Hírül vitték erre Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja fiát. Gyászra fordult erre a győzelem azon a napon az egész nép számára, mert hallotta a nép azon a napon, hogy beszélik: »Bánkódik a király a fián.« – Úgy lopakodott be a nép azon a napon a városba, mint ahogy a harcból meghátráló s megfutamodó nép szokott belopakodni. A király pedig beburkolta fejét, s fennszóval egyre azt kiáltotta: »Én fiam, Absalom, Absalom, én fiam, én fiam!«
Bement erre Joáb a királyhoz a házba és azt mondta: »Megszégyenítetted ma mindazoknak a szolgáidnak az arcát, akik megszabadították a te életedet, s fiaid s lányaid életét és feleségeidnek s mellékfeleségeidnek életét. Szeretetet tanúsítasz azok iránt, akik gyűlölnek téged, s gyűlölettel illeted azokat, akik szeretnek téged, s ma megmutattad, hogy nem törődsz vezéreiddel s szolgáiddal, s most valóban látom, hogy az tetszene neked, ha Absalom élne, s mi mindnyájan meghaltunk volna. De most aztán kelj fel és jöjj ki és szólj szolgáidnak és szolgáltass elégtételt nekik, mert esküszöm neked az Úrra, hogyha ki nem jössz, senki sem marad ez éjjel veled, s ez rosszabb lesz számodra, mint mindaz a baj, amely ifjúságodtól kezdve mostanig ért téged.« Dávid visszatér Jeruzsálembe 9Felkelt tehát a király, s leült a kapuba, s hírül adták az egész népnek, hogy a király a kapuban ül, s elvonult az egész sokaság a király előtt.
Miután Izrael a sátraiba futott, versengett a nép Izrael valamennyi törzsében, s azt mondta: »A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, ő szabadított meg minket a filiszteusok kezéből, s most elmenekült e földről Absalom miatt. Absalom pedig, akit felkentünk magunk fölé, meghalt a hadban. Meddig vesztegeltek, s meddig nem hozzátok vissza a királyt?«
Dávid király pedig elküldött Szádokhoz és Abjatárhoz, a papokhoz, s ezt üzente: »Szóljatok Júda véneihez, s mondjátok: Miért jönnétek utolsóknak visszahozni a királyt a házába? – Egész Izrael beszéde eljutott ugyanis a király házába. – Ti az én testvéreim, ti az én csontom s húsom vagytok, miért hoznátok vissza ti utolsóknak a királyt? Amászának pedig mondjátok: Nemdeaz én csontom s az én húsom vagy? Büntessen engem az Úr most és mindenkor, ha nem te leszel a sereg fővezére előttem minden időben Joáb helyett.« Ezzel úgy megnyerte Júda valamennyi emberének szívét, mint egy emberét. El is küldtek a királyhoz és üzenték: »Térj vissza valamennyi szolgáddal együtt!« 16Visszatért tehát a király, s eljutott a Jordánhoz. Közben egész Júda Gilgálba érkezett, hogy a király elé menjen, és áthozza őt a Jordánon.
17Júda embereivel Szemei, a Bahurimból való Gerának, Jemini fiának a fia is sietve lement Dávid király elé ezer Benjaminból való emberrel. Szíba, Saul házának legénye s annak tizenöt fia és húsz szolgája is vele volt. Mindezek berohantak a Jordánba és szemben a királlyal átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király házanépét és rendelkezésére bocsássák magukat. Amikor aztán ő már átkelt a Jordánon, Szemei, Gera fia, leborult a király előtt és azt mondta neki: »Ne ródd fel nekem, uram, gonoszságomat, s ne emlékezz meg arról, hogy szolgád vétkezett ellened azon a napon, amelyen te, uram király, Jeruzsálemből kijöttél, s ne vedd azt, ó király, szívedre. Elismerem ugyanis én, a te szolgád, vétkemet, s éppen azért jelentem meg és jöttem le ma elsőnek József egész házából az én uram, a király elé.« Megszólalt erre Abizáj, Száruja fia és azt mondta: »Vajon e szavak fejében most már nem fogják megölni Szemeit azért, hogy megátkozta az Úr felkentjét?« Azt mondta erre Dávid: »Mi közöm hozzátok, Száruja fiai! Mit sátánkodtok ma ellenem? Hát ma öljenek meg valakit Izraelben? Avagy nem tudom-e, hogy ma lettem Izrael királya?« Majd azt mondta a király Szemeinek: »Nem halsz meg« – és megesküdött neki.
Meribbaál, Saul fia is lement a király elé. Lábát nem mosta meg, szakállát nem nyírta meg, ruháját nem mosta ki attól a naptól kezdve, hogy a király eltávozott, mindaddig a napig, amíg békességben vissza nem tért. Amikor aztán Jeruzsálem a király elé járult, azt mondta neki a király: »Miért nem jöttél velem, Meribbaál?« Ő felelt és azt mondta: »Uram király, szolgám cserbenhagyott engem. Én, szolgád, azt mondtam neki, hogy nyergelje meg nekem a szamarat, s felülök és elmegyek a királlyal, mert hogy sánta vagyok, én, a te szolgád. Sőt be is vádolt engem, szolgádat nálad, uramnál, a királynál, de te, uram, olyan vagy, mint az Isten angyala: tégy, ami neked tetszik. Hiszen apám háza nem volt másra méltó, mint a halálra az én uram a király előtt, s te mégis asztalod vendégei közé helyeztél engem, szolgádat. Mi igazságos panaszom lehetne tehát, s mi jajszót intézhetnék még a királyhoz?« Azt mondta erre a király: »Mit beszélnél tovább! Áll, amit mondok: Te és Szíba osztozzatok meg a birtokon.« Meribbaál erre azt felelte a királynak: »Elveheti akár az egészet, csakhogy békességben visszatért uram, a király a házába!«
Lejött a gileádi Barzilláj is Rógelimből, s átkelt a Jordánon a királlyal, s kész volt a folyón túl is követni őt. A gileádi Barzilláj igen öreg ember, vagyis nyolcvanesztendős volt, és ő látta el a királyt élelemmel, amikor Mahanaimban tartózkodott; nagyon gazdag ember volt ugyanis. Azt mondta tehát a király Barzillájnak: »Jöjj velem, hogy gondtalanul pihenj nálam Jeruzsálemben.« Azt mondta erre Barzilláj a királynak: »Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy felmenjek a királlyal Jeruzsálembe? Nyolcvan esztendős vagyok ma: meg tudják-e még különböztetni érzékeim az édeset s a keserűt, gyönyörűséget szerezhet-e még szolgádnak az étel és az ital, hallgathatom-e még az énekesek s az énekesnők szavát? Miért legyen szolgád uramnak, a királynak terhére? Csak egy kicsit megyek majd még veled én, a te szolgád tovább a Jordántól: azt nem kell nekem így viszonoznod! Hadd térjek csak, kérlek, vissza én, a te szolgád, s hadd haljak meg a magam városában, s hadd temessenek apám s anyám sírja mellé. Itt van azonban szolgád, Kámaám, ő menjen el veled, uram király, s tégy vele, amit jónak látsz.« Azt mondta erre neki a király: »Jöjjön el tehát velem Kámaám, s én azt teszem vele, ami neked tetszik, s te mindazt, amit kívánsz tőlem, megnyered.« Amikor aztán átkelt az egész nép s a király a Jordánon, megcsókolta a király Barzillájt, megáldotta, s az visszatért lakóhelyére.
Majd átvonult a király s vele Kámaám Gilgálba. A királyt Júda egész népe hozta át, Izrael népének azonban csak a fele volt ott. Felsereglettek ezért Izrael emberei mindnyájan a királyhoz, s azt mondták neki: »Miért loptak el téged testvéreink, Júda emberei, s miért hozták át ők a királyt és házanépét s vele Dávid minden emberét a Jordánon?« Erre Júda valamennyi embere azt felelte Izrael embereinek: »Mert hozzánk közelebb áll a király! Miért haragszol ezért? Ettünk-e érte valamit a királyéból, vagy kaptunk-e érte ajándékot?« Így feleltek erre Izrael emberei Júda embereinek: »Tíz résszel nagyobb vagyok én a király előtt, s inkább hozzám tartozik Dávid, mint tehozzád: miért követted el rajtam ezt a méltatlanságot? Miért nem nekem üzentek először, hogy hozzam vissza királyomat?« Júda emberei erre még keményebben feleltek Izrael embereinél.
Seba felkelése 20 1Történetesen ott volt Béliálnak egyik embere, név szerint Seba, Bokri fia, egy jeminita férfi. Ez megfújta a harsonát, s azt mondta:
»Nincs részünk Dávidban,
s nincs örökségünk Izáj fiában:
térj vissza sátraidba, Izrael!«
Amikor aztán a király hazaért Jeruzsálembe, vette azt a tíz mellékfeleségét, akit a ház őrzésére hátrahagyott, s őrizet alá helyezte őket. Élelemmel ellátta őket, de nem ment be hozzájuk, hanem zár alatt voltak haláluk napjáig, s özvegységben éltek.
4Majd azt mondta a király Amászának: »Hívd egybe nekem harmadnapra Júda valamennyi emberét, s jelenj meg magad is.« Elment tehát Amásza, hogy összehívja Júdát, de tovább maradt el annál az időnél, amelyet a király megszabott neki. Azt mondta ezért Dávid Abizájnak: »Most még majd jobban megsanyargat minket Seba, Bokri fia, mint Absalom! Vedd tehát urad szolgáit, s nyomulj utána, hogy erős városokra ne találjon, s el ne meneküljön előlünk.« Kivonultak tehát vele Joáb emberei meg a keretiek és a feletiek s a vitézek is mind kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözőbe vegyék Sebát, Bokri fiát.
Amikor aztán annál a nagy kőnél voltak, amely Gibeonban van, Amásza, aki éppen odaért, találkozott velük. Joábot ekkor szoros, testhez álló ruha fedte, fölötte ágyékig csüngő, hüvelybe dugott kard övezte, amely azonban olyan volt, hogy egy kis mozdulattal döfésre készen ki lehetett rántani. Azt mondta ekkor Joáb Amászának: »Üdvözlégy, testvérem!« – és megfogta jobb kezével Amásza állát, mintha meg akarta volna csókolni. Amásza nem vette észre a kardot, amelyet Joáb készen tartott, s Joáb oldalba döfte és kiontotta belét a földre. Második sebet nem is ejtett rajta, mert halott volt. Joáb és Abizáj, a fivére azután üldözőbe vették Sebát, Bokri fiát. Eközben néhány ember Joáb társai közül megállt Amásza holtteste mellett és azt mondta: »Íme, aki Joáb helyett Dávid kísérője akart lenni.« Amásza ugyanis vérbe borítva ott feküdt az út közepén. Amikor az egyik ember látta, hogy az egész nép megáll és nézi, kivitte Amászát az útról a mezőre, s letakarta egy ruhával, hogy ne álljanak meg miatta az arra menők. Amikor aztán kivitték az útról, minden ember tovább ment, s követte Joábot, Sebának, Bokri fiának üldözésében.
14Ő ezalatt keresztülvonult Izraelnek valamennyi törzsén egészen Abeláig, vagyis Bétmaakáig, s ott összegyűlt körülötte minden válogatott ember. Ők tehát odamentek, s ostrom alá vették Abelában, vagyis Bétmaakában. Körülvették a várost töltésekkel, s ostromolni kezdték a várost, s a Joábbal levő egész nép nekilátott a falak lerombolásának.
Ekkor kikiáltott egy eszes asszony a városból: »Halljátok, halljátok! Mondjátok meg Joábnak: ‘Jöjj közelebb, hadd beszéljek veled.’« Amikor ő odament hozzá, azt mondta neki: »Te vagy, Joáb?« Ő erre azt felelte: »Én.« Ekkor az így szólt hozzá: »Hallgasd meg szolgálód szavát.« Ő azt felelte: »Meghallgatom.« Azt mondta erre az asszony: »Így hangzik a régi közmondás: ‘Akik kérdezősködni akarnak, Abelában kérdezősködjenek. Így célt is értek.’ Nem én vagyok-e az, aki igazat felelek Izraelben, s te fel akarod dúlni a várost, s el akarsz pusztítani egy anyát Izraelben? Miért rontasz az Úr örökségére?« Joáb erre azt felelte: »Távol legyen, távol legyen az tőlem, hogy rárontsak és leromboljam. Nem úgy van a dolog, hanem úgy, hogy egy Efraim hegységéből való ember, név szerint Seba, Bokri fia felemelte kezét Dávid király ellen. Csak őt szolgáltassátok ki, s akkor elvonulunk a város alól.« Azt mondta erre az asszony Joábnak: »Íme, majd kihajítjuk hozzád a fejét a kőfalon.« Bement erre az egész néphez, s bölcsen szólt nekik, s azok levágatták Sebának, Bokri fiának fejét, s kihajították Joábnak. Erre ő megfúvatta a harsonát, s mindenki elvonult a város alól sátrába, Joáb pedig visszatért Jeruzsálembe a királyhoz.
Dávid hivatalnokai 23Ekkor Joáb volt Izrael egész seregének fővezére, Benája, Jojáda fia a keretiek és a feletiek vezére, Adurám a robotügyek vezetője, Jozafát, Áhilud fia a jegyző, Síva az íródeák, Szádok és Abjatár a papok, a jaíri Ira pedig Dávid papja.
KIEGÉSZÍTÉSEK: 21,1-24,25
A gibeoniták bosszúja, Reszfa hűsége 21 Éhínség is volt Dávid napjaiban három álló esztendőn keresztül. Dávid ekkor az Úrhoz fordult tanácsért, s az Úr azt mondta: »Saul és vérszopó háza miatt van ez, mivelhogy megölte a gibeonitákat.« Maga elé hívatta tehát a király a gibeonitákat és beszélt velük. (A gibeaiak ugyanis nem voltak Izrael fiai közül valók, hanem az amoriták maradékai. Izrael fiai ugyan megesküdtek nekik, de Saul, mintegy buzgólkodva Izrael és Júda fiaiért, ki akarta őket irtani.) Azt mondta Dávid a gibeonitáknak: »Mit tegyek nektek, s mivel engeszteljelek meg titeket, hogy áldjátok az Úr örökségét?« Azt mondták erre neki a gibeoniták: »Nem ezüstért s aranyért perelünk, hanem Saul és házanépe ellen, de mi nem ölhetünk meg senkit sem Izraelben.« Azt mondta nekik a király: »Mit akartok tehát, hogy cselekedjem nektek?« Erre azok azt mondták a királynak: Azt az embert, aki minket felőrölt és igaztalanul elnyomott, úgy el kell törölnünk, hogy senki se maradjon nemzetségéből Izrael egész határában. 6Adj ki nekünk hét embert a fiai közül, hogy felakaszthassuk őket az Úr előtt, Saulnak, az Úr egykori választottjának Gibeájában.« Azt mondta erre a király: »Kiadok.«Meribbaált, Jonatánnak, Saul fiának fiát azonban megkímélte a király az Úrra tett eskü miatt, amely Dávid és Jonatán, Saul fia között volt. Éppen azért vette a király Reszfának, Ája lányának két fiát, akiket az Saulnak szült, Armónit és Meribbaált, meg Míkolnak, Saul lányának öt fiát, akiket az Hadriélnek, a Molátiból való Barzilláj fiának szült, s kiszolgáltatta őket a gibeaiak kezébe, s azok fel is akasztották őket a hegyen, az Úr előtt, s így mind a heten egyszerre elpusztultak. Az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölték meg őket.
10Erre Reszfa, Ája lánya, fogott egy szőrzsákot, maga alá terítette a sziklán, és ott volt az aratás kezdetétől mindaddig, amíg víz nem hullott rájuk az égből, és nem engedte, hogy megszaggassák őket nappal a madarak vagy éjszaka a vadak.
Hírül vitték erre Dávidnak, amit Reszfa, Ája lánya, Saul mellékfelesége cselekedett. Elment erre Dávid és átvette Saul csontjait és Jonatánnak, a fiának csontjait a jábesgileádi emberektől, akik ellopták azokat Bétsán utcájáról, ahová a filiszteusok feltűzték őket, amikor Sault a Gilboán megölték és elhozta onnan Saul csontjait, s Jonatánnak, a fiának csontjait. Aztán összeszedték a felakasztottak csontjait is és eltemették Saulnak és Jonatánnak, a fiának csontjaival együtt Benjamin földjén, a hegyoldalban, Kísnek, az ő apjának a sírjában és megtették mindazt, amit a király parancsolt. Erre aztán megengesztelődött az Úr az ország iránt.
Hősök Dávid oldalán Amikor pedig egyszer a filiszteusok ismét háborút kezdtek Izrael ellen, lement Dávid s vele szolgái, s hadakoztak a filiszteusokkal. Amikor aztán Dávid kifáradt, Jesbibenób, aki Aráfa nemzetségéből való volt, s akinek dárdavasa háromszáz sékelt nyomott, s akit új kard övezett, meg akarta ölni Dávidot. 17Ám Abizáj, Száruja fia, segítséget nyújtott neki, s leütötte és megölte a filiszteust. Ekkor Dávid emberei megesküdtek, s azt mondták: »Többé nem jössz ki velünk a hadba, hogy el ne oltsd Izrael szövétnekét.«
Egy második háború is volt a filiszteusokkal Góbban: ekkor a husáti Sobokáj leütötte az Aráfa nemzetségéből, az óriások törzséből való Száfot.
19Egy harmadik háború is volt a filiszteusokkal, Góbban. Ebben Elhanán, Járe fia, a betlehemi szövőmester leütötte a gáti Góliátot, akinek dárdanyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája.
Egy negyedik háború Gátban volt. Volt ott egy hatalmas ember, akinek kezén-lábán hat-hat ujja volt, összesen tehát huszonnégy, s aki Áráfától származott. Szitkokkal illette Izraelt, mire Jonatán, Sámaának, Dávid fivérének fia leütötte.
Ők négyen születtek Gátban Áráfától és estek el Dávidnak és szolgáinak keze által.
Dávid hálaimája 22 1Dávid azon a napon, amelyen az Úr megszabadította minden ellensége kezéből és Saul kezéből, a következő éneknek az igéit intézte az Úrhoz, s ezt zengte:
»Uram, én kősziklám, erőm, szabadítóm,
Én erős Istenem, akiben én bízom,
pajzsom és szabadulásom szarva,
felemelőm és oltalmam,
megmentőm: te megszabadítasz az erőszaktól.
Csak segítségül hívom az Urat, a dicséretre méltót,
és megszabadulok ellenségeimtől.
Már körülvettek a halál gyötrelmei,
rettentgettek Béliál örvényei,
körülfogtak az alvilág kötelei,
elém álltak a halál tőrei,
szorultságomban az Urat segítségül hívtam,
Istenemhez kiáltottam,
s ő meghallgatta templomából szavamat,
kiáltásom a füléhez jutott.
A föld megindult és megreszketett,
alapjukban megrázkódtak a hegyek,
s reszkettek, mert ő ellenük haragra gerjedt.
Füst szállt fel orrából,
emésztő tűz a szájából,
égő parazsat lövellt magából.
Lehajtotta az eget és leszállott,
lába alatt ködhomály volt,
haladt a kerubokon, s repült,
a szél szárnyain siklott.
Sátrat vont maga köré sötét fellegekből
és vizet szitált az ég felhőiből.
A színe előtt levő fényességből
tüzes parazsakat lövellt,
dörgött az Úr az égből,
hallatta hangját a Fölséges,
ellőtte nyilait, és szétszórta őket,
villámait, és elemésztette ellenségeimet.
Láthatóvá lettek a tenger forrásai,
feltárultak a világ alapjai,
az Úr dübörgő szavától,
haragja leheletének fúvásától.
Lenyúlt a magasból, megfogott,
nagy vizekből kihúzott,
megszabadított hatalmas ellenségeimtől,
fölém kerekedett gyűlölőimtől.
Elém jött nyomorúságom napján
és erős támaszom lett az Úr,
kivezetett a szabad térre engem,
megszabadított, mert kedvét lelte bennem.
Megfizetett nekem az Úr igaz voltom szerint,
megjutalmazott kezem tisztasága szerint,
mert az Úr útjait megőriztem,
Istenemtől gonoszul el nem tértem;
mert minden rendeletét szem előtt tartottam,
parancsait magamtól el nem távolítottam,
mert feddhetetlen voltam előtte
s őrizkedtem, hogy vétkem ne legyen.
Megfizetett nekem az Úr igaz voltom szerint,
kezemnek előtte ismeretes tisztasága szerint.
A szenthez szent vagy,
a kitartóhoz kitartó,
a választotthoz választott vagy,
az ellenállóhoz ellenálló.
A szegény népet megmented
de megalázod szemeddel a kevélyeket.
Bizony, te vagy, Uram, az én szövétnekem,
te teszed, Uram, világossá sötétségem.
Bizony, általad futok, ha járom a hadat,
Istenem által ugrom át a falat.
Isten – szeplőtelen az ő útja,
salaktalan az Úr szava,
pajzsa ő minden benne bízónak.
Ki Isten az Úron kívül,
ki erős a mi Istenünkön kívül?
Ő az Isten, aki erővel övezett fel engem,
és simává tette utamat teljesen,
lábamat szarvaséhoz hasonlóvá tette,
s magaslataimra állított fel engem,
kezemet harcra tanította
s karomat, mint ércíjat, felajzotta.
Mentő pajzsodat nyújtottad nekem
s kegyességed naggyá tett engem.
Kiszélesítetted alattam lépteimet
s bokáim nem hagytak cserben.
Űzőbe vettem ellenségeimet, s eltiportam,
nem tértem vissza, amíg el nem pusztítottam,
elpusztítottam, s összetörtem, fel nem kelhetnek,
a lábam alá estek.
Engem erővel öveztél fel a harcra,
az ellenem állókat alám hajlítottad,
megszalasztottad ellenségeimet,
gyűlölőimet, s elpusztítottam őket.
Kiáltottak, s nem volt, aki őket megmentse,
kiáltottak az Úrhoz, s figyelembe őket nem vette.
Eltöröltem őket, mint a föld porát,
széttiportam, széttapostam, mint az utca sarát.
Népem ellenmondásaitól engem megmentettél,
nemzetek fejéül engem megőriztél.
Népek, amelyeket nem ismertem, szolgáimmá lettek.
Idegen fiak, ha szembe is szálltak velem,
mihelyt fülük hallott rólam, engedelmeskedtek nekem.
Mert elcsüggedtek az idegen fiak,
s félelmükben összehúzódzkodtak.
Él az Úr, áldott légy Istenem,
magasztaltassál erős Isten, aki megmentettél engem,
Isten, aki bosszút engedtél állnom,
és népeket vetettél alám,
aki ellenségeim közül kiragadtál,
az ellenem állók fölé juttattál
s az erőszak emberétől megszabadítottál.
Dicsérlek érte, Uram, a nemzetek között
és dicséretet zengek nevednek,
ó, segítséget királyának bőséggel adó,
felkentjével, Dáviddal és ivadékával
mindörökké irgalmasságot gyakorló!«
Jegyzetek
19,1 Dávid mint apa sirathatja Absalomot, de mint királynak kötelessége üdvözölni a népet.
19,9 Dávid óvatosan készíti elő a hazatérését, mert sok az ellensége.
19,16 Gilgál Jerikó közelében volt (vö. 1 Sám 7,16).
19,17 Szemei (vö. 16,5-14) és Meribbaál (vö. 16,3-4) bocsánatkérése.
20,1 Seba lázadása mutatja, hogy Dávid uralma nem volt szilárd.
20,4 Júda hadseregét Amásza, az új parancsnok nem tudja három nap alatt összeszedni, ezért Dávid a zsoldosait küldi Seba ellen.
20,14 Egy okos asszony megóvja Joáb seregét attól, hogy egy izraelita várost megsemmisítsenek (vö. 2 Sám 14).
20,23 Ez a lista (vö. 8,16-18; 1 Krón 18,14-17) azt hivatott alátámasztani, hogy Dávidnak végülis sikerült megszilárdítani az uralmát.
21,6 A vérbosszú végrehajtását követelik.
21,10 Az eső Isten megengesztelődését jelzi a gibeaiak ellen elkövetett gaztett után.
21,17 Izrael szövétneke maga a király.
21,19 E szerint a hagyomány szerint Góliátot Dávid egyik katonája győzte le (vö. 2 Sám 17).
22,1 Ez a zsoltár majdnem szó szerint megegyezik a 18. zsoltárral. A szerzője valószínűleg maga Dávid. Az imádság az Istenbe vetett maradéktalan bizalmat fejezi ki, mert ő minden bajban segítségünkre siet.