak neki csapdát. Odamenvén így szóltak hozzá:
– Mester, tudjuk, hogy becsületes ember vagy, nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek véleményét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?
Felismerve álnokságukat ezt mondta nekik:
– Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok egy dénárt, hadd lássam!
Hoztak egyet. Ezt mondta nekik:
– Kinek a képe és kinek a felirata ez?
– A császáré – felelték.
Jézus ezt mondta nekik:
– Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Módfelett csodálkoztak rajta.
Ezután szadduceusok jöttek hozzá – akik azt mondják, hogy nincs feltámadás –, és ezt kérdezték tőle:
– Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot. A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. A harmadik hasonlóképpen. És a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor [amikor majd feltámadnak] melyiké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
Jézus ezt mondta nekik:
– Vajon nem azért tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát? Mert amikor feltámadnak, nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. Arról pedig, hogy a halottak feltámadnak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?
Ő nem a holtak Istene, hanem az élőké. Nagy tévedésben vagytok.
Ekkor odament hozzá egy írástudó, aki hallotta őket vitázni, és látta, hogy jól válaszolt nekik, és megkérdezte tőle:
– Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?
Jézus így válaszolt:
– A legfőbb ez: Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr! Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből! A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.
Az írástudó így szólt hozzá:
– Jól van, Mester, helyesen mondtad. Ő az egyetlen, és rajta kívül nincsen más. Szeretni őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat sokkal többet ér minden égő- és véres áldozatnál.
Jézus pedig, amikor látta, hogy bölcsen válaszolt, ezt mondta neki:
– Nem vagy messze Isten országától. Többé senki sem merte kérdezni.
Amikor Jézus a Templomban tanított, így szólt:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid mondta a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobbom felől, amíg ellenségeidet lábad alá nem vetem. Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a fia?”
A nagy sokaság szívesen hallgatta.
Tanítás közben így szólt: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretnek a fő helyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon. Felemésztik az özvegyek vagyonát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”
Leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a sokaság a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele. Jött egy szegény özvegyasszony, és két fillért – azaz egy krajcárt – dobott bele. Odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik:
„Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Ugyanis mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész megélhetését.”
13 Amikor kifelé ment a Templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá:
– Mester, nézd, micsoda kövek és micsoda épületek!
Jézus ezt mondta neki:
– Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.
Amikor az Olajfák hegyén ült a Templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:
– Mondd meg nekünk, mikor történik ez, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik?
Jézus így kezdett beszélni hozzájuk:
– Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket! Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: „Én vagyok!” –, és sokakat megtévesztenek. Amikor pedig háborúkról hallotok vagy háborúk hírét halljátok, ne rémüldözzetek! Ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, többfelé földrengések és éhínségek lesznek. Mindez a vajúdás kínjainak a kezdete!
Legyetek óvatosak! Bíróságoknak adnak át titeket, és zsinagógákban vernek meg benneteket; helytartók és királyok elé állítanak énértem, hogy tanúságot tegyetek előttük. Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. Amikor pedig elhurcolnak és kiszolgáltatnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami abban az órában megadatik nektek, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. Halálra adja majd testvér a testvérét, apa a gyermekét, gyermekek szüleik ellen támadnak, és vesztüket okozzák. Mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot ott állni, ahol nem volna szabad – aki ol vassa, értse meg! –, akkor akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! Aki a ház tetején van, ne jöjjön le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából; és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza a köpenyét! Jaj a várandós és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne télen történjék! Azokban a napokban ugyanis olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz. Ha az Úr nem rövidítette volna meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem. A választottak miatt azonban, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
Ha valaki akkor ezt mondja nektek: „Nézd, itt a Messiás!” – vagy: „Nézd, ott van!”, ne higgyétek! Mert hamis messiások és hamis próféták jelennek majd meg. Jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat. Ti azonban vigyázzatok! Mindent előre megmondtam nektek.
Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel.
Akkor majd elküldi az angyalokat, és össze fogja gyűjteni választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig.
Értsétek meg a fügefa példázatát! Amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel a nyár. Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van Ő, az ajtó előtt! Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy. Az ég és a föld elmúlik, de az én szavaim nem múlnak el.
Azt a napot viszont vagy azt az órát senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor jön el az az idő! Mint az idegen országba utazó ember: amikor elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kijelölte mindenkinek a maga feladatát, s az ajtóőrnek megparancsolta, hogy virrasszon. Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön meg a ház ura! Este vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel? Nehogy, amikor hirtelen megjön, alva találjon benneteket! Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: virrasszatok!

Jegyzetek
11,26 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.