Kis türelmet

A szülő asszony tisztulási törvénye

12 Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Mondd meg Izráel fiainak: Ha egy asszony teherbe esik, és fiút szül, tisztátalan lesz hét napig, ugyanolyan tisztátalan, mint a havi tisztulása idején. A nyolcadik napon metéljék körül a fiú szeméremteste bőrét. Még harminchárom napig maradjon otthon az anya, míg megtisztul a vértől. Semmiféle szent dolgot nem érinthet, a szentélybe sem jöhet el, míg le nem telnek tisztulásának a napjai. Ha pedig leányt szül, két hétig lesz olyan tisztátalan, mint a havi tisztulásakor, és hatvanhat napig kell otthon maradnia, míg megtisztul a vértől.
Amikor letelnek tisztulásának a fiú vagy a leány miatt előírt napjai, vigyen egy egyéves bárányt égőáldozatul, egy galambot vagy egy gerlét pedig vétekáldozatul a kijelentés sátrának a bejárata elé a paphoz. Az pedig mutassa be az ÚR színe előtt, és végezzen engesztelést az asszonyért, akkor tisztává lesz a vérfolyás után. Ugyanez a törvény vonatkozik a fiút és a leányt szülő asszonyra. De ha nem telik neki bárányra, akkor fogjon két gerlét vagy két galambot: egyet égőáldozatul, egyet vétekáldozatul. A pap pedig végezze el az engesztelést érte, és akkor tiszta lesz.

A poklos betegségekre vonatkozó törvény

13 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az ÚR: Ha egy embernek a bőrén daganat, var vagy fehér folt támad, és poklos kiütés lesz belőle a bőrén, akkor vigyék el Áron paphoz vagy a fiai közül valamelyik paphoz. Nézze meg a pap a bőrén levő kiütést, és ha a szőr a kiütésben kifehéredett, és a kiütés felülete bemélyed a bőrébe, akkor az poklos kiütés. Ha ezt látja a pap, mondja ki, hogy tisztátalan. Ha fehér folt van a bőrén, de a felülete nem mélyed bele a bőrébe, és a szőre sem fehéredett ki, akkor különítse el a pap a kiütéses embert hét napig. A hetedik napon nézze meg a pap, és ha úgy látja, hogy a kiütés megállapodott, és nem terjedt tovább a kiütés a bőrön, akkor különítse el a pap másodszor is hét napig. A hetedik napon nézze meg a pap másodszor is, és ha a kiütés elhalványodott, és nem terjedt tovább a kiütés a bőrön, akkor mondja ki a pap, hogy tiszta, csak varasodás az. Mossa ki a ruháit, és tiszta lesz. De ha a varasodás mégiscsak továbbterjed a bőrön, miután megmutatta magát a papnak azért, hogy tisztának mondják, akkor mutassa meg magát újból a papnak. Ha a pap úgy látja, hogy a varasodás továbbterjedt a bőrön, akkor mondja ki a pap, hogy tisztátalan: poklosság az.
Ha poklos kiütés támad egy emberen, vigyék el a paphoz. Ha a pap úgy látja, hogy fehér daganat van a bőrön, és amiatt a szőr kifehéredett, a daganatban pedig vadhús van, akkor idült poklosság az a bőrén; mondja ki tehát a pap, hogy tisztátalan. Ne is különítse el, mert tisztátalan. De ha annyira fejlődik a poklosság a bőrön, hogy egészen elborítja a poklosság a kiütésesnek a bőrét tetőtől talpig, bárhol nézi is a pap, ha tehát úgy látja a pap, hogy egészen elborította a poklosság annak a testét, akkor mondja ki, hogy tiszta az a kiütéses. Tiszta, mert egészen kifehéredett. Csak amikor vadhús mutatkozik rajta, akkor tisztátalan. Ha meglátja a pap a vadhúst, akkor mondja ki, hogy tisztátalan. A vadhús tisztátalan: poklosság az. De ha a vadhús eltűnik és kifehéredik, menjen el a paphoz, és ha a pap úgy látja, hogy a kiütés kifehéredett, mondja ki a pap, hogy a kiütéses tiszta lett; ő akkor tiszta.
Ha valakinek a bőrén fekély volt, de begyógyult, és a fekély helyén fehér daganat vagy rózsaszínű folt támad, mutassa meg magát a papnak. Ha úgy látja a pap, hogy a felülete mélyebben van a bőrnél, a szőre pedig kifehéredett, akkor mondja ki a pap, hogy tisztátalan. Poklos kiütés az, amely a fekélyből fejlődött ki. De ha a pap úgy látja, hogy nincs benne fehér szőr, és nincs mélyebben a bőrnél, sőt halványabb is lett, akkor különítse el a pap hét napig. De ha mégiscsak továbbterjedt a bőrén, mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan: kiütés az. Ha viszont megmaradt a fehér folt a helyén, és nem terjedt tovább, akkor gyógyuló fekély az. Mondja ki róla a pap, hogy tiszta.
Ha pedig valakinek a bőrén égési seb támad, és a seb vadhúsa rózsaszínű vagy fehér foltot képez, nézze meg a pap. És ha a fehér foltban a szőr kifehéredett, felülete pedig belemélyed a bőrbe, akkor poklosság az, amely a sebből fejlődött ki. Mondja ki a pap, hogy tisztátalan, mert poklos kiütés az. De ha úgy látja a pap, hogy nincs a fehér foltban fehér szőr, és nincs mélyebben a bőrnél, sőt halványabbá is vált, akkor különítse el a pap hét napig. A hetedik napon nézze meg a pap, és ha a folt mégiscsak továbbterjedt a bőrön, akkor mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan. Poklos kiütés az. Ha viszont megmaradt a helyén a fehér folt, nem terjedt tovább a bőrön, sőt halványabbá is változott, akkor csak az égési seb daganata az. Mondja ki róla a pap, hogy tiszta, mert gyógyuló égési seb az.
Ha egy férfinak vagy asszonynak kiütés támad a fejbőrén vagy a szakállában, nézze meg a pap a kiütést. És ha a felülete belemélyed a bőrbe, a szőr vagy a haj pedig sárgás és vékony, akkor mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan. Ótvar az, a fejbőrnek vagy a szakállnak a poklossága. De ha a pap úgy látja, hogy az ótvaros kiütés felülete nem mélyed bele a bőrbe, és nincs benne fekete szőr vagy haj, akkor különítse el a pap hét napig azt, akinek ótvaros kiütése van. A hetedik napon nézze meg a pap a kiütést, és ha nem terjedt tovább az ótvar, nincs benne sárgás szőr vagy haj, és az ótvar felülete nem mélyed bele a bőrbe, akkor borotváltassa le a fejét, de az ótvart ne borotválja le. A pap pedig másodszor is különítse el hét napig az ótvaros embert. A hetedik napon nézze meg a pap az ótvaros embert. És ha az ótvar nem terjedt tovább a bőrön, és a felülete sem mélyed bele a bőrbe, akkor mondja ki róla a pap, hogy tiszta. Az pedig mossa ki a ruháját, és tiszta lesz. De ha az ótvar mégiscsak továbbterjed a bőrön, miután tisztának mondták ki őt, akkor nézze meg a pap. És ha csakugyan továbbterjedt az ótvar a bőrön, akkor nem is kell a papnak a sárgás szőrt vagy hajat keresnie: tisztátalan az. Ha viszont úgy látja, hogy megállapodott az ótvar, és fekete szőr vagy haj sarjadt benne, akkor meggyógyult az ótvar. Az illető tiszta: mondja ki a pap, hogy tiszta.
Ha egy férfinak vagy asszonynak a bőrén foltok támadnak, fehér foltok, akkor nézze meg a pap, és ha a bőrükön a foltok halvány fehérek, sömör az, amely a bőrön fakadt; az illető tiszta.
Ha valakinek kihullik a haja, úgyhogy kopasz lesz a feje tetején, tiszta az. Ha elöl hullik ki a haja, úgyhogy a homlokánál lesz kopasz, tiszta az. De ha a feje tetején vagy a homlokánál levő kopasz részen rózsaszínű kiütés támad, akkor kiütéses poklosság az, amely a feje tetején vagy a homlokán levő kopasz részen fejlődött ki. Ha úgy látja a pap, hogy a kitüremkedő kiütés a fejtetőn vagy a homloknál levő kopaszságon rózsaszínű, mint a test bőrének poklos felülete, akkor az illető poklos, tisztátalan. Mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan a fején levő kiütés miatt.
A poklos embernek pedig, akin kiütés van, legyen a ruhája megszaggatva, a haja gondozatlan, takarja el a bajuszát, és ezt kiabálja: Tisztátalan, tisztátalan! Tisztátalan mindaddig, amíg rajta van a kiütés. Tisztátalan: elkülönítve lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.

A ruhaféléken levő poklosság

Ha valamilyen ruhán támad poklos kiütés: gyapjúruhán vagy lenruhán, lenvásznon vagy gyapjúszöveten, bőrön vagy akármilyen bőrkészítményen, ha az a kiütés zöldes vagy pirosas a ruhán, a bőrön, a vásznon, a szöveten vagy bármilyen bőrholmin, az poklos kiütés: mutassák meg a papnak. Nézze meg a pap a kiütést, és különítse el a kiütéses holmit hét napig. A hetedik napon nézze meg a kiütést, és ha továbbterjedt a kiütés a ruhán, a vásznon, a szöveten vagy a bőrön vagy bármin, amit bőrből készítettek: rosszindulatú poklosság az a kiütés, tisztátalan az. El kell égetni azt a ruhát vagy vásznat, a gyapjú- vagy lenszövetet és minden bőrholmit, amelyen a kiütés van, mert rosszindulatú poklosság az. Égessék el azt! De ha úgy látja a pap, hogy nem terjedt tovább a kiütés a ruhán, vásznon, szöveten és bármilyen bőrholmin, akkor parancsolja meg a pap, hogy mossák ki a kiütéses holmit, és különítse el újabb hét napig. Ha kimosták a kiütéses holmit, és a pap úgy látja, hogy a kiütés színe nem változott, még ha nem terjedt is tovább a kiütés: tisztátalan az. El kell égetni. Foltosodás az, akár a visszáján van, akár a színén. De ha a pap úgy látja, hogy a mosás után halványabb lett a kiütés, akkor vágja ki azt a ruhából, a bőrből, a vászonból vagy a szövetből. Ha pedig ismét kiütés mutatkozik a ruhán, a vásznon, a szöveten vagy bármilyen bőrholmin, akkor kiújuló poklosság az. El kell azt égetni, amin ilyen kiütés van. Az olyan kimosott ruhát, vásznat, szövetet vagy bármilyen bőrholmit pedig, amelyről eltűnt a kiütés, újból ki kell mosni, és akkor tiszta lesz.
Ez a gyapjú- vagy lenruhán, vásznon, szöveten vagy bármilyen bőrholmin levő poklos kiütés törvénye; ennek alapján kell tisztának vagy tisztátalannak nyilvánítani.

A poklos ember tisztulásának törvénye

14 Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Ez a poklos emberre vonatkozó törvény, amikor megtisztul: Vigyék el a paphoz, a pap pedig menjen ki a táboron kívülre. És ha úgy látja a pap, hogy meggyógyult a poklos ember a poklos kiütésből, akkor hozzanak a pap parancsára a megtisztulni akaróért két élő tiszta madarat, cédrusfát, bíbor fonalat és izsópot. Azután vágják le a pap parancsára az egyik madarat egy friss vízzel teli cserépedény fölött. Fogja a pap az élő madarat, a cédrusfát, a bíbor fonalat és az izsópot, és mártsa bele azokat az élő madárral együtt a friss víz fölött levágott madár vérébe. Azután hintse meg a poklosságból megtisztulni akarót hétszer, és mondja ki, hogy tiszta. Az élő madarat pedig eressze szabadon a mezőn. A megtisztulni akaró mossa ki ruháját, borotválja le mindenütt a haját és a szőrét, mosakodjék meg vízben, és tiszta lesz. Azután bemehet a táborba, de hét napig maradjon a sátrán kívül. A hetedik napon borotválja le mindenütt a szőrét: a haját, a szakállát, a szemöldökét, és mindenütt másutt is borotválja le a szőrét. Mossa ki a ruháját, és mossa meg a testét vízben, akkor tiszta lesz.
A nyolcadik napon hozzon két hibátlan hím meg egy egyéves hibátlan nőstény bárányt, ételáldozatul pedig háromtized véka finomlisztet olajjal gyúrva, meg fél liter olajat. Állítsa oda a tisztítást végző pap a megtisztulni akarót ezekkel együtt az ÚR elé, a kijelentés sátrának a bejáratához. Azután fogja a pap az egyik hím bárányt, mutassa be jóvátételi áldozatul a fél liter olajjal együtt: mutassa fel azokat felmutatott áldozatul az ÚR színe előtt. A bárányt azon a helyen vágja le, ahol a vétekáldozatot és az égőáldozatot szokták levágni, vagyis a szent helyen, mert a vétekáldozathoz hasonlóan ez a jóvátételi áldozat is a papé. Igen szent ez is. Vegyen a pap a jóvátételi áldozat véréből, és kenje meg azzal a pap a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját, azután vegyen a pap a fél liter olajból, öntse azt a maga bal tenyerébe, majd mártsa bele a pap jobb kezének az ujját a bal tenyerében levő olajba, és hintsen ujjával az olajból hétszer az ÚR színe elé. A tenyerén maradt olajjal kenje meg a pap a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és a jobb nagylábujját, a jóvátételi áldozat vére helyén. A tenyerében maradt olajat pedig kenje a pap a megtisztulni akaró fejére. Így végezzen érte a pap engesztelést az ÚR színe előtt. Azután készítse el a pap a vétekáldozatot, és végezzen engesztelést a tisztátalanságból megtisztulni akaróért. Majd vágja le az égőáldozatot. Mutassa be a pap az égőáldozatot meg az ételáldozatot az oltáron. Így végezzen érte engesztelést a pap, és akkor tiszta lesz.
De aki szegény, és nem telik neki ennyire, az hozzon egy bárányt jóvátételi áldozatul felmutatásra, hogy engesztelést végezzenek érte, ételáldozatul meg egytized véka olajjal gyúrt finomlisztet és fél liter olajat. Hozzon két gerlét vagy két galambot is, ahogyan telik neki, az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul. Vigye el azokat tisztulásának nyolcadik napján a paphoz, a kijelentés sátrának a bejáratához az ÚR színe elé. Fogja a pap a jóvátételi áldozatra való bárányt és a fél liter olajat, és mutassa fel azokat a pap felmutatott áldozatul az ÚR színe előtt. Azután vágja le a jóvátételi áldozatra való bárányt. Vegyen a pap a jóvátételi áldozat véréből, és kenje meg a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és a jobb nagylábujját. Öntsön a pap az olajból a maga bal tenyerébe, és a bal tenyerében levő olajból hintsen a pap jobb kezének az ujjával hétszer az ÚR színe elé. Azután kenje meg a pap a tenyerében levő olajból a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját, a jóvátételi áldozat vére helyén. A tenyerében maradt olajat pedig kenje a pap a megtisztulni akaró fejére. Így végezze el érte az engesztelést az ÚR színe előtt. Azután, ha csak arra tellett neki, készítse el az egyik gerlét vagy galambot. Ha csak arra tellett neki, készítse el az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul az ételáldozattal együtt. Így végezzen a pap engesztelést a megtisztulni akaróért az ÚR színe előtt. Ez a törvény vonatkozik arra, akin poklos kiütés volt, de nem telik neki többre, amikor meg akar tisztulni.

A ház poklosságának megtisztítása

Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az ÚR: Ha majd bementek Kánaán földjére, amelyet birtokul adok nektek, és ha poklos kiütést bocsátok valamelyik házra a birtokotokban levő földön, akkor menjen el a ház tulajdonosa, és jelentse a papnak: Valami kiütésféle látszik a házamon. Parancsolja meg a pap, hogy ürítsék ki a házat, mielőtt a pap odamegy megnézni a kiütést, hogy ne legyen minden tisztátalan a házban. Ezután menjen el a pap megnézni a házat. Nézze meg a kiütést, és ha a ház falain zöldes vagy vöröses gödröcskék vannak, és felületük mélyebben van a falnál, akkor menjen ki a pap a házból a ház bejárata elé, és zárja le a házat hét napra. A hetedik napon nézze meg újból a pap, és ha továbbterjedt a kiütés a ház falain, akkor parancsolja meg a pap, hogy szedjék ki a kiütéses köveket, és dobják ki azokat a városon kívülre, egy tisztátalan helyre. A házat pedig kapartassa le belül körös-körül, és a lekapart vakolatot öntsék a városon kívülre, egy tisztátalan helyre. Azután vegyenek másik köveket, illesszék be az előbbi kövek helyére; vegyenek másik vakolatot is, és tapasszák be azzal a házat. De ha újból kiütés támad a házon azután, hogy kiszedték a köveket, lekaparták és újra betapasztották a házat, akkor menjen el a pap, és ha úgy látja, hogy továbbterjedt a kiütés a házon, akkor rosszindulatú poklosság az a házon, tisztátalan. Bontsák le azt a házat, és a ház köveit, faanyagát és teljes vakolatát vigyék ki a városon kívülre, egy tisztátalan helyre. Aki bemegy bármikor a zárlat alatt levő házba, tisztátalan legyen estig. Aki feküdt abban a házban, mossa ki a ruháját, és aki evett abban a házban, az is mossa ki a ruháját.
De ha a pap elmegy, és úgy látja, hogy nem terjedt tovább a kiütés a házon, miután betapasztották a házat, mondja ki a pap, hogy tiszta a ház, mert megszűnt a kiütés. A ház megtisztításához vegyen két madarat, cédrusfát, bíbor fonalat és izsópot. Vágja le az egyik madarat egy friss vízzel teli cserépedény fölött. Azután fogja a cédrusfát, az izsópot, a bíbor fonalat és az élő madarat, mártsa bele ezeket a levágott madár vérébe és a friss vízbe, és hintse meg a házat hétszer. Így tisztítsa meg a házat a vétektől a madár vérével és a friss vízzel, az élő madárral és a cédrusfával, az izsóppal és a bíbor fonállal. Az élő madarat pedig eressze szabadon a városon kívül, a mezőn. Így végezzen engesztelést a házért, és azután tiszta lesz.
Ez a törvény vonatkozik mindenféle poklos kiütésre és ótvarra, a ruha és a ház poklosságára, a daganatra, varra és fehér foltra; ez ad útmutatást arról, hogy mikor tiszta és mikor tisztátalan valami. Ez a poklosságra vonatkozó törvény.

Különféle testi tisztátalanságok

15 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az ÚR: Szóljatok Izráel fiaihoz, és mondjátok el ezt nekik: Ha egy férfinak folyása támad a testéből, a folyása tisztátalan. Ez a teendő tisztátalanságával, ha folyása van: akár állandó testének a folyása, akár lappang testében a folyás, tisztátalanság az. Ezért tisztátalan minden fekvőhely, amelyen a folyásos fekszik, és tisztátalan minden holmi, amelyre ráül. Aki hozzáér a fekhelyéhez, mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig. Aki pedig olyan holmira ül, amelyen a folyásos ült, mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig. Aki hozzáér a folyásos emberhez, az is mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig. És ha leköp a folyásos egy tiszta embert, az mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig. Tisztátalan minden nyereg is, amelyen a folyásos ült. Tisztátalan legyen estig mindenki, aki hozzáér bármihez, ami a folyásos alatt volt; és aki fölemeli azokat, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig. Mindenki, akit a folyásos megérintett anélkül, hogy a kezét leöblítette volna vízzel, mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig. Össze kell törni azt a cserépedényt, amelyhez a folyásos hozzáért; minden ilyen faedényt pedig vízzel ki kell öblíteni.
Amikor megtisztul a folyásos a folyásából, számoljon hét napot a tisztulásától kezdve. Akkor mossa ki a ruháját, és mossa meg a testét friss vízben, és tiszta lesz. A nyolcadik napon vegyen két gerlét vagy két galambot, menjen el az ÚR színe elé, a kijelentés sátrának a bejáratához, és adja oda azokat a papnak. A pap pedig készítse el az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul. Így végezzen érte engesztelést a pap az ÚR színe előtt a folyása miatt.
Ha egy férfinak magömlése van, mossa meg egész testét vízben, de tisztátalan legyen estig. Mossanak ki vízben minden ruhát és mindenféle bőrt, amelyre a magömlés került, és legyen az tisztátalan estig. És ha egy asszony mellett feküdve a férfinak magömlése támad, mosakodjanak meg mindketten vízben, és legyenek tisztátalanok estig.
Ha egy asszonynak vérzése van, mert vérfolyás támad a testében, hét napig számítson az havi tisztulásnak. Mindenki, aki hozzáér, tisztátalan legyen estig. Tisztátalan mindaz, amin fekszik havi tisztulása idején, és tisztátalan, amin ül. Ha valaki a fekvőhelyéhez ér, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig. És aki hozzáér bármilyen holmihoz, amin az asszony ült, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig. Ha valaki hozzáér valamihez abból, ami a fekvőhelyén volt, vagy amin ülni szokott, legyen tisztátalan estig. Ha pedig vele hál egy férfi, akkor az asszony havi tisztulása miatt legyen a férfi is tisztátalan hét napig, és legyen tisztátalan mindenestül az a fekvőhely is, amelyen feküdni szokott.
Ha az asszonynak a havi tisztulása idején kívül több napig vérzése van, vagy ha a vérzés a havi tisztulás idejénél tovább tart, akkor tisztátalan legyen vérzésének egész idején, éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának idején. Minden fekvőhelye, amelyre vérzésének ideje alatt bármikor is lefekszik, olyan legyen, mint a fekvőhelye a havi tisztulásakor. Minden, amire ráül, tisztátalan legyen, mint a havi tisztulásakor. Bárki ér hozzájuk, tisztátalan legyen. Mossa ki azért a ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig.
Ha az asszony megtisztul folyásától, számoljon még hét napot, és azután már tiszta. A nyolcadik napon vegyen két gerlét vagy két galambot, és vigye el azokat a paphoz, a kijelentés sátrának a bejáratához. A pap pedig készítse el az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul. Így végezzen érte engesztelést a pap az ÚR színe előtt tisztátalan folyása miatt.
Így óvjátok Izráel fiait a tisztátalanságtól, hogy meg ne haljanak tisztátalanságuk miatt, tisztátalanná téve hajlékomat, amely közöttük van.
Ez a törvény vonatkozik a folyásosokra: arra, akinek magömlése van, amely által tisztátalanná lesz, arra, akinek tart a havi tisztulása, meg arra, akinek egyéb folyása van, akár férfi, akár asszony, s végül arra a férfira, aki tisztátalan asszonnyal hál.

Minden fejezet...
1 0