Amikor az Úr angyala elmondta ezeket az igéket Izrael valamennyi fiának, azok hangos sírásra fakadtak – azért hívják azt a helyet Bókímnak ( Könnyek-helyének) –, és áldozatokat vágtak ott az Úrnak.
6Miután ugyanis Józsue elbocsátotta a népet, Izrael fiai valamennyien elmentek birtokukra, hogy elfoglalják földjüket, és Józsuénak meg azoknak a véneknek valamennyi napja alatt, akik ő utána még hosszú ideig éltek, s akik ismerték az Úr minden cselekedetét, amelyet Izraellel művelt, az Úrnak szolgáltak. Miután azonban Józsue, Nún fia, az Úr szolgája száztíz esztendős korában meghalt, és birtokának határában, Tamnát-Száréban, amely Efraim hegységén, a Gaás hegytől északra van, eltemették, és az egész nemzedék is megtért atyáihoz: más emberek születtek, akik nem ismerték az Urat és azokat a cselekedeteket, amelyeket Izraellel művelt.
A bírák meghívása 11Ekkor Izrael fiai azt tették, ami gonosz az Úr színe előtt: szolgáltak ugyanis a Baáloknak és elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, s más isteneket követtek és imádtak, a körülöttük lakó népek isteneit, s haragra ingerelték az Urat azzal, 13hogy őt elhagyták és a Baálnak meg az Astartéknek szolgáltak. Meg is haragudott az Úr Izraelre, s fosztogatók kezébe adta őket, s azok megfogták és eladták őket azoknak az ellenséges népeknek, amelyek körülöttük laktak: ők ellenállni sem tudtak ellenségeiknek, mert bárhová akartak menni, mindenütt rajtuk volt az Úr keze, amint megmondta, s amint arra megesküdött nekik, és igen nagy nyomorúságba jutottak.
Ekkor az Úr bírákat támasztott, hogy azok megszabadítsák őket fosztogatóik kezéből, de azokra sem akartak hallgatni, hanem parázna módon más isteneket követtek és imádtak: hamar elhagyták azt az utat, amelyen atyáik jártak, és bár hallották az Úr parancsait, mindenben az ellenkezőjét cselekedték. Valahányszor az Úr bírákat támasztott, azok napjaiban megkönyörült rajtuk és meghallgatta a szorongatottak sóhajait és megszabadította őket pusztítóik öldöklésétől. Mindazonáltal mihelyt meghalt a bíró, ismét elpártoltak és sokkal gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik cselekedtek: más isteneket követtek, szolgáltak és imádtak, s nem hagyták el alkotásaikat és nagyon kemény útjukat, amelyen járni szoktak.
Fellobbant tehát az Úr haragja Izrael ellen, és így szólt: »Mivel ez a nemzet felbontotta szövetségemet, amelyet atyáikkal kötöttem és nem akart hallgatni szavamra, azért én sem törlöm el azokat a nemzeteket, amelyeket Józsue, amikor meghalt, hátrahagyott, hogy próbára tegyem általuk Izraelt, megtartják-e az Úr útját, s járnak-e azon, mint ahogy megtartották atyáik, vagy nem.«
Így tehát meghagyta az Úr mindezeket a nemzeteket, s nem akarta hamarosan elveszíteni őket, s nem adta őket Józsue kezébe.
Idegen népek az izraeliták között 3 A következők azok a nemzetek, amelyeket az Úr meghagyott, hogy általuk tanítsa Izraelt, mindazokat, akik nem ismerték a kánaániakkal vívott harcokat, hogy aztán Izrael fiai megtanuljanak küzdeni az ellenséggel, s készséget szerezzenek a hadakozásra: 3a filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaániak, a szidoniak és azok a hivviták, akik a Libanon hegyén laktak, a Baál-Hermon hegytől egészen Hamat bejárójáig. Azért hagyta meg őket, hogy próbára tegye általuk Izraelt, hallgatnak-e az Úr parancsaira, amelyeket Mózes által atyáiknak meghagyott, vagy sem. – Ezért kellett Izrael fiainak a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták között lakniuk.
Ők azonban feleségül vették azok lányait és hozzáadták lányaikat azok fiaihoz és szolgáltak azok isteneinek.
A BÍRÁK: 3,7-16,31
Otoniel 7Azt cselekedték ugyanis, ami gonosz az Úr színe előtt és megfeledkeztek az ő Urukról, Istenükről, s a Baáloknak és az Astartéknek szolgáltak. Ezért az Úr megharagudott Izrael fiaira és Kúsán-Rasátaimnak, Mezopotámia királyának kezébe adta őket, mire nyolc esztendeig annak szolgáltak.Ekkor az Úrhoz kiáltottak, s ő szabadítót támasztott nekik, hogy megszabadítsa őket: Otonielt, Kenez fiát, Káleb öccsét. Rászállt ugyanis az Úr lelke, s bírája lett Izraelnek és kiment a harcba, s az Úr kezébe adta Kúsán-Rasátaimot, Szíria királyát, s ő legyőzte őt. Aztán nyugta volt az országnak negyven esztendeig és Otoniel, Kenez fia meghalt.
Áod és Samgár Ám Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt. Ekkor ő erőt adott velük szemben Eglonnak, Moáb királyának, mivel azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, 13s mellé adta Ammonnak és Amaleknek fiait. Erre az felvonult, megverte Izraelt, és elfoglalta a Pálmák városát, mire Izrael fiai tizennyolc esztendeig Eglonnak, Moáb királyának szolgáltak.
Akkor aztán az Úrhoz kiáltottak, és ő szabadítót támasztott nekik, név szerint Áodot, Gerának, Jemini fiának a fiát, aki a bal kezét úgy használta, mint más a jobb kezét. Általa ugyanis ajándékot küldtek Izrael fiai Eglonnak, Moáb királyának. Ő akkor egy kétélű kardot készített magának, amelyen tenyérnyi hosszú markolat volt, s azt felkötötte a köntöse alá, a jobb csípőjére. Így vitte el az ajándékot Eglonnak, Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember volt. Amikor aztán átadta neki az ajándékot, egy darabig elkísérte társait, akik vele jöttek, de Gilgálból, ahol a bálványok voltak, visszatért, s beüzent a királynak: »Bizalmas szavam volna hozzád, ó király!« Erre az csendet parancsolt, s amikor mindenki kiment, aki körülötte volt, Áod bement hozzá – ő nyári termében ült egyedül –, és azt mondta: »Isteni üzenetem van a számodra.« Erre ő legott felkelt trónjáról. Ekkor Áod kinyújtotta bal kezét és előrántotta a jobb csípőjéről a tőrt, s beledöfte Eglon hasába, akkora erővel, hogy a penge után a markolat is beleszaladt a sebbe, s beleszorult a kövér hájba – ki sem húzta a kardot, hanem amint beledöfte, úgy hagyta a testben –, és a természet elrejtett helyén legott kiomlott belének sara. Erre Áod gondosan bezárta és elreteszelte a terem ajtóit, s a hátsó ajtón kiment. Amikor aztán előjöttek a király szolgái és látták, hogy a terem ajtói be vannak zárva, azt mondták: »Nyilván szükségét végzi nyári kamrájában.« Amikor azonban már oly sokáig várakoztak, hogy szinte szégyellték, s látták, hogy senki sem nyit ajtót, vették a kulcsot, benyitottak, s ott találták urukat a földön elterülve, halva.
Amíg ők zavarban voltak, Áod elmenekült és elhaladt a Bálványok helye mellett, ahonnan visszament, és eljutott Szeírába. Efraim hegységén aztán legott megfújta a harsonát, mire Izrael fiai az ő vezetésével leereszkedtek vele a hegységről. Azt mondta ugyanis nekik: »Kövessetek, mert az Úr a kezünkbe adta ellenségeinket, a moabitákat.« Leereszkedtek tehát utána és elfoglalták a Jordánnak Moábba vezető átkelőit és nem engedtek átkelni senkit, hanem úgy megverték a moabitákat abban az időben – körülbelül tízezer, csupa erős és vitéz embert –, hogy egy sem tudott megmenekülni közülük. Így Moáb megalázkodott azon a napon Izrael keze alatt, s az országnak nyugta volt nyolcvan esztendeig.
Ő utána Samgár, Ánát fia következett. Ő egy szántóvassal megvert a filiszteusok közül hatszáz embert, s ő is megvédte Izraelt.
Debóra és Bárák: 4,1-5,31
Győzelem Sisera fölött 4 1Áod halála után azonban Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, és ezért az Úr Jábinnak, Kánaán azon királyának a kezébe adta őket, aki Hácorban uralkodott, s akinek hadvezérét Siserának hívták. Ez a Nemzetek-Harósetjében lakott. Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak, mert neki kilencszáz kaszás-szekere volt, és húsz esztendőn át nagyon nyomorgatta őket.Debóra prófétanő, Lápidót felesége bíráskodott ebben az időben a nép felett. A róla elnevezett pálmafa alatt ült törvényt, Ráma és Bétel között, Efraim hegységén, s hozzá jártak fel Izrael fiai minden ügyük megítélésére. Ő elküldött és elhívatta Bárákot, Abinoem fiát Kádes-Naftaliból és azt mondta neki: »Ezt parancsolta neked az Úr, Izrael Istene: Eredj, vigyél hadsereget a Tábor hegyére, s végy magad mellé tízezer harcost Naftali fiai és Zebulon fiai közül és én kivonultatom ellened a Kíson patakhoz Siserát, Jábin hadvezérét, harci szekereivel és egész seregével együtt és a kezedbe adom.« Bárák ekkor így szólt: »Ha velem jössz, elmegyek, ha nem akarsz velem jönni, nem megyek.« Erre ő azt felelte neki: »Jó, hát elmegyek veled, de ezúttal a győzelmet nem neked fogják tulajdonítani, mert Sisera asszony kezébe fog kerülni.«
Fel is készült Debóra, s elment Bárákkal Kádesbe. Erre ő összehívta Zebulont és Naftalit és tízezer harcossal Debóra kíséretében felvonult. A kenita Héber pedig elvált egykor a többi kenitától, Hóbáb testvéreitől, Mózes rokonának fiaitól és sátrait azon a területen ütötte fel, amely a Szenním nevű, Kedes mellett levő völgyig húzódott. Amikor aztán hírül vitték Siserának, hogy Bárák, Abinoem fia felvonult a Tábor hegyére, ő egybegyűjtötte kilencszáz kaszás-szekerét és egész hadseregét a Nemzetek-Harósetjéből a Kíson patakhoz.
Azt mondta ekkor Debóra Báráknak: »Rajta, mert ez az a nap, amelyen az Úr a kezedbe adja Siserát: íme, ő maga lesz vezéred.« Leszállt tehát Bárák a Tábor hegyéről, s vele a tízezer harcos, és az Úr úgy megrettentette Siserát és minden harci szekerét és egész seregét a kard élével Bárák színe előtt, hogy Sisera leugrott szekeréről és gyalog lábbal menekült, és Bárák egészen a Nemzetek-Harósetjéig kergette a szaladó harci szekereket meg a hadsereget, s az ellenség egész sokasága egy szálig elhullott.
Sisera halála Sisera futva, Jáhelnek, a kenita Héber feleségének sátrához tartott, mert Jábin, Hácor királya és a kenita Héber háza között békesség volt. Ekkor Jáhel kiment Sisera elé és azt mondta neki: »Térj be hozzám, uram, térj be, ne félj.« Ő be is tért Jáhel sátrába, s miután ez a takaróval betakarta, azt mondta neki: »Adj, kérlek, egy kis vizet, mert nagyon szomjazom.« Erre ez felnyitotta a tejes tömlőt, inni adott neki, aztán megint betakarta. Azt mondta ekkor neki Sisera: »Állj ki a sátor ajtajába, s ha valaki jön és megkérdezi: ‘Van-e itt valaki?’ – feleld azt: ‘Nincsen.’« Jáhel, Héber felesége azonban vette a sátorcöveket, s fogta a kalapácsot is, és csendesen belopózott. Ráillesztette a cöveket halántékára, a kalapáccsal beleverte agyvelejébe, és leütötte a földig. Az egyesítette az álmot a halállal, kiszenvedett és meghalt. Amikor aztán íme, Bárák, aki Siserát hajszolta, odaért, Jáhel kiment eléje és azt mondta neki: »Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel.« Ő betért hozzá, s látta, hogy Sisera ott fekszik halva, s a cövek a halántékában van.
Így alázta meg Isten azon a napon Jábint, Kánaán királyát Izrael fiai előtt, ők pedig napról-napra erősebbek lettek és egyre erősödő kézzel addig szorították Jábint, Kánaán királyát, amíg el nem törölték.
Debóra éneke 5 1Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abinoem fia:
»Ti, akik Izraelből önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!
Halljátok, királyok, hallgassátok meg fejedelmek,
amit én az Úrnak énekelek,
az Úrnak, Izrael Istenének zengek.
Uram, amikor kijöttél Szeírből
és átvonultál Edom mezein,
megrendült a föld,
vizet csepegtettek az egek és a felhők,
elolvadtak a hegyek az Úr színe előtt,
s a Sínai az Úrnak, Izrael Istenének színe előtt.
Samgárnak, Ánát fiának napjaiban,
Jáhel napjaiban pihentek az utak,
s akik utaztak, félreeső ösvényeken jártak:
nem voltak hősök Izraelben, bizony nem voltak,
amíg fel nem kelt Debóra,
fel nem kelt Izraelnek anyja.
Akkor új harci módot választott az Úr:
ő maga rontotta le az ellenség kapuit,
lehetett-e látni pajzsot vagy dárdát
negyvenezer izraelitánál?
Szívem szereti Izrael fejedelmeit,
ti, akik önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!
Ti, akik nyargaltok pompás szamarakon,
ültök a törvényben, jártok az úton: zengjetek!
Ahol összetörtek a harci szekerek, s megfulladt az ellenség serege,
ott hirdessék az Úr igazságosságát,
Izrael hősei iránt való jóságát,
mert immár lement az Úr népe a kapukhoz
és visszanyerte birodalmát.
Kelj fel, kelj fel, Debóra!
Kelj fel, kelj fel, s zengj éneket!
Kelj fel, Bárák
s fogd meg foglyaidat, Abinoem fia!
Megszabadult a nép maradéka,
az Úr harcolt a hősök által!
Az Amalek hegyén lakó efraimiak törölték el az ellenséget,
mögöttük a benjaminiták törtek népeidre, ó Amalek.
Mákirból fejedelmek jöttek le,
Zebulonból hadvezérek,
Isszakár vezérei is Debórával tartottak
s követték Bárák nyomdokait,
aki úgy vetette magát a veszedelembe, mint valami mélységbe.
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagytanácsuk között vetélkedés honolt,
miért maradtál a két határ között?
Hogy furulyaszót hallgass a nyájaknál?
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagylelkük között vetélkedés honolt.
Gileád a Jordánon túl pihent,
Dán a hajóival foglalkozott,
Áser a tenger partján maradt
s kikötőiben tartózkodott.
Zebulon és Naftali kitették magukat a halálnak
a Meróme mezőn.
Eljöttek a királyok és hadakoztak,
Kánaán királyai harcba bocsátkoztak
Tánáknál, Megiddó vizei mellett,
de semmi zsákmányt sem szereztek,
20 mert az égből harc indult ellenük,
helyükről és pályájukról harcra keltek Siserával a csillagok.
Elsodorta tetemüket a Kíson patak,
a Kadumim patak, Kíson patak!
Tipord csak, lelkem, hatalmasaikat!
Lehullott a lovak körme, oly száguldva futottak,
az ellenség hősei oly hanyatt-homlok rohantak.
23 Átkozzátok meg Meróz földjét, mondja az Úr angyala,
szórjatok átkot lakosaira,
mert nem jöttek az Úr segítségére,
hőseinek megsegítésére.
Áldott az asszonyok közt Jáhel,
a kenita Héber felesége!
Áldott legyen sátrában!
Amikor az vizet kért, ő tejet adott neki,
fejedelmi csészében vajat nyújtott neki.
Bal kezével a cövek után nyúlt,
jobbjával az ácskalapács után
s ütötte Siserát, helyet keresve fején a sebnek
s nagy erővel átfúrva a halántékát.
Az ő lába között fetrengett, múlt ki és halt meg,
az ő lába előtt hempergett
és terült el élettelenül, nyomorultan.
Kinézett az ablakon és jajgatott az anyja
és a felső teremből azt mondogatta:
miért késik megjönni szekere,
miért késik fogatainak lépte?
Feleségeinek legokosabbika
anyósának ezt a választ adta:
nyilván most osztja szét a zsákmányt,
neki választják ki az asszonyok legpompásabbját.
Tarka színű ruhákat adnak Siserának zsákmányul
és mindenféle ékszert hordanak össze nyakékül.
Így vesszen el, Uram, valamennyi ellenséged,
de akik szeretnek téged, úgy ragyogjanak,
mint ahogy tündöklik felkeltekor a Nap.«
Jegyzetek
2,1 Bókím jelentése: sírás. A történet ezt a helységnevet magyarázza. A szent sátor időközben Gilgálból Bételbe került.
2,6
A Bírák könyvének
2,6 Józsue hűséges nemzedéke után hanyatlás következett.
2,11 A földművelő kánaániak Baálhoz (= Úr) és feleségéhez, Astartéhez imádkoztak esőért és termékenységért. Izrael istenélményei mind a nomád élethez kötődtek, ezért is volt igen nehéz a földművelésre való áttérés után ellenállnia a kánaáni kultuszok kísértésének.
2,13 A „szabadítók” történeteinek (Bír 3,7-9,57) sémája: Izrael vétkezik, Isten kiszolgáltatja őket elnyomóiknak, bűnbánatot tartanak, Isten szabadítót támaszt nekik, aki megmenti őket. Egy ideig békében élnek, majd újra kezdődik az egész. A „bíra” (vagy szabadító) egy adott helyzet megoldására kap megbízatást.
3,3 A filiszteusok öt városa (fejedelme) Ekron, Asdód, Askelon, Gáza és Gát volt.
3,7 A „szabadítók könyve” leírás karizmatikus törzsi vezetőkről (feltehetően a Kr. e. 9. században íródott).
3,7 A Káleb törzséből való Otoniel története mintaként áll a szabadítók története élén.
3,13 A Pálmák városa Jerikó.
4,1 Josephus Flavius zsidó történetíró (Kr. u. 1. sz.) szerint a Kíson folyó kiáradása tette Sisera harci szekereit harcképtelenné.
5,1 Debora éneke az Ószövetség egyik legrégibb szövege. Profán jellegű ének, amely a győzelem örömét fejezi ki.
5,20 Az Úr is beavatkozik az ütközetbe, valószínűleg vihar által.
5,23 Meróz (= menedék) városa nem segített a harcban.