A VÉSZ KEZDETE: 5,1-7,42
Az előjel 5 1Ugyanebben az időben Antióchosz második hadjáratára készült Egyiptom ellen. 2Ekkor történt, hogy Jeruzsálem egész városában negyven napon át a levegőben száguldó, aranyos ruházatú lovasokat lehetett látni, akik – mint harcra kész csapatok – lándzsákkal voltak felfegyverkezve; meg csatarendbe állított lovak rohamát, összecsapásokat közvetlen közelből, ide-oda mozgó pajzsokat, sisakos csapatokat kivont karddal, nyilak záporát, aranycsillogású fegyvereket és mindenféle páncélt. Mindenki csak azért imádkozott, hogy jót jelentsen ez a csodás jel.Polgárháború Jeruzsálemben Mivel elterjedt az az álhír, hogy Antióchosz meghalt, Jázon maga mellé vett nem kevesebb, mint ezer embert, és hirtelen megrohanta a várost. S bár a polgárság kisietett a falra, a várost végül mégiscsak elfoglalták. Menelaosz a Várba menekült. Jázon pedig kegyetlen mészárlást vitt végbe saját polgártársai között. Nem gondolta meg ugyanis, hogy a hadiszerencse a honfitársak ellen a legnagyobb szerencsétlenség, és úgy vélte, hogy az ellenségen, és nem tulajdon polgártársain aratott diadalt. A hatalmat azonban mégsem tudta kezébe kaparintani, a puccsot végül is megszégyenülés követte. Ismét menekülnie kellett és elment az ammoniták földjére. Végül így pusztult el: Aretász, az arabok fejedelme fogságra vetette, majd városról-városra menekült. De mint a törvénytől elpártolt, kiátkozott embert, hazájának és polgártársainak ellenségét, mindenütt utálták és Egyiptomba kergették. Így az, aki annyi embert űzött ki hazájából, földönfutóként végezte be életét. A spártaiakhoz ment ugyanis abban a reményben, hogy a rokoni kapcsolatoknál fogva ott menedékre fog találni. 10Ám siratás nélkül, és temetetlenül vetették ki azt, aki annyi embert vetett el temetés nélkül. Nem rendeztek temetést számára idegenben, és atyái mellett sem kapott sírhelyet.
A pogány uralkodó megtámadása Ezekből az eseményekből kifolyólag a király lelkében az a gyanú támadt, hogy a zsidók el akarnak pártolni tőle. Ezért állati dühvel elindult Egyiptomból, és fegyveres erővel bevette a várost. Aztán megparancsolta katonáinak, hogy kímélet nélkül mészárolják le azt, aki útjukba akad, és öljék le azokat, akik a házakba menekülnek. Öldösték tehát az ifjakat és az öregeket, irtották az asszonyokat és a gyermekeket, mészárolták a szüzeket és a csecsemőket. Három teljes napon át nyolcvanezer embert öltek meg; rabszíjra fűztek negyvenezret, és eladtak ugyanannyit. De ezzel még nem elégedett meg, hanem arra is vetemedett, hogy bemenjen abba a templomba, amely a legszentebb az egész földön. A vezetője Menelaosz volt, a törvényeknek és hazájának árulója. Szentségtörő kezével hozzányúlt azokhoz a szent tárgyakhoz, melyeket a hely díszére és dicsőségére egyéb királyok és városok ajánlottak fel. Méltatlanul érintette és így megszentségtelenítette azokat. Az eszeveszett Antióchosz nem gondolt arra, hogy Isten a város lakóinak bűnei miatt neheztelt meg egy kissé, és csak ezért érte sérelem a szent helyet. Mert ha nem keveredtek volna bele annyi bűnbe, akkor őt is ostorcsapások sújtották volna, mindjárt megérkezése után, és megakadályozták volna vakmerő tettében, akárcsak Heliodóroszt, akit Szeleukosz király küldött a kincstár kifosztására. Mindazonáltal Isten nem a helyért választotta ki a népet, hanem a helyet a népért. Ezért a hely osztozott a néppel a balszerencsében, de részesedett utána a javakban is. Haragjában kiszolgáltatta őt a mindenható Isten, de igen nagy dicsőség ragyogta ismét körül, amikor megengesztelődött a nagy Úr.
Jeruzsálem a pogányok kezén Antióchosz tehát elvitt a templomból ezernyolcszáz talentumot, és sietve visszatért Antióchiába. Gőgjében úgy vélte, hogy csupa elbizakodottságból hajózhatóvá teszi majd a szárazföldet, és járhatóvá a tengert. Elöljárókat hagyott vissza, hogy zaklassák a népet, mégpedig a következőket: Jeruzsálemben a frígiai származású Fülöpöt, aki még kegyetlenebb volt, mint az, akitől hivatalát kapta; a Garizimon Andronikoszt és Menelaoszt, akik a többinél is jobban sanyargatták a polgárokat. 24Az utóbbi ellenséges indulattal volt a zsidók iránt; ezért elküldte Apollónioszt, a gyűlölt fővezért huszonkétezer emberrel, és megparancsolta neki, hogy minden felnőtt korú férfit gyilkoljon le, az asszonyokat és az ifjakat pedig adja el. Az aztán békét színlelve, bevonult Jeruzsálembe, és nyugton maradt egészen a szombat szent napjáig. Amikor aztán a zsidók ünnepeltek, megparancsolta övéinek, hogy ragadják meg fegyverüket. Legyilkoltatta mindazokat, akik kivonultak a látványosságra. Aztán fegyvereseivel bejárta a várost, és igen nagy tömeget mészárolt le. Makkabeus Júdás azonban elvonult tizedmagával a pusztába, és övéivel ott, a hegyek között vadállatok módjára tengette életét. Hogy tisztátalanná ne legyenek, egész idő alatt növénnyel táplálkoztak.
Jegyzetek
5,1 Vö. 1 Makk 1,17.
5,2 A lovasok a népek angyalai (akik eldöntik a népek sorsát).
5,10 Vö. 1 Makk 1,20-24. A szerző teológiai választ ad arra is, hogy miért nem bűnhődik meg Antióchosz: a Templom osztozik a nép sorsában (Isten büntetésében).
5,24 Vö. 1 Makk 1,29-37.
élete folyamán rendbehozta Isten házát,
és napjai során megerősítette a templomot.
Ő építette ki a templom magasságát,
a kettős épületet és a templom oromzatát.
Napjaiban a kutak vízben bővelkedtek,
és megteltek módfelett, mint a tenger.
Gondját viselte népének, és megmentette a pusztítástól,
a várost erős kézzel nagyobbította.
Dicsőséget nyert, amikor a nép előtt járt-kelt,
kibővítette a templom és az udvar bejáratát.
6 Olyan volt ő, mint a hajnalcsillag a felhők között,
miként a telihold, mikor világít a maga idején,
mint a ragyogó nap, úgy tündökölt ő Isten templomában,
mint a fölséges felhők közt pompázó szivárvány,
mint a rózsa a tavasz napjain,
és mint a liliom a folyóvíz mellett,
mint a Libanon virágai a nyár napjain,
mint a lobogó tűz, mint a tűzben égő tömjén,
mint az edény színaranyból,
amely mindenféle drágakővel ékes,
mint a viruló olajfa
s a magasba törő ciprus.
Ilyen volt ő, amikor magára vette a díszruhát
és teljes pompába öltözött,
12 amikor felment a szent oltárhoz,
s a szent ruhában ékeskedett.
13 Amikor átvette a papok kezéből a hússzeleteket,
s az oltár mellé állt,
körülvette őt a testvérek koszorúja,
mint a cédruscsemeték Libanon hegyén,
és körülötte álltak, mint a pálmalevelek,
Áron összes fiai díszükben,
az Úr áldozataival kezükben
Izrael egész közössége előtt,
amíg be nem végezte az oltárszolgálatot,
és el nem rendezte a Magasságbeli Király áldozatát.
Majd kinyújtotta kezét italáldozatra,
és áldozott a szőlőfürt véréből,
kiöntötte az oltár aljára,
fölséges illatul a magasságbeli Fejedelemnek.
Ekkor Áron fiai felkiáltottak,
vert harsonákba fújtak,
és hatalmas harsogást hallattak
emlékeztetőül Isten előtt.
Az egész nép együttvéve pedig
sietve arcra borult a földön,
hogy imádják az Urat, Istenüket,
és könyörögjenek a mindenható, fölséges Istenhez.
Majd az énekesek hallatták hangjukat,
s a nagy templom betelt a felhangzó kellemes énekkel.
Imával könyörgött a nép a felséges Úrhoz,
amíg véget nem ért az Úr szolgálata,
és be nem fejezték a teendőket.
Akkor leszállt és kiterjesztette kezét
Izrael fiainak egész közösségére,
hogy Isten áldását vegye ajkára,
s az ő nevével dicsekedjen.
Ekkor leborultak másodízben,
hogy fogadják áldását.
24 Most pedig kérjétek a mindenség Istenét,
aki nagy dolgokat vitt véghez az egész földön,
aki megsokasította napjainkat anyánk méhétől fogva,
és irgalma szerint cselekedett velünk:
adja meg nekünk a szív vidámságát,
s hogy béke legyen napjainkban Izraelben, örök időkre,
hogy Izrael elhiggye: Velünk van Isten irgalma,
és megment minket napjaiban!
FÜGGELÉKEK: 50,27-51,38
Elhatárolódás a szomszéd népektől
Két népet utál a lelkem,
a harmadik pedig nem is nép, hogy gyűlölhetném:
akik Szeír hegyén laknak, s a filiszteusok,
meg a balga nép, amely Szíchemben lakik.
29 A bölcsesség és fegyelem tanítását
ebbe a könyvbe írta Jézus, Sírák fia Jeruzsálemből,
aki szívéből újra kiárasztotta a bölcsességet.
Boldog, aki ezekben a javakban foglalatoskodik!
Aki megszívleli őket, bölcs lesz mindenkor,
mert ha ezeket cselekszi, ereje lesz mindenre,
mert Isten világosságának nyomában jár.
»Hadd magasztaljalak, Uram, királyom!
És dicsérjelek téged, szabadító Istenem!
Hadd hirdessem nevedet,
mert segítőm és oltalmazóm lettél!
Megmentetted testemet az enyészettől,
a gonosz nyelv tőrétől,
a hazugságot cselekvők ajkától,
és megsegítettél a támadókkal szemben.
Megmentettél neved nagy irgalma szerint
a prédára leső ordítozóktól,
és azok kezéből, akik életemre törtek,
a nagy szorongatásból, amely körülvett engem,
6 a fojtó lángtól, amely körülvett,
úgyhogy meg sem perzselődtem a tűzben,
az alvilág méhének mélységéből,
az elvetemült nyelvtől és a hazug beszédtől,
a gonosz királytól és az álnok nyelvtől.
Mindhalálig dicsérje lelkem az Urat,
mert életem közel járt az alvilághoz odalenn.
Körültekintettem mindenfelé, de nem volt, aki segítsen,
segítség után néztem az emberek között, de hiába!
Megemlékeztem ekkor irgalmadról, Uram,
és a régi időben véghezvitt művedről,
hogy megmentetted a benned bízókat, Uram,
és kiszabadítottad őket a pogányok kezéből.
Fölemeltem a földről szavamat,
és könyörögtem, hogy megmeneküljek a haláltól.
Kiáltottam az Úrhoz: ‘Ó, Uram, te atyám vagy,
ne hagyj el szorongatásom napján,
a kevélyek idejében, amikor segítség nélkül maradok!
Hadd dicsérjem nevedet szüntelen,
és magasztalva emlegessem!’«
Imám ekkor meghallgatásra talált.
Megszabadítottál a romlástól,
és megmentettél a szorongatás napjától.
Ezért magasztallak, dicsőítelek,
és áldom az Úr nevét!
18 Amikor még ifjú voltam,
mielőtt utakra indultam,
kértem a bölcsességet, nyilvánosan, imámban.
A templom előtt könyörögtem érte,
hogy szüntelen feléje törekszem,
és az kivirágzott, mint a korán érő szőlő.
Szívem örömét lelte benne,
egyenes úton járt a lábam,
és ifjúkoromtól fogva a nyomában jártam.
Kissé hozzá hajtottam fülemet, és befogadtam,
nagy bölcsességre tettem szert,
és nagy előmenetelt tettem benne.
Dicsőítem őt, aki bölcsességet adott nekem!
Eltökéltem, hogy gyakorlom is,
buzgólkodtam a jóban, és nem vallok szégyent.
Küszködött érte a lelkem,
és amikor gyakoroltam, megerősödtem.
A magasba emeltem kezemet,
és sirattam annak nem tudását.
Feléje irányítottam lelkemet,
és megleltem, amikor megismertem.
Általa nyertem értelmességet kezdettől fogva,
ezért nem is akarom elhagyni.
Égett a bensőm, hogy keressem,
azért el is nyertem, mint értékes vagyont.
Nyelvet adott nekem az Úr jutalmul,
dicsérni is kívánom őt vele.
31 Jertek hozzám ti, akik a tudás híján vagytok,
gyülekezzetek iskolámba!
Miért késlekedtek még? Mi a kifogásotok?
Hiszen lelketek szomjazik nagyon!
Megnyitottam számat és mondtam:
»Szerezzetek magatoknak bölcsességet ingyen!
Hajtsátok nyakatokat igája alá,
és fogadja be lelketek az intelmet,
mert közel van annak megtalálása.
Lássátok saját szemetekkel, hogy bár keveset fáradtam,
mégis bőséges megnyugvást találtam magamnak.
Fogadjátok be tanításomat minél többen,
mert ezüstöt, bőséges aranyat szereztek vele!
Örvendjen lelketek az ő irgalmasságának,
és ne szégyelljétek az ő dicséretét!
Végezzétek el dolgotokat még idő előtt,
akkor megadja jutalmatokat idejében!«
Jegyzetek
50,1 Simon főpap minden valószínűség szerint azonos II. Simeonnal (Kr. e. 218-192). Az ő fia volt III. Oniás, az utolsó szádokita főpap. Simeon az ideális vezető megtestesítője.
50,6 Sírák fia tizenkét hasonlattal írja le a főpapot.
50,12 Ideális istentisztelet leírása.
50,13 A „testvérek” a papok.
50,24 Dicsőítő ének Isten hűségéről. Sírák fia (Kr. e. 180-ban) még nem tudhatott arról, hogy Simeon főpap fiát, III. Oniást a testvére, Jázon – IV. Antióchosz Epifánész támogatásával – elűzte a főpapi méltóságból (Kr. e. 175-ben vagy utána).
50,29 Vö. Előszó.
51,1 A fejezet függelék; egy hálaadó zsoltárt (1-17) és egy leírást tartalmaz arról, hogyan kereste a szerző a bölcsességet (18-38).
51,6 A tűz nem szó szerint értendő.
51,18 Alfabetikus költemény (a verssorok sorban a héber ábécé betűivel kezdődnek). A bölcsesség keresését a szerelemhez hasonlítja (vö. 14,20-27; 15,1-6; Bölcs 8,12-18).
51,31 A zsinagógai iskola legelső említése.