1
Pál, Silvanus és Timóteus a tesszalonikaiak gyülekezetének, amely Istenben, az Atyában és az Úrban, Jézus Krisztusban él: kegyelem néktek és béke!
Hálát adunk Istennek mindig mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban; és szüntelenül emlegetjük Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hiteteket, fáradságot nem kímélő szereteteteket és Urunk, Jézus Krisztus iránti reményetek állhatatosságát. Tudjuk, Istentől szeretett testvérek, hogy ő választott ki titeket. Evangéliumunk ugyanis nemcsak szavakkal jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és szilárd meggyőződéssel is. Ti is tudjátok, hogyan léptünk fel közöttetek érdeketekben. Ti pedig követőinkké és az Úr követőivé lettetek, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét, úgyhogy példává is váltatok minden hívő számára Makedóniában és Akhaiában. Tőletek terjedt tovább az Úr szava, és nemcsak Makedóniába és Akhaiába, hanem mindenhová eljutott Istenbe vetett hitetek híre, úgyhogy szükségtelen is erről bármit mondanunk, ugyanis ők maguk hirdetik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogy miként tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit feltámasztott a halottak közül, s aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.
2 Ti magatok is tudjátok, testvérek, hogy nem hiába jártunk nálatok. Ellenkezőleg, miután szenvedésben és megszégyenítésben volt részünk Filippiben – amint ezt tudjátok –, Istenünknek köszönhetően felbátorodtunk, hogy a heves ellenkezés dacára nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát. Igehirdetésünk ugyanis nem tévedésből, nem is tisztátalan szándékból és nem is álnokságból ered. Ellenkezőleg, Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot. Ezért hirdetjük úgy, mint akik nem embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. Hiszen, mint tudjátok, sohasem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal. Isten a tanúnk! Nem is kívántunk emberektől – sem tőletek, sem másoktól – tiszteletet, bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket, mégis oly gyengéden léptünk fel közöttetek, mint ahogy egy anya dajkálja gyermekeit. Annyira közel álltatok a szívünkhöz, hogy készek voltunk odaadni nektek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a saját életünket is, mert annyira megszerettünk titeket. Hiszen emlékeztek, testvérek, fáradozásunkra és vesződségünkre. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közületek senkinek a terhére ne legyünk, és így hirdettük nektek Isten evangéliumát. Ti vagytok a tanúim és Isten, hogy milyen istenfélők, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. Azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként vigasztaltunk, bátorítottunk és kérleltünk, hogy éljetek méltóan Istenhez, aki országába és dicsőségébe hív titeket.
Azért is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallottátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem úgy fogadtátok, mint emberi szót, hanem mint – ahogy valóban az – Isten szavát, amely hatékony bennetek, akik hisztek. Ugyanis ti, testvérek, hasonlóvá lettetek Isten Jézus Krisztusban hívő gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is honfitársaitoktól, mint ők a zsidóktól, akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöztek. Nem kedvesek Isten előtt, és ellenségesek minden emberrel, mivel akadályoznak minket abban, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek. Így teszik teljessé mindenkori bűneiket. Utol is érte őket Isten haragja végérvényesen.
Ami bennünket illet, testvérek, mivel egy rövid időre – külsőleg, de nem a szívünkben – elszakadtunk tőletek, most annál inkább vágyva vágytunk és törekedtünk arra, hogy szemtől szemben lássunk titeket. Ezért el akartunk jönni hozzátok – én, Pál nem is egyszer –, de a Sátán megakadályozott minket. Hiszen ki a mi reményünk vagy örömünk vagy győzelmi koronánk, ha nem ti, Urunk, Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
3 Ezért amikor már nem bírtuk tovább, elhatároztuk, hogy egyedül maradunk Athénban, és elküldtük Timóteust, testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten munkatársát, hogy megerősítsen titeket, és bátorítson hitetekben, hogy senki meg ne tántorodjék ezekben a megpróbáltatásokban, hiszen tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve. Amikor nálatok voltunk, már előre megmondtuk nektek, hogy megpróbáltatás vár ránk, és amint tapasztaltátok, így is történt. Ezért, mivel már nem bírtam tovább, elküldtem hozzátok, hogy megtudjak valamit a hitetekről, vajon nem kísértett-e meg titeket a Kísértő, és nem lett-e hiábavalóvá fáradozásunk.
Most azonban visszaérkezett tőletek Timóteus, és jó hírt hozott nekünk hitetekről és szeretetetekről; illetve arról, hogy mindig szívesen emlékeztek ránk, és hogy látni szeretnétek minket, ahogy mi is benneteket. Így tehát nektek köszönhetően, testvérek, minden aggodalom és viszontagság között megvigasztalódtunk a ti hitetek által. Mert valósággal föléledünk, ha ti szilárdan álltok az Úrban. Hogyan is adhatnánk eléggé hálát Istennek értetek mindazért az örömért, amelyet miattatok érzünk Istenünk előtt, és éjjel-nappal a lehető legbuzgóbban azért könyörgünk, hogy szemtől szemben láthassunk benneteket, és hozzájárulhassunk ahhoz, hogy még bőségesebben lakozzék bennetek a hit.
Maga Isten, a mi Atyánk és a mi Urunk, Jézus Krisztus egyengesse hozzátok utunkat! Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt annak mértéke szerint, ahogy mi is szeretünk benneteket! Erősítse meg a szíveteket, és tegye feddhetetlenné a szent életben Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus Krisztus eljön minden szentjével! Ámen.
4 Egyébként pedig, testvérek, kérünk és buzdítunk titeket az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, miként kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. Hiszen tudjátok, hogy milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus megbízásából.
Az ugyanis Isten akarata, hogy megszentelődjetek; hogy tartózkodjatok a paráznaságtól; hogy mindenki szentségben és tisztességgel tudja uralni testét, nem buja szenvedéllyel, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent; hogy senki se használja ki és ne csalja meg testvérét ebben a dologban, mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogy már korábban is megmondtuk nektek, és kérve kértünk titeket. Mert Isten nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem megszentelődésre. Következésképpen aki ezeket az utasításokat megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét adja nektek.
A testvéri szeretetről nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre; és mivel gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. Buzdítunk hát benneteket, testvérek, hogy ebben jussatok még előbbre, és arra törekedjetek, hogy csendesen éljetek, a magatok dolgát tegyétek, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogy elrendeltük nektek. A kívülállók iránt illendően viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire!
Nem akarjuk, testvérek, hogy tudatlanságban legyetek az elhunytak felől, és szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor az is bizonyos, hogy Isten a Jézussal együtt elhunytakat is előhozza vele együtt. Azt pedig az Úr szava alapján mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint elhangzik a parancs, a főangyal szava és Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik élünk és itt vagyunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel a szavakkal!
Hálát adunk Istennek mindig mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban; és szüntelenül emlegetjük Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hiteteket, fáradságot nem kímélő szereteteteket és Urunk, Jézus Krisztus iránti reményetek állhatatosságát. Tudjuk, Istentől szeretett testvérek, hogy ő választott ki titeket. Evangéliumunk ugyanis nemcsak szavakkal jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és szilárd meggyőződéssel is. Ti is tudjátok, hogyan léptünk fel közöttetek érdeketekben. Ti pedig követőinkké és az Úr követőivé lettetek, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét, úgyhogy példává is váltatok minden hívő számára Makedóniában és Akhaiában. Tőletek terjedt tovább az Úr szava, és nemcsak Makedóniába és Akhaiába, hanem mindenhová eljutott Istenbe vetett hitetek híre, úgyhogy szükségtelen is erről bármit mondanunk, ugyanis ők maguk hirdetik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogy miként tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit feltámasztott a halottak közül, s aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.
2 Ti magatok is tudjátok, testvérek, hogy nem hiába jártunk nálatok. Ellenkezőleg, miután szenvedésben és megszégyenítésben volt részünk Filippiben – amint ezt tudjátok –, Istenünknek köszönhetően felbátorodtunk, hogy a heves ellenkezés dacára nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát. Igehirdetésünk ugyanis nem tévedésből, nem is tisztátalan szándékból és nem is álnokságból ered. Ellenkezőleg, Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot. Ezért hirdetjük úgy, mint akik nem embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. Hiszen, mint tudjátok, sohasem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal. Isten a tanúnk! Nem is kívántunk emberektől – sem tőletek, sem másoktól – tiszteletet, bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket, mégis oly gyengéden léptünk fel közöttetek, mint ahogy egy anya dajkálja gyermekeit. Annyira közel álltatok a szívünkhöz, hogy készek voltunk odaadni nektek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a saját életünket is, mert annyira megszerettünk titeket. Hiszen emlékeztek, testvérek, fáradozásunkra és vesződségünkre. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közületek senkinek a terhére ne legyünk, és így hirdettük nektek Isten evangéliumát. Ti vagytok a tanúim és Isten, hogy milyen istenfélők, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. Azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként vigasztaltunk, bátorítottunk és kérleltünk, hogy éljetek méltóan Istenhez, aki országába és dicsőségébe hív titeket.
Azért is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallottátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem úgy fogadtátok, mint emberi szót, hanem mint – ahogy valóban az – Isten szavát, amely hatékony bennetek, akik hisztek. Ugyanis ti, testvérek, hasonlóvá lettetek Isten Jézus Krisztusban hívő gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is honfitársaitoktól, mint ők a zsidóktól, akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöztek. Nem kedvesek Isten előtt, és ellenségesek minden emberrel, mivel akadályoznak minket abban, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek. Így teszik teljessé mindenkori bűneiket. Utol is érte őket Isten haragja végérvényesen.
Ami bennünket illet, testvérek, mivel egy rövid időre – külsőleg, de nem a szívünkben – elszakadtunk tőletek, most annál inkább vágyva vágytunk és törekedtünk arra, hogy szemtől szemben lássunk titeket. Ezért el akartunk jönni hozzátok – én, Pál nem is egyszer –, de a Sátán megakadályozott minket. Hiszen ki a mi reményünk vagy örömünk vagy győzelmi koronánk, ha nem ti, Urunk, Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
3 Ezért amikor már nem bírtuk tovább, elhatároztuk, hogy egyedül maradunk Athénban, és elküldtük Timóteust, testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten munkatársát, hogy megerősítsen titeket, és bátorítson hitetekben, hogy senki meg ne tántorodjék ezekben a megpróbáltatásokban, hiszen tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve. Amikor nálatok voltunk, már előre megmondtuk nektek, hogy megpróbáltatás vár ránk, és amint tapasztaltátok, így is történt. Ezért, mivel már nem bírtam tovább, elküldtem hozzátok, hogy megtudjak valamit a hitetekről, vajon nem kísértett-e meg titeket a Kísértő, és nem lett-e hiábavalóvá fáradozásunk.
Most azonban visszaérkezett tőletek Timóteus, és jó hírt hozott nekünk hitetekről és szeretetetekről; illetve arról, hogy mindig szívesen emlékeztek ránk, és hogy látni szeretnétek minket, ahogy mi is benneteket. Így tehát nektek köszönhetően, testvérek, minden aggodalom és viszontagság között megvigasztalódtunk a ti hitetek által. Mert valósággal föléledünk, ha ti szilárdan álltok az Úrban. Hogyan is adhatnánk eléggé hálát Istennek értetek mindazért az örömért, amelyet miattatok érzünk Istenünk előtt, és éjjel-nappal a lehető legbuzgóbban azért könyörgünk, hogy szemtől szemben láthassunk benneteket, és hozzájárulhassunk ahhoz, hogy még bőségesebben lakozzék bennetek a hit.
Maga Isten, a mi Atyánk és a mi Urunk, Jézus Krisztus egyengesse hozzátok utunkat! Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt annak mértéke szerint, ahogy mi is szeretünk benneteket! Erősítse meg a szíveteket, és tegye feddhetetlenné a szent életben Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus Krisztus eljön minden szentjével! Ámen.
4 Egyébként pedig, testvérek, kérünk és buzdítunk titeket az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, miként kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. Hiszen tudjátok, hogy milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus megbízásából.
Az ugyanis Isten akarata, hogy megszentelődjetek; hogy tartózkodjatok a paráznaságtól; hogy mindenki szentségben és tisztességgel tudja uralni testét, nem buja szenvedéllyel, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent; hogy senki se használja ki és ne csalja meg testvérét ebben a dologban, mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogy már korábban is megmondtuk nektek, és kérve kértünk titeket. Mert Isten nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem megszentelődésre. Következésképpen aki ezeket az utasításokat megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét adja nektek.
A testvéri szeretetről nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre; és mivel gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. Buzdítunk hát benneteket, testvérek, hogy ebben jussatok még előbbre, és arra törekedjetek, hogy csendesen éljetek, a magatok dolgát tegyétek, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogy elrendeltük nektek. A kívülállók iránt illendően viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire!
Nem akarjuk, testvérek, hogy tudatlanságban legyetek az elhunytak felől, és szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor az is bizonyos, hogy Isten a Jézussal együtt elhunytakat is előhozza vele együtt. Azt pedig az Úr szava alapján mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint elhangzik a parancs, a főangyal szava és Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik élünk és itt vagyunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel a szavakkal!