Kis türelmet
A keresztény remény és az Úr napja: 2,1-17
A végidő jelei 2 Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, 2ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. 3Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.
Nem emlékeztek rá, hogy amikor még nálatok voltam, megmondtam ezt nektek? És azt is tudjátok, mi tartja vissza most, amíg meg nem jelenik majd a maga idejében. A gonoszság titka ugyanis már munkálkodik, csakhogy azt, aki most még visszatartja, előbb el kell távolítani az útból.
Akkor majd megjelenik az a gonosz, akit az Úr Jézus elpusztít szájának leheletével, és megsemmisít eljövetelének fényességével. (Iz 11,4) Az érkezését pedig – a sátán hatalmából – mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri, és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek. Ezért bocsátja rájuk Isten a megtévesztés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, és ítélet alá essenek mindannyian, akik nem hittek az igazságnak, hanem beleegyeztek a gonoszságba.
A hívek bátorítása Nekünk pedig mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten szeret, azért, mert Isten kiválasztott titeket első zsengéül az üdvösségre a Lélek megszentelése és az igazság hite által. Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
Apostoli áldás Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben.
Jegyzetek

2,2 Az Úr napja: a világ vége, az utolsó ítélet napja. Ezzel kapcsolatban az apostol hangsúlyozza, hogy tévednek, akik szerint ez már igen közel van. Pál elmondja, hogy ezt megelőzően még két dolognak be kell következnie: megvalósul a keresztény nemzetek nagy elpártolása és megjelenik a világban a bűn embere, az Antikrisztus, aki nem ismeri el Istent Istennek, s Isten helyébe akar lépni.

2,3 Ma már nehéz megértenünk ezt a részt, mert olyan korábbi tanításra hivatkozik, amelyet mi nem ismerünk, emellett olyan végidei képeket és kifejezéseket használ, amelyek jelentése számunkra nem világos, ráadásul mindez prófétai beszéd is. A lényeg azonban


Minden fejezet...
1 2 3