Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése

Cidkijjá az utolsó júdai király

Huszonegy éves volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejá leánya Libnából. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan Jójákím tette. Bizony, az ÚR haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával! Végül is elvetette őket a színe elől. Cidkijjá azután fellázadt Babilónia királya ellen.

Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet – (Vö. Jer 52,1-27)

25 Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá. Tábort ütött vele szemben, körülötte pedig ostromműveket építtetett. Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig. A hónap kilencedik napjára elhatalmasodott a városban az éhínség, mert nem volt már ennivalója az ország népének. Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a két várfal közötti kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, kijutottak az Arábá-völgy felé vezető útra. A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle. El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte. Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba.

Jeruzsálem kifosztása és elpusztítása

Az ötödik hónap hetedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, Babilónia királyának az udvari embere. Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig körös-körül lerombolta Jeruzsálem várfalait. A nép maradékát – akár a városban maradtak életben, akár átpártolók voltak, akik átpártoltak Babilónia királyához – a megmaradt kézművesekkel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok. Csak az ország nincstelenjeiből hagyott otthon a testőrparancsnok szőlőműveseknek és mezei munkásoknak. Összetörték a káldeusok az ÚR házánál levő rézoszlopokat, továbbá az ÚR házához tartozó mosóállványokat meg a rézmedencét, és a rezet elvitték Babilóniába. Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni. Elvitte a testőrparancsnok a szenesserpenyőket és a hintőedényeket is, mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt. A két oszlopban, az egyetlen rézmedencében és a mosóállványokban, amelyeket Salamon készíttetett az ÚR házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt. Az egyik oszlop tizennyolc könyök magas volt, és réz oszlopfő volt rajta. Az oszlopfő három könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet meg gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen volt a másik oszlop is, el egészen a recézetig.
Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot meg Cefanjá papot, a helyettesét és a három ajtóőrt. Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, öt embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta szólítani az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban. Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába. Babilónia királya pedig kivégeztette, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának a saját földjéről.

Jójákín a fogságban visszanyeri királyi rangját – (Vö. Jer 52,31-34)

Jójákín júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónap huszonhetedikén történt, hogy Evíl-Meródak, Babilónia királya, abban az évben, amikor uralkodni kezdett, megkegyelmezett Jójákín júdai királynak, és kiengedte a fogházból. Jóindulattal beszélt vele, és székét följebb tétette a többi király székénél, akik nála voltak Babilonban. Letehette Jójákín a rabruháját, és állandóan vele étkezhetett, egész életében. Ellátmányát állandó ellátmányként a királytól kapta napi szükséglete szerint egész életében.