2Így Dávid Nóbba, Ahimelek paphoz jutott. Ahimelek azonban meghökkent, hogy Dávid odajött és azt mondta neki: »Miért vagy egyedül, s miért nincs senki sem veled?« Azt mondta erre Dávid Ahimelek papnak: »Megbízott engem valamivel a király, de azt mondta: ‘Senki se tudja meg a dolgot, amiért elküldelek, s hogy milyen parancsokat adtam neked.’ Éppen azért a legényeket erre és erre a helyre rendeltem. Nos tehát, ha van valami a kezednél, adj vagy öt kenyeret nekem, vagy valami mást, amit tudsz.«
A pap azt felelte Dávidnak: »Közönséges kenyér nincs a kezemnél, csak szent kenyér. Tiszták-e legényeid, főképpen asszonytól?« Dávid erre azt mondta neki: »Igen; ami az asszonyt illeti, megtartóztattuk magunkat tegnaptól és tegnapelőttől, amikor elindultunk, s a legények teste is tiszta volt, s bár ez az út közönséges, a holmi szempontjából ma ez is szent lesz.« Erre a pap szent kenyeret adott neki; nem volt ott ugyanis más kenyér, mint csak azok a kitett kenyerek, amelyeket elvettek az Úr színe elől, hogy meleg kenyereket tegyenek helyükbe.
Ott volt azonban azon a napon egy ember Saul szolgái közül, benn az Úr hajlékában: egy Dóeg nevű edomita, Saul pásztorainak felügyelője.
Azt mondta továbbá Dávid Ahimeleknek: »Van-e itt kezednél dárda vagy kard? Nem hoztam ugyanis magammal kardomat s fegyvereimet, mert a király ügye sürgős volt.« 10Azt mondta erre a pap: »Íme, a filiszteus Góliát kardja, akit megvertél a Terebint völgyben, itt van, betakarva egy ruhába az efód mögött; ha azt el akarod vinni, vidd el, mert itt azon kívül más nincs.« Azt mondta erre Dávid: »Nincs több olyan, mint az, add csak ide!«
Dávid aztán felkerekedett, s még aznap elfutott Saul színe elől és Ákishoz, Gát királyához ment.
Dávid Gátban, Adullámban és Micpában Dávid láttára azonban Ákis szolgái, azt mondták uruknak: »Vajon nem ez-e Dávid, annak a földnek a királya? Nem ennek énekelték-e körtáncban, mondva:
‘Megvert Saul ezret,
Dávid pedig tízezret?’«
Dávid a szívére vette ezeket a szavakat, s nagyon megijedt Ákistól, Gát királyától. 14Éppen azért elváltoztatta arcát előttük, dülöngött kezük között, nekiütközött a kapuajtóknak, s nyálát szakállára csurgatta. Azt mondta erre Ákis a szolgáinak: »Látjátok, hogy ez az ember bolond: miért hoztátok hozzám? Szűkölködünk-e bolondokban, hogy ezt behoztátok, hogy őrjöngjön előttem? Ez jöjjön be házamba?«
22 1Dávid aztán elment onnan és Adullám barlangjába menekült. Amikor ezt bátyjai s apjának egész házanépe meghallották, lementek oda hozzá. Majd köréje sereglettek mindazok, akik szorongatott helyzetben voltak, s akiket adósság terhelt, meg akik szívükben elkeseredtek, s ő lett a vezérük; mintegy négyszáz ember volt vele.
Onnan aztán Dávid a moábi Micpába ment és azt mondta Moáb királyának: »Hadd maradjon, kérlek, apám és anyám nálatok, amíg megtudom, mit tesz velem Isten.« Ott is hagyta őket Moáb királyának színe előtt, s azok nála maradtak mindaddig, amíg Dávid a várban tartózkodott.
Gád próféta ugyanis azt mondta Dávidnak: »Ne maradj tovább a várban, hanem indulj el és menj Júda földjére.« Erre Dávid elindult és a Háret erdőségbe ment.
Saul bosszúja a nóbi papok ellen Meghallotta azonban Saul, hogy Dávid s a vele levő emberek előkerültek. Erre Saul, aki ekkor Gibeában tartózkodott, és a tamariszkuszfa alatt üldögélt, miközben a dárdát tartotta kezében, s valamennyi szolgája körülötte állott, így szólt a körülötte álló szolgáinak: »Halljátok Jemini fiai: Vajon Izáj fia fog-e adni mindnyájatoknak mezőket és szőlőket, és megtesz-e mindnyájatokat ezredesekké és századosokká, mivel mindannyian összeesküdtetek ellenem, és nincs senki, aki értesítene engem a dolgokról, sőt még a fiam is szövetséget kötött Izáj fiával? Nincs senki, aki megszánná sorsomat közületek, s értesítene engem arról, hogy fiam fellázította ellenem szolgámat, s az leselkedik rám mindmáig!«
Azt felelte erre az edomita Dóeg, aki éppen ott állt és az első volt Saul szolgái között: »Én láttam Izáj fiát Nóbban, Ahimelek papnál, Ahitób fiánál, aki tanácsot kért számára az Úrtól, eleséget adott neki, sőt a filiszteus Góliát kardját is odaadta neki.«
Erre elküldött a király, hogy hívják el Ahimelek papot, Ahitóbnak a fiát meg apja egész házanépét, a nóbi papokat, s azok mindannyian el is jöttek a királyhoz. Azt mondta ekkor Saul Ahimeleknek: »Halld, Ahitób fia!« Az így felelt: »Itt vagyok, uram.« Azt mondta erre neki Saul: »Miért esküdtetek össze ellenem, te és Izáj fia azzal, hogy kenyeret és kardot adtál neki, s tanácsot kértél számára Istentől, hogy így fellázadhasson ellenem, s leselkedhessék rám mindmáig?« Ahimelek erre azt felelte a királynak: »Ki olyan megbízható valamennyi szolgád között, mint Dávid, aki veje a királynak, eljár parancsaidban, s tiszteletben áll házadban? Vajon ma kértem először tanácsot számára Istentől? Távol legyen ez a dolog tőlem: ne gyanúsítsa a király ilyesmivel egyetlen szolgáját sem apám egész házában, mert nem tudott szolgád semmit sem erről a dologról, sem kicsit, sem nagyot.« Ám a király azt mondta: »Halállal lakolsz, Ahimelek, te és apád egész házanépe.«
Azt mondta azért a király a körülötte álló futároknak: »Forduljatok meg, s öljétek meg az Úr papjait, mert kezük Dáviddal van: tudták, hogy szökik, s nem jelentették nekem.« Ám a király szolgái nem akarták kinyújtani kezüket az Úr papjaira. 18Azt mondta erre a király Dóegnak: »Fordulj meg te, s ronts a papokra.« Megfordult erre az edomita Dóeg, s rárontott a papokra és nyolcvanöt gyolcs efódot viselő embert ölt meg azon a napon, Nóbot pedig, a papok városát kardélre hányta, megölt férfit és asszonyt, gyermeket és csecsemőt, marhát, szamarat és juhot egyaránt.
Ahimeleknek, Ahitób fiának egyik fia azonban, akinek Abjatár volt a neve, megmenekült és Dávidhoz futott és hírül vitte neki, hogy Saul megölette az Úr papjait. Azt mondta erre Dávid Abjatárnak: »Tudtam én azt aznap, amikor az edomita Dóeg ott volt, hogy kétségkívül értesíti Sault: én okoztam apád háza minden emberének halálát! Maradj nálam, ne félj: hiszen aki az én éltemre tör, az tör a tiedre is, de velem együtt életben maradsz te is.«
Jegyzetek
21,2 Nób Jeruzsálemtől északra fekszik (vö. Iz 10,32).
21,10 Az efód szó különböző kultikus tárgyakat jelenthet (vö. Kiv 25,7; Bír 8,26). Nem világos, hogy itt miről van szó.
21,14 Úgy tartották, hogy az őrültek az istenek különös védelme alatt állnak.
22,1 Döntő fordulat Dávid életében: felkészül a trónért való nyílt küzdelemre.
22,18 Az efód itt a papi ruházat egyik részét jelenti (vö. 2,18).
A gonoszok gőgje – az igazak bizodalma
52 1A karvezetőnek. Maszkíl Dávidtól,amikor az edomi Dóeg elment Saulhoz és hírül adta neki: »Dávid Ahimelek házába ment be.«
3 Mit kérkedsz a gonoszsággal,
aki hatalmas vagy az igazságtalanságban?
Álnokságot tervelsz egész nap,
nyelved, mint az éles borotva, és gonoszságot művelsz.
Jobban szereted a rosszat, mint a jót,
hazugságot szívesebben szólsz, mint igazat.
Szeretsz minden ártó beszédet,
te álnok nyelv!
El is pusztít érte Isten végleg,
hajlékodból kiköltöztet téged és kigyomlál,
kitépi gyökeredet az élők földjéből.
Félve látják majd ezt az igazak,
nevetnek rajta és ezt mondják:
»Így jár az az ember, aki nem Istent
választotta segítőjének,
hanem gazdagsága sokaságában bízott,
és felfuvalkodott hiúságában.«
10 Én azonban olyan vagyok, mint a termékeny olajfa
Isten házában,
bízom Isten irgalmában,
mindörökkön örökké.
Áldalak téged mindörökké,
hogy így cselekszel;
remélek nevedben, mert jó vagy
Szentjeid színe előtt.
Jegyzetek
52,1 Egyéni panaszdal, a királyok korának vége felé keletkezett.
52,1 A feliratot később fűzték hozzá (valószínűleg Dóeg történetére utal, vö. 1 Sám 22,9-19).
52,3 Egy levita, akit valamilyen hatalmasság megrágalmazott és megsértett, az illetőnek szemrehányást tesz és korholja tettéért.
52,10 Az ember öröme és köszönete a próbatétel után.