»Menj ki földedről,
a rokonságod közül és atyád házából
arra a földre,
amelyet mutatok majd neked!
Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak,
s naggyá teszem neved, és áldott leszel.
Megáldom azokat, akik áldanak téged,
s megátkozom azokat, akik átkoznak téged.
Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.«
Ábrám átvonult az országon, egészen a szíchemi helyig, a Móre Tölgyéig. – Akkor még kánaániak laktak azon a földön. – Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak, és azt mondta neki: »Ezt a földet a te utódodnak adom!« Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
Onnan aztán a felé a hegység felé tartott, amely Bételtől keletre volt, és ott felütötte sátrát, úgyhogy Bétel nyugatra esett, keletre pedig Ái. Ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. Aztán továbbment Ábrám, és egyre a Negeb felé tartott.
Ábrahám és Sára Egyiptomban 10Azt a földet azonban éhínség sújtotta, ezért Ábrám lement Egyiptomba, hogy egy darabig ott tartózkodjék, mert igen elhatalmasodott az éhség azon a földön. Amikor már majdnem beért Egyiptomba, azt mondta Sárainak, a feleségének: »Tudom, hogy szép asszony vagy, s ha meglátnak téged az egyiptomiak, azt fogják mondani: ‘A felesége’. Akkor engem megölnek, téged pedig életben hagynak. Mondd tehát, kérlek, hogy a húgom vagy, hogy jó dolgom legyen miattad, s életben maradjak miattad!« És valóban, amikor Ábrám bement Egyiptomba, látták az egyiptomiak az asszonyon, hogy igen szép. A főemberek elbeszélték ezt a fáraónak, és dicsérgették őt előtte. Erre az asszonyt elvitték a fáraó házába, Ábrámmal pedig jól bántak miatta, s lettek neki juhai, marhái és szamarai, rabszolgái meg szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. Ám az Úr igen nagy csapásokkal sújtotta a fáraót és a házát Sárai, Ábrám felesége miatt. Hívatta tehát a fáraó Ábrámot, és azt mondta neki: »Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg, hogy ő a feleséged? Miért mondtad húgodnak, úgyhogy én elhozattam feleségül magamnak! Most íme, itt a feleséged, vedd és menj!« Aztán a fáraó embereket rendelt Ábrám mellé, s azok elkísérték őt, a feleségét és mindenét, amije volt.
Ábrahám és Lót 13 Felment tehát Egyiptomból a Negebbe Ábrám, a felesége és mindene, amije volt, és vele Lót is. Ábrám igen gazdag volt jószágban, aranyban és ezüstben. Aztán visszament – ugyanazon az úton, amelyen lement – a Negebből Bételbe, egészen addig a helyig, ahol azelőtt a sátrát felütötte, Bétel és Ái közé, annak az oltárnak a helyéig, amelyet korábban épített, és ott segítségül hívta az Úr nevét.
Lótnak azonban, aki Ábrámmal volt, szintén voltak juhnyájai, marhacsordái és sátrai. Így az a föld nem bírta el, hogy együtt lakjanak. Olyan sok jószáguk volt ugyanis, hogy nem lakhattak együtt. Ebből aztán veszekedés támadt Ábrám és Lót nyájainak pásztorai között. – Abban az időben még kánaániak és periziták laktak azon a földön. – Ábrám azt mondta tehát Lótnak: »Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk! Itt van előtted ez az egész föld: válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek!«
Felemelte tehát Lót a szemét, és látta, hogy az egész Jordán-környék, mindaddig, amíg Coárba jut az ember – ekkor még nem pusztította el az Úr Szodomát és Gomorrát –, mindenütt olyan bővizű, mint az Úr paradicsoma, és mint Egyiptom. Lót ezért a Jordán-környékét választotta magának, és keletre tért; így elváltak egymástól a testvérek. Ábrám Kánaán földjén maradt, Lót pedig a Jordán-környék városaiban telepedett meg, és Szodomában lakott. A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösök voltak az Úr előtt.
Isten ígéretei Ábrahámnak 14Az Úr azt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: »Emeld fel szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak fogom adni örökre. Olyanná teszem utódodat, mint amilyen a föld pora: ha van ember, aki meg tudja számlálni a föld porszemeit, utódodat is meg tudja majd számlálni. Kelj fel, és járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked fogom adni!« Felszedte tehát Ábrám a sátrát, elment, és letelepedett Mamre Tölgye mellett, amely Hebronban van, s ott oltárt épített az Úrnak.
Jegyzetek
12,1 Az Ábrahám-hagyományok szólnak az ősatyáról, akinek a hite által gyermeke születik és ígéretek lesznek az osztályrésze, és szólnak a választott nép önértelmezéséről is, amely az ősatyákon és a nekik tett ígéreteken alapszik.
12,1 Az üdvtörténet kezdete egy isteni hívás a teljes bizonytalanságba. Isten utódokat, áldást és egy nagy nevet (vö. Ter 11,4) ígér Ábrahámnak, és azt, hogy ő is áldás közvetítője lesz az egész emberiség számára.
12,4 Ábrahám életének évszámai jelképes értelműek: 75 évesen kapja a meghívást, 100 évesen (a teljesség száma) születik neki Izsák, és 175 évesen hal meg, vagyis a teljességet (100 év) élte meg Isten szolgálatában.
12,10 A történet háromszor szerepel a Teremtés könyvében (vö. 20; 26). Ábrahám kész feláldozni Sárát, és Sára kész magát feláldozni Ábrahámért, ám végül Isten közbelép Sára érdekében.
13,14 Lót a gazdag, de romlott Szodomát választja, míg Ábrahám megmarad a neki ajándékul adott fennsíkon. A választás jellemzi mindkettőjüket.
JÓB KÖNYVE
KERETTÖRTÉNET: 1,1-2,10
Jób becsületessége 1 Volt Úc földjén egy férfi, akinek Jób volt a neve. Ez a férfi feddhetetlen volt és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó. És született neki hét fia és három leánya, vagyona pedig hétezer juh volt és háromezer teve, ötszáz iga szarvasmarha és ötszáz szamár; cselédje is igen sok volt, úgyhogy ez a férfi túltett az összes napkeletin.A fiai pedig vendégséget szoktak adni házanként, mindenki a maga napján, és meg szokták hívni a három nővérüket is, hogy evésben, ivásban velük tartsanak. 5Valahányszor a vendégség napjainak sora lejárt, Jób elküldött értük és megszentelte őket; majd korán reggel felkelt és egészen elégő áldozatot mutatott be külön mindegyikért. Azt mondta ugyanis: »Talán vétkeztek a gyermekeim és ‘áldották’ Istent a szívükben!« Így járt el Jób mindenkor.
A két próbatétel: 1,6-2,10
Jób elveszíti minden vagyonát 6Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: »Honnét jössz?« Az így felelt: »Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.« Az Úr így folytatta: »Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!«A sátán erre megkérdezte: »Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! 11De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől szembe áld majd téged!« Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: »Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!« Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől.
Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: »A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.«
Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: »Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.« De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: »A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.«
Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: »Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.«
Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott:
»Mezítelen jöttem ki anyám méhéből
és meztelen térek oda vissza;
az Úr adta s az Úr elvette,
amint az Úrnak tetszett, úgy lett,
legyen áldott az Úr neve!«
Jób súlyosan megbetegszik 2 Történt pedig, amikor egyik napon eljöttek az Isten fiai és jelentkeztek az Úr előtt, a sátán is eljött közöttük és a színe elé állt; az Úr pedig megkérdezte a sátánt: »Honnan jössz?« Az ezt válaszolta: »Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.«
És mondta az Úr a sátánnak: »Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi: feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó! Mindezideig ragaszkodik a jámborsághoz, holott ellene ingereltél, hogy ok nélkül sújtsam!« A sátán pedig ezt válaszolta neki: »Bőrért csak bőrt, életéért azonban mindent odaad az ember, amije csak van; bocsásd csak rá kezedet és verd meg a csontját és a húsát, akkor majd meglátod, hogy szemtől-szembe áld ő téged.« Az Úr erre azt mondta a sátánnak: »Nos, kezedbe adom őt, de kíméld az életét!«
Eltávozott tehát a sátán az Úr színe elől és Jóbot undok keléssel sújtotta tetőtől talpig. Jób a szemétdombon ülve, cseréppel kapargatta sebeit. A felesége megkérdezte:
»Mégis megmaradsz jámborságodban?
Áldd az Istent és halj meg!«
Ő erre azt felelte neki:
»Balga nő módjára beszélsz!
Ha a jót elvesszük Isten kezéből,
a rosszat miért ne vennénk?«
VITABESZÉDEK: 2,11-31,40
A három barát látogatása Jób három barátja pedig értesült mindarról a szerencsétlenségről, amely őt érte, s eljöttek hozzá, mindegyik a maga lakóhelyéről: a temáni Elifáz, a súhi Bildád és a naámai Szófár; megegyeztek ugyanis, hogy együtt elmennek, felkeresik és megvigasztalják. Amikor pedig még távolról felemelték szemüket, meg sem ismerték, mire fennhangon sírni kezdtek, megszaggatták ruhájukat és port hintettek fejük fölött az ég felé. Azután hét napon és hét éjjelen át a földön ültek vele és egyikük sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma.Jegyzetek
1,5 „Áldották”: eufémizmus annak kifejezésére, hogy átkoz, fellázad.
1,6 A sátán: a héber szövegben a sátán névelővel szerepel (vö. Zak 3,1), ebből következik, hogy nem személynévnek, hanem köznévnek kell kezelnünk. Azt jelenti, hogy valaki ártani akar a másiknak, vagy úgy, hogy eltéríti valaminek megtételétől, vagy úgy, hogy bevádolja. Később azt is közli, hogy a sátán az, aki a rosszra ösztökél.
1,11 Vö. 5.v. magyarázata (l. még: Jób 2,5).
A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE
BEVEZETÉS: 1,1-7
1 1Salamonnak, Dávid fiának,Izrael királyának mondásai
2 a bölcsesség és fegyelem tanulására,
az okos beszéd megértésére,
a bölcs okulás, igazságosság,
ítélet és becsületesség elnyerésére,
hogy az egyszerűeknek értelem adassék,
s az ifjúnak tudás és megfontoltság.
A bölcs, ha hallgatja, még bölcsebb lesz,
s az értelmes útmutatást nyer,
behatol a mondás és rejtvény értelmébe,
a bölcsek igéibe és fogós kérdéseibe.
7 A bölcsesség kezdete az Úr félelme.
A balgák a bölcsességet és az intést megvetik.
Jegyzetek
1,1 A vers a gyűjtemény címe (vö. 10,1). Salamont a legbölcsebb királynak, és sok közmondás és szállóige szerzőjének tartották (vö. 1Kir 5,12).
1,2 Bevezető a könyv céljáról.
1,7 A bölcsesség lényege a Törvényben (Mózes öt könyve) van összefoglalva, azt betartani az igazi bölcsesség.