3
Követeket küldtek azért hozzá, hogy békét kérjenek:
»Íme, mi Nebukadnezárnak a nagy királynak a szolgái vagyunk, itt állunk előtted. Tégy velünk tetszésed szerint.
Majorjaink, egész földünk, minden gabonaföldünk, nyájaink és gulyáink, csordáink karámjai szolgálatodra állnak, élj velük, ahogy neked tetszik.
Íme, városaink a bennük lakókkal szolgálatodra állnak, jöjj és vonulj be, amint jónak látod.«
Az emberek Holofernész elé járultak és átadták neki ezt az üzenetet.
Erre leereszkedett a partvidékre ő és hadserege, helyőrséget hagyott a megerősített városokban, azután válogatott férfiakat szedett össze hadi szolgálatra.
Az egész vidék lakói koszorúkkal, dobszóval kísért tánccal fogadták.
Ő pedig elpusztította vidéküket, szent ligeteiket kivágta, mert azt a parancsot kapta, hogy a föld összes istenét semmisítse meg, hogy minden nemzet egyedül Nebukadnezárnak szolgáljon, minden nyelv és minden törzs úgy könyörögjön hozzá, mint istenhez.
A hódító Júda határán Így érkezett meg Ezdrelon elé Dótain közelébe, amely Júda nagy hegylánca előtt van, és tábort ütöttek Gabbaj és a szkíták városa között. Itt maradt egy hónapig, hogy összegyűjtse hadseregének minden felszerelését.