Noé és a vízözön: 6,1-11,9
Az emberek gonoszsága 6 1Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. Isten ekkor így szólt: »Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!« Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai.5Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!«
Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt.
Isten gondoskodik Noéról 9Noé nemzetségének története a következő. Noé igaz és tökéletes ember volt nemzedékében: Istennel járt. Három fiút nemzett: Szemet, Kámot és Jáfetet.
A föld azonban megromlott Isten előtt, és telve volt gonoszsággal. Amikor aztán látta Isten, hogy a föld megromlott – mert romlott útra tért minden test a földön –, azt mondta Noénak: »Elérkezett a vége minden testnek előttem: megtelt a föld gonoszsággal általuk, s én elpusztítom őket a földről.
Készíts magadnak bárkát cédrusfából – kamrákat készíts a bárkában –, és kend be szurokkal belülről, kívülről. Így készítsd el: háromszáz könyök legyen a bárka hossza, ötven könyök a szélessége, és harminc könyök a magassága. Készíts ablakot a bárkára, s attól egykönyöknyire legyen a teteje; a bárka ajtaját pedig oldalt helyezd el; alsó, középső és felső fedélzetet készíts benne.
Mert íme, én az özön vizeit hozom majd a földre, hogy megöljek minden testet, amelyben az élet lehelete van az ég alatt; minden, ami a földön van, elvész. Veled azonban szövetséget kötök: menj be majd a bárkába, te, és veled a fiaid, a feleséged és a fiaid feleségei. Vigyél be a bárkába minden állatból, minden testből kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, hogy életben maradjanak veled. A madárból, faja szerint, a lábasjószágból, faja szerint, s a föld minden csúszómászójából, faja szerint. Mindenből kettő-kettő menjen be majd veled, hogy életben maradjon. Végy magaddal minden eledelből is, ami ennivaló, s hordd be magadhoz, hogy eleségül legyen neked és nekik.«
Meg is tette ezt Noé. Mindent megtett úgy, ahogy Isten megparancsolta neki.
7 1Azt mondta erre az Úr Noénak: »Menj be a bárkába, te és egész házad népe, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy a magja megmaradjon az egész föld színén. Mert még hét nap, azután esőt hullatok a földre negyven napon és negyven éjen át, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amelyet alkottam!« Meg is tette Noé mindazt, amit az Úr megparancsolt neki. 6Hatszáz esztendős volt, amikor az özönvíz elárasztotta a földet.
Bement tehát Noé a bárkába az özönvíz elől, és vele fiai, felesége, és fiainak feleségei. A tiszta és tisztátalan állatokból, a madarakból is, és mindabból, ami mozog a földön, kettő-kettő, hím és nőstény ment be Noéhoz a bárkába, amint az Úr megparancsolta Noénak. Amikor aztán eltelt a hét nap, elárasztották az özön vizei a földet.
Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján feltört a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég zsilipjei, és negyven napon és negyven éjen át esett az eső a földre. Ugyanazon a napon ment be Noé a bárkába, és vele Szem, Kám és Jáfet, a fiai, s velük felesége és fiainak három felesége, ők, és minden állat, faja szerint, minden lábasjószág, faja szerint, és minden csúszómászó, amely mozog a földön, faja szerint, minden, ami repül, faja szerint, minden madár és minden szárnyas. Kettő-kettő ment be Noéhoz a bárkába minden testből, amelyben az élet lehelete volt. Hím és nőstény ment be minden testből, amely bement, amint Isten megparancsolta neki. És bezárta őt az Úr kívülről.
A vízözön A vízözön pedig negyven napig áradt a földre. A vizek megszaporodtak, és felemelték a bárkát a földről. Azután rettenetesen megáradtak, és betöltöttek mindent a föld színén; a bárka pedig továbbhaladt a vizeken. Végül igen elhatalmasodtak a vizek a föld felett, és elborítottak minden magas hegyet az egész ég alatt: tizenöt könyökkel volt magasabb a víz, mint a hegyek, amelyeket elborított.
Oda is veszett minden test, amely mozgott a földön, minden madár és barom, vad, és minden csúszómászó, amely nyüzsög a földön – és valamennyi ember. Minden meghalt, amiben a szárazföldön az élet lehelete volt. Eltörölt tehát minden lényt, amely a földön volt, embert, jószágot, csúszómászót és égi madarat, eltörölte őket a földről, csak Noé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában. Százötven napig tartották hatalmukban a vizek a földet.
8 Ekkor megemlékezett Isten Noéról, s minden állatról és minden baromról, amely vele volt a bárkában. Szelet támasztott a földön, és a vizek apadni kezdtek. Bezárultak a mélység forrásai és az ég zsilipjei, s megszűnt az eső az égből. A vizek visszahúzódtak a földről, folytak visszafelé, és százötven nap múlva apadni kezdtek. A hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján megállapodott a bárka Ararát hegyein. A vizek pedig egyre apadtak a tizedik hónapig: s a tizedik hónapban a hónap első napján előtűntek a hegyek ormai.
Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Ez után kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára – ugyanis víz volt még az egész földön. – Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöld levelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá.
Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. A második hónapra, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.
Ekkor Isten így szólt Noéhoz: »Szállj ki a bárkából, te és veled a feleséged, fiaid és a fiaid feleségei! Hozd ki magaddal az összes állatot, amely veled van, minden testet, szárnyast, lábasjószágot, és minden csúszómászót, amely nyüzsög a földön! Járjatok-keljetek a földön: szaporodjatok és sokasodjatok rajta!« Kiszállt tehát Noé és vele fiai, a felesége és fiainak a feleségei, és kijött a bárkából valamennyi állat, lábasjószág és csúszómászó, amely nyüzsög a földön, faja szerint.
20Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: »Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.«
Isten szövetsége Noéval 9 1Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: »Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől.
Aki embervért ont,
ember ontsa ki annak vérét,
mert az ember
Isten képére alkottatott.
8Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: »Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.«
Azután Isten azt mondta: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, és megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és az összes testet éltető élő lélekkel kötöttem, s nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet. A felhőkben lesz tehát a szivárvány, s én látni fogom, és megemlékezem arról az örök szövetségről, amely Isten között és a földön lévő minden testet éltető lélek között létrejött.«
Majd azt mondta Isten Noénak: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet közöttem és a földön levő minden test között szereztem.«
Noé átka és áldása Noé fiai tehát, akik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak; Kám ősatyja lett Kánaánnak. Ők hárman voltak Noé fiai, s ezektől terjedt el minden emberi nemzetség az egész földön.
20Noé aztán, mint földművelő ember, elkezdett szőlőt ültetni. Ivott a borból, lerészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában. Amikor ezt Kánaán apja, Kám meglátta, azt ugyanis, hogy apja szemérme ki van takarva, hírül adta kint levő két testvérének. Ám Szem és Jáfet vállukra terítették a palástot, és hátrafelé haladva betakarták apjuk szemérmét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk szégyenét. Amikor aztán Noé felébredt a részegségből, s megtudta, mit tett vele a kisebbik fia, így szólt:
»Átkozott legyen Kánaán,
legyen utolsó szolgája testvéreinek!«
»Áldott legyen az Úr, Szem Istene,
és legyen Kánaán a szolgája!
Terjessze ki Isten Jáfetet,
lakozzék Szem sátraiban,
s Kánaán legyen a szolgája!«
Jegyzetek
6,1 A vízözön története két elbeszélés („jahvista” és „papi” [J és P]) keveréke, innen az eltérések (a bárka méretei, a víz emelkedése, a vízözön időtartama, az állatok száma, stb.). Más népek is áthagyományoztak elbeszéléseket hasonló ősi katasztrófákról (pl. a mezopotámiai Atrahasis mítosz). A bibliai elbeszélés a mezopotámiai árvízkatasztrófát mint Isten ítéletét ábrázolja.
6,1 Töredékes és homályos hagyomány. Az „istenek fiai” jelenthetik a bukott angyalokat, vagy Szet jámbor utódait, akik a bűnös káinitákkal keveredtek.
6,5 Isten „kötve van” a teremtett világhoz (mert szereti): látja, bánkódik rajta.
6,9 Papi hagyomány [P].
7,1 Jahvista elbeszélés [J], részben megismétli az eddig elmondottakat. Azok a „tiszta” állatok, amelyeket fel lehetett áldozni Istennek.
7,6 Az égi és a föld alatti vizek összekeverednek, a világ szinte visszasüllyed az őskáosz állapotába.
8,20 Isten új módon viszonyul az emberhez, mostantól eltűri a benne rejlő rosszat, és a föld (ádámá) sorsát függetleníti az emberétől (ádám).
9,1 Noé egy új emberiség ősatyja: élete fenntartásához az ember más életeket olt ki, de a vért, amely az élet székhelye, nem fogyaszthatja. Ezt a tilalmat az Iszlám és az őskereszténység (a zsidó-keresztények iránti tolerancia jeleként; Csel 15,29) is átvette.
9,8 A szövetség megerősíti Isten igenjét a teremtésre; ennek jele az eget a földdel összekötő szivárvány.
9,20 Kám a kánaániták ősatyja. A történet magyarázatot ad a zsidók és a kánaániak közti ellenségeskedésre.