Kis türelmet

Hananjá és Jeremiás összetűzése

28 Abban az esztendőben, Cidkijjá júdai király uralkodása kezdetén, a negyedik esztendő ötödik hónapjában ezt mondta nekem a Gibeónból való Hananjá próféta, Azzúr fia az ÚR házánál, a papok és az egész nép előtt: Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Összetöröm Babilónia királyának az igáját! Két esztendőn belül visszahozom erre a helyre az ÚR házának minden edényét, amelyet elvitt Nebukadneccar, Babilónia királya erről a helyről, és Babilonba vitt. Visszahozom erre a helyre Jekonját, Jójákím fiát, Júda királyát és az összes júdai foglyot, aki elkerült Babilóniába – így szól az ÚR –, mert összetöröm Babilónia királyának az igáját.
De Jeremiás próféta válaszolt Hananjá prófétának a papok és az egész nép előtt, akik ott álltak az ÚR házánál. Ezt mondta Jeremiás próféta: Ámen! Bár megtenné ezt az ÚR, és teljesítené az ÚR a szavaidat, amelyben azt prófétáltad, hogy az ÚR házának edényei és azok, akik fogságba mentek, mind visszakerülnek Babilonból erre a helyre! De hallgasd csak meg azt az igét, amelyet én hirdetek most neked és az egész népnek: Azok a próféták, akik előttem és előtted voltak régtől fogva, háborúról, éhínségről és dögvészről prófétáltak hatalmas országok és nagy királyságok ellen. Ha pedig egy próféta békességről prófétál, akkor a prófétai ige beteljesedésekor majd kiderül, hogy valóban az ÚR küldte-e azt a prófétát.
Ekkor Hananjá próféta levette a jármot Jeremiás próféta nyakáról, és összetörte. Majd ezt mondta Hananjá az egész nép előtt: Ezt mondja az ÚR: Így töröm le Nebukadneccar babilóniai király igáját két esztendőn belül minden nép nyakáról! Jeremiás próféta ekkor elment útjára.
De így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz, miután Hananjá próféta letörte a jármot Jeremiás próféta nyakáról: Menj, és ezt mondd Hananjának: Így szól az ÚR: Fajármot törtél össze, de vasjármot csináltál helyette! Mert ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Vasigát teszek mindezeknek a népeknek a nyakára, hogy Nebukadneccart, Babilónia királyát szolgálják. Szolgálni is fogják, sőt még a vadállatokat is neki adom.
Majd ezt mondta Jeremiás próféta Hananjá prófétának: Hallgass ide, Hananjá! Nem küldött téged az ÚR, hazugsággal biztatod ezt a népet! Azért ezt mondja az ÚR: Eltöröllek téged a föld színéről, még ebben az esztendőben meghalsz, mert szavaiddal el akartad téríteni őket az ÚRtól. Meg is halt Hananjá próféta még annak az esztendőnek a hetedik hónapjában.

Minden fejezet...