NIKÁNOR HADJÁRATA: 14,1-15,36
Alkímosz főpap áskálódása 14 1Három esztendő elmúltával aztán Júdás és a társai arról értesültek, hogy Demetriosz, Szeleukosz fia hatalmas sereggel és hajóhaddal befutott Tripolisz kikötőjébe, megszállta a kedvező helyeket, és elfoglalta az országot Antióchosztól meg hadvezérétől, Líziásztól. Egy bizonyos Alkímosz pedig, aki egyszer már főpap volt, de a pogányokkal való keveredés idején önként beszennyezte magát, mivel úgy látta, hogy másképpen nem tud érvényesülni és hozzáférkőzni az oltárhoz, a százötvenedik esztendőben Demetriosz elé járult. Vitt neki aranykoszorút, pálmalevelet és olajágakat, amelyek úgy néztek ki, mintha a templomból lennének. Aznap azonban még csendben maradt. De jó alkalom nyílt esztelensége számára akkor, amikor Demetriosz meghívta a tanácsba és megkérdezte tőle, milyen dolgokkal és tervekkel foglalkoznak a zsidók. 6Erre ő így felelt: »Azok, akiket a zsidók haszidoknak hívnak, és akiknek Makkabeus Júdás a vezérük, háborúra uszítanak, lázadásokat szítanak, és nem engedik, hogy az ország nyugalomban maradjon. Engem is csalárdul megfosztottak atyáim méltóságától – a főpapságról beszélek –, és azért jöttem ide, hogy elsősorban hűségesen szolgáljam a királyt, másodsorban pedig gondoskodjam polgártársaimról is. Egész népünk ugyanis nem csekély mértékben szenved az ő elvetemültségük miatt. Kérlek azért, királyom, érdeklődj közelebbről az egyes dolgok iránt, és mindenfelé annyira ismeretes emberiességeddel tedd magadévá az országnak és a népnek az ügyét. Amíg ugyanis életben van Júdás, addig lehetetlen, hogy békességben legyen az ország.«E beszéd végeztével a többi barátja, akik Júdás ellenségei voltak, még jobban felizgatták Demetrioszt. Erre az legott elküldte Nikánort, az elefántok felügyelőjét vezérnek Júdeába azzal a paranccsal, hogy Júdást fogja el, a társait pedig szórja szét, és tegye meg Alkímoszt a fölséges templom főpapjává. Erre azok a pogányok, akik elmenekültek Júdás elől Júdeából, csapatostul csatlakoztak Nikánorhoz, abban a reményben, hogy a zsidók nyomorgatása és veresége nekik javukra fog szolgálni.
Nikánor és Júdás barátsága 15Mikor a zsidóknak hírül vitték Nikánor közeledtét és a pogányok egybesereglését, port szórtak fejükre és Ahhoz könyörögtek, aki arra választotta ki népét, hogy örökre megtartsa, és nyilvánvaló jelekkel megoltalmazza osztályrészét. A vezér parancsára aztán tüstént felkerekedtek és Desszau váránál találkoztak. Simon, Júdás testvére Nikánorral került szembe, de az ellenség hirtelen csöndességétől megrettenve kitért előle.
Nikánor ennek ellenére sem merte véres ütközetben kierőszakolni a döntést, mert hallott Júdás társainak bátorságáról és arról a hősiességről, amelyet a hazáért vívott harcokban tanúsítottak. Ezért előre küldte Pozidónioszt, Teodotoszt és Matatiást, hogy békejobbot nyújtsanak és kapjanak. Miután sokáig tanácskoztak erről, és a vezér a sereggel is közölte a dolgot, mindnyájan egyhangúlag úgy határoztak, hogy bele kell egyezni a békekötésbe. Kijelöltek tehát egy napot, hogy azon titkos tárgyalást folytassanak egymással. Erre széket hoztak mindegyiküknek és felállították nekik. Júdás közben kiadta a parancsot, hogy alkalmas helyeken fegyveresek legyenek készenlétben, arra az esetre, ha az ellenség részéről valami hirtelen baj fenyegetne. A tárgyalás azonban zavartalanul folyt le. Majd Jeruzsálemben időzött Nikánor, de semmi igaztalan dolgot sem cselekedett, sőt elbocsátotta az összegyűjtött csapatokat is. Júdást mindenkor szívből kedvelte. Jóindulattal volt a férfi iránt, és azt tanácsolta neki, hogy vegyen feleséget és nemzzen fiúkat. Ő meg is házasodott, békében élt, és jó viszonyban voltak egymással.
Júdás és Nikánor szembefordul egymással 26Mikor Alkímosz az ő kölcsönös barátságukról és szövetségükről értesült, elment Demetrioszhoz, és ezt jelentette: Nikánor az ellenséghez húz, mert az ország ellen fondorkodó Júdást jelölte ki utódjának. A király erre haragra lobbant, és a gonosz rágalmaktól indíttatva írt Nikánornak és kijelentette, hogy nagyon neheztel a barátságos szerződés miatt; ezért elrendeli, hogy Makkabeust bilincsbe verve küldje azonnal Antióchiába. Mikor ezt Nikánor megtudta, nagyon zavarba jött, mert nehezére esett érvénytelennek nyilvánítania a megállapodást, hiszen az az ember semmiféle jogtalanságot nem követett el ellene. Mivel azonban a királlyal szembeszállni nem lehetett, kereste az alkalmat, hogy végrehajtsa a parancsot. Makkabeusnak azonban feltűnt, hogy Nikánor nyersebben bánik vele, és megszokott találkozásaik alkalmával merevebb a viselkedése vele szemben. Ebből megértette, hogy nem jelent jót számára ez a barátságtalanság. Ezért maga mellé vett néhányat övéi közül és elrejtőzött Nikánor elől. Mikor ez rájött, hogy az a férfi bátran túltett az eszén, elment a legdicsőbb és legszentebb templomhoz, és a papoknak, akik éppen a szokásos áldozatot mutatták be, kiadta a parancsot: adják ki neki azt a férfit. Amikor azok esküvel erősítették, hogy nem tudják, hol van, akit keres, kiterjesztette kezét a templom felé, megesküdött és mondta: »Ha ki nem adjátok nekem Júdást bilincsbe verve, a földdel teszem egyenlővé Istennek ezt a szentélyét, tövéből kiásom az oltárt, és Bakhusz atyának szentelem ezt a szent helyet.« Ezeket mondta és eltávozott. A papok erre az ég felé terjesztették kezüket. Ahhoz kiáltottak, aki mindig oltalmazója volt nemzetüknek és így szóltak: »Mindeneknek Ura, aki semmiben sem szűkölködsz! Te azt akartad, hogy lakóhelyül templomod legyen körünkben. Nos tehát, te Szent, aki minden szentség Ura vagy, őrizd meg örökké szeplőtelenül ezt a hajlékot, amit csak tegnap tisztítottunk meg!«
Radzisz halála 37Közben feljelentettek Nikánornál egy bizonyos Radzisz nevű férfit Jeruzsálem vénei közül, aki szerette a várost és jó hírnévnek örvendett. Nemesszívűségéért a zsidók atyjának nevezték. Már hosszú idő óta eltökélt szándékkal ragaszkodott a zsidó szokásokhoz, és testestől-lelkestől híve maradt az állhatatos kitartásnak. Mivel pedig Nikánor ki akarta mutatni gyűlöletét a zsidókkal szemben, ötszáz katonát küldött, hogy fogják el őt. Azt gondolta ugyanis, hogy nagy csapást mér a zsidókra, ha őt kelepcébe csalja. Amikor aztán felkészült a csapat, hogy megrohanja a házát, bezúzza a kaput és tüzet vigyen oda, s már majdnem elfogták, ő a kardjába dőlt. Nemeslelkűségében ugyanis inkább meg akart halni, mint gonosztevők kezére kerülni és származásához méltatlan bánásmódban részesülni. Mivel azonban sietségében eltévesztette a döfést, a csapat pedig már benyomult az ajtókon, merészen a falra rohant és férfiasan levetette magát a csapat közé. Ezek hirtelen utat engedtek zuhanásának, s ő nyakszirtjére esett. Még mindig volt azonban benne élet. Hirtelen talpra ugrott, és bár erősen patakzott a vére, nagyon súlyos sebeiben átfutott a tömegen s már-már elvérezve, egy kiugró sziklára állt, kitépte beleit, és azokat mindkét kezével a tömeg közé hajította. Közben pedig arra kérte az élet és a lélek Urát, hogy ezeket majd adja újra vissza neki. Így fejezte be az életét.
Nikánor gonoszsága 15 Akkor jelentették Nikánornak, hogy Júdás Szamaria helységeiben tartózkodik. Erre úgy határozott, hogy szombati napon minden erővel rátámad. Ekkor egyes zsidók, akik kényszerűségből vele vonultak, azt mondták: »Ne cselekedj ilyen kegyetlen és embertelen módon! Tartsd tiszteletben a szent napot, és tiszteld Azt, aki mindent lát!« A szerencsétlen erre azt kérdezte: »Van-e az égben uralkodó, aki a szombat megszentelését megparancsolta?« Amikor pedig azt felelték: »Maga az élő Úr, aki az égben uralkodik, parancsolta meg, hogy a hetedik napot meg kell ülni«, ő így szólt: »A földön pedig én uralkodom és én parancsolom meg, hogy fegyvert kell ragadni és szolgálni kell a király ügyét.« De nem tudta keresztülvinni a tervét.
Júdás buzdítja a harcosokat Míg ugyanis Nikánor mérhetetlen gőgjében felfuvalkodva már azt tervezte, hogy nyilvános emléket állít a Júdás felett aratott diadalának, Makkabeus teljes bizalommal szüntelenül abban reménykedett, hogy Istentől jön majd segítség számára. Ezért biztatta övéit, hogy ne féljenek a pogányok támadásától. Gondoljanak inkább arra a segítségre, amely az égből jött számukra, és bízzanak abban, hogy a Mindenható most is megadja neki a győzelmet. 9Majd a törvényből és a prófétákból vett szavakkal szólt hozzájuk és figyelmeztette őket korábban vívott harcaikra, és így tovább növelte harci készségüket. De nem csupán feltüzelte a lelküket, hanem egyúttal a szemük elé állította a pogányok hűtlenségét és esküszegését is, és így fegyverrel látta el mindegyiküket, de nem a pajzs meg a lándzsa védelmével, hanem igen találó szavakkal és intésekkel. Emellett mindannyiuk örömére elmondott egy hitelt érdemlő álmot is.
A látomás ez volt: Oniás, az egykori főpap, egy derék, jóságos, tisztes megjelenésű és szelíd erkölcsű, szép szavú és gyermekkorától fogva erényes életű férfi, kiterjesztette kezét, hogy imádkozzék a zsidók egész népéért. Majd megjelent mellette egy másik élemedett korú, csodálatos ragyogással övezett, igen díszes külsejű férfi is. Oniás ekkor megnyitotta száját és így szólt: »Testvéreinek és Izrael népének barátja ez. Ő az, aki sokat imádkozik a népért és az egész szent városért: Jeremiás ő, az Isten prófétája.« Erre Jeremiás kinyújtotta jobbját, aranykardot adott át Júdásnak és ezt mondta: »Vedd ezt a szent kardot, Isten ajándékát! Vele tönkrevered majd népemnek, Izraelnek ellenségeit.«
Fellelkesedtek tehát Júdás igen szép szavaitól, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy felélesszék a harci vágyat és bátorságra tüzeljék az ifjak lelkét. El is határozták, hogy támadásba mennek és vitézül harcolnak. Hadd hozza meg a vitézség a döntést az ügyben, hiszen a szent város meg a templom forgott veszedelemben. Mert nem is annyira feleségükért, gyermekeikért, testvéreikért meg rokonaikért aggódtak, hanem a legnagyobb és legfőbb gondot a szent templom okozta nekik. De nem kevésbé aggódtak a városban lévők is azok miatt, akik ütközet előtt álltak. Így várták mindnyájan az elkövetkező döntést. Már fel is vonult az ellenség, csatarendben állt a sereg, s a vadállatok és a lovasok is elfoglalták alkalmas helyüket. Ekkor Makkabeus, látva a közeledő tömeget, sokféle fegyverzetével és dühös vadállataival, kiterjesztette kezét az ég felé, és a csodatevő Úrhoz kiáltott, aki nem a fegyverek ereje, hanem tulajdon akarata szerint juttatja a rá méltóknak a diadalt. 22Imádságában ezt mondta: »Uram! Te Hiszkijának, Júdea királyának idejében angyalodat küldted el és megöltél Szanherib táborában száznyolcvanötezer embert. Küldd most is elénk, egek Ura, jó angyalodat! Hadd ijedjenek és rettenjenek meg hatalmas karodtól, és féljenek azok, akik istenkáromló módon szent népedre törnek!« Ezekkel a szavakkal fejezte be imádságát.
Nikánor veresége és halála 25Közben Nikánor trombitaharsogás és harci dal mellett közeledett seregével, Júdás pedig, és a társai Istenhez kiáltottak és imádkozva mentek a harcba. Kezükkel harcoltak, szívükben pedig az Úrhoz imádkoztak, s így nem kevesebb, mint harmincötezer embert terítettek le. Nagyon megörvendeztette ugyanis őket Isten segítsége. Amikor aztán a küzdelem befejezése után vígan elvonultak, észrevették fegyverzetében az elesett Nikánort. Erre lárma és ujjongó kiáltozás közepette saját nyelvükön áldották a mindenható Urat. Júdás pedig, aki mindenképpen kész volt testét és lelkét odaadni polgártársaiért, megparancsolta, hogy vágják le Nikánor fejét meg kezét a karjával együtt, és vigyék el Jeruzsálembe. Amikor aztán odaérkezett, összehívta honfitársait, és az oltár elé állította a papokat. Majd elküldött a Várban lévőkért is, és megmutatta nekik Nikánor fejét és elvetemült kezét, amit ő elbizakodottan és dicsekvő módon nyújtott ki a mindenható Isten szent háza ellen. Aztán kivágatta az istentelen Nikánor nyelvét, és odadobatta darabokban a madaraknak. Az őrjöngőnek kezét pedig kifüggesztette a templom előtt.
Ekkor mindannyian ezekkel a szavakkal dicsőítették az ég Urát: »Áldott legyen az, aki megszentségtelenítés nélkül őrizte meg szent helyét!« Nikánor fejét azután Isten segítségének világos és nyilvánuló jeleként kitűzette a Vár fokára. 36Majd közös elhatározással abban állapodtak meg mindannyian, hogy ez a nap semmiképpen se maradjon megünneplés nélkül. Ünneppé avatták tehát a szír nyelven ádárnak nevezett hónap tizenharmadik napját, vagyis a Mardókeus-nap előtt való napot.
UTÓSZÓ: 15,37-39
37Így folytak le a Nikánorral történt dolgok. Mivel pedig a zsidók attól az időtől kezdve a város birtokában vannak, ezzel befejezem elbeszélésemet. Ha ez a történethez illően szépen sikerült, úgy óhajtásom teljesült. Ha pedig kevésbé jól, azt is meg kell bocsátani nekem. Miként ugyanis nem kellemes mindig csak bort, avagy mindig csak vizet inni, de jól esik úgy élni velük, hogy összevegyítjük őket, akként az olvasó sem leli gyönyörűségét abban, ha az elbeszélés mindvégig tökéletes.Ez legyen befejezése a műnek.
Jegyzetek
14,1 Vö. 1 Makk 7,1-26.
14,6 Haszidok: jámbor, törvénytisztelő csoport a zsidóságban (a farizeusok elődei).
14,15 Vö. 1 Makk 7,27-29.
14,26 Vö. 1 Makk 7,30-38.
14,37 Az öngyilkosságról ritkán esik szó a Bibliában (vö. 1 Sám 31,4). Ez a szöveg nem igazolja erkölcsileg az öngyilkosságot, Radzisz eltökéltségét azonban értékeli és dicséri.
15,9 Első ízben érvel valaki „a törvényből és a prófétákból” (= Ószövetség).
15,22 Vö. 2Kir 19,35.
15,25 Vö. 1 Makk 7,39-49.
15,36 Mardókeus-nap: Purim ünnep (vö. Eszt 9,31).
15,37 Az utószóban ismét hangsúlyozza, hogy nem pusztán történetet szándékozott írni, hanem szórakoztatni akart, épületes példákkal szolgálni.
A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE
BEVEZETÉS: 1,1-7
1 1Salamonnak, Dávid fiának,Izrael királyának mondásai
2 a bölcsesség és fegyelem tanulására,
az okos beszéd megértésére,
a bölcs okulás, igazságosság,
ítélet és becsületesség elnyerésére,
hogy az egyszerűeknek értelem adassék,
s az ifjúnak tudás és megfontoltság.
A bölcs, ha hallgatja, még bölcsebb lesz,
s az értelmes útmutatást nyer,
behatol a mondás és rejtvény értelmébe,
a bölcsek igéibe és fogós kérdéseibe.
7 A bölcsesség kezdete az Úr félelme.
A balgák a bölcsességet és az intést megvetik.
GYŰJTEMÉNY TANÍTÁS A BÖLCSESSÉGRŐL: 1,8-9,18
A csábítás és a tapasztalatlanság veszélyei
8 Figyelj, fiam, atyád intelmére,
s el ne hagyd anyád tanítását,
mert az díszes koszorú a fejedre,
és ékes lánc a nyakadba!
10 Fiam, ha bűnösök csábítanak, ne engedj nekik,
ha azt mondják: »Jöjj velünk, leselkedjünk vér után,
rejtsünk el ok nélkül csapdát az ártatlan ellen!
Nyeljük el élve, mint az alvilág,
és egészen, mint a sírba szállót,
szerzünk majd mindenféle drága jószágot,
megtöltjük házainkat zsákmánnyal!
Vesd tehát közöttünk sorsodat,
mindannyiunknak egy legyen erszénye!«
Fiam, ne menj velük egy úton,
tartóztasd lábadat ösvényüktől,
mert lábuk gonoszra siet
és vérontásra rohan!
17 Azonban hiába állítanak fel hálót
a madarak szeme előtt,
ők is csak saját vérük ellen leselkednek,
önmaguknak vetnek tőrt.
Ilyen minden kapzsi útja:
elveszi gazdája életét.
20 A bölcsesség úton-útfélen szónokol,
a tereken hallatja hangját,
lármás utcafőkön kiált,
a városkapuk nyílásánál szólal meg és mondja:
»Ti dőrék! Meddig kedvelitek a dőreséget,
s a bolondok meddig kívánják, ami nekik ártalmas,
s a balgák meddig gyűlölik a belátást?
Térjetek meg feddésemre!
Íme, kiöntöm nektek lelkemet,
tudtul adom nektek igéimet:
mivel szóltam, és vonakodtatok,
kinyújtottam kezemet, és nem volt, aki odanézzen,
semmibe sem vettétek összes tanácsomat,
és nem törődtetek feddésemmel:
én is nevetek majd romlástokon,
gúnyolódom, ha rátok jön, amitől féltek,
ha hirtelen baj szakad rátok,
romlástok ott terem, mint a fergeteg,
és eljön rátok a szükség és a szorongás!«
Akkor hívnak majd engem, de nem hallom,
keresnek hajnalban, de meg nem lelnek.
Mivel gyűlölték a tudást,
és nem fogadták be az Úr félelmét,
nem hajlottak tanácsomra,
és megvetették minden intelmemet:
bizony, enni fognak útjuk gyümölcséből,
és jóllaknak saját terveikből!
Mert a balgákat megöli elpártolásuk,
s a dőréket elveszíti szerencséjük.
Aki azonban rám hallgat, bátorságban lakik,
és bővelkedik baj félelme nélkül.
1 Fiam! Ha megfogadod szavaimat
és megőrzöd magadnál parancsaimat,
megnyitod füledet a bölcsességnek,
és szívedet az okosság megismerésére adod,
sőt, ha hívod a bölcsességet,
és szívedet az okosságra hajtod,
ha keresed azt, mint az ezüstöt,
és kutatod, mint a rejtett kincset:
akkor megérted az Úr félelmét,
és megtalálod Isten tudását,
mivel az Úr adja a bölcsességet,
s az ő szájából származik a tudás és az értelem.
Ő rejt el üdvöt az igazak részére,
és pajzsa azoknak, akik jámborságban járnak.
Megvédi az igazságosság ösvényeit,
és őrködik a jámborok útja fölött.
Akkor megérted az igazságot és a törvényt,
az egyenességet és minden helyes utat,
ha szívedbe száll a bölcsesség,
s a tudás örömöt nyújt lelkednek.
A megfontolás őrködik majd fölötted,
s az okosság megóv téged,
megment a rossz úttól,
a hamisságot beszélő emberektől,
akik elhagyják az egyenes utat,
hogy a sötétség ösvényein járjanak,
akik gonosztevésben találnak örömet,
és gonosz hamisságon ujjonganak,
akiknek görbék az ösvényei,
és elvetemültek az útjai.
Megment másnak asszonyától,
az idegen nőtől, aki beszédeivel hízeleg,
cserbenhagyja ifjúkora bizalmasát,
18 és megfeledkezik Isten szerződéséről,
mert háza a halálba hanyatlik,
és útjai az alvilágba vezetnek.
Mind, akik bemennek hozzá, nem térnek vissza,
és nem találják meg az élet útjait;
hogy a jó úton járj
és az igazak ösvényeit kövesd,
mert az igazak lakják majd a földet,
s a jámborok maradnak meg rajta,
a gonoszok pedig elvesznek a földről,
s a hűtleneket kitépik belőle.
Jegyzetek
1,1 A vers a gyűjtemény címe (vö. 10,1). Salamont a legbölcsebb királynak, és sok közmondás és szállóige szerzőjének tartották (vö. 1Kir 5,12).
1,2 Bevezető a könyv céljáról.
1,7 A bölcsesség lényege a Törvényben (Mózes öt könyve) van összefoglalva, azt betartani az igazi bölcsesség.
1,8 Első oktató beszéd.
1,8 A fiatal bízzon szülei tapasztalatában.
1,10 Kezdetben hízelgőnek tűnhet, ha egy fiatalt bevesznek maguk közé a gonoszok, de a dolog vége pusztulás.
1,17 A madár elkerüli a hálót, ha látja, a gonoszok ellenben a saját vesztükbe rohannak.
1,20 Ebben a költeményben a bölcsesség megszemélyesítve, mint tanító(nő) lép fel (vö. 8-9. fej.).
2,1 A második oktató beszédben a bölcsesség előnyeit sorolja fel a szentíró.
2,18 A házasság Isten előtt kötött életszövetség, egyben Isten Izraellel kötött szövetségének is jelképe (vö. Óz 2; Jer 2,2; 3,1-13; Mal 2,14).