17
Miután áthaladtak Amphipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.
Pál szokása szerint elment hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írásokból kiindulva. Kifejtette és bizonyította nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból, és hogy „a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, és csatlakoztak Pálhoz és Sziláshoz. Hasonlóképpen igen sok istenfélő görög is, valamint számos előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet toboroztak, és felizgatták a várost. Jázón házához vonultak, és a népgyűlés elé akarták vezetni őket. Mivel nem találták őket, Jázónt néhány testvérrel együtt a városi vezetők elé vonszolták, és így kiáltoztak: „Itt is megjelentek, akik az egész világot felforgatják! Jázón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mert azt mondják, hogy van más király: Jézus.” Felizgatták a tömeget és a városi vezetőket, akik ezt hallották. Amikor azonban óvadékot kaptak Jázóntól és a többiektől, szabadon engedték őket.
A testvérek még aznap éjjel elküldték Pált Szilással együtt Bereába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek a zsidók nyitottabbak voltak, mint a tesszalonikaiak. Előítélet nélkül fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan közülük hívők lettek. Hasonlóképpen az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen. De amint megtudták a tesszalonikai zsidók, hogy Pál Bereában is hirdeti Isten igéjét, odajöttek, s ott is felizgatták és megzavarták a tömeget. A testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerpartra. Szilás és Timóteus azonban ott maradt. Kísérői egészen Athénig Pállal tartottak, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilás és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap beszélt, vitába szállt a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitába szállt vele. Egyesek ezt mondták: „Mit akarhat mondani ez a fecsegő?” Mások meg – mivel Jézus és a feltámadás örömhírét hirdette – így beszéltek: „Úgy látszik, idegen istenségek hirdetője.” Ekkor megfogták, az Areioszpagoszra vitték, és így szóltak:
– Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, bámulatos dolgokkal hozakodsz elő. Szeretnénk megérteni, hogy miről is van szó.
Az athénieknek és a bevándorolt idegeneknek ugyanis a legkedvesebb időtöltésük az volt, ha valami újdonságot mondhattak vagy hallhattak. Pál ekkor kiállt az Areioszpagosz közepére, és így szólt:
– Athéni férfiak, látom, hogy módfelett vallásosak vagytok, mivel járván a várost megnéztem szentélyeiteket, s találtam egy olyan oltárt is, amelyikre ez volt felírva: „az ismeretlen istennek”. Nos, akit ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Isten, aki a világot teremtette, és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szolgálja emberkéz, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. A teljes emberi nemzetséget is egy őselemből teremtette, hogy lakják a föld egész felszínét. Meghatározta idejüket és lakóhelyük határait azért, hogy keressék Istent, hátha utána tapogatózva megtalálhatják, nincs is messzire ugyanis egyikünktől sem, hiszen őbenne élünk, mozgunk és létezünk, ahogy néhány költőtök is mondta: „Bizony, az ő háza népe vagyunk.” Mivel Isten háza népe vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság korszakait elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Ezért elrendelt egy napot, amikor majd igazságos ítéletet mond az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, és akit mindenki előtt igazolt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.
Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig ezt mondták: „Erről majd máskor is meghallgatunk.” Ezzel Pál eltávozott körükből. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívő lett. Köztük Areopagita Dénes, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.
18 Ezek után Pál távozott Athénből, és Korintusba ment. Ott találkozott egy Aquila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priscillával, mivel Claudius elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál meglátogatta őket, és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk maradt, és velük dolgozott. Ők ugyanis mesterségükre nézve sátorkészítők voltak. Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket egyaránt. Amikor Szilás és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál az igehirdetésnek szentelte magát, és tanúságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Messiás. Amikor azonban ellene szegültek, és gyalázták, megrázta a ruháját, és ezt mondta nekik: „Véretek szálljon a fejetekre! Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.”
Ekkor távozott onnét, és egy Titius Justus nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza a zsinagóga szomszédságában volt. Crispus, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korintusiak közül azok, akik hallottak erről, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. Egy éjszaka az Úr látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass, mert én veled vagyok, és senki sem fog rád kezet emelni, hogy ártson neked, ugyanis nagyszámú népem van ebben a városban!” Így ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét.
Amikor pedig Gallio volt Akhaia prokonzula, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték, és így szóltak:
– Ez arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módon tiszteljék az Istent.
Amikor Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallio ezt mondta a zsidóknak:
– Ha valami bűncselekményről vagy súlyos gaztettről lenne szó, ti zsidók, a törvény értelmében türelemmel kihallgatnálak benneteket. De mivel tanítást, neveket és a ti törvényeteket illető vitás kérdésről van szó, intézzétek el magatok! Ilyen ügyekben nem kívánok bíráskodni.
Ezzel kiutasította őket a törvényszék elől. Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagóga elöljáróját, és a törvényszék előtt ütlegelték, de Gallio mit sem törődött ezzel.
Pál még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, s Priscillával és Aquilával együtt Szíriába hajózott. Előbb azonban Kenkreában megnyíratta a fejét, mert fogadalmat tett. Efezusba érve elvált tőlük. Bement a zsinagógába, és vitába szállt a zsidókkal. Amikor arra kérték, hogy maradjon náluk hosszabb ideig, nem egyezett bele, hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: „Ha Isten úgy akarja, ismét eljövök hozzátok.” Aztán elhajózott Efezusból. Miután Caesareában partra szállt, felment Jeruzsálembe, köszöntötte az egyházat, azután lement Antiókhiába.
Egy darabig ott maradt, majd útra kelt. Sorra végigjárta Galácia vidékét és Phrügiát, és minden tanítványt megerősített.
Efezusba érkezett egy Apolló nevű, alexandriai származású zsidó, aki ékesszóló és az Írásokban jártas ember volt. Már kapott tanítást az Úr útjáról, és buzgó lélekkel beszélt és helyesen tanított Jézusról, de csak János keresztségét ismerte. A zsinagógában is bátran kezdett beszélni. Amikor Aquila és Priscilla hallották, maguk mellé vették, és még alaposabban elmagyarázták neki Isten útját. Amikor át akart menni Akhaiába, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be. Amikor megérkezett, nagy segítségére volt azoknak, akik a kegyelem által hívők lettek, ugyanis erélyesen cáfolta a zsidókat, és az Írások alapján nyilvánosság előtt bizonyította, hogy Jézus a Messiás.
19 Amíg Apolló Korintusban volt, Pál a szárazföldön keresztül Efezusba érkezett. Itt talált néhány tanítványt, és így szólt hozzájuk:
– Megkaptátok a Szentlelket, amikor hívők lettetek?
– Azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek – válaszolták.
– Akkor hogyan keresztelkedtetek meg? – kérdezte.
– János keresztségével – válaszolták ezek.
Pál így szólt:
– János a bűnbánat keresztségével keresztelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.
Amikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. Amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak.
Eljárt a zsinagógába, és három hónapon keresztül bátran beszélt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket Isten országának dolgairól. Amikor azonban egyesek ellenálltak, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket. Magával vitte a tanítványokat is, és mindennap Türannosz iskolájában tanított. Ez két éven át így volt, úgyhogy Ázsia provincia valamennyi lakója – zsidók és görögök egyaránt – hallhatták az Úr igéjét. Isten rendkívüli csodákat vitt véghez Pál keze által, úgyhogy még az általa használt kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és ők meggyógyultak, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
A vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak fölött kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Jézus által, akit Pál hirdet, parancsolok nektek!” Egy bizonyos Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Erre a gonosz lélektől megszállott ember rájuk ugrott, és oly erővel gyűrte le valamennyit, hogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. Tudomására jutott ez mindenkinek Efezusban – zsidóknak és görögöknek egyaránt –, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. A hívők közül is sokan eljöttek, és nyilvánosan megvallották efféle mesterkedéseiket. 19Sokan azok közül, akik varázslást űztek, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették őket. A könyvek értékét ötvenezer ezüstpénzre becsülték.
Az Úr igéje hatalmasan terjedt és erősödött.
Ezek után Pál elhatározta, hogy Makedónia és Akhaia érintésével Jeruzsálembe megy. Ezt mondta:
„Miután ott voltam, Rómát is meg kell látnom.” Két segítőtársát, Timóteust és Erasztoszt Makedóniába küldte, ő pedig egy ideig Ázsia provinciában maradt.
Abban az időben nem csekély zavargás támadt az „Út” körül. Egy Démétriosz nevű ötvös – aki ezüstből készült Artemisz-templomokat gyártott, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket – összehívta őket és a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk:
– Férfiak, tudjátok, hogy ez a munka jólétünk alapja. De látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusban, hanem szinte egész Ázsia provinciában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre, mondván, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. Nemcsak az a veszély fenyeget, hogy mesterségünket rossz hírbe hozzák, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát semmibe veszik, és így csorbát szenved annak dicsősége, akit egész Ázsia provincia és az egész földkerekség tisztel.
Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusiak Artemisze!”
A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Megragadták a makedón Gaiust és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, és egy akarattal a színházba rohantak. Pál az összegyűlt nép közé akart menni, de a tanítványok nem engedték. A provincia néhány magas rangú tisztségviselője a barátja volt; ezek üzentek neki, és kérték, hogy ne menjen el a színházba. Ott ezalatt mindenki összevissza kiabált, mert a gyűlés zűrzavarba fordult, és a legtöbben azt sem tudták, miért gyűltek össze. A tömegből néhányan tájékoztatták Alexandroszt, akit a zsidók küldtek előre.
Alexandrosz kezével intve védőbeszédet akart mondani az összegyűlt nép előtt, de mihelyt fölismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört fel mindenkiből:
„Nagy az efezusiak Artemisze!” És ezt kiabálták mintegy két órán keresztül.
Miután a főhivatalnok lecsendesítette a tömeget, így szólt:
– Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa az őrizője a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt szobrának? Mivel ezt senki sem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot! Idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. Ha tehát Démétriosznak és a vele tartó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvényszékek, és vannak prokonzulok. Perlekedjenek azok előtt! Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, azt törvényesen összehívott népgyűlésen lehet intézni. Mert már így is az a veszély fenyeget, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle ok, amivel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet.
Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
20 Miután megszűnt a zavargás, Pál magához hívatta a tanítványokat. Bátorította őket, majd elbúcsúzott, és Makedóniába indult. 2Bejárta a vidéket, és számos beszédben intette a népet, majd Hellászba ment, ahol három hónapot töltött. Mivel a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza. Elkísérte őt a bereai Szópatrosz, Pürrhosz fia, a tesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Secundus, a derbéi Gaius és Timóteus, valamint az Ázsia provinciából való Tükhikosz és Trophimosz. Ők előrementek, és Troászban vártak ránk. Mi a kovásztalan kenyerek napjai után hajóztunk el Filippiből, és öt nappal később érkeztünk hozzájuk Troászba, ahol hét napot töltöttünk.
A hét első napján, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanított, és mivel másnap már el akart utazni, egészen éjfélig beszélt. Elég sok lámpás volt abban az emeleti szobában, ahol együtt voltunk. Egy Eutükhosz nevű ifjú az ablakban ült. Mivel Pál sokáig beszélt, mély álomba merült. Az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy amikor fel akarták emelni, látták, hogy halott. Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne aggódjatok, még él!” Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. A fiút pedig élve vezették el, és teljesen megvigasztalódtak.
Mi előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett. Odáig ugyanis a szárazföldön akart menni. Amikor aztán Asszoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mütilénébe mentünk. Onnét tovább hajóztunk, és másnap Khiosz előtt haladtunk el. Másnap megérkeztünk Szamoszba, harmadnap pedig Milétoszba jutottunk. Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy ne vesztegesse az időt Ázsia provinciában. Sietett ugyanis, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
Milétoszból azután magához hívatta az efezusi egyház véneit. Amikor megérkeztek, ezt mondta nekik:
– Tudjátok, hogyan viselkedtem közöttetek egész idő alatt, az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem. Szolgáltam az Urat teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami javatokra válik, hanem inkább hirdettem és tanítottam nektek nyilvánosan és házaknál. Tanúságot tettem zsidók és görögök előtt egyaránt az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. Íme, most a Lélektől kényszerítve Jeruzsálembe megyek, és hogy ott mi lesz velem, nem tudom. Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra értésemre adja, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De a saját életemnek semmi jelentőséget sem tulajdonítok, csak bevégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.
És én biztos vagyok benne, hogy közületek, akik között Isten országát hirdetve jártam, nem látja arcomat többé senki. Ezért a mai napon ünnepélyesen kijelentem előttetek, hogy nem vagyok felelős azért, ami veletek történik, ugyanis szüntelenül hirdettem nektek Isten teljes végzését. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek, hogy pásztorként gondoskodjatok Isten egyházáról, amelyet tulajdon vérével szerzett magának! Tudom, hogy távozásom után vérengző farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettem mindnyájatokat! Most pedig Istennek és kegyelme igéjének oltalmába ajánllak titeket, mert ő képes arra, hogy építsen, és hogy örökséget adjon valamennyi megszentelt között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. Sőt jól tudjátok, hogy a magam és a velem levők szükségleteiről ezzel a két kezemmel gondoskodtam. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy így, kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk, emlékezve az Úr Jézus szavaira. Mert ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Miután ezeket elmondta, velük együtt térdre borulva imádkozott. Valamennyien hangos sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és megcsókolták. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
Pál szokása szerint elment hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írásokból kiindulva. Kifejtette és bizonyította nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból, és hogy „a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, és csatlakoztak Pálhoz és Sziláshoz. Hasonlóképpen igen sok istenfélő görög is, valamint számos előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet toboroztak, és felizgatták a várost. Jázón házához vonultak, és a népgyűlés elé akarták vezetni őket. Mivel nem találták őket, Jázónt néhány testvérrel együtt a városi vezetők elé vonszolták, és így kiáltoztak: „Itt is megjelentek, akik az egész világot felforgatják! Jázón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mert azt mondják, hogy van más király: Jézus.” Felizgatták a tömeget és a városi vezetőket, akik ezt hallották. Amikor azonban óvadékot kaptak Jázóntól és a többiektől, szabadon engedték őket.
A testvérek még aznap éjjel elküldték Pált Szilással együtt Bereába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek a zsidók nyitottabbak voltak, mint a tesszalonikaiak. Előítélet nélkül fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan közülük hívők lettek. Hasonlóképpen az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen. De amint megtudták a tesszalonikai zsidók, hogy Pál Bereában is hirdeti Isten igéjét, odajöttek, s ott is felizgatták és megzavarták a tömeget. A testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerpartra. Szilás és Timóteus azonban ott maradt. Kísérői egészen Athénig Pállal tartottak, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilás és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap beszélt, vitába szállt a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitába szállt vele. Egyesek ezt mondták: „Mit akarhat mondani ez a fecsegő?” Mások meg – mivel Jézus és a feltámadás örömhírét hirdette – így beszéltek: „Úgy látszik, idegen istenségek hirdetője.” Ekkor megfogták, az Areioszpagoszra vitték, és így szóltak:
– Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, bámulatos dolgokkal hozakodsz elő. Szeretnénk megérteni, hogy miről is van szó.
Az athénieknek és a bevándorolt idegeneknek ugyanis a legkedvesebb időtöltésük az volt, ha valami újdonságot mondhattak vagy hallhattak. Pál ekkor kiállt az Areioszpagosz közepére, és így szólt:
– Athéni férfiak, látom, hogy módfelett vallásosak vagytok, mivel járván a várost megnéztem szentélyeiteket, s találtam egy olyan oltárt is, amelyikre ez volt felírva: „az ismeretlen istennek”. Nos, akit ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Isten, aki a világot teremtette, és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szolgálja emberkéz, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. A teljes emberi nemzetséget is egy őselemből teremtette, hogy lakják a föld egész felszínét. Meghatározta idejüket és lakóhelyük határait azért, hogy keressék Istent, hátha utána tapogatózva megtalálhatják, nincs is messzire ugyanis egyikünktől sem, hiszen őbenne élünk, mozgunk és létezünk, ahogy néhány költőtök is mondta: „Bizony, az ő háza népe vagyunk.” Mivel Isten háza népe vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság korszakait elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Ezért elrendelt egy napot, amikor majd igazságos ítéletet mond az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, és akit mindenki előtt igazolt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.
Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig ezt mondták: „Erről majd máskor is meghallgatunk.” Ezzel Pál eltávozott körükből. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívő lett. Köztük Areopagita Dénes, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.
18 Ezek után Pál távozott Athénből, és Korintusba ment. Ott találkozott egy Aquila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priscillával, mivel Claudius elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál meglátogatta őket, és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk maradt, és velük dolgozott. Ők ugyanis mesterségükre nézve sátorkészítők voltak. Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket egyaránt. Amikor Szilás és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál az igehirdetésnek szentelte magát, és tanúságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Messiás. Amikor azonban ellene szegültek, és gyalázták, megrázta a ruháját, és ezt mondta nekik: „Véretek szálljon a fejetekre! Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.”
Ekkor távozott onnét, és egy Titius Justus nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza a zsinagóga szomszédságában volt. Crispus, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korintusiak közül azok, akik hallottak erről, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. Egy éjszaka az Úr látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass, mert én veled vagyok, és senki sem fog rád kezet emelni, hogy ártson neked, ugyanis nagyszámú népem van ebben a városban!” Így ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét.
Amikor pedig Gallio volt Akhaia prokonzula, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték, és így szóltak:
– Ez arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módon tiszteljék az Istent.
Amikor Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallio ezt mondta a zsidóknak:
– Ha valami bűncselekményről vagy súlyos gaztettről lenne szó, ti zsidók, a törvény értelmében türelemmel kihallgatnálak benneteket. De mivel tanítást, neveket és a ti törvényeteket illető vitás kérdésről van szó, intézzétek el magatok! Ilyen ügyekben nem kívánok bíráskodni.
Ezzel kiutasította őket a törvényszék elől. Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagóga elöljáróját, és a törvényszék előtt ütlegelték, de Gallio mit sem törődött ezzel.
Pál még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, s Priscillával és Aquilával együtt Szíriába hajózott. Előbb azonban Kenkreában megnyíratta a fejét, mert fogadalmat tett. Efezusba érve elvált tőlük. Bement a zsinagógába, és vitába szállt a zsidókkal. Amikor arra kérték, hogy maradjon náluk hosszabb ideig, nem egyezett bele, hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: „Ha Isten úgy akarja, ismét eljövök hozzátok.” Aztán elhajózott Efezusból. Miután Caesareában partra szállt, felment Jeruzsálembe, köszöntötte az egyházat, azután lement Antiókhiába.
Egy darabig ott maradt, majd útra kelt. Sorra végigjárta Galácia vidékét és Phrügiát, és minden tanítványt megerősített.
Efezusba érkezett egy Apolló nevű, alexandriai származású zsidó, aki ékesszóló és az Írásokban jártas ember volt. Már kapott tanítást az Úr útjáról, és buzgó lélekkel beszélt és helyesen tanított Jézusról, de csak János keresztségét ismerte. A zsinagógában is bátran kezdett beszélni. Amikor Aquila és Priscilla hallották, maguk mellé vették, és még alaposabban elmagyarázták neki Isten útját. Amikor át akart menni Akhaiába, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be. Amikor megérkezett, nagy segítségére volt azoknak, akik a kegyelem által hívők lettek, ugyanis erélyesen cáfolta a zsidókat, és az Írások alapján nyilvánosság előtt bizonyította, hogy Jézus a Messiás.
19 Amíg Apolló Korintusban volt, Pál a szárazföldön keresztül Efezusba érkezett. Itt talált néhány tanítványt, és így szólt hozzájuk:
– Megkaptátok a Szentlelket, amikor hívők lettetek?
– Azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek – válaszolták.
– Akkor hogyan keresztelkedtetek meg? – kérdezte.
– János keresztségével – válaszolták ezek.
Pál így szólt:
– János a bűnbánat keresztségével keresztelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.
Amikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. Amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak.
Eljárt a zsinagógába, és három hónapon keresztül bátran beszélt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket Isten országának dolgairól. Amikor azonban egyesek ellenálltak, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket. Magával vitte a tanítványokat is, és mindennap Türannosz iskolájában tanított. Ez két éven át így volt, úgyhogy Ázsia provincia valamennyi lakója – zsidók és görögök egyaránt – hallhatták az Úr igéjét. Isten rendkívüli csodákat vitt véghez Pál keze által, úgyhogy még az általa használt kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és ők meggyógyultak, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
A vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak fölött kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Jézus által, akit Pál hirdet, parancsolok nektek!” Egy bizonyos Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Erre a gonosz lélektől megszállott ember rájuk ugrott, és oly erővel gyűrte le valamennyit, hogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. Tudomására jutott ez mindenkinek Efezusban – zsidóknak és görögöknek egyaránt –, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. A hívők közül is sokan eljöttek, és nyilvánosan megvallották efféle mesterkedéseiket. 19Sokan azok közül, akik varázslást űztek, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették őket. A könyvek értékét ötvenezer ezüstpénzre becsülték.
Az Úr igéje hatalmasan terjedt és erősödött.
Ezek után Pál elhatározta, hogy Makedónia és Akhaia érintésével Jeruzsálembe megy. Ezt mondta:
„Miután ott voltam, Rómát is meg kell látnom.” Két segítőtársát, Timóteust és Erasztoszt Makedóniába küldte, ő pedig egy ideig Ázsia provinciában maradt.
Abban az időben nem csekély zavargás támadt az „Út” körül. Egy Démétriosz nevű ötvös – aki ezüstből készült Artemisz-templomokat gyártott, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket – összehívta őket és a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk:
– Férfiak, tudjátok, hogy ez a munka jólétünk alapja. De látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusban, hanem szinte egész Ázsia provinciában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre, mondván, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. Nemcsak az a veszély fenyeget, hogy mesterségünket rossz hírbe hozzák, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát semmibe veszik, és így csorbát szenved annak dicsősége, akit egész Ázsia provincia és az egész földkerekség tisztel.
Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusiak Artemisze!”
A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Megragadták a makedón Gaiust és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, és egy akarattal a színházba rohantak. Pál az összegyűlt nép közé akart menni, de a tanítványok nem engedték. A provincia néhány magas rangú tisztségviselője a barátja volt; ezek üzentek neki, és kérték, hogy ne menjen el a színházba. Ott ezalatt mindenki összevissza kiabált, mert a gyűlés zűrzavarba fordult, és a legtöbben azt sem tudták, miért gyűltek össze. A tömegből néhányan tájékoztatták Alexandroszt, akit a zsidók küldtek előre.
Alexandrosz kezével intve védőbeszédet akart mondani az összegyűlt nép előtt, de mihelyt fölismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört fel mindenkiből:
„Nagy az efezusiak Artemisze!” És ezt kiabálták mintegy két órán keresztül.
Miután a főhivatalnok lecsendesítette a tömeget, így szólt:
– Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa az őrizője a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt szobrának? Mivel ezt senki sem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot! Idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. Ha tehát Démétriosznak és a vele tartó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvényszékek, és vannak prokonzulok. Perlekedjenek azok előtt! Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, azt törvényesen összehívott népgyűlésen lehet intézni. Mert már így is az a veszély fenyeget, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle ok, amivel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet.
Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
20 Miután megszűnt a zavargás, Pál magához hívatta a tanítványokat. Bátorította őket, majd elbúcsúzott, és Makedóniába indult. 2Bejárta a vidéket, és számos beszédben intette a népet, majd Hellászba ment, ahol három hónapot töltött. Mivel a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza. Elkísérte őt a bereai Szópatrosz, Pürrhosz fia, a tesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Secundus, a derbéi Gaius és Timóteus, valamint az Ázsia provinciából való Tükhikosz és Trophimosz. Ők előrementek, és Troászban vártak ránk. Mi a kovásztalan kenyerek napjai után hajóztunk el Filippiből, és öt nappal később érkeztünk hozzájuk Troászba, ahol hét napot töltöttünk.
A hét első napján, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanított, és mivel másnap már el akart utazni, egészen éjfélig beszélt. Elég sok lámpás volt abban az emeleti szobában, ahol együtt voltunk. Egy Eutükhosz nevű ifjú az ablakban ült. Mivel Pál sokáig beszélt, mély álomba merült. Az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy amikor fel akarták emelni, látták, hogy halott. Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne aggódjatok, még él!” Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. A fiút pedig élve vezették el, és teljesen megvigasztalódtak.
Mi előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett. Odáig ugyanis a szárazföldön akart menni. Amikor aztán Asszoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mütilénébe mentünk. Onnét tovább hajóztunk, és másnap Khiosz előtt haladtunk el. Másnap megérkeztünk Szamoszba, harmadnap pedig Milétoszba jutottunk. Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy ne vesztegesse az időt Ázsia provinciában. Sietett ugyanis, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
Milétoszból azután magához hívatta az efezusi egyház véneit. Amikor megérkeztek, ezt mondta nekik:
– Tudjátok, hogyan viselkedtem közöttetek egész idő alatt, az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem. Szolgáltam az Urat teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami javatokra válik, hanem inkább hirdettem és tanítottam nektek nyilvánosan és házaknál. Tanúságot tettem zsidók és görögök előtt egyaránt az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. Íme, most a Lélektől kényszerítve Jeruzsálembe megyek, és hogy ott mi lesz velem, nem tudom. Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra értésemre adja, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De a saját életemnek semmi jelentőséget sem tulajdonítok, csak bevégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.
És én biztos vagyok benne, hogy közületek, akik között Isten országát hirdetve jártam, nem látja arcomat többé senki. Ezért a mai napon ünnepélyesen kijelentem előttetek, hogy nem vagyok felelős azért, ami veletek történik, ugyanis szüntelenül hirdettem nektek Isten teljes végzését. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek, hogy pásztorként gondoskodjatok Isten egyházáról, amelyet tulajdon vérével szerzett magának! Tudom, hogy távozásom után vérengző farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettem mindnyájatokat! Most pedig Istennek és kegyelme igéjének oltalmába ajánllak titeket, mert ő képes arra, hogy építsen, és hogy örökséget adjon valamennyi megszentelt között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. Sőt jól tudjátok, hogy a magam és a velem levők szükségleteiről ezzel a két kezemmel gondoskodtam. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy így, kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk, emlékezve az Úr Jézus szavaira. Mert ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Miután ezeket elmondta, velük együtt térdre borulva imádkozott. Valamennyien hangos sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és megcsókolták. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
Jegyzetek
19,19 Attikai ezüstdrachma. Az összeget egy napszámos 137 év alatt kereste volna meg.
20,2 Akhaia római provinciára utal.