Jövendölés Ammónról
49 Ammón fiairól ezt mondja az ÚR: Talán nincsenek Izráelnek fiai, nincs neki örököse? Miért vette Milkóm birtokba Gádot, és népe miért lakik annak városaiban? Ezért még eljön az idő – így szól az ÚR –, amikor harci riadó hallatszik az ammóni Rabbá körül. Romhalmazzá lesz, falvait felégetik, Izráel pedig birtokba veszi örökségét – mondja az ÚR. Jajgassatok Hesbón miatt, mert romba dől, kiáltozzatok, Rabbá leányai! Öltsetek gyászruhát, gyászoljatok, tántorogjatok a kőfalak között! Mert Milkóm fogságba megy papjaival és a vezetőkkel együtt. Mit dicsekszel a völgyeiddel, termékeny völgyeiddel, te elbizakodott leány, aki kincseidben bízol, és azt mondod: Ki törhetne rám? Hozok én még rád rettegést mindenfelől – így szólt az Úr, a Seregek URa. Szétszóródtok, ki merre lát, senki sem gyűjti össze a bujdosókat. De végül jóra fordítom Ammón fiainak sorsát – így szól az ÚR.Jövendölés Edómról
Edómról ezt mondja a Seregek URa: Nincs már bölcsesség Témánban? Semmivé lett az értelmesek terve, megzavarodott bölcsességük? Fussatok, távozzatok innen, völgyek mélyén bujkáljatok, Dedán lakosai! Mert veszedelmet hozok Ézsaura, a büntetés idejét. Ha szüretelők lepnek el, böngésznivalót sem hagynak; ha rablók jönnek éjszaka, rombolnak, amíg kedvük tartja. Átkutatom Ézsaut, rejtekhelyeit fölfedem, nem tud elbújni. Elpusztul leszármazottja, rokonsága és szomszédai. Senki sem mondja: Hagyd rám árváidat, én eltartom őket, és özvegyeid rám bízhatják maguk!Mert ezt mondja az ÚR: Akikre nem vonatkozott az ítélet, hogy kiigyák a poharat, kénytelenek kiinni, és te büntetlen maradnál?! Nem maradsz büntetlen, hanem ki kell innod! Mert magamra esküszöm – így szól az ÚR –, hogy Bocrá borzalmas romhalmazzá válik, vele példálóznak majd az átokmondók és a csúfolódók; a többi város is örökre romhalmaz marad. Üzenetet kaptam az ÚRtól, követet küldött a népekhez: Gyűljetek össze, támadjatok rá, keljetek harcra ellene! Kicsinnyé teszlek a népek között, megvetetté az emberek között. Az szedett rá téged, hogy rettegtek tőled; kevély volt a szíved. Sziklahasadékokban laksz, elfoglaltad a magas halmokat. De ha oly magasan fészkelsz is, mint a sas, onnan is letaszítalak! – így szól az ÚR.
Edóm pusztasággá válik: aki csak arra jár, megborzad és fölszisszen, látva az őt ért számtalan csapást. Ahogyan elpusztult Sodoma és Gomora meg a szomszédsága – mondja az ÚR –, úgy itt sem lakik többé senki, és nem él benne senki emberfia. Mint egy oroszlán, amely a Jordán bozótjából feljön az üde legelőre, úgy űzöm el őket egy pillanat alatt, és választottamat helyezem föléje. Hiszen ki fogható hozzám, ki vonhat engem felelősségre, és melyik pásztor szállhat szembe velem?
Halljátok hát az ÚR tervét, amelyet Edóm ellen készített, és elhatározását, amelyre Témán lakóival kapcsolatban jutott: Még a báránykákat is el fogják hurcolni, legelőjüket is pusztává teszik. Bukásuk hangjától megrendül a föld, hangos jajgatásuk elhallatszik a Vörös-tengerig. Fölszáll, majd lecsap Bocrára, mint a sas, kiterjesztett szárnnyal. Olyan lesz azon a napon Edóm vitézeinek a szíve, mint a vajúdó asszonyé.
Jövendölés Damaszkuszról
Damaszkuszról. Megszégyenült Hamát és Arpád, mivel rossz hírt kaptak; remegnek, mint a háborgó tenger, nem lelnek nyugalmat. Elhagyta az ereje Damaszkuszt, menekülni készül, rémület fogta el, szorongás és fájdalom jött rá, mint a szülő nőre. Miért nem hagyták el a dicső várost, az örvendező várost? Ezért elesnek ifjai a tereken, és a harcosok mind elvesznek azon a napon – így szól a Seregek URa. Tüzet gyújtok Damaszkusz várfalán, és az megemészti Ben-Hadad palotáit.Jövendölés az arabokról
Így szól az ÚR Kédárról és Hácór királyságairól, amelyeket megvert Nebukadneccar, Babilónia királya: Rajta, vonuljatok Kédár ellen, és pusztítsátok a keleti népet! Elveszik sátraikat és nyájukat, sátorlapjaikat, minden értéküket, elviszik tevéiket is, és kihirdetik róluk ezt: Iszonyat mindenütt! Meneküljetek, bujdossatok el messzire, völgyek mélyén bujkáljatok, Hácór lakói! – így szól az ÚR. Mert tervet szőtt ellenetek Nebukadneccar, Babilónia királya, és veletek kapcsolatban elhatározásra jutott. Rajta, vonuljatok föl a nép ellen, amely békében és biztonságban lakik! – így szól az ÚR. Nincsen kapuja, nincsen zára, egyedül lakik. Tevéik prédára jutnak, tömérdek jószágukat zsákmányul ejtik. Szélnek szórom azokat, akik körülnyírt hajúak, a négy égtáj felé, veszedelmet hozok rájuk mindenfelől – így szól az ÚR. Hácór sakálok tanyája lesz, pusztaság marad örökre. Nem lakik többé benne senki, nem tartózkodik ott ember.Jövendölés Élámról
Így szólt az ÚR igéje Jeremiás prófétához Élámról, Cidkijjá júdai király uralkodása kezdetén: Ezt mondja a Seregek URa: Összetöröm Élám íját, legfőbb erősségét. Ráküldök Élámra négy szelet a négy égtáj felől, szélnek szórom őket minden irányba, és nem lesz olyan nép, amely közé ne jutnának Élámból szerteszórtak. Rettegést hozok Élámra ellenségei előtt, akik életére törnek. Veszedelmet hozok rájuk izzó haragomban – így szól az ÚR. Fegyvert küldök a nyomukba, míg csak meg nem semmisítem őket. Felállítom trónomat Élámban, elpusztítom királyát és vezetőit! – így szól az ÚR. De az utolsó napokban jóra fordítom majd Élám sorsát! – így szól az ÚR.Jövendölés Babilóniáról
50 Ezt az igét jelentette ki az ÚR Jeremiás próféta által Babilóniáról, a káldeusok országáról: Mondjátok el a népeknek, hirdessétek, adjatok jelt, hirdessétek, ne titkoljátok! Mondjátok: Elfoglalták Babilont! Megszégyenült Bél, összetört Marduk; megszégyenültek szobrai, összetörtek bálványai.Mert észak felől egy nép vonul ellene, országát pusztasággá teszi, nem marad lakója. Ember és állat elbujdosik, elmegy!
Azokban a napokban, abban az időben – így szól az ÚR – megjönnek majd Izráel fiai Júda fiaival együtt. Sírva mennek, és keresik Istenüket, az URat. Sion felől kérdezősködnek, arrafelé igyekeznek: Gyertek, csatlakozzunk az ÚRhoz örök szövetséggel, amely nem megy feledésbe!
Pusztuló nyáj volt népem: pásztorai félrevezették, a hegyeken tévútra terelték. Hegyeken-halmokon jártak, elfeledték legelőjüket. Aki csak érte, pusztította őket. Ellenségeik azt gondolták, hogy nem fognak bűnhődni, hiszen ezek vétkeztek az ÚR ellen, aki az ő igazi hajlékuk, az ÚR ellen, aki atyáik reménysége volt. Bujdossatok el Babilonból, távozzatok a káldeusok országából! Legyetek olyanok, mint a kosok a nyáj előtt! Mert én nagy népek tömegét indítom és hozom Babilon ellen észak földjéről. Felsorakoznak ellene, és úgy foglalják el. Nyilaik olyanok, mint a győztes vitéz, aki nem tér vissza eredménytelenül. A káldeusok országa zsákmánnyá lesz, annyit zsákmányolnak, amennyit csak bírnak! – így szól az ÚR. Örüljetek csak és vigadjatok, akik kifosztottátok örökségemet! Ugrándozzatok csak, mint a nyomtató üsző, és nyerítsetek, mint a mének! Nagyon megszégyenül anyátok, pironkodni fog, aki szült titeket, hiszen utolsó lesz a népek között, pusztaság, kiszikkadt föld és sivatag. Az ÚR haragja miatt lakatlan lesz és sivár pusztaság. Aki csak elmegy Babilon mellett, megborzad és fölszisszen az őt ért számtalan csapás miatt. Íjászok, vegyétek körbe Babilont! Lőjétek, ne sajnáljátok a nyilat, mert vétkezett az ÚR ellen! Harsanjon fel körülötte a diadalkiáltás: Megadta magát, ledőltek oszlopai, leomlottak várfalai! Az ÚR bosszúállása ez, álljatok bosszút rajta! Úgy bánjatok el vele, ahogyan ő bánt el másokkal! Irtsátok ki Babilonból a magvetőt és azt, aki sarlót fog aratás idején! A gyilkos fegyver elől mindenki elindul a maga népe felé, mindenki szertefut a maga hazájába.
Izráel megszabadul Babilon bukásakor
Meghajszolt bárány Izráel, oroszlánok kergették. Először Asszíria királya marcangolta, utoljára pedig Nebukadneccar, Babilónia királya rágta le csontjait.Azért ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Megbüntetem Babilónia királyát és országát, ahogyan megbüntettem Asszíria királyát is. Izráelt pedig visszaviszem legelőjére, és a Karmelen meg a Básánon legel, Efraim hegyvidékén és Gileádban kedvére jóllakhat. Azokban a napokban, abban az időben – így szól az ÚR – keresni fogják Izráel bűnét, de nem lesz, és Júda vétkeit, de nem fogják találni, mert megbocsátok azoknak, akiket meghagyok. Vonulj Merátajim földje ellen és Pekód lakói ellen! Kaszabold le, irtsd ki őket egészen! – így szól az ÚR. Mindent úgy tégy, ahogy parancsoltam! Csatazaj hallatszik szerte az országban, és nagy összeomlás zaja! Jaj, de összetörték, darabokra zúzták az egész föld pörölyét! Jaj, de borzongnak a népek, ha meglátják Babilont! Csapdát állítottam neked, meg is vagy már fogva, Babilon, észre sem vetted! Rád találtak, és megragadtak, mert szembe mertél szállni az ÚRral! Kinyitotta fegyvertárát az ÚR, előhozta haragjának fegyvereit. Mert dolga van az Úrnak, a Seregek URának a káldeusok országában. Törjetek rá mindenfelől, nyissátok ki raktárait, hányjátok halomra, ahogy a gabonát, és semmisítsétek meg, ne maradjon belőle semmi! Vágjátok le minden bikáját, menjenek a vágóhídra! Jaj nekik, mert eljött a napjuk, büntetésük ideje!
Hallatszik már a menekültek hangja, akik futva jönnek Babilóniából, úgy hozzák a hírt Sionnak: Bosszút állt Istenünk, az ÚR, bosszút állt templomáért!
Babilónia megbűnhődik kevélységéért
Hívjátok össze Babilon ellen a lövészeket, minden íjászt! Verjetek tábort körülötte, ne menekülhessen el senki! Fizessetek meg neki tettei szerint, bánjatok el vele egészen úgy, ahogyan ő bánt el másokkal! Mert kevélyen viselkedett az ÚRral, Izráel Szentjével szemben. Ezért elesnek ifjai a tereken, és harcosai mind elvesznek azon a napon – így szól az ÚR. Rád támadok, te kevély – így szól az ÚR, a Seregek URa –, mert eljött a napod, büntetésed ideje! Elbukik a kevély, elesik, nincs, aki talpra állítsa. Tüzet gyújtok városaiban, megemészti egész környékét.Ezt mondja a Seregek URa: Sanyargatták Izráel fiait Júda fiaival együtt. Akik fogságba hurcolták, ott tartják őket, nem akarják elbocsátani. De megváltójuk erős, Seregek URa a neve. Győzelemre viszi ügyüket, nyugalmat hoz a földre, Babilon lakóira azonban rettegést. Fegyvert küldök a káldeusok ellen – így szól az ÚR –, Babilónia lakói ellen, vezetői és bölcsei ellen, fegyvert a hazugok ellen, derüljön ki, hogy bolondok! Fegyvert vitézei ellen: hadd rettegjenek! Fegyvert lovaikra és harci kocsijaikra, az ott lakó gyülevész népre: legyenek olyanok, mint az asszonyok! Fegyvert raktáraikra: fosszák ki mindet! Fegyvert vizei ellen: száradjanak ki! Mert a bálványszobrok országa ez, és szörnyalakokkal dicsekszenek.
Azért vadmacskák meg hiénák laknak ott, és struccmadarak laknak majd benne. Nem lakják soha többé, lakatlan lesz nemzedékről nemzedékre. Ahogyan elpusztította Isten Sodomát és Gomorát meg a szomszédságát – így szól az ÚR –, úgy itt sem lakik többé senki, és nem él benne senki emberfia.
Az északról jövő ellenség Isten eszköze
Íme, egy nép jön északról, nagy nemzet és sok király indul el a föld széleiről. Íjat és kopját ragadnak, kegyetlenek, nem irgalmaznak. Hangjuk zúg, mint a tenger, lovakon nyargalnak; egy emberként sorakoznak ellened, Babilon leánya! Ha meghallja hírüket Babilónia királya, kezei elernyednek, szorongás vesz erőt rajta, úgy vonaglik majd, mint aki vajúdik.Mint egy oroszlán, amely a Jordán bozótjából feljön az üde legelőre, úgy űzöm el őket egy pillanat alatt, és választottamat helyezem föléje. Hiszen ki fogható hozzám, ki vonhat engem felelősségre, és melyik pásztor szállhat szembe velem? Halljátok hát az ÚR tervét, amelyet Babilónia ellen készített, és elhatározását, amelyre a káldeusok országával kapcsolatban jutott: Még a báránykákat is el fogják hurcolni, a legelőt is pusztává teszik. Babilon elfoglalásának zajától megrendül a föld, jajgatása hangzik a népek között.
Babilónia pusztulása Isten akarata
51 Így szól az ÚR: Pusztító szelet küldök Babilóniára, Káldea lakói ellen. Idegeneket küldök Babilónia ellen, akik szélnek szórják, és elpusztítják országát. Rátámadnak mindenfelől a veszedelem napján. Az íjász feszítse íját, és öltse föl páncélját! Ne kíméljétek ifjait, irtsátok ki egész seregét! Hulljanak a halálra sebzettek a káldeusok földjén és az utcáin azok, akiket ledöftek! Mert nem hagyta magára Izráelt és Júdát Istenük, a Seregek URa, bár megtelt országuk vétekkel Izráel Szentjével szemben. Meneküljetek Babilonból, mindenki mentse az életét, el ne vesszetek az ő bűne miatt! Mert az ÚR bosszúállásának ideje ez, megfizet neki tetteiért. Aranyserleg volt Babilon az ÚR kezében, megrészegítette az egész földet. Borából ittak a népek, ezért vesztették eszüket a népek. Hirtelen esett el Babilon, összeomlott, jajgassatok miatta! Szerezzetek balzsamot sebére, hátha meggyógyul! Gyógyítgattuk Babilont, de nem gyógyult meg. Hagyjátok hát, induljon mindenki a saját hazájába! – mert ítélete felcsapott az égig, a fellegekig emelkedett. Igazságot szolgáltatott nekünk az ÚR. Jöjjetek, beszéljük el a Sionon, hogy mit tett az ÚR, a mi Istenünk! Hegyezzétek a nyilakat, készítsétek elő a pajzsokat! Fölindította az ÚR a méd királyok lelkét, mert azt akarja, hogy feldúlják Babilont. Bizony, az ÚR bosszúállása ez, bosszút áll templomáért. Tűzzétek ki a hadijelvényeket Babilon falaival szemben, erősítsétek meg az őrséget! Helyezzetek el őrszemeket, állítsatok lesbe csapatokat! Mert az ÚR elhatározta és végre is hajtja, amit megmondott Babilon lakóiról. Te nagy vizek mellett lakó, kincsekben gazdag nép, eljött a véged, rablásod véget ért! Megesküdött önmagára a Seregek URa: Ha annyi embered volna is, mint a sáska, akkor is fölhangzik majd fölötted a diadalének! Az ÚR ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot, az ő értelme feszítette ki az eget. Mennydörgő szavára víztömeg támad az égen, felhőt hoz fel a föld széléről, villámokat alkot az esőhöz, és szelet bocsát ki kamráiból. Megáll a tudománya minden embernek, szégyent vall bálványával minden ötvös, mert csalódik öntvényében: nincsen abban lélek! Hitvány és nevetséges dolgok azok, semmivé lesznek a megtorlás idején. De nem ilyen Jákób osztályrésze, mert ő a mindenség formálója, Izráel törzse pedig az ő tulajdona: Seregek URa a neve!Babilónia bűne és bűnhődése
Kalapácsom voltál, fegyverem. Népeket zúztam össze veled, országokat pusztítottam el. Összezúztam veled lovat és lovasát, összezúztam veled harci kocsit és kocsisát. Összezúztam veled férfit és nőt, összezúztam veled öreget és fiatalt, összezúztam veled ifjat és szüzet. Összezúztam veled pásztort és nyáját, összezúztam veled földművest és igás állatait, összezúztam veled helytartókat és elöljárókat.Megfizetek Babilonnak és Káldea minden lakójának azért a sok gonoszságért, amelyet a Sionon elkövettek szemetek láttára – így szól az ÚR. Én most ellened fordulok, rombolás hegye, aki az egész földet rombolod! – így szól az ÚR. Kinyújtom a kezem ellened, lehengerítlek a sziklákról, és égő heggyé teszlek! Nem vesznek belőled sarokkövet, sem alapkövet, mert elpusztulsz örökre! – így szól az ÚR. Tűzzetek ki hadijelvényeket a földön, fújjátok meg a kürtöt a népek között! Indítsátok ellene a népeket, hívjátok ellene Ararát, Minní és Askenáz országait! Nevezzetek ki összeírókat, vonultassátok fel a lovasságot, mint roppant sáskahadat! Indítsátok ellene a népeket, a médek királyait, helytartóit, minden elöljáróját és az uralmuk alatt álló egész földet! Megrendül a föld és megvonaglik, mert beteljesednek Babilonon az ÚR szándékai, amikor Babilon földjét lakatlan pusztasággá teszi. Feladták a harcot Babilon vitézei, az erődökbe húzódtak. Odalett a bátorságuk, olyanok lettek, mint az asszonyok. Fölgyújtották Babilon házait, összetörték zárait. Futár futárt ér, hírnök hírnököt. Hozzák már a hírt Babilon királyának, hogy betörtek városába mindenfelől; elfoglalták a gázlókat, fölgyújtották az őrhelyeket, a harcosokat rémület fogta el. Mert így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Úgy van most Babilon leánya, mint amikor csépléshez döngölik a szérűt: még egy kis idő, és eljön számára az aratás ideje! Felfalt, kisemmizett engem Nebukadneccar, Babilónia királya, és aztán félretett, mint egy üres edényt. Elnyelt, mint egy sárkány, megtöltötte hasát csemegéimmel, aztán félredobott. A rajtam elkövetett erőszak szálljon Babilonra – mondja ezt Sion lakója! Vérem Káldea lakóira – mondja ezt Jeruzsálem! Ezért így szól az ÚR: Íme, én perlem peredet, én állok bosszút érted! Kiszárítom tengerét, kiapasztom forrását. Kőhalommá lesz Babilon, sakálok tanyájává. Megborzad és felszisszen, aki látja, hogy lakatlanná vált. Együtt ordítanak, mint az oroszlánok, morognak, mint a fiatal hímek. Mikor fölhevülnek, lakomát készítek nekik, leitatom őket, hadd vigadjanak, aludjanak aztán örök álmot, és ne ébredjenek föl! – így szól az ÚR. Vágóhídra viszem őket, mint a bárányokat, mint a kosokat és a bakokat.
Vége van Babilonnak!
Jaj, hogy elfoglalták Sésakot, leigázták az egész föld büszkeségét! Jaj, milyen pusztaság lett Babilon a népek között! Rázúdult Babilonra a tenger, hullámainak özöne elborította. Városai pusztasággá lettek, kiszikkadt földdé és pusztává, olyan országgá, ahol senki sem lakik, és nem fordul meg arra senki emberfia. Megbüntetem Bélt Babilonban, és kiszedem a szájából, amit elnyelt. Nem özönlenek hozzá többé a népek, Babilon várfala is leomlik. Jöjj ki onnan, népem, mindenki mentse az életét, hogy el ne érje az ÚR izzó haragja!Ne lágyuljon meg a szívetek, és ne rémítsenek meg titeket a hírek, amelyek bejárják a földet, mert egyik évben ilyen hír jön, a másik évben amolyan, ha erőszak is lesz úrrá a földön, és ha uralkodó tör majd uralkodó ellen!
Mert eljön az az idő, amikor megbüntetem Babilont bálványai miatt. Egész országa megszégyenül, és hullanak benne a halálra sebzettek. Ujjongani fog Babilon bukásán az ég, a föld és minden, ami bennük van. Mert pusztítók törnek rá északról – így szól az ÚR. Babilonnak is el kell esnie Izráel halálra sebzettjeiért, ahogyan Babilon miatt hullottak az egész földön a halálra sebzettek. Menjetek, akik a fegyvertől megmenekültetek, meg ne álljatok! Gondoljatok a távolból is az ÚRra, jusson eszetekbe Jeruzsálem! Szégyenkeztünk, mert gyalázkodást kellett hallanunk, arcunkat szégyenpír borította, mert idegenek törtek az ÚR házának a szentélyére.
Azért eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor megbüntetem Babilont bálványai miatt, és egész országában halálra sebzettek hörögnek. Ha az égig emelkedik is Babilon, és ha hozzáférhetetlenné teszi is magas erődítményét, akkor is rátörnek a pusztítók, akiket én küldök – így szól az ÚR.
Jajkiáltás hallatszik Babilonból, és nagy összeomlás zaja a káldeusok országából. Mert elpusztítja az ÚR Babilont, elnémítja benne a nagy hangoskodást, ha úgy zúgnának is hullámai, mint a nagy vizek, és visszhangzanék harsogásuk. Mert pusztító tör Babilonra, elfogják vitézeit, összetörik íjukat, mert a megtorlás Istene, az ÚR bizonyosan megfizet. Leitatom vezetőit, bölcseit, helytartóit, elöljáróit és vitézeit, aludjanak örök álmot, és nem ébrednek föl! – így szól a Király, akinek Seregek URa a neve. Így szól a Seregek URa: Babilon széles várfalát földig lerombolják, és magas kapui tűzben égnek el. Így dolgoznak a népek semmiért; a nemzetek a tűznek fáradoznak.
A jövendölést az Eufráteszbe süllyesztik
Ezt parancsolta Jeremiás próféta Szerájának, Nérijjá fiának, Mahszéjá unokájának, amikor Babilonba ment Cidkijjával, Júda királyával uralkodása negyedik esztendejében. Ez a Szerájá szállásmester volt. Jeremiás ugyanis leírta egy tekercsre azt a sok veszedelmet, amely Babilont fogja érni; mindazokat az igéket, amelyek megírattak Babilonról. Ezt mondta Jeremiás Szerájának: Mihelyt Babilonba érkezel, láss hozzá, és olvasd fel ezeket az igéket, és ezt mondd: URam, te kijelentetted, hogy elpusztítod ezt a helyet, és nem lakik majd benne sem ember, sem állat, hanem pusztaság marad örökre! Miután felolvastad ezt a tekercset, köss rá egy követ, dobd bele az Eufráteszbe, és ezt mondd: Így süllyed el Babilon, és nem kel fel többé, bárhogyan fáradozik is, olyan nagy veszedelmet hozok rá!Eddig tartanak Jeremiás beszédei.
Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet – (Vö. 2Kir 24,18-20; 25,1-21.27-34)
52 Huszonegy éves volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejá leánya, Libnából. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan Jójákím tette. Bizony, az ÚR haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával! Végül is elvetette őket a színe elől.Cidkijjá azután fellázadt Babilónia királya ellen. Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá. Tábort ütöttek vele szemben, körülötte pedig ostromműveket építettek. Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig. A negyedik hónap kilencedikére elhatalmasodott a városban az éhínség, mert nem volt már ennivalója az ország népének. Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a városból a két várfal közt levő kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, kijutottak az Arábá-völgy felé vezető útra. A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérték Cidkijját Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle. El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, Hamát földjére, ahol ítéletet tartott fölötte. Babilónia királya Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, és Júda összes vezéreit is megölette Riblában. Azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba, és börtönben tartotta halála napjáig.
Jeruzsálem kifosztása és elpusztítása
Az ötödik hónap tizedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, aki Babilónia királyának a szolgálatában állt. Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig körös-körül mindenütt lerombolta Jeruzsálem várfalait. A nép nincstelenjeinek egy részét és a nép maradékát – akár a városban maradtak életben, akár átpártolók voltak, akik átpártoltak Babilónia királyához – a megmaradt kézművesekkel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok. Az ország nincstelenjeinek másik részét otthon hagyta Nebuzaradán testőrparancsnok szőlőműveseknek és mezei munkásoknak. Összetörték a káldeusok az ÚR házánál levő rézoszlopokat, továbbá az ÚR házához tartozó mosóállványokat meg a rézmedencét, és az összes rezet elvitték Babilóniába. Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket és a hintőedényeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni. Elvitte a testőrparancsnok a tálakat, a szenesserpenyőket, a hintőedényeket, a fazekakat, a mécstartókat, a serpenyőket és az áldozati kelyheket is; mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt. A két oszlopban, az egyetlen rézmedencében, a talapzatként alatta levő tizenkét rézbikában és a mosóállványokban, amelyeket Salamon király készíttetett az ÚR házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt. Az oszlopok magassága tizennyolc könyök volt, és tizenkét könyök hosszú zsinór érte körül őket. Négyujjnyi vastagok voltak, belül pedig üregesek. Réz oszlopfő volt rajtuk. Az egyik oszlopfő öt könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet meg gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen gránátalmák voltak a másik oszlopon is. Kilencvenhat gránátalma volt a külső oldalon, összesen száz gránátalma volt a recézeten körös-körül.Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot meg Cefanjá papot, a helyettesét és a három ajtóőrt. Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, hét embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta hívni az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban. Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába. Babilónia királya pedig kivégeztette, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának a saját földjéről.
Ennyien voltak azok, akiket fogságba vitt Nebukadneccar: uralkodása hetedik évében háromezer-huszonhárom júdait, Nebukadneccar uralkodásának tizennyolcadik esztendejében Jeruzsálemből nyolcszázharminckét lelket, majd Nebukadneccar uralkodásának huszonharmadik esztendejében hétszáznegyvenöt lelket vitt fogságba Júdából Nebuzaradán testőrparancsnok: összesen tehát négyezer-hatszáz lelket.