Harminckét esztendős volt Jórám, amikor uralkodni kezdett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.
Izrael királyainak útjain járt, úgy, ahogy Ácháb háza tette – Ácháb leánya volt ugyanis a felesége – s azt cselekedte, ami gonosz volt az Úr színe előtt.
Mindazonáltal az Úr nem akarta elpusztítani Dávid házát, mert szövetséget kötött vele, s mert megígérte, hogy világosságot ad neki s fiainak minden időben.
Az ő napjaiban fellázadt Edom, hogy ne kelljen továbbra is Júda alattvalójának lennie, és királyt állított magának. Jórám ugyan átment valamennyi vezérével és egész lovasságával, amely vele volt, és éjjel felkelt s megverte Edomot, amely őt körülvette, s lovassága minden vezérét, de Edom mégis elpártolt Júda uralmától; így is van mind a mai napig. Ugyanabban az időben pártolt el Libna is, hogy ne kelljen az ő keze alatt lennie. Ő ugyanis elhagyta az Urat, atyái Istenét, sőt magaslatokat épített Júda városaiban, és paráznaságba vitte Jeruzsálem lakóit s törvényszegésbe Júdát.