A hét testvér és édesanyjuk vértanúsága 7
1Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket.
Ekkor közülük az első így szólt: »Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.«
Erre a király elrendelte haragjában, hogy tüzesítsenek meg serpenyőket és rézüstöket. Alighogy ezek áttüzesedtek,
annak, aki először szólt, kivágatta a nyelvét, lenyúzatta a fejbőrét, és lemetszette keze- és lábafejét a többi testvére és anyja szeme láttára.
Amikor aztán már mindene meg volt csonkítva, odavitette a tűzhöz és elevenen megsüttette a serpenyőben. S mialatt ebben sokáig kínlódott, a többiek egymást így biztatták anyjukkal együtt, hogy csak bátran menjenek a halálba:
»Az Úr Isten az igazságra tekint, és megkönyörül rajtunk, mint ahogy büntetést hirdető énekében kijelentette Mózes: ‘Meg fog könyörülni szolgáin.’«
Miután az első ily módon meghalt, a következőt vitték megcsúfítani. Hajastól lenyúzták a fejbőrét, aztán megkérdezték, nem akar-e enni, mielőtt megkínozzák tagonként egész testét.
Ő azonban saját nyelvén így szólt: »Nem teszem.« Ezért aztán ő is ugyanazokat a kínzásokat szenvedte el sorjában, mint az első.
Azután halálra váltan így szólt: »Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.«
Utána a harmadikat csúfították el. Ez, mihelyt felszólították, mindjárt kidugta a nyelvét, bátran odanyújtotta a kezét,
és bizalommal eltelve így szólt: »Az égből kaptam ezeket. Ezért Isten törvényeiért lemondok róluk, mert bízom benne, hogy úgyis visszakapom ezeket Tőle.«
A király pedig és az övéi megcsodálták az ifjú lelkierejét, hogy szinte semmibe vette a kínzásokat.
Ennek elhunyta után a negyediket kínozták meg hasonló módon.
Ez, amikor már halálán volt, így szólt: »Vigasztalás azok számára, akik az emberek által halnak meg, hogy bízván bízhatnak Istenben, aki újra feltámasztja majd őket. Neked azonban nem lesz feltámadásod az életre.«
Aztán odahozták az ötödiket is, hogy megkínozzák. Ez a királyra tekintett,
és így szólt: »Bár halandó vagy, mégis van hatalmad arra, hogy kényed-kedved szerint bánj az emberekkel. Ne gondold azonban, hogy Isten elhagyta népünket.
Várj csak türelemmel! Meglátod te még az ő nagy hatalmát, amikor sanyargatni fog majd téged utódoddal együtt.«
Ezután elővezették a hatodikat, s ő haldokolva így szólt: »Ne ámítsd magadat hiába! Mi ugyanis önmagunk miatt szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk Istenünk ellen. Ezért történtek velünk ilyen csodálatraméltó dolgok.
Te azonban, aki Istennel mered felvenni a harcot, ne hidd, hogy büntetlen maradsz!«
De különösképpen csodálatra méltó, és a jók emlékezetére érdemes az anya, aki Istenbe vetett bizodalmában hősies lelkülettel viselte el azt, hogy egy napon hét fiát látta elveszni. Bölcsességgel telve, mindegyiküket a saját nyelvén lelkesen buzdította, az asszonyi lelkülettel a férfias bátorságot egyesítve így szólt hozzájuk: »Nem tudom, mi módon jelentetek meg méhemben. Nem én ajándékoztam nektek szellemet, lelket és életet, és nem én illesztettem össze egyiketeknek sem a tagjait, hanem a világ Teremtője, aki megalkotta az embert eredetébe, és mindennek megadja létét. S ő irgalmasságában vissza is adja nektek lelketeket és életeteket, ha ti most föláldozzátok magatokat törvényeiért.« Antióchosz pedig, bár látta, hogy megvetik őt, anélkül, hogy törődött volna a gyalázkodónak szavaival, nemcsak szóval biztatta a még életben lévő fiatalabb testvért, hanem esküvel ígérte neki, hogy gazdaggá és boldoggá teszi, felveszi barátai sorába és megadja neki azt, amire szüksége van, ha elpártol atyáinak törvényeitől. S mivel az ifjú semmiképpen sem adta ehhez a beleegyezését, a király odahívatta az anyát, és unszolta őt, hogy segítse megmenteni az ifjút. Amikor aztán már sok szóval biztatta, az megígérte, hogy a lelkére fog beszélni fiának. Aztán lehajolt hozzá, és a kegyetlen zsarnok megcsúfolására saját nyelvén így szólt: »Fiam! Légy irgalommal hozzám! Kilenc hónapig méhemben hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak és mind ez ideig neveltelek. Kérlek, fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet is a semmiből teremtette Isten. 29Ne félj tehát ettől a hóhértól, hanem légy méltó testvéreidhez! Osztozz a sorsukban, és szenvedd el a halált, hogy egykor, az irgalmasság idején testvéreiddel együtt visszakapjalak téged is!« Miközben ezeket mondta, így szólt az ifjú: »Mire vártok? Én nem engedelmeskedem a király parancsának, hanem a törvény parancsának, amit Mózes adott nekünk. Te pedig, a héberek minden bajának szerzője, nem kerülöd el Isten kezét. Mi a mi bűneink miatt szenvedjük ezeket. Istenünk ugyanis rövid időre megharagudott ránk. Ezért fenyít és büntet minket. De ismét megengesztelődik majd szolgáival szemben. Te pedig, aki őrjöngsz az ő szolgái ellen, ne áltasd magadat hiábavaló módon, hiú reményekkel, te gonosz és legelvetemültebb valamennyi ember között. Még nem kerülted el a mindenható és mindent látó Isten ítéletét. Testvéreim csekély szenvedés árán a szövetségi ígéreteknek lettek részeseivé az örök életben. Terád pedig Isten ítélete által felfuvalkodottságodnak méltó büntetése vár. Én testvéreimhez hasonlóan atyáim törvényeiért odaadom lelkemet és testemet. Csak arra kérem Istent, hogy minél előbb könyörüljön meg népünkön, téged pedig kínok és csapások árán arra a vallomásra bírjon, hogy egyedül ő az Isten. 38Szűnjék meg irántam és testvéreim iránt a Mindenható haragja, amely méltán szállt egész nemzetünkre.« Erre magánkívül lett haragjában a király, és vele szemben még kegyetlenebbül dühöngött, mint bármelyikkel szemben, mert nagyon zokon vette, hogy kigúnyolták. Meghalt tehát ez is az Úrba vetett teljes bizalmában, ártatlanul. 41Végül, a fiai után az anyát is kivégezték. De legyen elég ennyi az áldozatokról és a borzalmas kínzásokról.
Júdás győzelme Nikánor és más ellenségek felett 8Amikor pedig Fülöp azt látta, hogy ez a férfi lassanként eredményt ér el, és többnyire szerencsésen jár el dolgaiban, írt Ptolemajosznak, Cöleszíria és Fönícia kormányzójának, hogy küldjön segítséget a király ügye érdekében. Az mindjárt elküldte Nikánort, Patroklosz fiát, legbensőbb bizalmasainak egyikét. Rábízott nem kevesebb, mint húszezer fegyveres embert, akiket különböző nemzetekből toboroztak össze, azzal, hogy irtsa ki a zsidók egész nemzetségét. Melléadta Gorgiászt, egy vitéz és hadban igen jártas férfit. Nikánor elhatározta, hogy azt a kétezer talentumnyi adót, amelyet a rómaiaknak köteles fizetni a király, zsidó rabszolgák eladásából fedezi. El is küldött tüstént a tengerparti városokba azzal a felszólítással, hogy vásároljanak zsidó rabszolgákat. Kilencven rabszolgát ígért egy talentumért. Nem is sejtette, hogyan fogja ezt megtorolni rajta a Mindenható. Amikor Júdás értesült Nikánor jöveteléről, közölte ezt a vele lévő zsidókkal. Erre néhányan közülük, azok a kislelkűek, akik nem bíztak Isten igazságosságában, elmenekültek. Mások ellenben mindent eladtak, amijük még megmaradt, és esengve kérték az Urat, hogy szabadítsa meg őket az istentelen Nikánortól, aki már eladta őket, mielőtt megütköztek volna. S ha nem is őértük, de legalább a szövetségért, amit atyáikkal kötött, tegye ezt meg, és az ő szent és magasztos nevéért, amit viselnek. Majd a Makkabeus összehívta a hozzá hű hétezer embert, és arra buzdította őket, hogy ne legyenek békés hajlammal az ellenség iránt, és ne ijedjenek meg az igaztalanul rájuk támadó ellenség tömegétől, hanem harcoljanak bátran. Álljon szemük előtt az a gyalázat, mellyel azok galádul illették a szent helyet, és az az erőszakoskodás, amit elkövettek a megcsúfolt városon, valamint az ősi rendelkezések felforgatása. »Azok ugyanis – mondta – a fegyverekben és a bátorságban bizakodnak, mi azonban a mindenható Úrban reménykedünk, aki nemcsak a ránk rontó ellenséget, hanem az egész világot is meg tudja semmisíteni egyetlenegy intésével.« 19Aztán emlékeztette őket Istennek arra a segítségére, amelyet az atyákkal szemben gyakorolt: így Szanherib esetére, amikor száznyolcvanötezer ember veszett el; meg arra az ütközetre, amelyet a galatákkal vívtak Babilóniában, amikor a harc hevében meginogtak harctársaiknak, a Makedónoknak sorai, és ők, mindössze hatezren, az égből küldött segítséggel levertek százhúszezer embert, és ennek következtében igen gazdag javak birtokába jutottak. Ezekből a szavakból bátorságot merítettek és készek voltak meghalni a törvényekért és a hazáért. Egy-egy csapat élére vezérül testvéreit állította: azaz Simont, Józsefet és Jonatánt, és mindegyikük alá ezerötszáz embert rendelt. Ezután Eleazár felolvasott nekik a szent könyvből, és kiadta a jelszót: Isten segítségével! Akkor ő a sereg élére állva megütközött Nikánorral. Mivel megsegítette őket a Mindenható, lemészároltak több mint kilencezer embert; megsebesítették és megcsonkították Nikánor seregének javarészét, és az egészet futásba kergették. Miután elvették azok pénzét, akik azért jöttek, hogy őket megvásárolják, jó darabig űzőbe vették a menekülőket. Az idő rövidsége miatt azonban visszatértek, mert közvetlenül szombat előtt álltak, s így nem folytatták az üldözést. Még összehordták azonban azok fegyvereit és zsákmányát, azután szombatot ültek és áldották az Urat, aki szabadulást hozott számukra azon a napon, és kezdte kiárasztani irgalmasságát rájuk. A szombat elmúltával aztán odaadták a zsákmány egy részét a megkínzottaknak, az árváknak és az özvegyeknek, a többit pedig maguk meg övéik számára tartották meg. Ezek végeztével közös imát mondtak mindannyian, és kérték a könyörületes Urat, hogy engesztelődjék meg végleg szolgáival szemben.
Azok közül, akik Timóteus és Bakhidész oldalán ellenük harcoltak, több mint húszezer embert öltek meg. Hatalmukba kerítettek erős várakat is. Aztán szétosztották a gazdag zsákmányt, egyenlő részt juttatva a megkínzottaknak, az árváknak és az özvegyeknek, sőt az öregeknek is. Minden fegyverüket, amelyet gondosan összeszedtek, alkalmas helyre rakták; a zsákmány többi részét pedig Jeruzsálembe vitték. Megölték Filarhészt is, Timóteus egyik gonosz emberét, aki nagyon zaklatta a zsidókat. A diadalünnep alkalmával pedig elégették Jeruzsálemben Kallisztenészt, aki elégette a szent kapukat, ekkor pedig egy lakóházba menekült. Méltó bérrel fizettek tehát neki istentelenségéért.
34Az elvetemült Nikánort is, aki ezer kereskedőt hozott, hogy a zsidókat eladják, mély megalázás érte az Úr segítségével azok részéről, akiket semmibe sem vett. Ledobta ugyanis díszes ruháját, és az országon át menekülve, egymagában érkezett Antióchiába, és igen boldogtalan volt seregének elvesztése miatt. Azt ígérte, hogy a jeruzsálemi foglyokból fizeti majd meg a rómaiak adóját, és most nyíltan hirdette, hogy a zsidóknak Isten az oltalmazójuk, ezért nem lehet őket megsebesíteni, ha megtartják az általa rendelt törvényeket.
Isten megbünteti a pogány királyt 9 1Ebben az időben Antióchosz kudarccal tért vissza Perzsiából. 2Benyomult ugyanis a Perzepolisznak elnevezett városba és kísérletet tett arra, hogy kirabolja a templomot és hatalmába kerítse a várost. A tömeg azonban fegyvert ragadott, és ők futásnak eredtek. Így történt, hogy a megfutamított Antióchosznak csúfosan kellett visszavonulnia. Amikor pedig Ekbatanához közeledett, tudomására jutott, hogy hogyan járt Nikánor meg Timóteus. Erre haragra lobbant és elhatározta, hogy ezért a gyalázatért, ami azok részéről érte, akik megszalasztották, a zsidókon tölti ki a bosszúját. Kiadta tehát a parancsot, hogy szünet nélkül hajtsák kocsiját és így tegyék meg az utat. Az égi ítélet azonban már lesújtani készült rá, mert dölyfösen azt mondta: »A zsidók temetőjévé teszem Jeruzsálemet, ha odaérek.«
Izrael Istene, a mindent látó Úr azonban gyógyíthatatlan és észre nem vehető csapással sújtott le rá. Alighogy befejezte ugyanis e szavait, borzalmas fájdalom fogta el beleiben, és szörnyű belső kínok gyötörték. És méltán! Hiszen olyan sok és újfajta kínzással gyötört meg másokat bensejükben. Mégsem hagyott fel gonoszságával, hanem gőggel telve, indulatában tüzet lihegett a zsidókra és kiadta a parancsot, hogy még gyorsabban hajtsanak. Történt pedig, hogy a nagy iramban kiesett a kocsiból, súlyosan megütötte testének tagjait és kínokban gyötrődött. Lám, emberfölötti kevélységgel telve azt hitte magáról, hogy a tenger hullámainak is parancsol, és mérleggel mérheti a magas hegyeket, most pedig a földön terült el, és hordozható ágyon volt kénytelen vitetni magát, és így saját maga tett bizonyságot Isten nyilvánvaló erejéről. Férgek is hemzsegtek az istentelennek testében, és bár még életben volt, fájdalmak közepette darabokban mállott le a húsa, úgyhogy a szagától és bűzétől megundorodott a sereg. Kevéssel előtte azt hitte, hogy elérheti az ég csillagait is, most pedig kibírhatatlan szagát nem tudta elviselni senki sem.
Az isteni csapás súlya alatt aztán, amikor már pillanatról-pillanatra növekedtek fájdalmai, alábbhagyott a nagy kevélységgel, és kezdett önismeretre térni. S amikor már maga sem bírta ki saját szagát, így szólt: »Illő dolog, hogy alávesse magát az ember Istennek, és halandó létére ne képzelje magát egyenlőnek Istennel.« 13Azután az Úrhoz imádkozott a gonosz, de az már nem könyörült meg rajta. Annak a városnak, ahová sietett, hogy földig lerontsa és sírhalommá változtassa, most vissza akarta adni a szabadságát. Azt ígérte most, hogy a zsidókat, akikről azt mondta, hogy az elföldelésre sem tartja őket méltóknak, hanem odahányja majd őket a madaraknak és a vadaknak zsákmányul, és csecsemőstül kiirtja őket, Athén polgáraival helyezi egy sorba. A szent templomot, amelyet azelőtt kifosztott, a legjelesebb ajándékokkal ékesíti fel, a szent edényeket megsokasítja, az áldozatokkal járó költségeket pedig a saját jövedelmeiből fedezi. Sőt, mi több: ő maga is zsidóvá lesz, és bejárja majd a föld minden helyét és hirdeti Isten hatalmát.
18Mivel azonban nem csillapodott a fájdalma – utolérte ugyanis Isten igazságos ítélete –, reménytelen helyzetében ilyen kérlelő levelet írt a zsidóknak: »Antióchosz király és fővezér üdvözli a legjobb polgárokat, a zsidókat és nekik jó egészséget meg boldogságot kíván! Ha jól vagytok ti is, meg fiaitok is és kedvetek szerint megy minden, igen nagy hálát adunk. Én ugyan betegen fekszem, de azért szeretettel gondolok rátok. Amikor visszatértem a perzsa tartományokból, súlyos betegségbe estem. Ezért szükségesnek véltem, hogy gondoskodjam a közjóról. Nem mintha feladnám magamat illetően a reményt, hiszen nagyon bízom benne, hogy kigyógyulok betegségemből. Ám megfontoltam azt, hogy atyám is, amikor hadat vezetett a felső tartományokba, kijelölte utódát az uralkodásban, hogy abban az esetben, ha valami váratlan dolog történne, vagy szomorú hír érkeznék, tudják a tartományok lakói, kit illet a legfőbb hatalom, és ne nyugtalankodjanak. Ezenfölül arra is gondoltam, hogy a közeli fejedelmek és a szomszédok lesik az alkalmas pillanatot és figyelik a dolgok kimenetelét. Ezért fiamat, Antióchoszt rendeltem királynak, akit, amikor a felső tartományokban hadakoztam, gyakorta ajánlottam soknak közületek. Neki az itt mellékelt iratot küldtem. Hozzátok fordulok tehát és kérlek titeket: emlékezzetek meg a közösségnek és az egyeseknek jutott jótéteményekről, és mindenki tartson ki hűségesen mellettem és fiam mellett. Bízom ugyanis benne, hogy szándékom szerint szelíden és emberségesen jár majd el és jó viszonyban lesz veletek.«
Így tehát a gyilkos és istenkáromló rettenetes csapástól sújtva – mint ahogyan ő is elbánt másokkal –, szánalmas halállal fejezte be életét idegenben, a hegyek között. Holttestét magával vitte tejtestvére, Fülöp, aki – mivel félt Antióchosz fiától – elment Egyiptomba, Ptolemajosz Filométorhoz.
De különösképpen csodálatra méltó, és a jók emlékezetére érdemes az anya, aki Istenbe vetett bizodalmában hősies lelkülettel viselte el azt, hogy egy napon hét fiát látta elveszni. Bölcsességgel telve, mindegyiküket a saját nyelvén lelkesen buzdította, az asszonyi lelkülettel a férfias bátorságot egyesítve így szólt hozzájuk: »Nem tudom, mi módon jelentetek meg méhemben. Nem én ajándékoztam nektek szellemet, lelket és életet, és nem én illesztettem össze egyiketeknek sem a tagjait, hanem a világ Teremtője, aki megalkotta az embert eredetébe, és mindennek megadja létét. S ő irgalmasságában vissza is adja nektek lelketeket és életeteket, ha ti most föláldozzátok magatokat törvényeiért.« Antióchosz pedig, bár látta, hogy megvetik őt, anélkül, hogy törődött volna a gyalázkodónak szavaival, nemcsak szóval biztatta a még életben lévő fiatalabb testvért, hanem esküvel ígérte neki, hogy gazdaggá és boldoggá teszi, felveszi barátai sorába és megadja neki azt, amire szüksége van, ha elpártol atyáinak törvényeitől. S mivel az ifjú semmiképpen sem adta ehhez a beleegyezését, a király odahívatta az anyát, és unszolta őt, hogy segítse megmenteni az ifjút. Amikor aztán már sok szóval biztatta, az megígérte, hogy a lelkére fog beszélni fiának. Aztán lehajolt hozzá, és a kegyetlen zsarnok megcsúfolására saját nyelvén így szólt: »Fiam! Légy irgalommal hozzám! Kilenc hónapig méhemben hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak és mind ez ideig neveltelek. Kérlek, fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet is a semmiből teremtette Isten. 29Ne félj tehát ettől a hóhértól, hanem légy méltó testvéreidhez! Osztozz a sorsukban, és szenvedd el a halált, hogy egykor, az irgalmasság idején testvéreiddel együtt visszakapjalak téged is!« Miközben ezeket mondta, így szólt az ifjú: »Mire vártok? Én nem engedelmeskedem a király parancsának, hanem a törvény parancsának, amit Mózes adott nekünk. Te pedig, a héberek minden bajának szerzője, nem kerülöd el Isten kezét. Mi a mi bűneink miatt szenvedjük ezeket. Istenünk ugyanis rövid időre megharagudott ránk. Ezért fenyít és büntet minket. De ismét megengesztelődik majd szolgáival szemben. Te pedig, aki őrjöngsz az ő szolgái ellen, ne áltasd magadat hiábavaló módon, hiú reményekkel, te gonosz és legelvetemültebb valamennyi ember között. Még nem kerülted el a mindenható és mindent látó Isten ítéletét. Testvéreim csekély szenvedés árán a szövetségi ígéreteknek lettek részeseivé az örök életben. Terád pedig Isten ítélete által felfuvalkodottságodnak méltó büntetése vár. Én testvéreimhez hasonlóan atyáim törvényeiért odaadom lelkemet és testemet. Csak arra kérem Istent, hogy minél előbb könyörüljön meg népünkön, téged pedig kínok és csapások árán arra a vallomásra bírjon, hogy egyedül ő az Isten. 38Szűnjék meg irántam és testvéreim iránt a Mindenható haragja, amely méltán szállt egész nemzetünkre.« Erre magánkívül lett haragjában a király, és vele szemben még kegyetlenebbül dühöngött, mint bármelyikkel szemben, mert nagyon zokon vette, hogy kigúnyolták. Meghalt tehát ez is az Úrba vetett teljes bizalmában, ártatlanul. 41Végül, a fiai után az anyát is kivégezték. De legyen elég ennyi az áldozatokról és a borzalmas kínzásokról.
JERUZSÁLEM FELSZABADÍTÁSA: 8,1-10,8
Makkabeus Júdás felkelése 8 1Makkabeus Júdás pedig, és az övéi titkon eljárogattak a falvakba, összehívták rokonaikat meg barátaikat, és maguk köré gyűjtötték azokat, akik hűen kitartottak a zsidó vallás mellett. Így hatezer embert szedtek össze. Aztán az Úrhoz kiáltottak, hogy tekintsen le a mindenki által legázolt népre. Könyörüljön meg az istentelenektől meggyalázott templomon. Legyen irgalommal a végromláshoz és a pusztuláshoz közel álló város iránt, és hallja meg a hozzá kiáltó vér szavát. Emlékezzék meg az ártatlan kisdedek becstelen legyilkolásáról, az ő nevét sértő istenkáromlásokról, s mutassa ki haragját ezek miatt. Mikor aztán a Makkabeus sereget gyűjtött, nem bírtak vele a pogányok, mert irgalomra fordult Isten haragja. Váratlanul meglepte a falvakat és a városokat, s felgyújtotta azokat. Megszállt alkalmas helyeket, és nem csekély csapást mért az ellenségre. Kiváltképpen éjszakánként járt ilyen portyázásokra. El is terjedt hősiességének a híre mindenfelé.Júdás győzelme Nikánor és más ellenségek felett 8Amikor pedig Fülöp azt látta, hogy ez a férfi lassanként eredményt ér el, és többnyire szerencsésen jár el dolgaiban, írt Ptolemajosznak, Cöleszíria és Fönícia kormányzójának, hogy küldjön segítséget a király ügye érdekében. Az mindjárt elküldte Nikánort, Patroklosz fiát, legbensőbb bizalmasainak egyikét. Rábízott nem kevesebb, mint húszezer fegyveres embert, akiket különböző nemzetekből toboroztak össze, azzal, hogy irtsa ki a zsidók egész nemzetségét. Melléadta Gorgiászt, egy vitéz és hadban igen jártas férfit. Nikánor elhatározta, hogy azt a kétezer talentumnyi adót, amelyet a rómaiaknak köteles fizetni a király, zsidó rabszolgák eladásából fedezi. El is küldött tüstént a tengerparti városokba azzal a felszólítással, hogy vásároljanak zsidó rabszolgákat. Kilencven rabszolgát ígért egy talentumért. Nem is sejtette, hogyan fogja ezt megtorolni rajta a Mindenható. Amikor Júdás értesült Nikánor jöveteléről, közölte ezt a vele lévő zsidókkal. Erre néhányan közülük, azok a kislelkűek, akik nem bíztak Isten igazságosságában, elmenekültek. Mások ellenben mindent eladtak, amijük még megmaradt, és esengve kérték az Urat, hogy szabadítsa meg őket az istentelen Nikánortól, aki már eladta őket, mielőtt megütköztek volna. S ha nem is őértük, de legalább a szövetségért, amit atyáikkal kötött, tegye ezt meg, és az ő szent és magasztos nevéért, amit viselnek. Majd a Makkabeus összehívta a hozzá hű hétezer embert, és arra buzdította őket, hogy ne legyenek békés hajlammal az ellenség iránt, és ne ijedjenek meg az igaztalanul rájuk támadó ellenség tömegétől, hanem harcoljanak bátran. Álljon szemük előtt az a gyalázat, mellyel azok galádul illették a szent helyet, és az az erőszakoskodás, amit elkövettek a megcsúfolt városon, valamint az ősi rendelkezések felforgatása. »Azok ugyanis – mondta – a fegyverekben és a bátorságban bizakodnak, mi azonban a mindenható Úrban reménykedünk, aki nemcsak a ránk rontó ellenséget, hanem az egész világot is meg tudja semmisíteni egyetlenegy intésével.« 19Aztán emlékeztette őket Istennek arra a segítségére, amelyet az atyákkal szemben gyakorolt: így Szanherib esetére, amikor száznyolcvanötezer ember veszett el; meg arra az ütközetre, amelyet a galatákkal vívtak Babilóniában, amikor a harc hevében meginogtak harctársaiknak, a Makedónoknak sorai, és ők, mindössze hatezren, az égből küldött segítséggel levertek százhúszezer embert, és ennek következtében igen gazdag javak birtokába jutottak. Ezekből a szavakból bátorságot merítettek és készek voltak meghalni a törvényekért és a hazáért. Egy-egy csapat élére vezérül testvéreit állította: azaz Simont, Józsefet és Jonatánt, és mindegyikük alá ezerötszáz embert rendelt. Ezután Eleazár felolvasott nekik a szent könyvből, és kiadta a jelszót: Isten segítségével! Akkor ő a sereg élére állva megütközött Nikánorral. Mivel megsegítette őket a Mindenható, lemészároltak több mint kilencezer embert; megsebesítették és megcsonkították Nikánor seregének javarészét, és az egészet futásba kergették. Miután elvették azok pénzét, akik azért jöttek, hogy őket megvásárolják, jó darabig űzőbe vették a menekülőket. Az idő rövidsége miatt azonban visszatértek, mert közvetlenül szombat előtt álltak, s így nem folytatták az üldözést. Még összehordták azonban azok fegyvereit és zsákmányát, azután szombatot ültek és áldották az Urat, aki szabadulást hozott számukra azon a napon, és kezdte kiárasztani irgalmasságát rájuk. A szombat elmúltával aztán odaadták a zsákmány egy részét a megkínzottaknak, az árváknak és az özvegyeknek, a többit pedig maguk meg övéik számára tartották meg. Ezek végeztével közös imát mondtak mindannyian, és kérték a könyörületes Urat, hogy engesztelődjék meg végleg szolgáival szemben.
Azok közül, akik Timóteus és Bakhidész oldalán ellenük harcoltak, több mint húszezer embert öltek meg. Hatalmukba kerítettek erős várakat is. Aztán szétosztották a gazdag zsákmányt, egyenlő részt juttatva a megkínzottaknak, az árváknak és az özvegyeknek, sőt az öregeknek is. Minden fegyverüket, amelyet gondosan összeszedtek, alkalmas helyre rakták; a zsákmány többi részét pedig Jeruzsálembe vitték. Megölték Filarhészt is, Timóteus egyik gonosz emberét, aki nagyon zaklatta a zsidókat. A diadalünnep alkalmával pedig elégették Jeruzsálemben Kallisztenészt, aki elégette a szent kapukat, ekkor pedig egy lakóházba menekült. Méltó bérrel fizettek tehát neki istentelenségéért.
34Az elvetemült Nikánort is, aki ezer kereskedőt hozott, hogy a zsidókat eladják, mély megalázás érte az Úr segítségével azok részéről, akiket semmibe sem vett. Ledobta ugyanis díszes ruháját, és az országon át menekülve, egymagában érkezett Antióchiába, és igen boldogtalan volt seregének elvesztése miatt. Azt ígérte, hogy a jeruzsálemi foglyokból fizeti majd meg a rómaiak adóját, és most nyíltan hirdette, hogy a zsidóknak Isten az oltalmazójuk, ezért nem lehet őket megsebesíteni, ha megtartják az általa rendelt törvényeket.
Isten megbünteti a pogány királyt 9 1Ebben az időben Antióchosz kudarccal tért vissza Perzsiából. 2Benyomult ugyanis a Perzepolisznak elnevezett városba és kísérletet tett arra, hogy kirabolja a templomot és hatalmába kerítse a várost. A tömeg azonban fegyvert ragadott, és ők futásnak eredtek. Így történt, hogy a megfutamított Antióchosznak csúfosan kellett visszavonulnia. Amikor pedig Ekbatanához közeledett, tudomására jutott, hogy hogyan járt Nikánor meg Timóteus. Erre haragra lobbant és elhatározta, hogy ezért a gyalázatért, ami azok részéről érte, akik megszalasztották, a zsidókon tölti ki a bosszúját. Kiadta tehát a parancsot, hogy szünet nélkül hajtsák kocsiját és így tegyék meg az utat. Az égi ítélet azonban már lesújtani készült rá, mert dölyfösen azt mondta: »A zsidók temetőjévé teszem Jeruzsálemet, ha odaérek.«
Izrael Istene, a mindent látó Úr azonban gyógyíthatatlan és észre nem vehető csapással sújtott le rá. Alighogy befejezte ugyanis e szavait, borzalmas fájdalom fogta el beleiben, és szörnyű belső kínok gyötörték. És méltán! Hiszen olyan sok és újfajta kínzással gyötört meg másokat bensejükben. Mégsem hagyott fel gonoszságával, hanem gőggel telve, indulatában tüzet lihegett a zsidókra és kiadta a parancsot, hogy még gyorsabban hajtsanak. Történt pedig, hogy a nagy iramban kiesett a kocsiból, súlyosan megütötte testének tagjait és kínokban gyötrődött. Lám, emberfölötti kevélységgel telve azt hitte magáról, hogy a tenger hullámainak is parancsol, és mérleggel mérheti a magas hegyeket, most pedig a földön terült el, és hordozható ágyon volt kénytelen vitetni magát, és így saját maga tett bizonyságot Isten nyilvánvaló erejéről. Férgek is hemzsegtek az istentelennek testében, és bár még életben volt, fájdalmak közepette darabokban mállott le a húsa, úgyhogy a szagától és bűzétől megundorodott a sereg. Kevéssel előtte azt hitte, hogy elérheti az ég csillagait is, most pedig kibírhatatlan szagát nem tudta elviselni senki sem.
Az isteni csapás súlya alatt aztán, amikor már pillanatról-pillanatra növekedtek fájdalmai, alábbhagyott a nagy kevélységgel, és kezdett önismeretre térni. S amikor már maga sem bírta ki saját szagát, így szólt: »Illő dolog, hogy alávesse magát az ember Istennek, és halandó létére ne képzelje magát egyenlőnek Istennel.« 13Azután az Úrhoz imádkozott a gonosz, de az már nem könyörült meg rajta. Annak a városnak, ahová sietett, hogy földig lerontsa és sírhalommá változtassa, most vissza akarta adni a szabadságát. Azt ígérte most, hogy a zsidókat, akikről azt mondta, hogy az elföldelésre sem tartja őket méltóknak, hanem odahányja majd őket a madaraknak és a vadaknak zsákmányul, és csecsemőstül kiirtja őket, Athén polgáraival helyezi egy sorba. A szent templomot, amelyet azelőtt kifosztott, a legjelesebb ajándékokkal ékesíti fel, a szent edényeket megsokasítja, az áldozatokkal járó költségeket pedig a saját jövedelmeiből fedezi. Sőt, mi több: ő maga is zsidóvá lesz, és bejárja majd a föld minden helyét és hirdeti Isten hatalmát.
18Mivel azonban nem csillapodott a fájdalma – utolérte ugyanis Isten igazságos ítélete –, reménytelen helyzetében ilyen kérlelő levelet írt a zsidóknak: »Antióchosz király és fővezér üdvözli a legjobb polgárokat, a zsidókat és nekik jó egészséget meg boldogságot kíván! Ha jól vagytok ti is, meg fiaitok is és kedvetek szerint megy minden, igen nagy hálát adunk. Én ugyan betegen fekszem, de azért szeretettel gondolok rátok. Amikor visszatértem a perzsa tartományokból, súlyos betegségbe estem. Ezért szükségesnek véltem, hogy gondoskodjam a közjóról. Nem mintha feladnám magamat illetően a reményt, hiszen nagyon bízom benne, hogy kigyógyulok betegségemből. Ám megfontoltam azt, hogy atyám is, amikor hadat vezetett a felső tartományokba, kijelölte utódát az uralkodásban, hogy abban az esetben, ha valami váratlan dolog történne, vagy szomorú hír érkeznék, tudják a tartományok lakói, kit illet a legfőbb hatalom, és ne nyugtalankodjanak. Ezenfölül arra is gondoltam, hogy a közeli fejedelmek és a szomszédok lesik az alkalmas pillanatot és figyelik a dolgok kimenetelét. Ezért fiamat, Antióchoszt rendeltem királynak, akit, amikor a felső tartományokban hadakoztam, gyakorta ajánlottam soknak közületek. Neki az itt mellékelt iratot küldtem. Hozzátok fordulok tehát és kérlek titeket: emlékezzetek meg a közösségnek és az egyeseknek jutott jótéteményekről, és mindenki tartson ki hűségesen mellettem és fiam mellett. Bízom ugyanis benne, hogy szándékom szerint szelíden és emberségesen jár majd el és jó viszonyban lesz veletek.«
Így tehát a gyilkos és istenkáromló rettenetes csapástól sújtva – mint ahogyan ő is elbánt másokkal –, szánalmas halállal fejezte be életét idegenben, a hegyek között. Holttestét magával vitte tejtestvére, Fülöp, aki – mivel félt Antióchosz fiától – elment Egyiptomba, Ptolemajosz Filométorhoz.
Jegyzetek
7,1 A hős anyának és gyermekeinek története nem csupán egyéni sors: jelzi az egész nép megpróbáltatását és sokak hűségét. Antióchosz nemcsak kegyetlen uralkodó, hanem istentelen Antikrisztus (vö. Dán 7; Jel 13,1-17), aki nem halandó emberek, hanem Isten ellen küzd; a vértanúk áldozata pedig kiengeszteli a népet Istennel.
7,29 Itt is világosan kifejezésre jut az örök életbe vetett hit: Isten hatalmasabb a halálnál. Ő teremtett mindent, az övé minden, a halál senkit el nem ragadhat tőle.
7,38 A hűségesek vértanúhalála engesztelés másokért.
7,41 E vértanúk emlékére számos keresztény templomot szenteltek a Földközi-tenger vidékén.
8,1 A szenvedések bemutatását a vallási szabadságért való küzdelem leírása követi.
8,1 Vö. 1 Makk 2,32-48.
8,8 Vö. 1 Makk 3,38-4,25.
8,19 Vö. 2Kir 19,35.
8,34 Nikánor megszégyenülése tanúsítja, hogy Isten a zsidók mellett áll.
9,1 Vö. 1 Makk 6,1-16; 2 Makk 1,11-17. A leírás a megszokott formát követi: az üldöző hatalma teljében; Isten lesújt rá; az üldöző megérti, hogy nem egyszerű szerencsétlenség érte utol, hanem láthatatlan erő csapott le rá; belátja, hogy nincs számára menekvés; kegyelemért könyörög.
9,2 Perzepolisz Perzsia fővárosa.
9,13 Antióchosz alkut akar kötni Istennel, aki azonban csak hitet és bizalmat vár.
9,18 Antióchosz körlevele valószínűleg jól tükrözi az egykori uralkodó elképzelését saját szerepéről.