Segélykiáltás a hatalmaskodók ellen
10
1 Miért maradsz, Uram, oly távol tőlem?
Miért rejtőzködsz a szükség és szorongatás idején?
A gonosz kevélykedik, üldözi a szegényt;
Fogják meg őket saját kigondolt terveik!
Hisz dicsekszik lelke kívánságaival a gonosz,
és magára mond áldást a fösvény.
Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz,
»Nem keresi; nincs Isten!«
Egyre csak ezt forgatja fejében.
Útjai szerencsések minden időben.
Túl magasak neki ítéleteid,
mind megveti ellenségeit.
6 Mert így szól szívében: »Én nem ingok meg,
baj nélkül maradok nemzedékről nemzedékre.«
7 Szája csupa átok, erőszak, álnokság,
nyelve alatt fájdalom és gonoszság.
8 Lesben áll az utakon,
titokban öli meg az ártatlant.
Szeme a szegényt kémleli,
mint barlangjában az oroszlán, leskelődik rejtekén.
Leskelődik, hogy a szegényt megragadja,
elragadja a szegényt, hálójába fogva.
Ráront lelapulva, és a nyomorultak
csak hullanak karja erejétől.
Mert így szól szívében:
»Megfeledkezett róluk Isten!
Elfordította arcát, és nem látja többé őket!«
12 Kelj föl, Uram, Isten!
Emeld föl kezed,
ne feledd el a szegényeket!
Miért gúnyolja a gonosz az Istent?
Miért mondja szívében: »Nem kéred számon.«
Láttad ezt, hiszen te figyeled a kínt s a gyötrelmet,
juttasd tehát kezeidbe őket!
Terád bízta magát a szegény,
az árvának te lettél a segítője.
Törd össze a bűnös és a gonosz karját;
keresheted majd gonosztettüket, de nem találod.
Király az Úr örökkön örökké,
kipusztultak országából a pogányok.
A szegények kívánságát meghallgattad, Uram.
Megerősítetted szívüket és rájuk figyel füled,
hogy az árvának és az elnyomottnak igazságot tégy,
hogy ne hozzon többé rettegést a földből való ember.
A gondviselő Isten
11 1A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Az Úrban bízom én. Hogyan mondhatjátok nekem:
»Menekülj a hegyekbe, mint a veréb!
Mert íme a bűnösök kifeszítették az íjat,
a húrra illesztették nyilaikat,
hogy lenyilazzák a sötétben az egyenes szívűeket.
Ha semmibe sem veszik végzéseidet,
mit tehet akkor az igaz?«
Szent templomában van az Úr,
áll az egekben az Úr trónusa.
A szegényre tekint a szeme,
az emberek fiait vizsgálja pillantása.
Megvizsgálja az Úr az igazat s az istentelent;
Saját lelkét gyűlöli, aki szereti a gonoszságot.
Parazsat és kénkövet hullat a bűnösökre,
és szélvihar lesz kelyhük osztályrésze.
Mert igaz az Úr s az igazságot kedveli,
az igazak láthatják majd arcát.
Jegyzetek
10,1 Nagyon kétségbeejtő helyzetben megfogalmazott könyörgés. A zsoltáros saját népén belül fedezi fel ellenségeit, a gonosztevőket, (a Zsolt 9-ben külső ellenségről beszélt). A gonoszok tettei: elnyomás és gyalázat, rablás és megvetés, hitetlenség és elbizakodottság, erőszak és halál, fondorlatosság és álnokság. Lehetséges, hogy Isten nem nyújtja ki ellenük büntető kezét?
10,6 A görög szövegnek megfelelő fordítás (a héber nem világos).
10,7 Vö. Róm 3,14
10,8 A görög szöveg szerint.
10,12 A zsoltáros újra közvetlenül Istenhez beszél (vö. 1).
11,1 Bizalom-ének, amely a fogság előtti időkben keletkezett. Először két ellentétes képpel ábrázolja az emberi bölcsességet, aztán az isteni bölcsességet. Az emberi bölcsesség egy szempillantás alatt eltűnik, ravaszságon és a gonosz megtapasztalásán alapul. A barátok tanácsa, amit a bajbajutottnak adnak, az életét talán megmenti, de az önbecsülését nem: jószándékú, de helytelen tanács. Az isteni bölcsesség ellenben azt tanácsolja: bízni. Isten érvényre fogja juttatni igazságát.