Ekkor bement Izajás próféta Hiszkija királyhoz, és így szólt hozzá: »Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád?« Hiszkija azt felelte: »Messzi földről jöttek hozzám, Babilonból.« Erre ő azt kérdezte: »Mit láttak a házadban?« Hiszkija így felelt: »Mindent láttak, ami házamban van; nincs semmi a kincstáraimban, amit meg ne mutattam volna nekik.«
Erre így szólt Izajás Hiszkijához: »Halld a Seregek Urának szavát! Íme, jönnek napok, amikor elviszik Babilonba mindazt, ami házadban van, és amit atyáid felhalmoztak mind a mai napig. Nem marad meg semmi – mondja az Úr. – Még fiaid közül is, akik tőled származnak, akiket nemzel, egyeseket elvisznek, és udvari szolgák lesznek Babilon királyának a palotájában.« Azt mondta erre Hiszkija Izajásnak: »Jó az Úr szava, amelyet mondtál.« Azt gondolta ugyanis: »Az én napjaimban béke és biztonság lesz.«
II. RÉSZ; MÁSODIK IZAJÁS (DEUTEROIZAJÁS): 40,1-55,13
BEVEZETÉS: A HAZATÉRÉS ÍGÉRETE: 40,1-11
40
1 Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!
– mondja a ti Istenetek.
2 Szóljatok Jeruzsálem szívéhez,
és kiáltsátok neki,
hogy letelt szolgálata,
letörlesztette bűnét,
hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől
minden vétkéért!
Egy hang kiált:
»Készítsétek a pusztában az Úr útját,
egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek!
Minden völgy emelkedjék fel,
minden hegy és halom süllyedjen alá;
a göröngyös legyen egyenessé,
és a hegyláncok síksággá!
Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége,
és meglátja minden test Isten üdvösségét.
Bizony, az Úr szája szólt.«
Egy hang szól: »Kiálts!«
És mondtam: »Mit kiáltsak?«
Minden test csak fű,
és az ember minden dicsősége olyan, mint a fű virága.
Elszárad a fű, elhervad a virág,
ha az Úr lehelete ráfúj.
Valóban csak fű a nép.
Elszárad a fű, elhervad a virág,
de Istenünk szava megmarad örökre.
Magas hegyre menj föl,
te, aki jó hírt viszel Sionnak!
Emeld fel erősen hangodat,
aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek!
Emeld fel, ne félj!
Mondd Júda városainak:
»Íme, a ti Istenetek!
Íme, az Úristen hatalommal jön,
és karja uralkodik;
íme, fizetsége vele van,
és szerzeménye a színe előtt.
Mint pásztor, legelteti nyáját,
karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi,
az anyajuhokat gondosan vezeti.«
A FENSÉGES ISTEN DICSŐÍTÉSE: 40,12-31 (41,6-7)
12 Ki mérte meg markával a vizet,
és az eget arasszal ki mérte fel?
Ki mérte meg vékával a föld porát,
ki mérte le mérlegen a hegyeket,
és a dombokat mérlegserpenyőben?
Ki irányította az Úr lelkét,
vagy ki volt tanácsadója, aki oktatta őt?
Kivel tanácskozott, ki világosította fel,
és ki tanította őt az igazság ösvényére?
Ki tanította tudományra,
és az okosság útjára ki oktatta?
Íme, a nemzetek olyanok, mint vízcsepp a vödrön,
és mint porszem a mérlegserpenyőn, annyit érnek;
íme, a szigetek, mint a por, annyit nyomnak.
A Libanon nem elég a tűzgyújtásra,
és vadállata nem elég az égőáldozathoz.
A nemzetek mind, mint a semmi, olyanok előtte,
üres semmiségnek számítanak neki.
Kihez hasonlíthatnátok Istent,
vagy milyen képmást készíthetnétek róla?
A bálványszobrot mesterember önti,
ötvös vonja be arannyal,
és olvaszt rá ezüstláncokat.
Aki túl szegény az adományhoz,
nem korhadó fát választ,
és hozzáértő mestert keres magának,
hogy bálványszobrot készítsen, amely nem inog meg.
Vajon nem tudjátok, nem halljátok?
Nem hirdették kezdettől fogva nektek?
Nem értettétek meg a föld alapjait?
Az, aki a földkorong felett trónol,
melynek lakói olyanok, mint a sáskák;
aki kiteríti, mint a fátylat, az eget,
és kifeszíti, mint a sátrat lakóhelyül;
aki a fejedelmeket megsemmisíti,
a föld bíráit a semmivel teszi egyenlővé;
amikor még el sem ültették, el sem vetették őket,
és még gyökeret sem vert törzsük a földben,
máris rájuk fúj, és kiszáradnak,
és a szélvész, mint a pelyvát, elsodorja őket.
»Kihez hasonlíthatnátok engem,
hogy egyenlő volnék vele?« – mondja a Szent.
Emeljétek a magasba szemeteket,
és nézzétek: ki teremtette ezeket?
Aki előhozza szám szerint seregüket,
és mindnyájukat nevén szólítja;
nagy ereje és erős hatalma miatt
egyikük sem marad el.
Miért mondod, Jákob,
és miért szólsz így, Izrael:
»Rejtve van utam az Úr előtt,
és Istenem figyelmét igazságom elkerüli«?
Vajon nem tudod? Vagy nem hallottad?
Örökkévaló Isten az Úr,
aki a föld határait teremtette.
Nem fárad el, és nem lankad el,
bölcsessége kifürkészhetetlen.
Erőt ad a fáradtnak,
és az erőtlennek megsokasítja erejét.
Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak,
s az ifjak is megbotolva eleshetnek;
de akik az Úrban bíznak,
új erőre kapnak,
szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak, és nem lankadnak el,
járnak, és nem fáradnak el.
Jegyzetek
39,1 Vö. 2Kir 20,12-19, a magyarázatokat is lásd ott.
40,1 Önálló könyv egy a babiloni fogságban élő prófétától. Círusz perzsa király hódításai (Kr. e. 550-től kezdve) új reményt öntöttek a száműzöttekbe, és ebben a helyzetben szólal meg a próféta (l. a bevezetést).
40,1 A próféta meghívása.
40,2 A törvény bizonyos esetekben kétszeres kártérítést írt elő (vö. Kiv 22,3.6.8).
40,12 A próféta különböző ellenvetésekre válaszol.
EZEKIEL JÖVENDÖLÉSE
EZEKIEL PRÓFÉTA MEGHÍVÁSA: 1,1-3,27
A próféta meghívása 1 1Ez történt a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödik napján: Miközben a foglyok között voltam a Kebár folyó mellett, megnyíltak az egek, és isteni látomásokat láttam. 2A hónap ötödik napján, Joachin király száműzetésének ötödik esztendejében ezt a szózatot intézte az Úr Ezekiel paphoz, Búzi fiához, a káldeaiak földjén, a Kebár folyó mellett, mert ott terjesztette fölé az Úr a kezét.A próféta látomása 4Ez volt a látomásom: Íme, forgószél jött észak felől és nagy felhő, lobogó tűz és körülötte fényesség, és belőle, tudniillik a tűz belsejéből, olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc. Abban pedig olyasmi volt, mint négy élőlény. Alakjuk ilyen volt: emberhez hasonlítottak; négy arca volt mindegyiknek és négy szárnya mindegyiknek. Lábuk egyenes láb volt; lábuk talpa olyan volt, mint a borjú lábának a talpa, és szikráztak, mint a ragyogó érc színe. Szárnyuk alatt négy oldalt emberi kéz volt; arcuk is, szárnyuk is négyoldalt volt, és az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Nem fordultak meg, amikor jártak, hanem mindegyik a saját arca irányában haladt.
Arcuk emberi archoz hasonlított, jobb felől pedig mind a négyüknek oroszlán arca volt, bal felől mind a négyüknek bika arca volt, és ezenkívül mind a négyüknek sas arca volt.
Ilyen volt az arcuk. Szárnyuk felül ki volt terjesztve, két szárnya mindegyiküknek összeért, kettő pedig befödte a testüket. Mindegyikük a saját arca irányában haladt; amerre a lélek törekedett, arrafelé mentek, és nem kellett megfordulniuk, amikor mentek.
Az élőlények között olyasvalami látszott, mintha tűzben szén izzott volna, és mintha fáklya imbolygott volna az élőlények között: a tűz ragyogott, és a tűzből villámok cikáztak. S az élőlények ide-oda mozogtak, mint a cikázó villám.
Amikor pedig az élőlényeket szemléltem, a földön az élőlények mellett négy oldalt egy-egy kerék látszott. A kerekek és a szerkezetük olyannak látszott, mint a tarziskő ragyogása; mind a négynek hasonló alakja volt; olyannak látszottak és a formájuk olyan volt, mintha kerék volna a kerék belsejében. Mind a négy oldaluk irányában mehettek, amikor mentek, így nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. A kerekek talpát és magasságát rettenetes volt nézni. Mind a négynek egész felülete körös-körül telve volt szemekkel. Miközben pedig az élőlények jártak, forogtak mellettük a kerekek is; és amikor az élőlények felemelkedtek a földről, felemelkedtek egyszersmind a kerekek is. Akármerre akart is a lélek járni, amikor a lélek elindult, felemelkedtek egyúttal a kerekek is és követték őt ugyanoda, mert az élet lelke volt a kerekekben. Ha azok mentek, ezek is mentek; ha azok álltak, ezek is álltak; és ha azok felemelkedtek a földről, egyúttal felemelkedtek a kerekek is és követték őket, mert az élet lelke volt a kerekekben.
És az élőlények feje fölött az égboltozathoz hasonló valami volt; olyannak látszott, mint a kristály, félelmetes volt, és kiterjeszkedett fenn a fejük fölött. Az égboltozat alatt pedig szárnyaik egyenesen álltak, egyiké a másik felé; mindegyikük két szárnnyal befödte testét, s a másik is hasonlóan befödte magát.
A szárnyuk suhogását olyannak hallottam, mint a nagy vizek zúgását, mint a fölséges Isten szózatát; amikor jártak, hangjuk olyan volt, mint a sokaságé, mint a tábor zaja; amikor pedig álltak, leeresztették a szárnyukat. Mert valahányszor szózat hangzott az égboltozat fölött, amely fejük felett volt, megálltak, és lebocsátották szárnyukat.
Az égboltozat fölött pedig, amely fejük felett volt, olyasmi látszott, mint a zafírkő, királyi székhez hasonló; s a királyi székhez hasonló dolog fölött fenn emberi alakhoz hasonló valami látszott. Ebben körös-körül olyasvalamit láttam, mint a fénylő érc, olyasmit, mint a tűz; derekától felfelé pedig és derekától lefelé körös-körül olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség körös-körül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam.
Jegyzetek
1,1 Ezekiel 30 éves pap, az Eufrátesz egyik csatornája (a Kebár) mellett él.
1,1 A próféta meghívása két részből áll: látomás a trónkocsiról (1,4-28) és küldetés (2,1-3,15).
1,2 Kr. e. 592.
1,4 Isten Babilonba is elkísérte népét. A kerubok keveréklények, ők szállítják Isten trónját. Négy arcuk a teremtett világ jelképe, mely sokféle, de egyetlen lélek élteti (később a négy evangélista jelképét látták bennük; Máté: ember; Márk: oroszlán; Lukács: bika; János: sas).