Kis türelmet
1 Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amit azért adott neki Isten, hogy megmutassa szolgáinak azokat a dolgokat, amelyeknek hamarosan be kell következniük. Elküldte angyalát, hogy jelezze szolgájának, Jánosnak, aki tanúságot tett Isten Igéjéről és Jézus Krisztus tanúságtételéről, mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartják, ami bennük meg van írva, mert közel a pillanat.
János Ázsia provincia hét egyházának: kegyelem és béke nektek attól, aki van, aki volt és aki eljön, meg a hét lélektől, aki a trónja előtt áll, és Jézus Krisztustól, a hűséges tanútól, a halottak elsőszülöttétől és a föld királyainak fejedelmétől! Ő szeret minket, és vérével megváltott bűneinktől, és Istennek, az ő Atyjának országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen.
Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták. A föld minden törzse veri majd a mellét. Igen. Ámen.
„Én vagyok az Alfa és az Ómega” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljön, a Mindenható.
Én, János, testvéretek és társatok a próbatételben, a királyságban és a Jézusban való állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam Isten szava és a Jézus melletti tanúságtétel miatt. Az Úr napján megragadott a Lélek, és a hátam mögül nagy hangot – mint a harsonáé – hallottam, amely így szólt: „Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thüateirába, Szárdeszbe, Philadelpheiába és Laodikeiába!”
Erre megfordultam, hogy lássam a hangot, amelyik hozzám beszélt, és amint megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között valakit, aki egy emberfiához volt hasonló. Hosszú ruhát viselt, és aranyöv volt a mellén. Feje és haja fehér volt, mint a fehér gyapjú, mint a hó. Szeme, mint a tűz lángja, lába, mint a kohóban izzó érc, hangja, mint nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard jött elő, arca pedig olyan volt, mint a tűző nap.
Amikor megláttam, mint egy halott, a lába elé estem, de rám tette jobbját, és ezt mondta:
– Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó
és az élő. Halott voltam, s íme, örökkön-örökké élek. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. Írd le hát, amit láttál, a jelenvalókat és azokat, melyek ezek után fognak történni! A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét egyház.
2 Az efezusi egyház angyalának írd meg!
Ezt mondja, aki a hét csillagot a jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó között jár:
ismerem tetteid, fáradozásodat és állhatatosságodat. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat; hogy próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, bár nem azok, és hazugnak találtad őket. Állhatatos is vagy, tűrtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened: nincs meg benned már az első szeretet.
Gondolj vissza, honnét süllyedtél ide! Térj meg, és tedd, amit egykor tettél! Mert ha nem, akkor eljövök, és ha nem térsz meg, elmozdítom helyéről a gyertyatartódat. De az, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra szól. Én is gyűlölöm őket.
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely Isten Paradicsomában van.
A szmirnai egyház angyalának írd meg!
Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt:
tudok szorongattatásodról és szegénységedről. De gazdag vagy! Tudom, hogy rágalmaznak, akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedéstől! Íme, a sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tétessetek. A szorongattatás tíz napig tart. Légy hű egészen a halálig, és neked adom az élet koszorúját.
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! A győztesen nem vesz erőt a második halál.
A pergamoni egyház angyalának írd meg!
Ezt mondja, aki a kétélű hegyes kardot tartja:
tudom, hol laksz. Ott, ahol a sátán trónja áll. Ragaszkodsz a nevemhez, nem tagadtad meg a bennem való hitet még azokban a napokban sem, amikor Antipászt, hűséges tanúmat megölték nálatok, ahol a sátán lakik.
De van némi kifogásom ellened. Élnek köztetek olyanok, akik Balaám tanításához ragaszkodnak, aki arra tanította Balakot, hogy a botlás kövét vesse Izrael fiai elé, hogy bálványáldozati húst egyenek és paráználkodjanak. Így nálad is vannak olyanok, akik ugyanígy a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. Térj meg tehát! Mert ha nem, késedelem nélkül eljövök hozzád, és harcba szállok velük számnak kardjával.
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja.
A thüateirai egyház angyalának írd meg!
Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tűz, és lába, mint az érc:
ismerem tetteid, szereteted, hited, szolgálatod, állhatatosságod, és tudom, hogy legutóbbi tetteid felülmúlják a korábbiakat.
De van egy kifogásom ellened: eltűröd, hogy Jezabel asszony, aki prófétának mondja magát, tanít, és arra csábítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak, és bálványáldozati húst egyenek. Adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. Íme, ágynak döntöm. Akik meg házasságot törnek vele, azokat nagy nyomorúságba, hacsak meg nem térnek cselekedeteikből. Gyermekeit halálra adom, és megtudja minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek tettei szerint. Nektek meg, többi thüateiraiak, akik nem követitek ezt a tanítást, és akik nem ismertétek meg – mint mondják – a „sátán mélységeit”, ezt mondom: nem rakok rátok más terhet. De amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, amíg el nem jövök!
A győztesnek, aki mindvégig kitart tetteimben, hatalmat adok a népek fölött – vaspálcával fogja pásztorolni őket, és összetörnek, mint a cserépedény –, ahogy én is hatalmat kaptam Atyámtól; és neki adom a hajnalcsillagot. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!
3 A szárdeszi egyház angyalának írd meg!
Ezt mondja, akié Isten hét lelke és a hét csillag: ismerem tetteid. Tudom, hogy élőnek tartanak, de halott vagy.
Ébredj fel, és erősítsd meg, ami megmaradt, s ami a halálán volt, mert tetteidet nem találom tökéletesnek Istenem előtt. Emlékezz, hogyan kaptad és hallottad! Tarts ki mellette, és térj meg! Ha nem virrasztasz, úgy érkezem, mint a tolvaj, és nem fogod tudni, melyik órában leplek meg.
Vannak azonban néhányan Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruhájukat. Ezek majd fehér ruhában fognak velem jönni, mert méltók rá.
A győztest hozzájuk hasonlóan fehér ruhába öltöztetik, és a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt.
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!
A philadelpheiai egyház angyalának írd meg!
Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa, aki ha valamit kinyit, azt senki be nem zárja, s ha valamit bezár, azt senki ki nem nyitja:
ismerem tetteid. Nézd, ajtót nyitottam előtted, amit senki be nem tud zárni, mert bár nincs sok erőd, megtartottad tanításom, és nem tagadtad meg nevem.
Íme, neked adok néhányat a sátán zsinagógájából azok közül, akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok, hanem hazugok. Íme, kényszerítem őket, hogy jöjjenek, és boruljanak a lábad elé, és ismerjék el, hogy téged szerettelek. Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megtartalak a kísértés órájában, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit. Hamarosan eljövök. Ragaszkodjál ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koszorúdat!
A győztest oszloppá teszem Istenem szentélyében, és többé nem kerül ki onnét. Ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely Istenemtől száll alá az égből, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!
A laodikeiai egyház angyalának írd meg!
Ezt mondja az Ámen, a hűséges és igaz tanú, Isten teremtésének a kezdete.
Ismerem tetteid. Tudom, hogy nem vagy se hideg, se meleg. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kiköplek a számból. Azt mondod: „Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire.” Nem veszed észre, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen? Azt tanácsolom neked, végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet, és láss! Akiket szeretek, azokat fegyelmezem és tanítom. Légy buzgó, és térj meg! Íme, az ajtóban állok, és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, ő meg velem.
A győztesnek megadom, hogy mellettem üljön trónomon, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónján. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!
4 Ezek után láttam, hogy íme, egy ajtó nyitva van az égben, és a harsonáéhoz hasonló hang, melyet az előbb hallottam, így szólt hozzám: „Gyere föl ide, és megmutatok neked mindent, aminek ezek után történnie kell.”
Nyomban megragadott a Lélek, és íme, trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. Az ott ülő jáspishoz és kárneolhoz hasonlított, és a trónt smaragdhoz hasonló szivárvány vette körül. A trón körül huszonnégy trón. A trónokon huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, a fejükön aranykoszorú. A trónból villámok, hangok és mennydörgések jöttek, s a trón előtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét lelke. A trón előtt, mint egy üvegtenger, kristályhoz hasonló. A trón közepén és a trón körül négy élőlény, elöl-hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második fiatal bikához, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik pedig repülő sashoz hasonlított. Mind a négy élőlénynek hat-hat szárnya volt, kívül-belül tele szemekkel. Éjjel-nappal szünet nélkül mondták:
Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljön!”
Amikor az élőlények dicsőséget, tiszteletet és hálát zengenek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborul a trónon ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt, és ledobja koszorúját, mondván: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy a tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtetted a mindenséget, és akaratod hívott létre és teremtett mindent.”

Minden fejezet...
1 0