Amikor azonban Nákon szérűjéhez értek, Óza kinyújtotta kezét az Isten ládájára és elkapta, mert a marhák kirúgtak, és csaknem lefordították. 7Erre az Úr haragra gerjedt Óza ellen, s megverte őt vakmerőségéért, úgyhogy ott halt meg az Isten ládája mellett. Erre Dávid elszomorodott, hogy az Úr megverte Ózát, és elnevezte azt a helyet Óza megverésének. Úgy is hívják mind a mai napig. Majd megijedt Dávid az Úrtól azon napon, és azt mondta: »Hogyan jöjjön az Úr ládája hozzám?« Éppen azért nem akarta magához, a Dávid-városba vinni az Isten ládáját, hanem a geti Obededom házába vitte. Így a geti Obededom házában maradt az Úr ládája három hónapig, s az Úr megáldotta érte Obededomot és egész házát.
12Hírül vitték erre Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten ládájáért. Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt; közben Dávidot gyolcs efód övezte. Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett. Amikor azonban az Úr ládája Dávid városába jutott, Míkol, Saul lánya, aki az ablakon kinézett, meglátta az Úr előtt ugráló és táncoló Dávid királyt, és megvetette őt szívében.
Az Úr ládáját aztán bevitték, s elhelyezték a helyére, annak a sátornak a közepére, amelyet Dávid állíttatott neki, majd egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr előtt. Amikor aztán befejezte az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldotta a népet a seregek Urának nevében és juttatott Izrael egész sokaságának, férfinak, asszonynak egyaránt egy-egy cipó kenyeret, egy-egy darab sült marhahúst, meg egy-egy olajjal gyúrt kalácsot. Aztán elment az egész nép, mindenki a maga házába. 20Visszatért Dávid is, hogy megáldja a maga házát. Ekkor Míkol, Saul lánya kiment Dávid elé, és azt mondta: »Milyen dicső volt ma Izrael királya, amikor felfedte magát szolgáinak szolgálói előtt, s olyan mezítelenül jelent meg, mint amilyen mezítelenül jelenik meg valami bohóc.« Azt mondta erre Dávid Míkolnak: »Az Úr előtt, aki inkább engem választott, mint apádat s egész házát, s aki engem rendelt az Úr népének, Izraelnek fejedelmévé, igenis játszom, s akár még alábbvaló leszek, mint voltam, akár még inkább megalázom magamat önmagam előtt, akár még ‘dicsőbb’-nek mutatkozom a szolgálók előtt, akikről beszéltél.« – Ezért Míkolnak, Saul lányának nem született gyermeke halála napjáig.
Ígéret Dávidnak 7 Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől, így szólt a király Nátán prófétához: »Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?« Azt mondta erre Nátán a királynak: »Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.«
Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: »Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Hiszen nem laktam én házban attól a naptól kezdve, hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptom földjéről mind a mai napig, hanem sátorhajlékban jártam. 7Szóltam-e valahol, ahol Izrael fiaival jártam, Izrael valamelyik törzsének, amelyet népemnek, Izraelnek legeltetésével megbíztam, s mondtam-e nekik: Miért nem építettetek nekem cédrusházat? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. 14Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. 15De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől, hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.«
Így, egészen e szavak szerint, s egészen e látomás szerint mondta el Nátán mindezt Dávidnak.
18Bement erre Dávid király az Úr elé, leült, és így szólt: »Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél? Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt, Uram, Isten, s a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten! Mit is tudna még mondani Dávid neked? Hiszen te, Uram Isten, ismered szolgádat! Szavad dicsőségére és szíved jóságának bizonyságára cselekedted, és adtad tudtára szolgádnak mindezeket a nagy dolgokat. Nagynak bizonyultál általa, Uram, Isten, bizony nincs hasonló hozzád, s nincs Isten rajtad kívül – egészen úgy, mint ahogy hallottuk fülünkkel. Van-e olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izrael, amelyért elment volna Isten, hogy népévé váltsa, s általa hírnevet szerezzen magának, és olyan nagy és rettenetes dolgokat cselekedjen érte a földön, mint az a te néped színe előtt történt, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból, annak nemzetétől s istenétől? Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük. Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgádról s házáról, mindörökké, s tégy, ahogy szóltál, hogy magasztalják nevedet mindörökké és mondják: ‘A seregek Ura az Istene Izraelnek’ – s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt. Seregek Ura, Izrael Istene, mivel te nyilatkoztattad ki szolgád hallatára a szót: ‘Házat építek neked’, azért merített szolgád bátorságot arra, hogy ezzel az imádsággal forduljon hozzád. Most tehát, Uram Isten, te Isten vagy és szavad igaz lesz, mert te mondtad szolgádnak e jókat! Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram Isten, te mondtad és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké.«
Jegyzetek
6,2 A „Júda emberei” feltehetően másolói hiba a „júdai Baálába” helyett (vö. 1 Krón 13,6).
6,3 Úza és Áhió a valóságban Abinadáb unokái.
6,5 A görög szövegben a „minden fahangszeren” helyett „teljes odaadással” szerepel.
6,7 A helynév magyarázata. A törvény tiltotta a levitáknak a láda megérintését (Szám 4,15).
6,12 A láda miatt Isten megáldotta Obededomot, aki valószínűleg nem volt izraelita. Dávid a láda átvitelekor papi ruhát (efód) visel.
6,20 Míkol igazából Istent gúnyolja ki, akinek Dávid táncolt. Így ad magyarázatot a hagyomány Míkol meddőségére.
7,7 „Törzsének”: az 1 Krón 17,6 szerint „bírájának”.
7,14 A kifejezés („a fiam lesz”) emlékeztet az egyiptomi fáraók trónralépésének szertartására, ahol a trónralépő fáraót Isten örökbefogadta.
7,15 Ha sok király hűtlen lesz is Istenhez és a küldetéséhez, Isten Dávid házának tett ígérete érvényben marad. Ez az ígéret a messiási remény alapja.
7,18 Izrael és Dávid háza mostantól elválaszthatatlanul összetartoznak. A király feladata, hogy képviselje a szövetséget és Isten törvényeit. Isten Dávid házán keresztül adja az áldást népének.
Vétkeik miatt azonban Babilonba hurcolták őket. Azok, akik azelőtt birtokaikon és városaikban laktak: izraeliták, papok, leviták és natiniták voltak.
Jeruzsálemben Júda fiai, Benjamin fiai, Efraim és Manassze fiai közül a következők laktak. Júda fiának, Fáresznek fiai közül: Otei; aki Ammiúdnak volt a fia, aki meg Ámrinak volt a fia, aki meg Omrájnak volt a fia, aki meg Bonninak volt a fia. A selaiták közül: Aszája, az elsőszülött, és fiai. Zára fiai közül: Jehuél, továbbá ezek testvérei, hatszázkilencvenen. – Benjamin fiai közül: Száló, ő Mesullámnak volt a fia, aki meg Odujának volt a fia, aki meg Aszánának volt a fia, továbbá Jobánja, Jerohám fia, meg Éla, Ózinak, Mokori fiának fia, meg Mesullám. Ő Sáfatjának volt a fia, aki meg Ráguelnek volt a fia, aki meg Jebanjának volt a fia, továbbá ezek testvérei, családjaik szerint, kilencszázötvenhatan. Ezek mind családfők voltak a családjukban.
A papok közül: Jedája, Jojárib, Jákin, továbbá Azarja, az Isten házának főpapja. – Ő Helkijának volt a fia, aki meg Mesullámnak volt a fia, aki meg Szádoknak volt a fia, aki meg Marájótnak volt a fia, aki meg Ahitóbnak volt a fia, – továbbá Adája. – Ő Jerohámnak volt a fia, aki meg Fássúrnak volt a fia, aki meg Melkiának volt a fia, meg Maászáj. – Ő Adiélnek volt a fia, aki meg Jezrának volt a fia, aki meg Mesullámnak volt a fia, aki meg Mesullámitnak volt a fia, aki meg Immernek volt a fia, – meg ezek testvérei, ezerhétszázhatvanan, akik családfők voltak családjukban és vitéz hősök az Isten háza szolgálatának végzésében.
A leviták közül: a Merári fiai közül való Semeja, ő Hásubnak volt a fia, aki meg Ezrikámnak volt a fia, aki meg Hásebjának volt a fia, továb
Továbbá az ajtónállók: Sallum, Akkub, Telmon és Áhimán. Fivérük, Sallum volt a fő: mindezideig ő és emberei őrködtek Lévi fiai közül a királyi, a keleti kapunál, rendjeik szerint.
A levita tisztségviselők Sallum, annak a Kórénak a fia, aki Kóré fiának, Abiászáfnak volt a fia, meg az ő testvérei és az ő családja voltak ugyanis azok a kóriták, akik mint a sátor bejáratának őrei teljesítettek szolgálatot, s az ő családjaik őrizték rendjeik szerint az Úr táborának bejáratát. 20Fineesz, Eleazár fia volt az elöljárójuk az Úr előtt. Zakariás, Mesullámja fia volt a bizonyság hajlékába vezető kapu őre. Azok, akiket a kapuk őreivé szemeltek ki, összesen kétszáztizenketten voltak és a saját falvaikban voltak jegyzékbe véve. Dávid és Sámuel, a látnok rendelte őket megbízatásukba éspedig őket is, fiaikat is az Úr házának ajtajaihoz és a sátorhoz, rendjeik szerint. A négy égtáj felé voltak felállítva az ajtónállók: azaz kelet, nyugat, észak és dél felé. Testvéreik falvaikban tartózkodtak, de szombatjaikon, időről-időre, bevonultak. Erre a négy levitára volt bízva az ajtónállók egész összessége. Ők ügyeltek fel a kamrákra és az Úr házának kincseire is. Az Úr temploma körül tartózkodtak őrhelyeiken, hogy amikor az ideje elérkezik, reggel kinyissák az ajtókat.
Az ő nemzetségükből valók voltak a szolgálathoz szükséges eszközök gondviselői is: megszámlálva vitték be és hozták ki ugyanis az eszközöket. Közülük valók voltak azok is, akikre a szentély tárgyai voltak bízva, akik gondot viseltek a lisztlángra, a borra, az olajra, a tömjénre és a fűszerekre. A keneteket azonban a papok fiai készítették a fűszerekből. Matatiás levita, a kórita Sallum elsőszülöttje a serpenyőben készítendő süteményekről gondoskodott, néhányan testvéreik, Kaát fiai közül pedig a kiteendő kenyerekre viseltek gondot, hogy minden szombatra mindig újakat készítsenek. Ezek voltak az énekesek vezetői a leviták családjai szerint, akik a templom oldalkamráiban laktak, hogy éjjel-nappal állandóan szolgálhassanak tisztükben, s ezek voltak a leviták vezetői, a családok fejei, akik Jeruzsálemben laktak.
Saul családja Gibeonban laktak: Gibeon atyja, Jehiél; feleségét Maákának hívták, elsőszülött fia pedig Abdon volt; továbbá Szúr, Kís, Baál, Nér, Nádáb, Gedor, Ahió, Zakariás és Miklót. Miklót Simát nemzette. Ők testvéreikkel szemben, Jeruzsálemben, testvéreik között laktak. Nér Kíst nemzette, Kís Sault nemzette, Saul Jonatánt, Melkisuát, Abinádábot és Esbaált nemzette. Jonatán fia Meribbaál volt, Meribbaál Míkát nemzette, Míka fiai Fíton, Melek, Táraa és Áház voltak. Áház Járát nemzette, Jára Alamátot, Azmótot és Zámrit nemzette, Zámri Mószát nemzette, Mósza Bánaát nemzette, az ő fia, Rafája, Elászát nemzette, tőle Ászel származott. Ászelnek hat fia volt, név szerint: Ezrikám, Bokru, Ismaél, Sária, Obadja, Hánán. Ezek voltak Ászel fiai.
Jegyzetek
9,1 Babilon gonoszságairól beszél, de aztán Jeruzsálem első lakóinak névsorát mondja el, akik Lévi, Júda és Benjamin törzséből valók voltak Manassze és Efraim kislétszámú csoportjával együtt.
9,20 Mózes idejéből hirtelen átlép Dávid korába. A szerző tulajdonképpen két intézményt akar dicsőíteni: a dávidi dinasztiát, amely az isteni igéretek letéteményese volt, és az ároni papságot, amelyből a legitim főpapság származik, és amely a dávidi időkben érte el fénykorát; jelentősége az azt követő templomi szolgálatban teljesedett ki.
Sirató ének Dávid háza felett
89 1Maszkíl az ezrahita Etántól.
2 Az Úr kegyelmét örökké éneklem,
hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti szám.
Mert ezt mondtad: »Örök időkre épül az irgalom«
– hűséged szilárdan áll a mennyekben. –
»Szövetségre léptem választottammal,
megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:
örökre megszilárdítom utódodat,
nemzedékről nemzedékre építem trónodat.«
6 Csodáidat, Uram, magasztalják az egek,
és hűségedet az egybegyűlt szentek.
Mert ki hasonló az Úrhoz a fellegek közt
ki olyan az Isten fiai között, mint Isten?
Isten, akit rettegnek a szentek tanácsában,
aki nagyobb és félelmetesebb mindazoknál, akik körülötte vannak.
Uram, Seregek Istene, ki hasonló hozzád?
Hatalmas vagy, Uram, és hűséged övez téged.
Te uralkodsz a tenger erején
és háborgó hullámait te fékezed meg.
Te tapostad el Ráhábot, halálra sebezve,
hatalmas karoddal szétszórtad ellenségeidet.
Tiéd az ég, és tiéd a föld,
te alkottad a föld kerekségét és mindazt, ami rajta van.
Te teremtetted északot és délt,
nevedben örvendezik a Tábor és a Hermon.
Karod hatalmas,
kezed erős, jobbod diadalmas.
Igazságosság és jog trónod alapja,
irgalom és igazság vonulnak előtted.
Boldog az a nép, amely tud ünnepelni.
Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram.
Nevedben egész nap ujjonganak,
s felmagasztalódnak igazságosságodban.
Mert te vagy erejük és ékességük
és jóságod emeli magasra fejünket.
Mert az Úré a pajzsunk,
s Izrael Szentjéé a királyunk.
Egykor látomásban szóltál szentjeidhez és azt mondtad:
»Segítséget nyújtottam egy hősnek,
felemeltem népemből egy választottat.
Megtaláltam szolgámat, Dávidot,
felkentem őt szent olajommal.
Vele lesz erős kezem,
és karom megerősíti őt.
Semmit sem tehet vele az ellenség,
és nem árthat majd neki a gonoszság fia.
Kiirtom előle ellenségeit,
és gyűlölőit megfutamítom.
Vele lesz hűségem és kegyelmem,
és hatalma magasra emelkedik nevemben.
Ráteszem kezét a tengerre
és jobbját a folyóvizekre.
Így szól majd hozzám: ‘Atyám vagy te,
én Istenem, és szabadításom kősziklája!’
S én elsőszülöttemmé teszem őt,
legfölségesebbé a föld királyai között.
Örökre megőrzöm irgalmamat iránta,
és szövetségem mindig vele marad.
Örökkévalóvá teszem nemzetségét,
s fenntartom trónját, amíg az ég áll.
De ha fiai elhagyják törvényemet
és nem járnak parancsaim szerint,
ha bemocskolják rendeleteimet,
és parancsaimat nem teljesítik:
vesszővel büntetem meg vétkeiket,
és veréssel bűneiket.
De nem vonom meg tőle kegyelmemet,
és hűségemet nem hazudtolom meg.
Nem töröm meg szövetségemet,
s ami elhagyta ajkamat, érvénytelenné nem teszem.
Megesküdtem egyszer szentségemre:
nem hazudom Dávidnak,
örökké tart nemzetsége,
és mint a nap, színem előtt a trónja,
megmarad örökké, miként a hold,
a hűséges égi tanú.«
Te őt mégis elvetetted s megutáltad,
haragra gerjedtél fölkented ellen;
Felbontottad szolgád szövetségét,
földig aláztad szent koronáját.
Lerontottad minden kőfalát,
romhalmazzá tetted bástyáit.
Kifosztották őt mindazok, akik arra jártak,
szomszédai gyalázata lett.
Fölemelted elnyomóinak jobb kezét,
megörvendeztetted ellenségeit.
Kardja élét elvetted
és nem segítetted meg őt a harcban.
Véget vetettél tündöklésének,
trónját a földre döntötted.
Megrövidítetted ifjúságát,
gyalázatba borítottad őt.
Meddig fordulsz még el teljesen, Uram,
meddig ég még haragod, mint a tűz?
Emlékezz meg arról, milyen rövid az én létem!
Milyen semmisnek alkottad az emberek fiait mind?
Ki az az ember, aki él, s halált nem látna,
s megmenthetné lelkét az alvilág kezéből?
Hol van, Uram, hajdani irgalmad,
amellyel megesküdtél hűségedre Dávidnak?
Emlékezzél meg, Uram, szolgáid gyalázatáról,
amelyet keblemben hordok sok nemzettől,
amellyel gyaláznak téged ellenségeid, Uram,
és gyalázzák fölkented lépteit.
53 Áldott legyen az Úr mindörökké!
Ámen! Ámen!
Jegyzetek
89,1 Etán: vö. 1Krón 2,6. – Ezrahita: vö. 1Kir 5,11.
89,1 Királyzsoltár a fogság előtti időkből, kapcsolatos a Sion-ünneppel (vö. 132,1-18). A benne egybefűzött különböző hagyományok Isten felülmúlhatatlan nagyságát és hűségét dicsőítik. Ezt Izrael népe a kiválasztottságban és a Dávid házának tett ígéretben éli meg és hiszi. A második részben (39-52) a közösség a király sorsát panaszolja el (Jozija ?): ezt csak úgy tudja értelmezni, mintha Isten felbontotta volna a szövetséget. A panasz történelmi hátterét nem lehet egyértelműen meghatározni.
89,2 Az előénekes himnusza Isten nagy tetteit és hűségét dicsőíti. Isten kijelentését idézi, mely szerint az ő hűségének kinyilvánításaként kötött szövetséget Dáviddal és házával.
89,6 Himnuszban dicsőíti Isten megfontoltságát és felülmúlhatatlanságát: neki szolgálnak az istenek és az égiek; ő győzte le (nem a babiloni Marduk isten!) az őstengeri káoszt és Ráhábot (az őskáosz mitikus hatalma), ő teremtett mindent, és ő szabta meg a rendjüket; az „istenek hegyei”, a Tábor és a Hermon is őt dicsőítik.
89,53 A zsoltárok harmadik könyve az örökkévaló Isten dicsőítésével zárul.