Az egész nép romlott
9 Bárcsak lenne a pusztában egy kunyhóm az út mentén! Elhagynám népemet, elmennék tőle, mert mindenki házasságtörő, hűtlen társaság! Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal biztosítják hatalmukat az országban, nem pedig igazsággal! Egyik gonoszságot teszik a másik után, de engem nem ismernek – így szól az ÚR. Óvakodjék mindenki a felebarátjától, még a testvérben se bízzatok! Hiszen a testvér is mind rá akar csak szedni, rágalmakat terjeszt még a felebarát is. Becsapják egymást az emberek, nem mondanak igazat. Hazug fortélyokra tanítják nyelvüket, folyvást romlottságon fáradoznak. Lakóhelyed álnokság tanyája; az álnokság miatt tudni sem akarnak rólam – így szól az ÚR. Ezért így szól a Seregek URa: Megolvasztom, megvizsgálom őket, mi mást tehetnék népemmel? Gyilkos nyíl a nyelvük, szájuk álnok módon beszél, békességről beszélnek egymással, de magukban cselt szőnek. Ne kérjem számon ezeket – így szól az ÚR –, és ne álljak bosszút az ilyen népen?A próféta siratóéneke
Zokogva siratom a hegyeket, gyászolom a puszta legelőit, mert kiégtek, ember sem jár arra, és nem hallik a nyájak bégetése. Az ég madarai és a jószágok is elbujdostak, elköltöztek. Jeruzsálemet kőhalommá teszem, sakálok tanyájává, Júda városait pedig lakatlan pusztává teszem.Ki az a bölcs ember, aki ezt megérti, és hirdetni tudja, amit az ÚR szája kijelentett neki: Miért vész el az ország? Miért ég ki, mint a puszta, ahol senki sem jár?
Megmondta az ÚR: Mivel elhagyták tanításomat, amelyet én adtam nekik, nem hallgattak szavamra, és nem aszerint éltek, hanem megátalkodott szívvel követték a Baalokat, amire elődeik tanították őket, ezért így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Ürömmel etetem meg ezt a népet, és méreggel itatom meg őket. Szétszélesztem őket olyan népek közé, amelyeket nem ismertek sem ők, sem elődeik, és fegyvert küldök a nyomukba, amíg csak meg nem semmisítem őket!
A halott nép elsiratása
Ezt mondja a Seregek URa: Gondoskodjatok siratóasszonyokról, hívjátok őket, hogy jöjjenek! Üzenjetek a siratáshoz értőknek, jöjjenek ide! Sietve kezdjenek elsiratni minket; a mi szemünk is hadd lábadjon könnybe, a mi szemünkből is omoljon a könny! Mert siratóének hangzik a Sionról: Jaj, hogy elpusztultunk, de nagy szégyen ért bennünket! El kellett hagynunk ezt a földet, feldúlták lakóhelyünket! Halljátok hát, asszonyok, az ÚR igéjét, figyeljetek arra jól, amit mond! Tanítsátok lányaitokat siratóénekre, egyik asszony a másikat erre a gyászénekre: Bemászott ablakainkon a halál, betört palotáinkba; kiirtotta a gyermekeket az utcáról, az ifjakat a terekről! Beszélj! – így szól az ÚR: Úgy hevernek ott az emberek hullái, mint trágya a mezőn vagy mint gabona az arató mögött, amelyet nem köt kévébe senki.A helyes dicsekvés
Ezt mondja az ÚR: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az ÚR!Eljön az idő – így szól az ÚR –, amikor megbüntetek minden körülmetéltet és körülmetéletlent: Egyiptomot és Júdát, Edómot és az ammóniakat, Móábot és mindazokat, akik körülnyírt hajúak, és a pusztában laknak. Mert mindezek a népek körülmetéletlenek, Izráel egész háza azonban körülmetéletlen szívű.
Isten és a bálványok
10 Halljátok meg az igét, amelyet az ÚR mond nektek, Izráel háza! Így szól az ÚR: Ne tanuljátok el a pogányok szokását, és az égi jelektől ne rettegjetek, mert csak a pogányok rettegnek azoktól! Bizony, a népek bálványai hiábavalók. Hiszen egy fát vágnak ki az erdőben, a mesterember keze készíti el baltával. Ezüsttel és arannyal díszítik, szögekkel és kalapáccsal rögzítik, hogy ne inogjon. Olyanok, mint madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordozni kell őket, mert menni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tudnak ártani, mint ahogy jót is hiába várnátok tőlük! Nincs hozzád hasonló, URam! Nagy vagy te, és hatalmad által nagy a te neved. Ki ne félne téged, népek Királya? Bizony, megillet ez téged! Mert nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között egyetlen országban sem. Egytől egyig ostobák, bolondok; hiábavaló a bálványok útmutatása, hiszen fából vannak! Tarsísból hozott ezüstlappal és úfázi arannyal vonják be; mesterember csinálmánya, ötvös keze munkája, öltözetük kék és piros bíbor, ügyes mesterek munkája valamennyi. De az ÚR igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Haragjától megrendül a föld, dühével szemben a népek tehetetlenek.Mondjátok meg nekik, hogy az istenek kivesznek a földről és az ég alól. Nem ők alkották az eget és a földet. Az ÚR ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot, az ő értelme feszítette ki az eget. Mennydörgő szavára víztömeg támad az égen, felhőt hoz fel a föld széléről; villámokat alkot az esőhöz, és szelet bocsát ki kamráiból. Megáll a tudománya minden embernek, szégyent vall bálványával minden ötvös, mert csalódik öntvényében: nincsen abban lélek! Hitvány és nevetséges dolgok azok, semmivé lesznek a megtorlás idején. De nem ilyen Jákób osztályrésze, mert ő a mindenség formálója, Izráel törzse pedig az ő tulajdona: Seregek URa a neve!
Összeomlás
Szedd föl a földről batyudat, ostromolt város lakója! Mert ezt mondja az ÚR: Én most kiröpítem parittyámból az ország lakóit. Sarokba szorítom őket, rájuk fognak találni. Jaj nekem, összetörtem, gyógyíthatatlan a sebem! Azt gondoltam, hogy majd csak kibírom ezt a bajomat. De ledöntötték sátramat, eltépték az összes sátorkötelet. Fiaim elhagytak, nincsenek. Nem feszíti ki senki a sátramat, nem vonja föl senki a sátorlapokat. Bizony, ostobák voltak a pásztorok, nem keresték az URat. Ezért nem boldogultak, egész nyájuk szétszóródott. Már a hír is megérkezett, nagy zúgás hangzik észak földje felől: Júda városai sivár pusztává válnak, sakálok tanyájává.Jeremiás könyörgése
Tudom, URam, hogy az ember nem ura élete útjának, és aki azon jár, nem maga irányítja lépteit! Fenyíts minket, URam, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy! Töltsd ki lángoló haragodat a pogányokon, akik nem ismernek téged, és a nemzetségeken, amelyek nem hívják segítségül nevedet! Mert megemésztették Jákóbot, végleg megsemmisítették, és lakóhelyét elpusztították!Ítélet a szövetség megszegése miatt
11 Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak: Halljátok meg e szövetség igéit, és mondjátok el Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak! Ezt mondd nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Átkozott az az ember, aki nem hallgat ennek a szövetségnek az igéire, amelyet őseiteknek parancsoltam azon a napon, amikor kihoztam őket Egyiptomból, a vaskohóból, és ezt parancsoltam: Hallgassatok a szavamra, és teljesítsétek mindazt, amit én parancsolok nektek! Akkor az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek, és teljesítem azt az esküt, amelyet atyáitoknak tettem, hogy nekik adom ezt a tejjel és mézzel folyó földet, ahogyan van ez ma is. Én pedig így válaszoltam: Bizony, így van, URam!Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Hirdesd mindezeket az igéket Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin: Halljátok meg, és teljesítsétek ennek a szövetségnek az igéit! Mert attól fogva, hogy felhoztam őseiteket Egyiptomból, a mai napig állandóan intettem őket. Idejében intettem, hogy hallgassanak szavamra. De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem mindenki a maga megátalkodott gonosz szíve szerint élt. Ezért beteljesítettem rajtuk ennek a szövetségnek minden igéjét, amelyről megparancsoltam, hogy teljesítsék, de nem teljesítették.
Majd ezt mondta nekem az ÚR: Föllázadtak ellenem Júda férfiai és Jeruzsálem lakói! Visszatértek őseik korábbi bűneihez, akik nem voltak hajlandók hallgatni igéimre, más isteneket követtek, és azokat tisztelték. Izráel és Júda háza megszegte a szövetséget, amelyet őseikkel kötöttem. Ezért így szól az ÚR: Veszedelmet hozok rájuk, amely elől nem tudnak elmenekülni. Segítségért kiáltanak majd hozzám, de nem hallgatom meg őket. Akkor majd mehetnek Júda városai és Jeruzsálem lakói, és kiálthatnak segítségért azokhoz az istenekhez, akiknek tömjénezni szoktak, de azok nem tudják megszabadítani őket a veszedelem idején. Hiszen annyi istened van, Júda, ahány városod, és annyi oltárt készítettél a gyalázatos bálványnak, Jeruzsálem, ahány utcád van, oltárokat, hogy azokon tömjénezz Baalnak!
Te pedig ne imádkozz ezért a népért, és ne mondj értük esdeklő imádságot! Mert nem hallgatom meg őket, amikor segítségül kiáltanak hozzám a veszedelem miatt!
Nem használ az áldozat
Mit akarsz, kedves népem, templomomban? Sok ravasz tervedet elérni? Szent hússal elhárítani a rád váró veszedelmet, és aztán jót nevetni? Zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfának nevezett el téged az ÚR. Nagy vihar zúgása közben lángba borította lombját, letördelte ágait.A Seregek URa, aki elültetett téged, elhatározta, hogy veszedelmet hoz Izráel és Júda házára gonoszságuk miatt, amelyet a maguk kárára követtek el, mert Baalnak tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem.
Az anátótiak meg akarják ölni Jeremiást
Az ÚR tudatta velem, ezért tudom, mit akarnak tenni velem, megmutatta nekem. Én pedig olyan voltam, mint a gyanútlan bárány, melyet a vágóhídra visznek. Nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem: Irtsuk ki ezt a fát gyökerestül! Vágjuk ki az élők földjéből, hogy nevét se említsék többé! Ó, Seregek URa, igaz bíró, vesék és szívek vizsgálója! Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!Azért ezt mondta az ÚR az anátótiakról, akik életedre törnek, és azt mondták: Ne prófétálj az ÚR nevében, különben a saját kezünkkel ölünk meg! Azért ezt mondja a Seregek URa: Én megbüntetem őket: az ifjak fegyver által fognak meghalni, fiaik és leányaik pedig éhen halnak. Senki sem marad meg közülük, mert veszedelmet hozok az anátótiakra a büntetésük idején.
Miért boldogulnak a bűnösök?
12 Igaz vagy, URam, ha perlek is veled. Hadd tegyem szóvá mégis azt, ami igazságtalan! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek? Elültetted őket, gyökeret is vertek, fejlődnek, gyümölcsöt is hoznak. Közel vagy a szájukhoz, de a szívüktől távol. Te ismersz engem, URam! Látod, mert megvizsgáltad, hogy tied a szívem. Válaszd külön őket, mint levágni való juhokat, és készítsd őket elő az öldöklés napjára! Meddig gyászol még a föld, meddig maradnak szárazak a mezei növények? Lakóinak gonoszsága miatt elpusztul jószág és madár, ők pedig ezt gondolják: Nem látja meg Isten a mi végünket! Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni? Ha csak békés tájon érzed biztonságban magad, mit fogsz csinálni a Jordán sűrűjében?!Testvéreid és rokonaid is elárultak téged, teli torokból kiabálnak a hátad mögött. Ne higgy nekik, még ha szépen beszélnek is veled!