Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Harminckét esztendős volt Jorám, amikor trónra lépett, és nyolc évig uralkodott Jeruzsálemben. Izrael királyainak útjain járt, ahogyan Acháb háza tette. Acháb leánya volt ugyanis a felesége. Azt tette, ami gonosznak számított az Úr szemében. Az Úr mégsem akarta elpusztítani Dávid családját a miatt a szövetség miatt, amelyet Dáviddal kötött, és mivel megígérte, hogy mécsest ad neki és fiainak minden időben.
Jorám bűnhődése.
Az ő napjaiban Edom fellázadt Júda uralma ellen, és királyt tettek maguk fölé. Jorám ekkor vezéreivel együtt kivonult, vele egész lovassága is. Éjszaka idején fölkelt, megverte a körülötte táborozó Edomot és lovasságának vezéreit. Edom mégis elszakadt Júdától mind a mai napig. Ugyanebben az időben pártolt el uralma alól Libna is. Elhagyta ugyanis az Urat, atyái Istenét, sőt magaslatokat emelt Júda városaiban. Így kicsapongásba vitte Jeruzsálem lakóit és elpártolásba Júdát.