2
Felméne pedig az Úrnak angyala Gilgálból Bókimba, és monda: Én vezettelek fel titeket Égyiptomból, és hoztalak benneteket erre a földre, a mely felől megesküdtem a ti atyáitoknak, és mondék: Nem bontom fel az én szövetségemet ti veletek soha örökké.
Csakhogy ti se kössetek frigyet ennek a földnek lakosival, rontsátok le az ő oltáraikat; de ti nem hallgattatok az én szómra. Miért cselekedtétek ezt?
(2Móz 23,22.5Móz;7,2;5Móz 12,3)
Annakokáért azt mondom: Nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek néktek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek ti néktek tőr gyanánt.
(Józs 23,13.4Móz;33,55)
És lőn, hogy mikor az Úrnak angyala ezeket mondá az Izráel minden fiainak: felemelé a nép az ő szavát és síra.
És elnevezték azt a helyet Bókimnak, és áldozának ott az Úrnak.
És elbocsátá Józsué a népet, és elmenének az Izráel fiai, kiki az ő örökségébe, hogy bírják a földet.
(Józs 24,28)
És a nép az Urat szolgálta Józsuénak egész életében, és a véneknek minden napjaiban, a kik hosszú ideig éltek Józsué után, a kik látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett vala Izráellel.
(Józs 24,31)
És meghalt Józsué, a Nún fia, az Úr szolgája, száztíz esztendős korában.
(Józs 24,29)
És eltemeték őt örökségének határában, Timnat-Héreszben, az Efraim hegyén, északra a Gaas hegyétől.
(Józs 24,30)
És az az egész nemzetség gyűjteték az ő atyáihoz, és támadott más nemzetség ő utánok, a mely nem ismerte sem az Urat, sem az ő cselekedeteit, melyeket cselekedett Izráellel.
És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, mert a Baáloknak szolgáltak.
És elhagyák az Urat, atyáik Istenét, a ki kihozta őket Égyiptom földéből, és más istenek után jártak, a pogány népek istenei közül, a kik körülöttük voltak, és azok előtt hajtották meg magukat, és haragra ingerelték az Urat.
És elhagyták az Urat, és szolgáltak Baálnak és Astarótnak.
És felgerjedett az Úrnak haragja Izráel ellen, és adá őket a ragadozók kezébe, és elragadozák őket, és adá őket a körülöttük való ellenségeik kezébe, és még csak megállani sem bírtak ellenségeik előtt.
A hova csak kivonultak, mindenütt ellenök volt az Úr keze rontásukra, a mint megmondotta volt az Úr, és a mint megesküdt volt az Úr nékik. És igen megnyomorodának.
(3Móz 26,14-39.5Móz;28,24.25)
És támasztott az Úr bírákat, a kik megszabadíták őket szorongatóiknak kezéből.
De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azoknak hajtották meg magukat, és hamar letértek az útról, a melyen atyáik jártak, kik az Úrnak parancsára hallgattak; ők nem cselekedtek így.
Mert mikor bírákat támasztott az Úr nékik, az Úr maga volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből a biró egész idejére, mert megindult az Úr panaszaikon, melyeket emeltek elnyomóik és szorongatóik miatt.
De mihelyt a bíró meghalt, visszatértek, és jobban megromlottak, mint atyáik; más istenek után jártak, azoknak szolgáltak, és azok előtt hajtották meg magukat, föl nem hagytak cselekedeteikkel és nyakas magaviseletökkel.
Ezért felgerjedett az Úrnak haragja Izráel ellen, és monda: Mivelhogy általhágta ez a nemzetség az én szövetségemet, melyet atyáiknak parancsoltam, és nem hallgatott az én szavamra:
Én sem űzök ki többé senkit sem előlük azon pogányok közül, a kiket meghagyott Józsué, a mikor meghalt;
Hanem azok által kísértem Izráelt, ha vajjon megtartják-é az Úrnak útát, járván azon, a miképen megtartották az ő atyáik, avagy nem?
Ezért hagyta meg az Úr ezeket a pogányokat, és nem is űzte ki hamar, és nem adta őket Józsué kezébe. 3
Ezek pedig a pogányok, a kiket meghagyott az Úr, hogy azok által kísértse Izráelt, azokat a kik nem ismerték a Kanaánért való harczokat,
Csak azért, hogy az Izráel fiainak nemzetségei megismerjék, hogy tanítsa őket hadakozásra, csak azokat, a kik azelőtt ezt nem tudták:
A Filiszteusok öt fejedelemsége, a Kananeusok mindnyájan, és a Sidoniusok, meg a Khivveusok, a kik a Libánon hegyén laknak, a Baálhermon hegyétől fogva Hamath bemeneteléig.
Kik azért hagyattak meg, hogy megkísértse általok az Úr Izráelt, hogy meglássa, vajjon engedelmeskednek-é az Úr parancsolatainak melyeket parancsolt az ő atyáiknak Mózes által?
Így az Izráel fiai a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok között laktak,
És azok leányait vették magoknak feleségül, a saját leányaikat pedig oda adták azok fiainak, és szolgálák azoknak isteneit.
És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úr szemei előtt, és elfelejtkezének az Úrról, az ő Istenökről, és a Baáloknak és Aseráknak szolgáltak.
Ezért felgerjedett az Úrnak haragja az Izráel ellen, és adá őket Kusán-Risathaimnak, Mesopotámia királyának kezébe, és nyolcz évig szolgáltak az Izráel fiai Kusán-Risathaimnak.
Ekkor az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott az Izráel fiainak, aki megszabadítá őket: Othnielt, Kénáz fiát, Káleb öcscsét.
És az Úrnak lelke vala ő rajta, és biráskodott Izráelben, és a mint kiméne a hadra, az Úr kezébe adta Kusán-Risathaimot, Mesopotámia királyát, és ránehezült keze Kusán-Risathaimra.
És megnyugovék a föld negyven esztendeig, és meghalt Othniel, a Kénáz fia.
De az Izráel fiai ismét gonoszul cselekedének az Úr szemei előtt, és megerősítette az Úr Eglont, Moáb királyát Izráel ellen, azért, mert gonoszul cselekedtek az Úrnak szemei előtt.
Ez magához gyűjtötte Ammonnak és Amáleknek fiait, és elment, és megverte Izráelt, és elfoglalták a pálmák városát.
(5Móz 34,3)
És szolgálák az Izráel fiai Eglont, a Moáb királyát tizennyolcz esztendeig.
Ekkor megint az Úrhoz kiáltottak Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott nékik: Ehudot, Gérának fiát, ki Jemininek volt a fia, a ki suta volt. És mikor az Izráel fiai ajándékot küldének általa Eglonnak, Moáb királyának,
Ehud szerze magának egy kétélű kardot, egy singnyi hosszút, és azt az ő ruhája alatt a jobb tomporára övezé.
És bemutatá az ajándékot Eglonnak, Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember vala.
És lőn, hogy mikor elvégezé az ajándék bemutatását, elbocsátá az embereket, a kik az ajándékot vitték vala.
Ő maga pedig visszatért a Gilgál közelében lévő kőbányáktól és monda: Titkos beszédem van veled, óh király! És ez monda: Hallgass! és kimenének előle mindnyájan, kik állanak vala körülötte.
És Ehud akkor ment be hozzá, mikor épen az ő hűsölő felházában ült magányosan, és monda Ehud néki: Istennek beszéde van nálam te hozzád. És fölkele az a királyi székből.
Akkor kinyújtá Ehud az ő balkezét, és kirántá kardját a jobb tomporáról, és beleüté azt annak hasába.
És beméne még a markolatja is a vasa után és berekeszté a háj a fegyver vasát, mert nem vonta ki a kardot annak hasából, sőt átment annak vékonyán.
Általméne pedig Ehud a csarnokon, minekutána bevonta maga után a felház ajtait, és bezárta.
A mint ő kiméne, jövének annak szolgái, és láták, hogy ímé a felház ajtai be vannak zárva, és mondának: Bizonyára szükségét végzi a hűsölő kamarájában.
De mikor váltig várakoztak és ímé nem nyitotta meg a felház ajtaját, fogák a kulcsot és megnyiták: és ímé az ő urok ott feküdt a földön halva.
Ehud pedig elmenekült vala, míg azok késedelmezének, és elhaladván a kőbányák mellett, Szeiráhba futott.
És a mikor oda megérkezett, kürtjébe fújt az Efraim hegyén, és alámenének ő vele az Izráel fiai a hegyről, és ő előttük.
És monda nékik: Jertek utánam, mert kezetekbe adta az Úr a ti ellenségeteket, Moábot. És levonultak ő utána, és elfoglalák a Jordán réveit, melyek Moáb felé vezettek, és nem engedtek azokon senkit általkelni.
És leöltek a Moábiták közül akkor mintegy tízezer embert, mind erős és vitéz férfiakat, úgy hogy egy sem menekült el.
Így aláztatott meg Moáb abban az időben Izráel keze alatt. És megnyugovék a föld nyolczvan esztendeig.
Ő utána pedig Sámgár, Anáthnak fia volt bíró, a ki hatszáz Filiszteus férfiút ölt meg egy ökörösztökével, és megszabadítá ő is Izráelt. 4
De az Izráel fiai azután is gonoszul cselekedének az Úrnak szemei előtt, mikor Ehud meghalt.
Azért adá őket az Úr Jábinnak, a Kanaán királyának kezébe, a ki Hásorban uralkodott; seregének vezére pedig Sisera volt. Ez a pogányok városában, Harósethben lakott.
És kiáltának az Izráel fiai az Úrhoz, mert kilenczszáz vas-szekere volt, és húsz esztendeig zsarnokoskodott az Izráel fiai felett erőszakkal.
Ebben az időben Debora, a prófétanő, a Lappidoth felesége volt biró Izráelben.
És ő a Debora-pálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és ide jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre.
És elkülde és hivatá Bárákot, az Abinoám fiát, Kedes-Nafthaliból, és monda néki: Avagy nem parancsolta-é meg az Úr, Izráelnek Istene: Menj és vonulj fel a Thábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül?
(Zsid 11,32)
És te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát, Jábin hadvezérét, az ő szekereit és seregét, és kezedbe adom őt.
(Zsolt 83,9.10)
És monda néki Bárák: Ha velem jösz, elmegyek; de ha nem jösz el velem, én sem megyek.
Ki felele: Elmenvén elmegyek te veled, csakhogy nem a tied lesz a dicsőség az útban, a melyre mégy, mert asszony kezébe adja az Úr Siserát. És felkele Debora, és elméne Bárákkal Kedes felé.
Összegyűjté annakokáért Bárák Zebulont és Nafthalit Kedesbe, és elvive magával tízezer embert, és elméne vele Debora is.
A Keneus Héber pedig elvált a Keneusoktól, Hobábnak, a Mózes ipának fiaitól, és sátorát a Saanaim tölgyesénél vonta fel, mely Kedes mellett van.
(4Móz 10,29;Józs 19,33)
Hírül vivék pedig Siserának, hogy Bárák, az Abinoám fia felvonult a Thábor hegyére.
Egybegyűjté azért Sisera minden szekereit, a kilenczszáz vas-szekeret, és egész népét, mely vele volt, a pogányok városából, Harósethből, a Kison patakjához.
És monda Debora Báráknak: Kelj fel, mert ez a nap az, a melyen kezedbe adja az Úr Siserát! hisz maga az Úr vezet téged! És alájöve Bárák a Thábor hegyéről, és a tízezer ember ő utána.
És megrettenté az Úr Siserát minden szekereivel és egész táborával fegyvernek élivel Bárák előtt, anynyira, hogy Sisera leugrott szekeréről, és gyalog futott.
Bárák pedig a szekereket és a tábort egész Harósethig, a pogányok városáig űzé, és Siserának egész tábora elhulla fegyvernek éle miatt, még csak egyetlen egy sem maradt meg.
Sisera pedig gyalog futott Jáhelnek, a Keneus Héber feleségének sátoráig, mert béke volt Jábin között, Hásor királya között, és a Keneus Héber háznépe között.
És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jőjj be Uram, jőjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal.
Az pedig monda néki: Adj kérlek innom egy kis vizet, mert szomjúhozom. És megnyita ez egy tejes tömlőt, és ada néki inni, és betakará őt.
(Bir 5,25)
És az annakfelette monda néki: Állj a sátor ajtajába, és ha valaki jőne és kérdezne, és ezt mondaná: Van-é itt valaki? mondjad: Nincsen!
Ekkor Jáhel, a Héber felesége vevé a sátorszöget, és pőrölyt vőn kezébe, és beméne ő hozzá halkan, és beveré a szöget halántékába, úgy hogy beszegeződék a földbe. Amaz pedig nagy fáradtság miatt mélyen aludt vala, és így meghala.
És ímé, a mint Bárák űzve keresné Siserát, Jáhel kiméne elébe, és monda néki: Jöszte és megmutatom néked az embert, a kit keressz. És beméne ő hozzá, és ímé Sisera ott feküdt halva, és a szög halántékában.
Így alázá meg Isten azon a napon Jábint, a Kanaán királyát az Izráel fiai előtt.
Az Izráel fiainak keze pedig mind jobban ránehezedék Jábinra, a Kanaán királyára, mígnem kiirták Jábint, a Kanaán királyát. 5
Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:
Hogy a vezérek vezettek Izráelben,
Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat! Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!
Én, én az Úrnak éneket mondok,
Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének. Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről:
Megrendült a föld, csepegett az ég,
A föllegek is víztől áradának. A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt,
Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt. Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,
Jáhel idejében pihentek az utak,
És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek. Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,
Mígnem én Debora felkelék,
Felkelék Izráel anyjaként. Új isteneket ha választott a nép,
Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk előtt;
De paizs, és dárda avagy láttatott-é
A negyvenezereknél az Izráel között? Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,
Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat! Kik ültök fehér szamarakon,
Kik ültök a szőnyegeken
És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek! Az íjászok szavával a vízmerítők között,
Ott beszéljék az Úrnak igazságát,
Az ő faluihoz való igazságit Izráelben.
Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe! Kelj fel, kelj fel Debora!
Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!
Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia! Akkor lejött a hősök maradéka;
Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen. Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,
Utánad Benjámin, a te néped közé;
Mákirból jöttek le vezérek,
És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják. És Issakhár fejedelmei Deborával,
És mint Issakhár, úgy Bárák
A völgybe rohan követőivel.
Csak a Rúben patakjainál
Vannak nagy elhatározások. Miért maradtál ülve a hodályban?
Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!
Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások! Gileád a Jordánon túl pihen.
Hát Dán miért időzik hajóinál?
Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél. De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép,
És Nafthali, a mezőség magaslatain! Királyok jöttek, harczoltanak;
Akkor harczoltak a Kanaán királyai
Taanaknál, Megiddó vizénél;
De egy darab ezüstöt sem vettenek. Az égből harczoltak,
A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával! A Kison patakja seprette el őket;
Az ős patak, a Kison patakja!
Végy erőt én lelkem! Akkor csattogtak a lovak körmei
A futás miatt, lovagjaik futásai miatt. Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, -
Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,
Az Úrnak segélyére vitézei közé. De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,
A Keneus Héber felesége,
A sátorban lakó nők felett legyen áldott! Az vizet kért, ő tejet adott,
Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét. Balját a szegre,
Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta,
És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,
És összetörte, általfúrta halántékát, Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,
Lábai között leroskadt, elesett;
A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve. Kinézett az ablakon, és jajgatott
Siserának anyja a rostélyzat mögül:
„Miért késik megjőni szekere?
Hol késlekednek kocsijának gördülései?” Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;
Ő egyre csak azok szavait ismételgeti: „Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?
Egy-két leányt minden férfiúnak;
A festett kelmék zsákmányát Siserának;
Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,
Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt.” Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!
De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!
És megnyugovék a föld negyven esztendeig.
Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat! Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!
Én, én az Úrnak éneket mondok,
Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének. Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről:
Megrendült a föld, csepegett az ég,
A föllegek is víztől áradának. A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt,
Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt. Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,
Jáhel idejében pihentek az utak,
És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek. Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,
Mígnem én Debora felkelék,
Felkelék Izráel anyjaként. Új isteneket ha választott a nép,
Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk előtt;
De paizs, és dárda avagy láttatott-é
A negyvenezereknél az Izráel között? Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,
Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat! Kik ültök fehér szamarakon,
Kik ültök a szőnyegeken
És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek! Az íjászok szavával a vízmerítők között,
Ott beszéljék az Úrnak igazságát,
Az ő faluihoz való igazságit Izráelben.
Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe! Kelj fel, kelj fel Debora!
Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!
Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia! Akkor lejött a hősök maradéka;
Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen. Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,
Utánad Benjámin, a te néped közé;
Mákirból jöttek le vezérek,
És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják. És Issakhár fejedelmei Deborával,
És mint Issakhár, úgy Bárák
A völgybe rohan követőivel.
Csak a Rúben patakjainál
Vannak nagy elhatározások. Miért maradtál ülve a hodályban?
Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!
Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások! Gileád a Jordánon túl pihen.
Hát Dán miért időzik hajóinál?
Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél. De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép,
És Nafthali, a mezőség magaslatain! Királyok jöttek, harczoltanak;
Akkor harczoltak a Kanaán királyai
Taanaknál, Megiddó vizénél;
De egy darab ezüstöt sem vettenek. Az égből harczoltak,
A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával! A Kison patakja seprette el őket;
Az ős patak, a Kison patakja!
Végy erőt én lelkem! Akkor csattogtak a lovak körmei
A futás miatt, lovagjaik futásai miatt. Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, -
Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,
Az Úrnak segélyére vitézei közé. De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,
A Keneus Héber felesége,
A sátorban lakó nők felett legyen áldott! Az vizet kért, ő tejet adott,
Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét. Balját a szegre,
Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta,
És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,
És összetörte, általfúrta halántékát, Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,
Lábai között leroskadt, elesett;
A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve. Kinézett az ablakon, és jajgatott
Siserának anyja a rostélyzat mögül:
„Miért késik megjőni szekere?
Hol késlekednek kocsijának gördülései?” Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;
Ő egyre csak azok szavait ismételgeti: „Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?
Egy-két leányt minden férfiúnak;
A festett kelmék zsákmányát Siserának;
Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,
Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt.” Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!
De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!
És megnyugovék a föld negyven esztendeig.