Ekkor elküldött Jákob, és kihívatta Ráchelt és Leát a mezőre, ahol nyájait legeltette. Így szólt hozzájuk: »Látom atyátok arcán, hogy nem olyan már hozzám, mint tegnap és tegnapelőtt. Pedig atyám Istene velem volt, és ti magatok is tudjátok, hogy minden erőmmel szolgáltam atyátoknak. Atyátok azonban megcsalt engem, és tízszer változtatta meg a bérem, Isten mégsem engedte meg neki, hogy árthasson nekem. Amikor azt mondta: ‘A pettyesek legyenek a béred’ – minden juh pettyes bárányt ellett, ha viszont azt mondta: ‘Ami csíkos, azt kapod bérül’ – minden nyájban csíkosak születtek. Elvette ugyanis Isten atyátok jószágát, és ideadta nekem. Amikor ugyanis a juhok foganásának ideje elérkezett, felemeltem szememet, és azt láttam álmomban, hogy a hímek, amelyek a nőstényekkel párosodnak, tarkák, foltosak és különféle színűek.
Isten angyala aztán azt mondta nekem álmomban: ‘Jákob!’ Én azt feleltem: Itt vagyok! Ő azt mondta: ‘Emeld fel szemedet, és lásd, hogy a hímek, amelyek a nőstényekkel párosodnak, mind tarkák, foltosak és pettyesek. Láttam ugyanis mindent, amit Lábán veled cselekedett. Én vagyok annak a Bételnek az Istene, ahol felkented a követ, és esküt tettél nekem. Most tehát kelj fel, menj ki erről a földről, és térj vissza szülőföldedre!’«
Erre Ráchel és Lea azt felelték: »Van-e még valami részünk atyánk házának javaiban, és örökségében? Nem tekintett minket idegeneknek, eladott, és elfogyasztotta vételárunkat? Isten azonban elvette atyánk örökségét, és ideadta nekünk és fiainknak. Tedd meg tehát mindazt, amit Isten parancsolt neked!«
17Felkelt erre Jákob, tevékre tette gyermekeit és feleségeit, és elindult. Elvitte minden vagyonát is, a nyájait is, és mindenét, amit Paddan-Arámban szerzett, és apjához, Izsákhoz igyekezett, Kánaán földjére.
Abban az időben Lábán elment juhokat nyírni. Ezalatt Ráchel ellopta apja bálványait, Jákob pedig eltitkolta apósa előtt, hogy szökni akar.
Miután Jákob, és mindene, amije volt, elmenekült, átkelt a folyóvízen, és Gileád hegye felé tartott, harmadnapra hírül vitték Lábánnak, hogy Jákob megszökött. Erre az maga mellé vette testvéreit, hét napig üldözte őt, és Gileád hegyén utol is érte. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz éjszaka álmában, és ezt mondta neki: »Vigyázz, ne szólj Jákobnak se jót, se rosszat!«
Addigra Jákob a hegyen felütötte már a sátrát. Amikor Lábán a testvéreivel utolérte, ugyancsak Gileád hegyén ütötte fel sátrát. Majd azt mondta Jákobnak: »Miért tetted ezt, miért csaptál be engem, hogy titokban hurcoltad el lányaimat, mint karddal szerzett rabokat? Miért titokban szöktél meg és csaptál be engem? Miért nem mondtad meg nekem, és elkísérhettelek volna örömmel és énekkel, dobokkal és lantokkal? Nem engedted, hogy megcsókoljam fiaimat és lányaimat! Balgán cselekedtél! Most ugyan megtehetné a kezem, hogy rosszal fizessek neked, de atyátok Istene tegnap azt mondta nekem: ‘Vigyázz, ne szólj Jákobnak se jót, se rosszat!’ Ám legyen, el akartál menni a tieidhez, s vágyakoztál atyád házába. De az isteneimet miért loptad el?«
Jákob így felelt: »Tudtod nélkül azért jöttem el, mert féltem, hogy erőszakkal elveszed tőlem lányaidat. Akinél megtalálod az isteneidet, az ne maradjon életben! Testvéreink előtt keresd meg, amit nálam a te holmidból találsz, s vidd el!« Ezt mondta, mert nem tudta, hogy Ráchel ellopta a bálványokat.
Bement tehát Lábán Jákobnak, Leának és mindkét szolgálónak a sátrába, de semmit sem talált. Amikor Lea kijött a sátrából, és bement Ráchel sátrába, az gyorsan elrejtette a bálványokat a tevenyereg aljába, és ráült. Amikor Lábán átkutatta az egész sátort, és semmit sem talált, ő azt mondta neki: »Ne haragudj, uram, hogy fel nem kelhetek előtted, de éppen most jött rám az, ami az asszonyokra jönni szokott!« Kutatta tehát, de nem találta a bálványokat.
Felháborodott erre Jákob és így perlekedett: »Milyen vétkemért, s milyen bűnömért rohantál így utánam, 37és hánytad fel minden holmimat? Találtál valamit is a házad egész vagyonából? Tedd ide testvéreim és testvéreid elé, hadd szolgáltassanak igazságot közöttem és közötted! Ezért voltam nálad húsz esztendeig? Juhaid és kecskéid meddők nem voltak, nyájad kosait meg nem ettem. Amit a vad szétszaggatott, nem mutattam be neked? Magam térítettem meg minden kárt, sőt, ami nappal és éjjel lopás által veszett el, azt is rajtam követelted. Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, és elkerülte szememet az álom. Így szolgáltam a házadban húsz esztendeig: tizennégy évig a lányaidért, hatig meg a nyájaidért, és tízszer változtattad meg a bérem! 42Ha atyámnak Istene, Ábrahámnak Istene és Izsák Félelme nem lett volna velem, most talán üres kézzel bocsátanál el! De Isten rátekintett nyomorúságomra és kezem fáradalmára, s tegnap megfeddett téged!«
Lábán erre azt felelte neki: »A lányok lányaim, a fiúk fiaim, a nyájak a nyájaim, és minden, amit itt látsz, az enyém; a lányaim ellen mit tehetnék, és az ő fiaik ellen, akiket szültek? 44Gyere tehát, kössünk szövetséget, s szolgáljon az tanúul közöttem és közötted!«
Jákob ekkor fogott egy követ, felállította emlékjelül, testvéreinek pedig azt mondta: »Hozzatok köveket!« Azok köveket hordtak össze, és egy dombot emeltek. Aztán ettek rajta. Lábán elnevezte azt Jegár Szahadutának (azaz Tanú-dombnak), Jákob pedig Gileádnak (mindegyikük a maga nyelvjárása szerint). Aztán Lábán így szólt: »Ez a domb legyen tanú ma közöttem és közötted« – ezért nevezték el azt Gileádnak (azaz Tanú-dombnak), – és Micpának is (azaz Látásnak) is, mondván: »Lássa ezt az Úr, és ítéljen közöttünk, amikor majd elválunk egymástól, ha nyomorgatod lányaimat, és más feleségeket veszel melléjük. Mivel senki sincs velünk, íme, Isten a tanú közöttem és közötted!« Lábán azután azt mondta Jákobnak: »Íme, ez a domb meg ez az emlékkő, amelyet ideállítottam közém és közéd, legyen a tanú: ez a domb, mondom, meg ez az emlékkő szolgáljon tanúul, hogy sem én nem megyek túl rajta, feléd tartva, sem te nem jössz el mellette, gonoszat forralva ellenem! Ábrahám Istene és Náchor Istene ítéljen közöttünk!«
Erre megesküdött Jákob atyjának, Izsáknak Félelmére, s áldozati barmot vágott a hegyen, és meghívta testvéreit a lakomára. Miután ettek, ott aludtak a hegyen.
Jákob követeket és ajándékokat küld Ézsaunak 32 1Amikor aztán Lábán reggel felkelt, megcsókolta fiait és lányait, megáldotta őket, és visszatért lakóhelyére.
Jákob pedig folytatta megkezdett útját. Egyszer csak szembejöttek vele Isten angyalai. Amikor meglátta őket, így szólt: »Isten tábora ez!« Elnevezte tehát azt a helyet Mahanaimnak (azaz Két Tábornak).
Majd követeket küldött maga előtt Ézsauhoz, a bátyjához, Szeír földjére, Edom vidékére. Megparancsolta nekik: »Így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz: Ezt üzeni szolgád, Jákob: Lábánnál tartózkodtam, nála voltam mindmáig. Van marhám, szamaram, juhom, rabszolgám és szolgálóm: most pedig követséget küldök uramhoz, hogy kegyelmet találjak színed előtt!«
Amikor a követek visszatértek Jákobhoz, elmondták: »Eljutottunk bátyádhoz, Ézsauhoz, és íme, ő siet eléd négyszáz emberrel!« Jákob erre nagyon megijedt. Két táborra osztotta a vele lévő népet, valamint a nyájakat és a juhokat, a marhákat és a tevéket, és azt mondta: »Ha Ézsau az egyik tábort megtámadja és megveri, a másik tábor megmarad és megmenekül.«
Jákob ezután így szólt: »Atyámnak, Ábrahámnak Istene, és atyámnak, Izsáknak Istene, Uram, aki azt mondtad nekem: ‘Térj vissza földedre, születésed helyére, és jót teszek veled’! Méltatlan vagyok mindarra az irgalomra és hűségre, amelyet szolgáddal műveltél! Egy szál botommal keltem át a Jordánon, és két táborral jövök vissza most. Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak kezéből, mert igen félek tőle! Ha eljön, nehogy megtaláljon ölni anyát és gyermeket egyaránt! Te azt mondtad, hogy jót teszel velem, és oly bőségessé teszed utódomat, mint a tenger homokját, amelyet sokasága miatt megszámlálni nem lehet!«
Miután ott aludt azon az éjszakán, abból, amije volt, kiválasztott ajándékul bátyjának, Ézsaunak kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot és húsz kost, harminc szoptatós tevét csikóstul, negyven tehenet és húsz bikát, húsz nőstény szamarat és tíz szamárcsikót. Aztán külön-külön elküldte szolgáival ezeket a nyájakat, a szolgáinak pedig meghagyta: »Vonuljatok előttem úgy, hogy szabad tér legyen az egyes nyájak között!«
A legelöl lévőnek azt parancsolta: »Ha találkozol bátyámmal, Ézsauval, és megkérdezi tőled: ‘Kié vagy?’ vagy: ‘Hová mégy?’ vagy: ‘Kié az, amit terelsz?’, ezt feleld neki: Jákobé, a te szolgádé. Ajándékba küldte ezt uramnak, Ézsaunak, és ő maga is jön utánunk.«
Hasonló parancsot adott a másodiknak, a harmadiknak és mindazoknak, akik a nyájakat hajtották: »Ugyanezekkel a szavakkal szóljatok Ézsauhoz, ha találkoztok vele, és tegyétek hozzá: A te szolgád, Jákob maga is követi utunkat. – Azt gondolta ugyanis: Megengesztelem az ajándékkal, amely elöl halad, csak azután kerülök a színe elé. Talán kegyelmes lesz irántam!«
Az ajándék elindult tehát előtte, ő maga pedig akkor éjjel a táborban aludt.
Jákob harca az Úrral 23Miután igen korán felkelt, fogta két feleségét, két szolgálóját, valamint tizenegy fiát, és átkelt a Jabbok gázlóján. Vette őket, átvitte a folyón mindannyiukat, és mindent, ami hozzá tartozott, aztán egyedül maradt.
És íme, egy férfi küzdött vele egész virradatig. Amikor azt látta, hogy nem tud erőt venni rajta, megérintette csípőjének inát, s a vele való küzdelemben kificamodott Jákob csípőjének ina. Aztán arra kérte: »Eressz el, mert elérkezett már a hajnal!« Ő azt felelte: »Nem eresztelek el, amíg meg nem áldasz!« Erre a férfi megkérdezte: »Mi a neved?« Ő azt felelte: »Jákob.« A férfi ekkor így szólt: »Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek! Mert küzdöttél Istennel és az emberekkel, s győzedelmeskedtél!« Erre Jákob megkérdezte tőle: »Mondd meg nekem, mi a neved?« Az így felelt: »Miért kérdezed a nevemet?« És azzal megáldotta őt azon a helyen. Erre Jákob elnevezte azt a helyet Penuelnek, mondván: »Színről színre láttam itt Istent, mégis megmenekült a lelkem!«
A nap éppen akkor kelt fel felette, amikor elhagyta Penuelt. A lábára azonban sántított. – Emiatt nem eszik meg Izrael fiai mind a mai napig azt az inat, amely a csípőben van: mert ő megérintette Jákob csípőjének inát.
Jegyzetek
31,1 Jákob bizonytalan, vajon a feleségei követni fogják-e őt. Ezért hívja ki őket a legelőkre, hogy meggyőzze őket.
31,17 A házi „istenek” jog szerint az örökösöket illették.
31,37 A „testvér” szó itt, a 46. és az 54. versben rokont jelent.
31,42 „Izsák Félelme” ősi istennév.
31,44 Gileád lesz a határ Izrael és az arámok (Lábán háza) között. A szent lakoma jelzi, hogy a szövetséget Isten színe előtt kötik meg.
32,1 A történet fő célja egy helységnevet megmagyarázni.
32,23 Három hagyomány keveredik a történetben: az Izrael név magyarázata; Penuel (= Isten arca) nevének magyarázata; annak a szokásnak a magyarázata, hogy a combízületet miért nem eszik meg. Az áldást Jákob nem tudja kikényszeríteni, csak kérheti. Nem Jákob (= a csaló) kapja meg Isten áldását, hanem Izrael, a nép ősatyja.
Jób válasza: 21,1-34
Jób türelmet kér 21 És felelt Jób, és ezt mondta:
»Hallgassátok meg, kérlek, szavamat,
és szálljatok magatokba!
Tűrjetek engem, amíg szólok,
és szavaim után, ha úgy tetszik, gúnyolódjatok!
Vajon ember ellen megy-e a perem?
És miért ne kelljen méltán szomorkodnom?
Rám figyeljetek és álmélkodjatok,
tegyétek ujjatokat szátokra!
Magam is megrémülök, ha rágondolok,
és remegés fogja el testemet!
Miért maradnak a gonoszok életben?
Miért emelkednek fel és gyarapodnak vagyonban?
Ivadékuk megmarad előttük,
rokonok és unokák serege van szemük előtt,
házuk bizton van és békében,
és nincs az Isten vesszeje rajtuk,
marhájuk fogan, borját el nem veszti,
tehenük megellik és el nem vetél,
kieresztik kicsinyeiket, mint a nyájat,
és vígan ugrándoznak gyermekeik,
kezükben dob és citera,
sípszó mellett vigadoznak;
jólétben töltik napjaikat
s egy pillanat alatt szállnak az alvilágba.
Pedig azt mondták Istennek: ‘Hagyj minket békében,
nem vagyunk kíváncsiak útjaidra!
Ki az a Mindenható, hogy szolgáljunk neki,
és mi hasznunk, ha hozzá imádkozunk?’
Nemde szerencséjüket kezükben tartják,
s ő nem törődik a gonoszok tervével!
Ugyan hányszor alszik el a gonoszok mécsese,
s éri el őket romlásuk,
és ontja ki rájuk haragja fájdalmait?
Hányszor járnak úgy, mint a szalmaszál a szél előtt,
mint a pernye, amelyet elkap a szélvész?
‘Isten az atya büntetését fiai számára tartja fenn?’
Fizessen csak neki! Hadd érezze!
Saját szemével lássa romlását,
maga igyék a Mindenható haragjából!
Mert mi gondja van arra, hogy mi lesz utána házával,
mikor hónapjai számát már elvágták!
Lehet-e bölcsességre kioktatni Istent,
aki a magasságbelieket ítéli?
Az egyik meghal erőben, egészségben,
gazdagon és boldogan;
beleit háj borítja,
és csontjait velő itatja,
a másik pedig meghal lelke keserűségében,
minden vagyon nélkül;
mégis együtt pihennek a porban,
és féreg lepi el mindkettejüket.
Jól ismerem eszetek járását,
ellenem irányuló igaztalan véleményeteket!
Mert kérditek: ‘Hol van az előkelő háza?
Hová lettek a gonoszok hajlékai?’
Kérdezzetek akárkit az utasok közül
és meglátjátok, ő is így tudja:
hogy a romlás napjáig a gonoszt megkímélik
s a harag napjáig bizton vezetik.
Ki veti szemére útját?
Ki fizet meg neki tetteiért?
Kikísérik a temetőbe,
s ott ő őrt áll sírhantja fölött.
Édesek számára a sírgödör rögei;
az egész népet vonultatja fel maga után,
s előtte is számtalanok mennek!
Miért is akartok vigasztalni hiábavalóságokkal,
holott a válaszotok az igazsággal nyilván ellenkezik?«
Elifáz harmadik beszéde: 22,1-30
Jób a bűnei miatt szenved 22 És felelt a temáni Elifáz, és így szólt:
»Lehet-e az embert Istenhez hasonlítani,
még ha tökéletes is tudása?
Mi haszna van Istennek, ha igaz vagy,
mit nyer azzal, ha utad tökéletes?
Talán istenfélelmed miatt fenyít meg téged
és száll veled perbe,
és nem inkább nagy gonoszságod miatt,
véghetetlen bűneid miatt?
6 Mert ok nélkül vettél zálogot testvéreidtől,
elvetted a ruhát a mezítelenektől,
nem adtál vizet a fáradtnak
s az éhestől megtagadtad a kenyeret,
karod erejével vetted a földet birtokodba,
a legerősebb címén birtokoltad,
az özvegyeket üres kézzel menesztetted,
az árvák karjait összezúztad.
Tőrökkel vagy ezért körülvéve,
és félelem háborít meg hirtelen.
Azt hitted, hogy nem látsz sötétséget,
s az árvíz rohama el nem borít?
‘Nem gondolod meg, hogy Isten magasabb az égnél
s a csillagok teteje fölé emelkedik?’
És mondod: ‘Mit tud az Isten?
A felhők homálya mögül tehet-e igazságot?
Felhők leplezik, és nem látja dolgainkat,
ő az ég szélén jár-kel!’
Vajon az ősvilág ösvényét követed,
amelyet gonosz férfiak tapostak,
akiket idő előtt ragadtak el,
és áradás mosta el talajukat?
Azt mondták Istennek: ‘Hagyj minket békében!’
S úgy gondolták, hogy a Mindenható tehetetlen,
pedig ő betöltötte házaikat javakkal.
Gondolatuk távol legyen tőlem!
Látják ezt az igazak és örvendeznek,
s az ártatlan kigúnyolja őket.
‘Nemde semmivé lett dölyfük,
és maradékukat tűz emésztette.’
Légy tehát Vele jóban és békességben,
ennek majd igen jó gyümölcsét látod.
Fogadd el szájából a tanítást
és tedd el szavait szívedbe!
Ha visszatérsz a Mindenhatóhoz, ha megalázod magadat,
s eltávolítod a bűnt a sátradból,
ha olyannak veszed az aranyat, mint a port,
s az ófírt, mint a patak kavicsait,
akkor a Mindenható lesz aranykincsed,
és ő lesz ezüstöd bőségben.
Mert akkor a Mindenhatóban találsz gyönyörűséget,
és Istenhez emelheted arcodat.
Ha könyörögsz hozzá, meghallgat,
és megadhatod, amit fogadtál.
Amit felteszel magadban, sikerül,
és útjaidon fény ragyog,
29 mert aki megalázza magát, dicsőségben lesz,
s aki lesüti szemét, üdvösséget lel,
Jegyzetek
22,6 Elifáz felsorolja Jób feltételezett bűneit, amelyekre már Szófár is burkolt célzást tett (20,19-21).
22,29 Itt is szövegromlással állunk szemben. Így is lehetne fordítani: „(Isten) a fennhéjázó gőgöst megalázza, de megsegíti azt az embert, aki alázatosan lesüti szemét, megmenti az ártatlant; kezeid legyenek tiszták, és megmenekülsz”. Más szóval: aki megalázza magát, azt Isten megsegíti; Isten megmenti az ártatlan embert; az ember a keze (tettei) tisztasága által menekül meg.