Gibeai férfiak gaztette 19
1Azokban a napokban nem volt király Izraelben. Volt egy levita ember, aki Efraim hegységének oldalán lakott. Ez mellékfeleséget vett Júda Betleheméből,
2de az elhagyta őt, s visszatért apja házába, Betlehembe, s annál maradt négy hónapig.
Ekkor férje utána ment, hogy újra megnyerje, visszaédesgesse, és visszavigye magával. Legényt és két szamarat is vitt magával. Az asszony szívesen fogadta, s bevezette apja házába. Amikor apósa a dolgot meghallotta, s őt meglátta, örvendezve eléje ment,
s megölelte az embert. A vő ott is maradt három napig apósa házában, evett és ivott vele barátságosan.
A negyedik napon aztán kora reggel felkelt, és el akart menni. Ám apósa tartóztatta, s azt mondta neki: »Egyél előbb egy kis kenyeret, s erősítsd meg gyomrodat, és úgy menj.«
Le is ültek egymással és ettek és ittak. Majd azt mondta a nő apja a vejének: »Kérlek, maradj ma itt, s vigadjunk egymással.«
Ám az felkelt, s indulni akart, apósa azonban igen tartóztatta, és magánál is tartotta.
Amikor aztán megvirradt, felkészült a levita az útra. Ám apósa ismét azt mondta neki: »Kérlek, végy egy kis eledelt magadhoz, s szerezz erőt, amíg a nap megnövekszik, aztán menj.« Ettek tehát együtt,
majd felkelt az ifjú, hogy elmenjen feleségével s legényével. Ám apósa ismét azt mondta neki: »Gondold meg, hogy a nap már hanyatlóban van, s estére hajlik: maradj ma is nálam, töltsd vígan a napot, holnap aztán indulj el, hogy házadba térj.«
Veje nem akart engedni a szavának, hanem legott elindult, s el is jutott Jebuz elé, amelyet más néven Jeruzsálemnek neveznek, magával vitte két megterhelt szamarát s mellékfeleségét. Éppen Jebuz mellett voltak, amikor a nappal éjszakára fordult. Azt mondta tehát gazdájának a legény: »Jöjj, kérlek, térjünk be a jebuziták városába és szálljunk ott meg.« A gazda azt felelte: »Nem térek be ez idegen, nem Izrael fiai közül való nemzet városába, hanem tovább megyek Gibeáig, s ha odaérek, megszállunk ott, vagy pedig Ráma városában.«
Elhaladtak tehát Jebuz mellett, s folytatták a megkezdett utat. A Benjamin törzséhez tartozó Gibea mellett aztán leszállt a nap felettük. Lekanyarodtak tehát oda, hogy ott megszálljanak. Amikor beértek, leültek a város utcájára, azonban senki sem akarta befogadni őket szállásra. De, íme, feltűnt egy öreg ember, aki éppen a mezőről, munkájából tért vissza az estidőben; ő is Efraim hegységéről való volt, s csak jövevényként tartózkodott Gibeában, amíg azon vidék emberei a benjaminiták voltak. Amikor az öreg felemelte szemét, meglátta holmijával a város utcáján ülő embert és megkérdezte tőle: »Honnan jössz és hová mész?« Ő így felelt neki: »Júda Betleheméből jövünk, s a lakóhelyünkre megyünk, amely Efraim hegységének oldalán van; onnan mentünk Betlehembe. Most az Úr házához megyünk, de senki sem akar befogadni minket hajlékába. Pedig van szalmánk és szamaraink élelmére való szénánk, valamint kenyerünk és borunk a magam, a szolgálód és a velem levő legény számára. Semmire sincs szükségünk, csak szállásra.« Azt felelte neki az öreg: »Béke veled, én mindent adok, amire szükséged van, csak kérlek, ne maradj az utcán.« Bevitte tehát házába, enni adott a szamaraknak, őket pedig, miután megmosták lábukat, megvendégelte.
22Mialatt lakomáztak, s az út fáradalma után testüket étellel s itallal üdítgették, eljöttek a város férfiai, Béliálnak (azaz az Igátlannak) fiai, körülvették az öregnek a házát, s dörömbölni kezdtek az ajtón, s bekiáltottak a ház gazdájának és azt mondták: »Hozd ki azt az embert, aki betért házadba, hadd éljünk vissza vele.« 23Kiment erre hozzájuk az öreg és azt mondta: »Ne, testvéreim, ne műveljetek ilyen gonoszságot, hiszen vendégségbe jött hozzám az az ember! Hagyjatok fel ezzel az őrültséggel! Van egy szűz lányom, ennek az embernek pedig van egy mellékfelesége; kihozom őket hozzátok, alázzátok meg azokat, töltsétek ki rajtuk kedveteket, csak kérlek, ne kövessétek el ezt a vétket ezen az emberen.« Ám azok nem akartak engedni beszédének. Amikor ezt látta az az ember, fogta és kivitte hozzájuk mellékfeleségét. Azok egész éjszaka visszaéltek vele és kedvüket töltötték rajta, reggel pedig elbocsátották. Amikor a sötétség oszladozott, az asszony odaért annak a háznak az ajtajához, ahol ura megszállt, s ott összeesett. Amikor aztán reggel lett, felkelt az az ember, s kinyitotta az ajtót, hogy befejezze megkezdett útját: s íme, mellékfelesége ott feküdt az ajtó előtt, küszöbre vetett kézzel. Azt hitte, hogy pihen, s azt mondta neki: »Kelj fel, menjünk.« Amikor az semmit sem felelt, megértette, hogy halott. Erre felszedte és feltette a szamárra, s visszatért házába. Amikor hazaért, előrántotta a kardot, s felesége holttestét csontostul tizenkét részre és darabra vágta és elküldte Izrael minden határába. Mindenki, aki meglátta, felkiáltott: »Sohasem történt ilyen dolog Izraelben, attól a naptól kezdve, hogy atyáink feljöttek Egyiptomból, mind a mai napig!« Parancsot adott ugyanis a férfiaknak, akiket elküldött, ezekkel a szavakkal: »Így szóljatok minden izraelita férfihoz: ‘Vajon történt-e valaha ilyen dolog Izraelben, attól a naptól kezdve, hogy atyáink eljöttek Egyiptomból, egészen a mai napig? Gondoljatok erre, tanácskozzátok meg, és döntsétek el, mi a tennivaló.’«
Tanácskozás Micpában 20 1Kivonultak tehát Izrael fiai mindnyájan és összegyűltek valamennyien, Dántól Beersebáig és Gileád földjéről, mint egy ember az Úr elé, Micpába. A nép minden főembere, Izrael minden törzse összejött Isten népének gyülekezetébe: négyszázezer gyalogos harcos. (Benjamin fiai előtt sem volt titok, hogy Izrael fiai felmentek Micpába.) Aztán megkérdezték a levitát, a megölt asszony férjét, hogy hogyan történt az a nagy gonoszság. Az ezt felelte: »Eljutottam a feleségemmel Benjamin-Gibeába, s ott szálltam meg. Éjjel aztán, íme, körülvették a város emberei azt a házat, amelyben tartózkodtam, s meg akartak ölni, majd feleségemet a bujaság hihetetlen hevével annyira meggyötörték, hogy végre is meghalt. Erre megragadtam, s darabokra vágtam és egy-egy részt küldtem birtokotok valamennyi területére, mert sohasem történt ekkora aljasság és ilyen nagy vétek Izraelben. Itt vagytok mindnyájan, Izrael fiai, határozzatok, mit kell tennetek.«
Felállt erre az egész nép, s szinte egy ember szavával felelte: »Nem térünk vissza sátrainkba, s nem megy egyikünk sem házába, hanem közös erővel ezt cselekedjük Gibeával: ki kell választani Izrael valamennyi törzséből tíz embert száz közül, százat ezer közül és ezret tízezer közül, hogy élelmet hordjon a seregnek, s harcolhassunk Benjamin-Gibea ellen, s megadhassuk neki a vétekért azt, amit érdemel.«
Felvonulás Gibea ellen Egybe is gyűlt egész Izrael a város előtt, mint egy ember, egy szívvel, egy akarattal. Ekkor követeket küldtek Benjamin egész törzséhez ezzel az üzenettel: »Miért történt közöttetek ekkora gonoszság? Adjátok ki azokat a gibeai embereket, akik e gaztettet elkövették, hogy meghaljanak, s eltűnjék a gonoszság Izraelből.«
Ám azok nem hallgattak testvéreiknek, Izrael fiainak üzenetére, sőt osztályrészük valamennyi városából összegyűltek Gibeába, hogy segítséget vigyenek nekik, s hadakozzanak Izrael egész népe ellen. Huszonötezren kerültek ki Benjaminból olyanok, akik kardot foghattak, Gibea lakosain kívül, akiknek hétszáz igen erős emberük volt; utóbbiak úgy hadakoztak bal kezükkel, mint a jobb kezükkel, s olyan biztosan hajították a parittyából a követ, hogy a hajszálat is eltalálták, s a kő ütése semmiképpen sem tévesztett célt.
Izrael fiaiból viszont, Benjamin fiain kívül, négyszázezren kerültek ki olyanok, akik kardot foghattak, s harcrakészek voltak. Ezek felkeltek, s elmentek Isten házába, azaz Silóba, s megkérdezték Istent, s azt mondták: »Ki kezdje meg seregünkből a küzdelmet Benjamin fiai ellen?« Az Úr azt felelte: »Júda kezdje meg közületek.«
Az izraeliták veresége Erre Izrael fiai mindjárt reggel felkerekedtek, s tábort ütöttek Gibea mellett, majd onnan felvonultak a harcra Benjamin ellen, s ostromolni kezdték a várost. Benjamin fiai azonban kirontottak Gibeából, s megöltek azon a napon Izrael fiai közül huszonkétezer embert. Ám Izrael fiai, erejükben és számukban bizakodva, ugyanazon a helyen, ahol az előbb küzdöttek, ismét csatarendbe álltak. Előbb azonban felmentek az Úr elé és sírtak előtte egészen éjszakáig, s megkérdezték őt: »Fel kell-e még mennem harcolni Benjamin fiai, a testvéreim ellen vagy sem?« Az Úr így felelt nekik: »Csak menjetek fel ellenük, s bocsátkozzatok küzdelembe velük.« Amikor azonban Izrael fiai másnap felvonultak a harcra Benjamin fiai ellen, Benjamin fiai kirontottak Gibea kapuiból, s eléjük rohantak, s olyan nagy öldökléssel dühöngtek ellenük, hogy tizennyolcezer kardforgató embert terítettek le.
Erre Izrael fiai mindnyájan felmentek az Isten házába, leültek, sírtak az Úr előtt, böjtöltek azon a napon egészen estig, és egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutattak be neki, s megkérdezték őt helyzetükről. Abban az időben ott volt Isten szövetségének ládája, és Fineesz, Áron fiának, Eleazárnak a fia volt a ház gondviselője. Megkérdezték tehát az Urat, s azt mondták: »Ki kell-e még mennünk a harcra Benjamin fiai, a testvéreink ellen, vagy hagyjuk abba?« Azt mondta az Úr nekik: »Csak menjetek fel, mert holnap kezetekbe adom őket.«
Benjamin fiainak legyőzése Erre Izrael fiai csapatokat helyeztek lesbe Gibea városa körül, s harmadízben is felvonultatták a sereget Benjamin ellen, mint először és másodszor. Ám Benjamin fiai is merészen kirontottak a városból, s jó messzire a futásnak eredő ellenség után nyomultak, miközben úgy, mint az első és a második napon, osztották a sebeket és vágták a hátrálókat azon a két ösvényen, amelyek közül az egyik Bételbe, a másik Gibeába vezetett és leterítettek körülbelül harminc embert. Azt hitték ugyanis, hogy azok a szokott módon meghátrálnak. Ám ők csak mesterségesen színlelték a futást, s abban állapodtak meg, hogy elszakítják őket a várostól, s mintha megfutamodnának, a fent említett utakra viszik. Fel is keltek Izrael fiai mindnyájan helyükről, és azon a helyen, amelyet Baáltámárnak hívnak, csatarendbe álltak. Ugyanakkor a város körül lesben álló csapatok lassankint felfejlődtek, és előjöttek a város nyugati részéről, sőt másik tízezer, egész Izraelből összeválogatott ember is harcra ingerelte a város lakóit. Aztán súlyos harc indult Benjamin fiai ellen, de azok nem vették észre, hogy minden oldalról veszedelem fenyegeti őket. Végre is az Úr megverte őket Izrael fiainak színe előtt, s megöltek közülük azon a napon huszonötezer-száz, csupa hadakozó és kardforgató férfit.
Amikor Benjamin fiai látták, hogy alul maradtak, futásnak eredtek. – Amikor ugyanis Izrael fiai látták a dolgokat, helyet engedtek nekik, hogy nyomuljanak utánuk, s így azokhoz a lesben álló csapatokhoz jussanak, amelyeket a város mellett elhelyeztek. Amikor aztán Benjamin hátat fordított öldöklőinek, a lesben állók hirtelen felkeltek, s bementek a városba, s azt kardélre hányták. Izrael fiai már most abban a jelben állapodtak meg azokkal, akiket lesbe állítottak, hogy ha bevették a várost, gyújtsanak tüzet, hogy annak magasba szálló füstjével jelezzék, hogy elfoglalták a várost. Amikor ezt Izrael megtámadott fiai meglátták (Benjamin fiai ugyanis azt hitték, hogy megfutamodnak, s mind hevesebben üldözték őket, s harminc embert le is vágtak seregükből), s a városból oszlopszerűen felemelkedő füstöt megpillantották, s amikor Benjamin is hátratekintett, s látta, hogy a várost bevették és száll belőle a láng a magasba, akkor ők, akik eddig futást színleltek, megfordították arcukat és keményen helytálltak. Amikor ezt Benjamin fiai látták, megfutamodtak, s a puszta felé vivő útra tartottak, de oda is utánuk nyomultak ellenségeik. Ugyanakkor azok, akik felgyújtották a várost, eléjük vágtak. Így az történt, hogy mindkét oldalról ellenség vágta őket és sehonnan sem volt nyugtuk és meg kellett halniuk: elestek és elhullottak Gibea városának keleti vidékén. Azok az emberek, akiket ezen a helyen öltek meg, tizennyolcezren voltak: mind igazán erős harcos. Amikor látták ezt azok, akik Benjaminból még megmaradtak, a pusztába menekültek, és a Remmon nevű szikla felé tartottak. Amint a menekülés közben mindenfelé bolyongtak és igyekeztek, szintén megöltek közülük ötezer embert. Amikor pedig tovább tartottak, utánuk nyomultak és megöltek másik kétezret is. Így történt az, hogy azok, akik Benjaminból a különböző helyeken elestek, összesen huszonötezren voltak: csupa hadra igazán alkalmas harcos. Ennek következtében Benjamin egész létszámából csak az a hatszáz férfi maradt meg, aki meg tudott menekülni és a pusztába futni; ezek Remmon szikláján maradtak négy hónapig. Izrael fiai aztán visszafordultak, s kardélre hányták a városban megmaradt embereket s barmokat egyaránt, Benjamin valamennyi városát és falvát pedig a lángok martalékává tették.
Gondoskodás a megmenekült benjaminitákról 21 Micpában Izrael fiai meg is esküdtek, így szólva: »Egyikünk sem fog feleséget adni a lányai közül Benjamin fiainak.«
Ekkor azonban elmentek mindannyian Isten házához Silóba, s ott ültek a színe előtt estig, s hangos zokogással és nagy jajveszékeléssel sírni kezdtek és azt mondták: »Urunk, Izrael Istene, miért történt népeddel az a szerencsétlenség, hogy a mai nappal el kell vesznie egy törzsnek közülünk?« Másnap aztán hajnalban felkeltek, oltárt építettek, s egészen elégő- s békeáldozatokat mutattak be rajta, és azt mondták: »Ki nem jött fel az Úr hadseregébe Izrael valamennyi törzséből?« Amikor ugyanis Micpában voltak, a nagy esküvel arra kötelezték magukat, hogy megölik azokat, akik hiányoznak.
Izrael fiai ekkor szánalomra gerjedtek a testvérük, Benjamin iránt, s azt kezdték mondogatni: »Kivész egy törzs Izraelből – honnan vegyenek feleséget, hiszen valamennyien egyaránt megesküdtünk, hogy nem adjuk nekik lányainkat.« 8Ezért azt mondták: »Ki az Izrael valamennyi törzse közül, aki nem jött fel az Úrhoz Micpába?« És íme, Jábes-Gileádból senki sem jött fel a közösség táborába. Amikor a népet számba vették, senkit sem találtak közülük.
Hadjárat Jábes-Gileád ellen Elküldtek tehát tízezer igen erős embert, s meghagyták nekik: »Menjetek, s hányjátok kardélre Jábes-Gileád lakóit feleségeikkel és gyermekeikkel együtt. A következő módon kell eljárnotok: minden férfit s mindazokat a nőket, akik már megismerték a férfit, öljétek meg, a szüzeket azonban hagyjátok életben.« Ők négyszáz szüzet találtak a jábesgileádiak között, akik még nem ismerték meg a férfi ágyát, s azokat elvitték a táborba, Silóba, Kánaán földjére.
Aztán követeket küldtek Benjaminnak Remmon szikláján levő fiaihoz, s megüzenték nekik, hogy békességgel visszafogadják őket. Erre Benjamin fiai nyomban visszatértek, s ők feleséget adtak nekik Jábes-Gileád lányaiból. Másokat azonban, akiket hasonlóképpen odaadhattak volna, nem találtak.
Asszonyrablás Silóban Ám egész Izrael nagyon bánkódott és szánakozott, hogy elvész egy törzs Izraelből. Azt mondták azért a vének: »Mit cselekedjünk a többiekkel, akik nem kaptak feleséget? Benjaminban a nők mind elpusztultak!« Aztán így szóltak: »Nagy gonddal, s nagy igyekezettel valamilyen intézkedést kell tehát tennünk, hogy el ne tűnjön egy törzs Izraelből. A mi lányainkat ugyanis nem adhatjuk oda nekik, mert kötelez minket az eskü s az átok, amellyel azt mondtuk: ‘Átkozott, aki lányaiból feleséget ad Benjamin fiainak!’« 19Erre tanácsot tartottak és azt mondták: »Íme, az Úrnak esztendőnként ünnepe van Silóban, amely Bétel városától északra, a Bételből Szíchembe vivő úttól keletre, Lebóna városától pedig délre fekszik.« Meghagyták tehát Benjamin fiainak, s azt mondták: »Menjetek, s rejtőzzetek el a szőlőkben, s ha látjátok, hogy Siló lányai a szokás szerint kivonulnak a körtáncra, jertek ki hirtelen a szőlőkből, s ragadjon mindegyiktek egy-egy feleséget közülük, s menjetek el Benjamin földjére. Ha aztán eljönnek apáik s testvéreik, s panaszt emelnek ellenetek, s perelni kezdenek, mi majd azt mondjuk nekik: ‘Könyörüljetek meg rajtuk, hiszen nem háborúban rabolták el őket, hanem kérték, hogy kapjanak, s ti nem adtatok nekik, s így a tiétek a vétek.’«
Úgy is cselekedtek Benjamin fiai, ahogy parancsolták nekik és számuknak megfelelően egy-egy feleséget ragadtak maguknak a táncolók közül. Aztán elmentek birtokukra, s felépítették városaikat és megtelepedtek bennük. Izrael fiai is visszatértek törzsről-törzsre, családról-családra sátraikba.
Azokban a napokban nem volt király Izraelben, hanem mindenki azt cselekedte, amit jónak látott.
Veje nem akart engedni a szavának, hanem legott elindult, s el is jutott Jebuz elé, amelyet más néven Jeruzsálemnek neveznek, magával vitte két megterhelt szamarát s mellékfeleségét. Éppen Jebuz mellett voltak, amikor a nappal éjszakára fordult. Azt mondta tehát gazdájának a legény: »Jöjj, kérlek, térjünk be a jebuziták városába és szálljunk ott meg.« A gazda azt felelte: »Nem térek be ez idegen, nem Izrael fiai közül való nemzet városába, hanem tovább megyek Gibeáig, s ha odaérek, megszállunk ott, vagy pedig Ráma városában.«
Elhaladtak tehát Jebuz mellett, s folytatták a megkezdett utat. A Benjamin törzséhez tartozó Gibea mellett aztán leszállt a nap felettük. Lekanyarodtak tehát oda, hogy ott megszálljanak. Amikor beértek, leültek a város utcájára, azonban senki sem akarta befogadni őket szállásra. De, íme, feltűnt egy öreg ember, aki éppen a mezőről, munkájából tért vissza az estidőben; ő is Efraim hegységéről való volt, s csak jövevényként tartózkodott Gibeában, amíg azon vidék emberei a benjaminiták voltak. Amikor az öreg felemelte szemét, meglátta holmijával a város utcáján ülő embert és megkérdezte tőle: »Honnan jössz és hová mész?« Ő így felelt neki: »Júda Betleheméből jövünk, s a lakóhelyünkre megyünk, amely Efraim hegységének oldalán van; onnan mentünk Betlehembe. Most az Úr házához megyünk, de senki sem akar befogadni minket hajlékába. Pedig van szalmánk és szamaraink élelmére való szénánk, valamint kenyerünk és borunk a magam, a szolgálód és a velem levő legény számára. Semmire sincs szükségünk, csak szállásra.« Azt felelte neki az öreg: »Béke veled, én mindent adok, amire szükséged van, csak kérlek, ne maradj az utcán.« Bevitte tehát házába, enni adott a szamaraknak, őket pedig, miután megmosták lábukat, megvendégelte.
22Mialatt lakomáztak, s az út fáradalma után testüket étellel s itallal üdítgették, eljöttek a város férfiai, Béliálnak (azaz az Igátlannak) fiai, körülvették az öregnek a házát, s dörömbölni kezdtek az ajtón, s bekiáltottak a ház gazdájának és azt mondták: »Hozd ki azt az embert, aki betért házadba, hadd éljünk vissza vele.« 23Kiment erre hozzájuk az öreg és azt mondta: »Ne, testvéreim, ne műveljetek ilyen gonoszságot, hiszen vendégségbe jött hozzám az az ember! Hagyjatok fel ezzel az őrültséggel! Van egy szűz lányom, ennek az embernek pedig van egy mellékfelesége; kihozom őket hozzátok, alázzátok meg azokat, töltsétek ki rajtuk kedveteket, csak kérlek, ne kövessétek el ezt a vétket ezen az emberen.« Ám azok nem akartak engedni beszédének. Amikor ezt látta az az ember, fogta és kivitte hozzájuk mellékfeleségét. Azok egész éjszaka visszaéltek vele és kedvüket töltötték rajta, reggel pedig elbocsátották. Amikor a sötétség oszladozott, az asszony odaért annak a háznak az ajtajához, ahol ura megszállt, s ott összeesett. Amikor aztán reggel lett, felkelt az az ember, s kinyitotta az ajtót, hogy befejezze megkezdett útját: s íme, mellékfelesége ott feküdt az ajtó előtt, küszöbre vetett kézzel. Azt hitte, hogy pihen, s azt mondta neki: »Kelj fel, menjünk.« Amikor az semmit sem felelt, megértette, hogy halott. Erre felszedte és feltette a szamárra, s visszatért házába. Amikor hazaért, előrántotta a kardot, s felesége holttestét csontostul tizenkét részre és darabra vágta és elküldte Izrael minden határába. Mindenki, aki meglátta, felkiáltott: »Sohasem történt ilyen dolog Izraelben, attól a naptól kezdve, hogy atyáink feljöttek Egyiptomból, mind a mai napig!« Parancsot adott ugyanis a férfiaknak, akiket elküldött, ezekkel a szavakkal: »Így szóljatok minden izraelita férfihoz: ‘Vajon történt-e valaha ilyen dolog Izraelben, attól a naptól kezdve, hogy atyáink eljöttek Egyiptomból, egészen a mai napig? Gondoljatok erre, tanácskozzátok meg, és döntsétek el, mi a tennivaló.’«
Tanácskozás Micpában 20 1Kivonultak tehát Izrael fiai mindnyájan és összegyűltek valamennyien, Dántól Beersebáig és Gileád földjéről, mint egy ember az Úr elé, Micpába. A nép minden főembere, Izrael minden törzse összejött Isten népének gyülekezetébe: négyszázezer gyalogos harcos. (Benjamin fiai előtt sem volt titok, hogy Izrael fiai felmentek Micpába.) Aztán megkérdezték a levitát, a megölt asszony férjét, hogy hogyan történt az a nagy gonoszság. Az ezt felelte: »Eljutottam a feleségemmel Benjamin-Gibeába, s ott szálltam meg. Éjjel aztán, íme, körülvették a város emberei azt a házat, amelyben tartózkodtam, s meg akartak ölni, majd feleségemet a bujaság hihetetlen hevével annyira meggyötörték, hogy végre is meghalt. Erre megragadtam, s darabokra vágtam és egy-egy részt küldtem birtokotok valamennyi területére, mert sohasem történt ekkora aljasság és ilyen nagy vétek Izraelben. Itt vagytok mindnyájan, Izrael fiai, határozzatok, mit kell tennetek.«
Felállt erre az egész nép, s szinte egy ember szavával felelte: »Nem térünk vissza sátrainkba, s nem megy egyikünk sem házába, hanem közös erővel ezt cselekedjük Gibeával: ki kell választani Izrael valamennyi törzséből tíz embert száz közül, százat ezer közül és ezret tízezer közül, hogy élelmet hordjon a seregnek, s harcolhassunk Benjamin-Gibea ellen, s megadhassuk neki a vétekért azt, amit érdemel.«
Felvonulás Gibea ellen Egybe is gyűlt egész Izrael a város előtt, mint egy ember, egy szívvel, egy akarattal. Ekkor követeket küldtek Benjamin egész törzséhez ezzel az üzenettel: »Miért történt közöttetek ekkora gonoszság? Adjátok ki azokat a gibeai embereket, akik e gaztettet elkövették, hogy meghaljanak, s eltűnjék a gonoszság Izraelből.«
Ám azok nem hallgattak testvéreiknek, Izrael fiainak üzenetére, sőt osztályrészük valamennyi városából összegyűltek Gibeába, hogy segítséget vigyenek nekik, s hadakozzanak Izrael egész népe ellen. Huszonötezren kerültek ki Benjaminból olyanok, akik kardot foghattak, Gibea lakosain kívül, akiknek hétszáz igen erős emberük volt; utóbbiak úgy hadakoztak bal kezükkel, mint a jobb kezükkel, s olyan biztosan hajították a parittyából a követ, hogy a hajszálat is eltalálták, s a kő ütése semmiképpen sem tévesztett célt.
Izrael fiaiból viszont, Benjamin fiain kívül, négyszázezren kerültek ki olyanok, akik kardot foghattak, s harcrakészek voltak. Ezek felkeltek, s elmentek Isten házába, azaz Silóba, s megkérdezték Istent, s azt mondták: »Ki kezdje meg seregünkből a küzdelmet Benjamin fiai ellen?« Az Úr azt felelte: »Júda kezdje meg közületek.«
Az izraeliták veresége Erre Izrael fiai mindjárt reggel felkerekedtek, s tábort ütöttek Gibea mellett, majd onnan felvonultak a harcra Benjamin ellen, s ostromolni kezdték a várost. Benjamin fiai azonban kirontottak Gibeából, s megöltek azon a napon Izrael fiai közül huszonkétezer embert. Ám Izrael fiai, erejükben és számukban bizakodva, ugyanazon a helyen, ahol az előbb küzdöttek, ismét csatarendbe álltak. Előbb azonban felmentek az Úr elé és sírtak előtte egészen éjszakáig, s megkérdezték őt: »Fel kell-e még mennem harcolni Benjamin fiai, a testvéreim ellen vagy sem?« Az Úr így felelt nekik: »Csak menjetek fel ellenük, s bocsátkozzatok küzdelembe velük.« Amikor azonban Izrael fiai másnap felvonultak a harcra Benjamin fiai ellen, Benjamin fiai kirontottak Gibea kapuiból, s eléjük rohantak, s olyan nagy öldökléssel dühöngtek ellenük, hogy tizennyolcezer kardforgató embert terítettek le.
Erre Izrael fiai mindnyájan felmentek az Isten házába, leültek, sírtak az Úr előtt, böjtöltek azon a napon egészen estig, és egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutattak be neki, s megkérdezték őt helyzetükről. Abban az időben ott volt Isten szövetségének ládája, és Fineesz, Áron fiának, Eleazárnak a fia volt a ház gondviselője. Megkérdezték tehát az Urat, s azt mondták: »Ki kell-e még mennünk a harcra Benjamin fiai, a testvéreink ellen, vagy hagyjuk abba?« Azt mondta az Úr nekik: »Csak menjetek fel, mert holnap kezetekbe adom őket.«
Benjamin fiainak legyőzése Erre Izrael fiai csapatokat helyeztek lesbe Gibea városa körül, s harmadízben is felvonultatták a sereget Benjamin ellen, mint először és másodszor. Ám Benjamin fiai is merészen kirontottak a városból, s jó messzire a futásnak eredő ellenség után nyomultak, miközben úgy, mint az első és a második napon, osztották a sebeket és vágták a hátrálókat azon a két ösvényen, amelyek közül az egyik Bételbe, a másik Gibeába vezetett és leterítettek körülbelül harminc embert. Azt hitték ugyanis, hogy azok a szokott módon meghátrálnak. Ám ők csak mesterségesen színlelték a futást, s abban állapodtak meg, hogy elszakítják őket a várostól, s mintha megfutamodnának, a fent említett utakra viszik. Fel is keltek Izrael fiai mindnyájan helyükről, és azon a helyen, amelyet Baáltámárnak hívnak, csatarendbe álltak. Ugyanakkor a város körül lesben álló csapatok lassankint felfejlődtek, és előjöttek a város nyugati részéről, sőt másik tízezer, egész Izraelből összeválogatott ember is harcra ingerelte a város lakóit. Aztán súlyos harc indult Benjamin fiai ellen, de azok nem vették észre, hogy minden oldalról veszedelem fenyegeti őket. Végre is az Úr megverte őket Izrael fiainak színe előtt, s megöltek közülük azon a napon huszonötezer-száz, csupa hadakozó és kardforgató férfit.
Amikor Benjamin fiai látták, hogy alul maradtak, futásnak eredtek. – Amikor ugyanis Izrael fiai látták a dolgokat, helyet engedtek nekik, hogy nyomuljanak utánuk, s így azokhoz a lesben álló csapatokhoz jussanak, amelyeket a város mellett elhelyeztek. Amikor aztán Benjamin hátat fordított öldöklőinek, a lesben állók hirtelen felkeltek, s bementek a városba, s azt kardélre hányták. Izrael fiai már most abban a jelben állapodtak meg azokkal, akiket lesbe állítottak, hogy ha bevették a várost, gyújtsanak tüzet, hogy annak magasba szálló füstjével jelezzék, hogy elfoglalták a várost. Amikor ezt Izrael megtámadott fiai meglátták (Benjamin fiai ugyanis azt hitték, hogy megfutamodnak, s mind hevesebben üldözték őket, s harminc embert le is vágtak seregükből), s a városból oszlopszerűen felemelkedő füstöt megpillantották, s amikor Benjamin is hátratekintett, s látta, hogy a várost bevették és száll belőle a láng a magasba, akkor ők, akik eddig futást színleltek, megfordították arcukat és keményen helytálltak. Amikor ezt Benjamin fiai látták, megfutamodtak, s a puszta felé vivő útra tartottak, de oda is utánuk nyomultak ellenségeik. Ugyanakkor azok, akik felgyújtották a várost, eléjük vágtak. Így az történt, hogy mindkét oldalról ellenség vágta őket és sehonnan sem volt nyugtuk és meg kellett halniuk: elestek és elhullottak Gibea városának keleti vidékén. Azok az emberek, akiket ezen a helyen öltek meg, tizennyolcezren voltak: mind igazán erős harcos. Amikor látták ezt azok, akik Benjaminból még megmaradtak, a pusztába menekültek, és a Remmon nevű szikla felé tartottak. Amint a menekülés közben mindenfelé bolyongtak és igyekeztek, szintén megöltek közülük ötezer embert. Amikor pedig tovább tartottak, utánuk nyomultak és megöltek másik kétezret is. Így történt az, hogy azok, akik Benjaminból a különböző helyeken elestek, összesen huszonötezren voltak: csupa hadra igazán alkalmas harcos. Ennek következtében Benjamin egész létszámából csak az a hatszáz férfi maradt meg, aki meg tudott menekülni és a pusztába futni; ezek Remmon szikláján maradtak négy hónapig. Izrael fiai aztán visszafordultak, s kardélre hányták a városban megmaradt embereket s barmokat egyaránt, Benjamin valamennyi városát és falvát pedig a lángok martalékává tették.
Gondoskodás a megmenekült benjaminitákról 21 Micpában Izrael fiai meg is esküdtek, így szólva: »Egyikünk sem fog feleséget adni a lányai közül Benjamin fiainak.«
Ekkor azonban elmentek mindannyian Isten házához Silóba, s ott ültek a színe előtt estig, s hangos zokogással és nagy jajveszékeléssel sírni kezdtek és azt mondták: »Urunk, Izrael Istene, miért történt népeddel az a szerencsétlenség, hogy a mai nappal el kell vesznie egy törzsnek közülünk?« Másnap aztán hajnalban felkeltek, oltárt építettek, s egészen elégő- s békeáldozatokat mutattak be rajta, és azt mondták: »Ki nem jött fel az Úr hadseregébe Izrael valamennyi törzséből?« Amikor ugyanis Micpában voltak, a nagy esküvel arra kötelezték magukat, hogy megölik azokat, akik hiányoznak.
Izrael fiai ekkor szánalomra gerjedtek a testvérük, Benjamin iránt, s azt kezdték mondogatni: »Kivész egy törzs Izraelből – honnan vegyenek feleséget, hiszen valamennyien egyaránt megesküdtünk, hogy nem adjuk nekik lányainkat.« 8Ezért azt mondták: »Ki az Izrael valamennyi törzse közül, aki nem jött fel az Úrhoz Micpába?« És íme, Jábes-Gileádból senki sem jött fel a közösség táborába. Amikor a népet számba vették, senkit sem találtak közülük.
Hadjárat Jábes-Gileád ellen Elküldtek tehát tízezer igen erős embert, s meghagyták nekik: »Menjetek, s hányjátok kardélre Jábes-Gileád lakóit feleségeikkel és gyermekeikkel együtt. A következő módon kell eljárnotok: minden férfit s mindazokat a nőket, akik már megismerték a férfit, öljétek meg, a szüzeket azonban hagyjátok életben.« Ők négyszáz szüzet találtak a jábesgileádiak között, akik még nem ismerték meg a férfi ágyát, s azokat elvitték a táborba, Silóba, Kánaán földjére.
Aztán követeket küldtek Benjaminnak Remmon szikláján levő fiaihoz, s megüzenték nekik, hogy békességgel visszafogadják őket. Erre Benjamin fiai nyomban visszatértek, s ők feleséget adtak nekik Jábes-Gileád lányaiból. Másokat azonban, akiket hasonlóképpen odaadhattak volna, nem találtak.
Asszonyrablás Silóban Ám egész Izrael nagyon bánkódott és szánakozott, hogy elvész egy törzs Izraelből. Azt mondták azért a vének: »Mit cselekedjünk a többiekkel, akik nem kaptak feleséget? Benjaminban a nők mind elpusztultak!« Aztán így szóltak: »Nagy gonddal, s nagy igyekezettel valamilyen intézkedést kell tehát tennünk, hogy el ne tűnjön egy törzs Izraelből. A mi lányainkat ugyanis nem adhatjuk oda nekik, mert kötelez minket az eskü s az átok, amellyel azt mondtuk: ‘Átkozott, aki lányaiból feleséget ad Benjamin fiainak!’« 19Erre tanácsot tartottak és azt mondták: »Íme, az Úrnak esztendőnként ünnepe van Silóban, amely Bétel városától északra, a Bételből Szíchembe vivő úttól keletre, Lebóna városától pedig délre fekszik.« Meghagyták tehát Benjamin fiainak, s azt mondták: »Menjetek, s rejtőzzetek el a szőlőkben, s ha látjátok, hogy Siló lányai a szokás szerint kivonulnak a körtáncra, jertek ki hirtelen a szőlőkből, s ragadjon mindegyiktek egy-egy feleséget közülük, s menjetek el Benjamin földjére. Ha aztán eljönnek apáik s testvéreik, s panaszt emelnek ellenetek, s perelni kezdenek, mi majd azt mondjuk nekik: ‘Könyörüljetek meg rajtuk, hiszen nem háborúban rabolták el őket, hanem kérték, hogy kapjanak, s ti nem adtatok nekik, s így a tiétek a vétek.’«
Úgy is cselekedtek Benjamin fiai, ahogy parancsolták nekik és számuknak megfelelően egy-egy feleséget ragadtak maguknak a táncolók közül. Aztán elmentek birtokukra, s felépítették városaikat és megtelepedtek bennük. Izrael fiai is visszatértek törzsről-törzsre, családról-családra sátraikba.
Azokban a napokban nem volt király Izraelben, hanem mindenki azt cselekedte, amit jónak látott.
Jegyzetek
19,1 Történetek Benjámin törzséről, amelyek a királyság előtti anarchikus állapotot ábrázolják, és ezáltal igazolják a királyság bevezetésének szükségességét.
19,2 A görög szöveg a házastársak közti feszültségre is utal.
19,22 Vö. Ter 19.
19,23 A ház urának kötelessége volt megvédenie a vendéget.
20,1 Micpa Jeruzsálemtől északra, Benjamin területén fekszik.
21,8 Jábes lakói feltehetően rokonságban álltak a benjaminitákkal.
21,19 Valószínűleg a sátoros ünnepről van szó.
Hálaadó himnusz a Teremtőről és Úrról
148
1 ALLELUJA!
Dicsérjétek az Urat az egekből,
dicsérjétek őt a magasságban!
Dicsérjétek őt, angyalai mind,
dicsérjétek őt, seregei mind!
Dicsérjétek őt, nap és hold,
dicsérjétek őt mind, ragyogó csillagok!
Dicsérjétek őt egek egei,
és minden vizek az ég felett
dicsérjék az Úr nevét!
Mert ő parancsolt és azok létrejöttek,
felállította őket mindörökre,
s el nem múló törvényt szabott nekik.
7 Dicsérjétek az Urat a földről,
sárkányok és mélységes vizek mind!
Tűz, jégeső, hó, fagy és szélvihar,
amelyek parancsát teljesítik;
Mindnyájan ti hegyek és halmok,
gyümölcstermő fák és mind a cédrusok,
vadállatok és minden állat,
csúszómászók és szárnyasok,
föld királyai és mind a népek,
fejedelmek és mind, bírái a földnek,
ifjak és szüzek,
vének és gyermekek,
dicsérjék az Úr nevét,
mert csak az ő neve magasztos.
Fönsége felülmúlja az eget és a földet,
és hatalmat adott népének.
Dicséret minden szentjének,
Izrael fiainak, a népnek amely hozzá tartozik.
ALLELUJA!
Jegyzetek
148,1 Himnusz a fogság utáni közösség istentiszteletéből. Hasonlít a három ifjú dicsőítőénekéhez (vö. Dán 3,51-90). A teremtett világ sokféleségét mint egységet értelmezi: az egység Isten dicsőítésében valósul meg.
148,1 Az első (leltárszerű) felsorolásban az emberek az „égieket” hívják, hogy dicsőítsék alkotójukat (vö. Ter 1,6-8)
148,7 A második felsorolásban felszólítanak minden földi élőlényt Isten dicsőítésére. A leírás az akkori világképet tükrözi.