1 Hogy elvesztette fényét az arany,
elváltozott a szép színarany!
Szétszórva hevernek a szentély kövei
minden utcasarkon.
Sion drága fiait,
melyek színarannyal értek fel,
miként tekintették cserépkorsónak,
fazekas keze művének!
Még a sakálok is tartják emlőiket,
szoptatják kölykeiket;
de népem leánya kegyetlen lett,
mint a struccok a sivatagban.
A csecsemő nyelve
ínyéhez tapadt a szomjúságtól;
a gyermekek kenyeret kértek,
de nincs, aki szegne nékik.
Akik ínyencségeket ettek,
elpusztultak az utcákon;
akik bíborban nevelkedtek,
átkarolták a szemétdombot.
Nagyobb volt népem leányának bűne,
mint Szodoma vétke,
mely elpusztult egy szempillantás alatt,
pedig kéz nem is nyúlt hozzá.
Nazírjai ragyogóbbak voltak a hónál,
fehérebbek a tejnél;
pirosabb volt testük a korallnál,
zafír az alakjuk.
Sötétebb lett külsejük a koromnál,
nem lehet megismerni őket az utcákon;
összezsugorodott bőrük a csontjukon,
elszáradt, olyan lett, mint a fa.
Jobb volt azoknak, akiket kard ölt meg,
mint azoknak, akiket éhség öl meg;
mert ők elepednek s halálra jutnak
a mező terméketlensége miatt.
Gyengéd lelkű asszonyok
saját kezükkel főzték meg gyermekeiket,
s azok eledelükké lettek
népem leányának romlásakor.
11 Kitöltötte bosszúságát az Úr,
kiöntötte izzó haragját;
tüzet gyújtott Sionban,
s az megemésztette alapjait.
Nem hitték a föld királyai,
s a földkerekség egyetlen lakója sem,
hogy bejuthat az ellenfél és ellenség
Jeruzsálem kapuin.
Prófétáinak vétkei
és papjainak bűnei miatt,
akik igazak vérét
ontották benne.
Vakon támolyogtak az utcákon,
vérrel beszennyezve,
úgyhogy nem lehetett
hozzáérni sem ruháikhoz.
»Térjetek ki! Tisztátalan!«
– kiáltották nekik.
»Térjetek ki, térjetek ki! Ne érintsetek!«
Ha el is menekültek és elbujdostak,
azt mondták róluk a nemzetek között:
»Nem lehetnek itt tovább!«
Az Úr arca szórta szét őket,
nem tekint többé rájuk.
A papokra nem voltak tekintettel,
a véneknek sem kegyelmeztek.
17 Még mindig epedve vár a szemünk
a segítségre, de hiába!
Őrhelyünkről figyeltünk, várva
a nemzetre, mely nem szabadít meg.
Lesték lépteinket,
úgyhogy nem járhattunk tereinken.
»Elközelgett a végünk, beteltek napjaink,
bizony, eljött a végünk!«
Gyorsabbak voltak üldözőink,
mint a sasok az égen;
a hegyeken űztek minket,
a pusztában leselkedtek ránk.
Életünk lehelete, az Úr fölkentje
foglyul esett vermeikben,
akiről azt mondtuk: »Árnyékában
élünk majd a nemzetek között.«
Örülj és vigadj csak, Edom leánya,
aki Úz földjén laksz!
Hozzád is eljut majd a kehely,
megrészegülsz, és levetkőzöl.
Véget ért bűnhődésed, Sion leánya,
nem visz többé fogságba téged.
Meglátogatott bűnödért, Edom leánya,
leleplezte vétkeidet.
1 Emlékezz, Uram, mi történt velünk,
tekints ránk és lásd gyalázatunkat!
2 Örökségünk jövevényekre szállt,
házaink idegenekre.
Árvák lettünk, és apátlanok,
anyáink olyanok, mint az özvegyek.
Vizünket pénzért isszuk,
fánkat vételárért kapjuk.
Nyakunkon vannak üldözőink,
elfáradtunk, és nincs nyugalmunk.
Egyiptomnak nyújtottunk kezet,
s Asszíriának, hogy jóllakjunk kenyérrel.
Atyáink vétkeztek, és nincsenek többé,
s mi hordozzuk bűneiket.
8 Szolgák uralkodnak rajtunk,
nincs, aki kiragadjon kezükből.
9 Életünk kockáztatásával szerezzük kenyerünket
kard elől a pusztában.
Bőrünk izzik, mint a kemence,
a hevesen kínzó éhségtől.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban,
a szüzeket Júda városaiban.
A fejedelmeket felakasztották kezükkel,
a vének személyét nem tisztelték.
Az ifjak malmot hajtanak,
és a gyermekek fahordásban rogyadoznak.
A vének eltűntek a kapuból,
az ifjak abbahagyták hárfajátékukat.
Eltűnt szívünk vidámsága,
gyászra fordult a körtáncunk.
Leesett a koszorú a fejünkről;
jaj nekünk, mert vétkeztünk!
Ezért lett szomorú a szívünk,
ezért homályosult el a szemünk;
Sion hegye miatt, mely puszta lett,
rókák járkálnak rajta.
19 De te, Uram, örökké megmaradsz,
trónod nemzedékről nemzedékre.
Miért feledkezel meg rólunk örökre,
miért hagysz el minket hosszú napokra?
Téríts magadhoz, Uram, és megtérünk,
újítsd meg napjainkat, mint hajdan!
Vagy talán végképp elvetettél minket,
oly nagyon megharagudtál miránk?
Jegyzetek
4,1 Az ének fő témája a bűn és az érte járó büntetés.
4,1 Nemesek és védtelen csecsemők egyaránt éheztek.
4,11 A középső strófa a katasztrófa teológiai értelmezését tartalmazza.
4,17 Az ostrom végének leírása: a nép epedve várta az egyiptomi segítséget, a menekülő Cidkiját elfogták (vö. 2Kir 25,5-6).
5,1 A várost gyászoló istentisztelet egyik zsoltára.
5,2 Ezek a versek a túlélők kiszolgáltatottságát írják le.
5,8 A „szolgák” a hódító zsoldosok és az újonnan kinevezett hivatalnokok.
5,9 A „kard” a pusztában élő nomád rablókra utal.
5,19 Az ének befejezése hitvallás: Isten nincs legyőzve, az Ő ereje örök.