Kis türelmet

Elíhú második beszéde: Nem igazságtalan az Isten

34 Majd tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta: Hallgassatok szavaimra, bölcsek, figyeljetek rám, ti, tudósok! Mert a fül úgy vizsgálja a szavakat, ahogyan az íny kóstolja az ételt. Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, mi a jó. Hiszen ezt mondta Jób: Igaz vagyok, de Isten megfosztott igazamtól. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nekem van igazam! Halálos nyíl talált el, pedig nem vagyok hitszegő. Melyik ember olyan, mint Jób? Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet, egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és a bűnös emberekkel jár! Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha örömét leli Istenben. Azért ti, okos emberek, hallgassatok rám! Távol van Istentől a bűn, és a Mindenhatótól az álnokság. Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett. Bizonyos, hogy Isten nem követ el törvénytelenséget, és a Mindenható nem ferdíti el az igazságot. Ki bízta volna rá a földet, és ki adta át neki készen a világot? Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden élőlény, és az ember visszatérne a porba. Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt, szavaimra jól figyelj! Kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt? És te bűnösnek tartod az igazat, a hatalmast, aki megmondja a királynak is, hogy semmirekellő, és a fejedelmeknek, hogy bűnösök, aki a vezetők javára sem lesz részrehajló, és nem helyezi a gazdagot a nincstelen elé, mert mindenki az ő keze alkotása?! Meghalnak hirtelen, az éjszaka közepén. Megrendülnek a népek és elenyésznek, távoznia kell a hatalmasnak is, mégpedig nem emberi erő által. Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését. Nincs az a sötétség és az a sűrű homály, ahol elrejtőzhetnének a gonosztevők. Mert nem szokta senkivel közölni előre, hogy mikor kell ítéletre megállni előtte: Hatalmasokat zúz össze vizsgálgatás nélkül, és másokat állít a helyükre, mert ismeri tetteiket. Egy éjjel ellenük fordul, és szétmorzsolja őket. Ott bünteti meg a bűnösöket, ahol mindenki látja: mert elfordultak tőle, és útjaival semmit sem törődtek. Hisz miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását. Ha tétlen is marad, ki ítélhetné el? Ha el akarja rejteni arcát, ki láthatja meg? De ő őrködik a népen és az embereken: nem engedi uralkodni az elvetemülteket, sem azokat, akik tőrbe csalnák a népet. De ha valaki azt mondja Istennek: Megbűnhődtem, többé nem teszek rosszat; te taníts meg arra, amit én nem látok: ha álnokságot követtem el, nem teszem többé! Talán büntesse meg őt is, csak mert te megveted? Most neked kell döntened, nem nekem; mit tudsz hát felelni? Ezt mondják majd nekem az értelmes emberek és a bölcs férfiú, aki engem hallgat: Jób beszél, de értelmetlenül, szavait nem fontolta meg. Bár sokáig tartana Jób próbatétele, mivel úgy felelt, mint az álnokok! Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi, gúnyolódva csapkod itt közöttünk, és egyre csak Isten ellen beszél.

Elíhú harmadik beszéde: Jóbot méltán bünteti Isten

35 Folytatta beszédét Elíhú, és ezt mondta: Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben? Ha így szólsz: „Mit érek vele, mi hasznom abból, ha nem vétkezem?”, én megadom rá neked a választ, neked is meg a barátaidnak is. Tekints az égre, és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted! Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene? Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap ő tőled? Csak a magadfajta embernek ártasz a bűnnel, és az ember fiának használ igazságod. A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja miatt. De azt nem kérdik: Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka, aki többre tanít minket, mint a föld állatait, és bölcsebbé tesz az égi madaraknál? Ezért kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem válaszol. Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg Isten, a Mindenható figyelemre se méltatja. Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell. Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek, azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót oktalanul.

Elíhú negyedik beszéde: Isten hatalmas és igazságos

36 Azután így folytatta beszédét Elíhú: Légy egy kis türelemmel, majd fölvilágosítlak, mert van még mondanivalóm Istenről. Messziről hozom, amit tudok, hogy kimutassam Alkotóm igazát, mert beszédem valóban nem hazugság. Tökéletes tudás áll előtted. Milyen hatalmas az Isten, mégsem vet meg senkit; hatalmas ő, akarata erős. Nem tartja életben a bűnöst, de az elesettnek igazságot szolgáltat. Nem veszi le szemét az igazról, sőt királyi trónra ülteti, örökre fölmagasztalja. Ha pedig bilincsekbe verik és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket, ezzel tettüket adja tudtukra, és vétkeiket, mert fölfuvalkodtak. Megnyitja fülüket az intelemre, és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból. Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt, napjaikat jólétben kitöltik, és éveiket boldogságban. De ha nem hallgatnak rá, átüti őket a dárda, és kimúlnak tudatlanságuk miatt. Az elvetemült szívűek dacosak maradnak, nem kiáltanak Istenhez, ha megkötözi őket. Már fiatalon meghal a lelkük, életüknek idő előtt vége, mint a paráznáknak. A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten. Téged is tágas helyre vezetne a nyomorúság torkából, oda, ahol nincs szorongattatás, és bőven kerülne asztalodra zsíros étel. De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele, és jogosan ér utol az ítélet. Csak az indulat ne ragadjon el, ha csapás ér, és ne áltasd magad nagy váltságdíjjal. Eljut-e hozzá a nyomorúságból segélykiáltásod és minden erőfeszítésed? Ne vágyódj arra az éjszakára, amikor népek tűnnek el a helyükről! Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett! Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester? Ki kérheti tőle számon, amit tesz? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el? Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek! Minden ember reá tekint, de mint halandó, csak messziről látja.

Isten dicsősége a természetben

Milyen magasztos az Isten! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen. Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre. Ki érti, hogyan teríti szét a viharfelhőt, miért mennydörög hajléka? Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja. Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen. Mindkét kezét villámfény borítja, ráküldi azokat ellenfeleire. Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledtét.

Minden fejezet...
1 0