A zsidó vallás üldözése 6
1Nem sok idő múlva a király elküldött egy antióchiai öregembert, hogy atyáik és Isten törvényeivel való szakításra kényszerítse a zsidókat,
2hogy meggyalázza a jeruzsálemi templomot, s azt az olimposzi Jupiterről nevezze el; a Garizimon lévőt pedig – amint az az ott lakóknak megfelel – a vendégszerető Jupiterről.
Erre a bajoknak igen gonosz és nehezen elviselhető áradata szakadt mindenkire.
A templom megtelt paráznasággal és a pogányok tivornyáival, amelyeken parázna személyekkel fajtalankodtak. A szent épületekbe kényük-kedvük szerint olyasmikkel tolakodtak be az asszonyok, amik nem voltak odavalók.
Az oltárt is meg nem engedett és törvény által tiltott dolgokkal rakták tele.
Szombatot nem tarthattak. A hazai ünnepeket nem ülhették. Sőt egyáltalában még zsidónak sem vallhatta magát senki sem.
7Ugyanakkor keserves kényszerrel hurcolták őket a király neve napján az áldozatokra. Dioníziosz ünnepén pedig borostyánkoszorúval a fejükön kellett részt venniük a Dioníziosz-körmeneten.
Ptolemajosz tanácsára a szomszédos pogány városokba is elment az a rendelet, hogy ők is ugyanígy járjanak el a zsidókkal szemben, és kényszerítsék őket az áldozatra;
azokat pedig, akik vonakodtak áttérni a pogányok szokásaira, öljék meg. Ekkor látni lehetett, mily nyomorúság támadt.
Két asszonyt ugyanis beárultak, hogy körülmetélték gyermeküket. Erre a kisbabáikat a mellükre akasztották, és így körülvitték őket nyilvánosan a városban, aztán letaszították őket a falról.
11Másokat azért jelentettek fel Fülöpnek, mert összegyűltek a közelben lévő barlangokban, és ott titokban megülték a szombatot. Ezeket tűzben pusztították el. A szent nap iránti tiszteletből ugyanis még védekezni sem akartak.
A szerző történelemszemlélete 12Kérem azokat, akik ezt a könyvet olvassák, ne iszonyodjanak el ezek miatt a szomorú esetek miatt, hanem fontolják meg, hogy az, ami történt, nem vesztére, hanem csak feddésére van nemzetünknek. Mert nem engedni meg a bűnösöknek, hogy hosszú ideig cselekedjenek kényük-kedvük szerint, hanem azonnal büntetést szabni rájuk, nagy jóakaratnak a jele. A többi nemzetnél azért vár türelmesen az Úr, hogy majd az ítélet napjának eljövetelekor bűneik teljes mértéke szerint büntesse őket. De nem úgy határozott a mi ügyünkben: azaz rajtunk nem csak akkor áll bosszút, amikor már tetőfokra hágtak bűneink. Azért tehát tőlünk sohasem vonja meg irgalmasságát. Csapásokkal sújt ugyan, de népét el nem hagyja sohasem. Röviden csak ennyit akartunk mondani az olvasók okulására. Ám folytassuk most már az elbeszélést.
Eleazár vértanúsága 18Eleazárnak, a legkiválóbb írástudók egyikének, egy élemedett korú és tisztes külsejű férfinak erőszakkal kinyitották a száját, így akarták kényszeríteni, hogy disznóhúst egyen. Ő azonban a dicső halált többre becsülte a gyalázatos életnél, ezért önként ment a vesztőhelyre. Jól tudta ugyanis, hogy miként kell viselkednie. Ezért hűséges kitartással el volt tökélve arra, hogy az élethez való ragaszkodás miatt tiltott dolgot nem enged meg magának. Ekkor a körülállók hamis szánakozástól indíttatva, mivel régi barátság fűzte őket ehhez a férfihoz, félrevonták őt, és titokban arra kérték, hogy olyan húst hozasson, amelyből neki is szabad ennie, és tegyen úgy, mintha a király rendelete értelmében az áldozati húsból enne, így aztán megszabadul a haláltól. A férfi iránt való régi barátságból tanúsítottak ilyen emberies bánásmódot vele szemben. Ő azonban arra a tiszteletre gondolt, amely korát és öregségét méltán megillette, és arra a veleszületett nemességre, amelyben megőszült, valamint azokra az erényes cselekedeteire, amelyeket gyermekkorától fogva gyakorolt, ezért a szent s az Isten által hozott törvény értelmében azonnal válaszolt és kijelentette, hogy küldjék csak inkább az alvilágba. »Mert nem illik – mondta – a színlelés a mi életkorunkhoz. Sok ifjú ugyanis abban a hitben volna, hogy a kilencvenéves Eleazár a pogányok életére tért át, és így tévútra vezetné őket az én színlelésem, s egy múló élet parányi idejéhez való ragaszkodásom. Ezáltal pedig szégyent és átkot hívnék le vénségemre. Az emberek büntetésétől a jelen pillanatban megszabadulnék ugyan, a Mindenható kezét azonban sem élve, sem halva el nem kerülhetem. Azért elszántan válok meg életemtől, így legalább méltónak mutatom magam idős koromhoz. Készséges szívvel és bátorsággal halok tisztes halált a magasztos és szent törvényekért, hogy nemes példát adjak az ifjaknak.« E szavak után azonnal a vesztőhelyre hurcolták. Azok pedig, akik vezették, és kis idővel előbb még jóindulattal voltak irányában, haragra gerjedtek azok miatt a szavak miatt, amelyeket mondott, mert azt gondolták, hogy kevélységből mondta azokat. 30Amikor aztán az ütések következtében már-már a halálán volt, felsóhajtott és így szólt: »Uram! Te, aki birtokában vagy a szent tudásnak, te jól tudod, hogy én, bár megmenekülhettem volna a haláltól, kínos fájdalmakat szenvedek testemben, irántad való félelemből azonban készségesen viselem el őket lelkemben.« Így halt meg, és halálának emlékét, mint a hősiesség és bátorság példaképét hagyta hátra nemcsak az ifjaknak, hanem az egész nemzetnek is.
A szerző történelemszemlélete 12Kérem azokat, akik ezt a könyvet olvassák, ne iszonyodjanak el ezek miatt a szomorú esetek miatt, hanem fontolják meg, hogy az, ami történt, nem vesztére, hanem csak feddésére van nemzetünknek. Mert nem engedni meg a bűnösöknek, hogy hosszú ideig cselekedjenek kényük-kedvük szerint, hanem azonnal büntetést szabni rájuk, nagy jóakaratnak a jele. A többi nemzetnél azért vár türelmesen az Úr, hogy majd az ítélet napjának eljövetelekor bűneik teljes mértéke szerint büntesse őket. De nem úgy határozott a mi ügyünkben: azaz rajtunk nem csak akkor áll bosszút, amikor már tetőfokra hágtak bűneink. Azért tehát tőlünk sohasem vonja meg irgalmasságát. Csapásokkal sújt ugyan, de népét el nem hagyja sohasem. Röviden csak ennyit akartunk mondani az olvasók okulására. Ám folytassuk most már az elbeszélést.
Eleazár vértanúsága 18Eleazárnak, a legkiválóbb írástudók egyikének, egy élemedett korú és tisztes külsejű férfinak erőszakkal kinyitották a száját, így akarták kényszeríteni, hogy disznóhúst egyen. Ő azonban a dicső halált többre becsülte a gyalázatos életnél, ezért önként ment a vesztőhelyre. Jól tudta ugyanis, hogy miként kell viselkednie. Ezért hűséges kitartással el volt tökélve arra, hogy az élethez való ragaszkodás miatt tiltott dolgot nem enged meg magának. Ekkor a körülállók hamis szánakozástól indíttatva, mivel régi barátság fűzte őket ehhez a férfihoz, félrevonták őt, és titokban arra kérték, hogy olyan húst hozasson, amelyből neki is szabad ennie, és tegyen úgy, mintha a király rendelete értelmében az áldozati húsból enne, így aztán megszabadul a haláltól. A férfi iránt való régi barátságból tanúsítottak ilyen emberies bánásmódot vele szemben. Ő azonban arra a tiszteletre gondolt, amely korát és öregségét méltán megillette, és arra a veleszületett nemességre, amelyben megőszült, valamint azokra az erényes cselekedeteire, amelyeket gyermekkorától fogva gyakorolt, ezért a szent s az Isten által hozott törvény értelmében azonnal válaszolt és kijelentette, hogy küldjék csak inkább az alvilágba. »Mert nem illik – mondta – a színlelés a mi életkorunkhoz. Sok ifjú ugyanis abban a hitben volna, hogy a kilencvenéves Eleazár a pogányok életére tért át, és így tévútra vezetné őket az én színlelésem, s egy múló élet parányi idejéhez való ragaszkodásom. Ezáltal pedig szégyent és átkot hívnék le vénségemre. Az emberek büntetésétől a jelen pillanatban megszabadulnék ugyan, a Mindenható kezét azonban sem élve, sem halva el nem kerülhetem. Azért elszántan válok meg életemtől, így legalább méltónak mutatom magam idős koromhoz. Készséges szívvel és bátorsággal halok tisztes halált a magasztos és szent törvényekért, hogy nemes példát adjak az ifjaknak.« E szavak után azonnal a vesztőhelyre hurcolták. Azok pedig, akik vezették, és kis idővel előbb még jóindulattal voltak irányában, haragra gerjedtek azok miatt a szavak miatt, amelyeket mondott, mert azt gondolták, hogy kevélységből mondta azokat. 30Amikor aztán az ütések következtében már-már a halálán volt, felsóhajtott és így szólt: »Uram! Te, aki birtokában vagy a szent tudásnak, te jól tudod, hogy én, bár megmenekülhettem volna a haláltól, kínos fájdalmakat szenvedek testemben, irántad való félelemből azonban készségesen viselem el őket lelkemben.« Így halt meg, és halálának emlékét, mint a hősiesség és bátorság példaképét hagyta hátra nemcsak az ifjaknak, hanem az egész nemzetnek is.
Jegyzetek
6,1 Vö. 1 Makk 1,45-59.
6,2 A Garizim-hegyen a szamaritánusoknak volt temploma.
6,7 Dioníziosz a bor istene volt; a borostyánkoszorús felvonulás az ő tiszteletét jelentette.
6,11 Vö. 1 Makk 2,29-38
6,12 A szerző ismét (vö. 5,17-20) kifejti az eseményekkel kapcsolatos nézeteit, teológiai álláspontját.
6,18 Vö. 1 Makk 1,62-64; Zsid 11,35. Több egyházatya mint a hősiesség példáját méltatta Eleazárt. A disznóhús fogyasztásának tilalma: l. Lev 11,7; MTörv 14,8. Talán azért kezdték tiltani, mert a halottak istenének disznóhúst áldoztak.
6,30 A túlvilági élet hitének első világos megfogalmazása az Ószövetségben. A zsidó szemlélet szerint a „lélek” az egész embert jelenti (éppúgy, mint a „test”), szemben a görög felfogással (halandó test – halhatatlan lélek).