Tanítás az Isten Országáról: 13,1-53
Példabeszéd a magvetőről 13 Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Ezért beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt.3Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: »Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!«
A példabeszédek értelme és célja Odamentek hozzá a tanítványok és megkérdezték tőle: »Miért példabeszédekben szólsz hozzájuk?« Ő ezt válaszolta nekik: »Mert nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, nekik viszont nem adatik meg. 13Azért szólok hozzájuk példabeszédekben, mert néznek, de nem látnak, s hallgatnak, de nem hallanak és nem értenek. Beteljesedik rajtuk Izajás jövendölése, aki azt mondta:
‘Hallván hallotok majd, de nem értetek,
és nézvén néztek, de nem láttok.
Mert elhízott a szíve e népnek,
a fülükkel nehezen hallanak,
a szemüket pedig behunyták,
nehogy lássanak a szemükkel,
halljanak a fülükkel,
értsenek a szívükkel;
nehogy megtérjenek, s meggyógyítsam őket’.
(Iz 6,9-10)
Jegyzetek
13,3 Példabeszéd vagy parabola: olyan elbeszélés, amely hétköznapi dolgok ill. események elmondásával valójában mélyebb igazságokról beszél. A magvetőről szóló példabeszéd tanítása az, hogy az evangélium hirdetésének sorsa és gyümölcse nagy mértékben függ a hallgatók személyes hozzáállásától.
13,13 Amikor tanított, Jézusnak biztosan nem az volt a célja, hogy ne értsék meg; ez esetben elég lett volna, ha meg sem szólal. Mivel azonban félő volt, hogy félreértik, olyan szavakat használt, amelyek az igazságot csak sejteni engedték. Így azok, akik egészen meg akarták érteni őt, megkérdezhették, és ő nyíltan elmondta nekik az igazságot; azok viszont, akik rosszakaratúan hallgatták őt, nem kérdezték szavainak értelmét, és megmaradtak vakságukban.