14
1Történt aztán az egyik napon, hogy Jonatán, Saul fia azt mondta fegyverhordozó legényének: »Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van.« Apjának azonban ezt nem mondta meg.
Saul ekkor Gibea szélén, a Magronnál levő gránátalmafa alatt tartózkodott, s vele volt mintegy hatszáz emberből álló népe is,
valamint az efódot viselő Ahiás, annak az Ahitóbnak a fia, aki Ikabódnak a fivére, a Hélitől, az Úr silói papjától származó Fineesznek pedig a fia volt. De a nép sem tudta, hova ment Jonatán.
A szorosok között pedig, amelyeken Jonatán át akart menni a filiszteusok előőrséhez, egy-egy meredek szikla volt mind a két oldalon, s mint valami fog, egy-egy kőszirt meredezett innen is, onnan is: az egyiknek Bószesz volt a neve, a másiknak Szene: az egyik szirt északon meredezett, Makmással szemben, a másik délen, Gibeával szemben. Jonatán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: »Gyere, menjünk át e körülmetéletlenek előőrséhez, hátha tesz értünk az Úr valamit, hiszen az Úrnak nem okoz nehézséget, hogy sok vagy kevés ember által szabadít-e meg.« Azt mondta erre neki fegyverhordozója: »Tegyél egészen úgy, ahogy kedved tartja; menj, ahová szándékozol, s én veled leszek, ahol csak akarod.« Azt mondta erre Jonatán: »Íme, átmegyünk azokhoz az emberekhez, megmutatjuk magunkat nekik, s ha ők így szólnak hozzánk: ‘Maradjatok ott, amíg odamegyünk hozzátok,’ akkor álljunk meg helyünkön, s ne menjünk fel hozzájuk. Ha azonban azt mondják: ‘Gyertek fel hozzánk,’ akkor menjünk fel, mert kezünkbe adta őket az Úr. Ez legyen a jel számunkra.«
Meg is mutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének. Ekkor a filiszteusok azt mondták: »Íme, a héberek kijönnek a lyukakból, ahova rejtőztek.« Majd szóltak az előőrs emberei Jonatánhoz és fegyverhordozójához és azt mondták: »Gyertek fel hozzánk, mutatunk nektek valamit.« Azt mondta erre Jonatán a fegyverhordozójának: »Menjünk fel, gyere utánam: mert az Úr Izrael kezébe adta őket.« Fel is ment Jonatán, négykézláb mászva, s utána a fegyverhordozója, s így ki Jonatán előtt hullott el, kit meg fegyverhordozója ölt meg, aki őt követte. Ezt az első vereséget, amelyben Jonatán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölt meg, egy fél holdnyi földön szenvedték el, akkora területen, amennyit egy iga ökör egy nap alatt szokott megszántani. Erre óriási riadalom támadt a mezőn levő táborban, sőt a zsákmányolni kivonuló őrs egésze is megrémült. Zavar támadt a környéken, és szinte az Istentől származó csodálatos rémület következett be.
Győzelem a filiszteusok fölött Ekkor odatekintettek Saul őrszemei, akik a Benjamin-Gibeában voltak, és íme, részben elhullott, részben szanaszét futkosó tömeget láttak. Azt mondta erre Saul a vele levő népnek: »Vizsgáljátok meg, nézzétek meg, hogy ki távozott közülünk!« Amikor megvizsgálták, kiderült, hogy Jonatán, s fegyverhordozója nincs ott. Azt mondta erre Saul Ahiásnak: »Hozd elő az Isten ládáját.« (Ott volt ugyanis akkor az Isten ládája Izrael fiainál.) Amíg azonban Saul a pappal beszélt, nagy lárma keletkezett a filiszteusok táborában, amely mindinkább növekedett és hangosabb lett. Azt mondta tehát Saul a papnak: »Hagyd abba!«
Azzal Saul és az egész vele levő nép felkiáltott és elment a harctérre, s látta, hogy íme, azok egymás ellen fordították kardjukat, s nagyon nagy öldöklés folyik közöttük. Hozzá azok a héberek, akik eddig a filiszteusokkal tartottak, s azokkal a táborba felvonultak, megfordultak, és a Saullal és Jonatánnal levő izraelitákhoz szegődtek. Amikor aztán azok az izraeliták, akik Efraim hegységében elrejtőztek, meghallották, hogy a filiszteusok megfutamodtak, ők is valamennyien övéikhez csatlakoztak a harcban. Így Saullal mintegy tízezer ember volt, s az Úr megsegítette Izraelt azon a napon. A harc egészen Bétávenig terjedt.
Saul esküje 24Amikor aztán Izrael emberei csoportosulni kezdtek azon a napon, Saul megeskette a népet e szavakkal: »Átkozott legyen az az ember, aki estig eledelt vesz magához, amíg bosszút nem állok ellenségeimen.« Nem is vett magához az egész nép semmiféle eledelt. Sőt eljutott a föld egész népe egy erdőséghez, amelyben méz volt a föld színén és bement a nép az erdőségbe, s látta, hogy folyik a méz, de senki sem emelte kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt.
Jonatán azonban nem hallotta, amikor apja megeskette a népet. Kinyújtotta tehát a kezében levő bot végét, belemártotta a lépesmézbe, a szájához emelte kezét, és felragyogott szeme. Rászólt ekkor valaki a nép közül, és azt mondta: »Esküvel kötelezte apád a népet, mondván: ‘Átkozott legyen az az ember, aki ma eledelt vesz magához!’ A nép pedig nagyon kimerült.« Jonatán azt felelte: »Apám ezzel csak megzavarta az országot; magatok láttátok, hogy felragyogott a szemem, mivel ízleltem egy keveset a mézből! Ha a nép evett volna ellenségeinek zsákmányából, amelyet talált, nemde sokkal nagyobb lett volna a filiszteusok veresége?«
31Mivel aznap a filiszteusokat Makmástól Ajjalonig verték, nagyon kimerült a nép. Nekiesett tehát a zsákmánynak, juhot, marhát, borjút vett, levágta a földön, s a vérrel együtt ette meg a húst a nép. Hírül vitték és megmondták azonban Saulnak, hogy vétkezik a nép az Úr ellen, mert vérrel együtt eszi a húst. Erre ő így szólt: »Hitszegésbe estetek! Tüstént hengerítsetek hozzám egy nagy követ.« Aztán azt mondta Saul: »Széledjetek el a nép közé, s mondjátok meg nekik, hogy mindenki hozza ide hozzám a marháját s a kosát, s itt vágjátok le ezen a kövön, s úgy egyetek, hogy ne vétkezzetek az Úr ellen azáltal, hogy vérrel együtt eszitek a húst.« Oda is vitte aznap éjjel az egész nép közül mindenki a kezébe került marhát, s ott vágta le, Saul pedig oltárt épített az Úrnak. Ekkor épített először oltárt az Úrnak.
Majd azt mondta Saul: »Üssünk ez éjjel a filiszteusokra, s pusztítsuk őket, amíg felvirrad a reggel, s ne hagyjunk meg közülük senkit sem.« Azt mondta erre a nép: »Tegyél egészen úgy, ahogy szemed jónak látja.« A pap azonban így szólt: »Járuljunk előbb ide Istenhez.« Meg is kérdezte Saul az Urat: »Űzőbe vegyem-e a filiszteusokat? Izrael kezébe adod-e őket?« Ám Ő nem felelt neki azon a napon. Azt mondta erre Saul: »Állítsátok ide a nép valamennyi főemberét, s tudjátok meg és lássátok, kitől eredt ez a mai bűnös állapot! Az Úrnak, Izrael szabadítójának életére mondom, hogy még ha fiam, Jonatán idézte is elő, megmásíthatatlanul meg kell halnia.« Senki sem válaszolt neki erre a népből.
Majd azt mondta egész Izraelnek: »Álljatok ti külön az egyik oldalra, én meg fiammal, Jonatánnal a másik oldalra állok.« A nép erre azt felelte Saulnak: »Tedd azt, amit jónak lát szemed.« Azt mondta ekkor Saul az Úrnak, Izrael Istenének: »Uram, Izrael Istene, adj jelt – mi az, hogy ma nem feleltél szolgádnak? Ha bennem vagy fiamban, Jonatánban van e vétek, nyilvánítsd jeledet, ha pedig népedben van e vétek, nyilvánítsd szentségedet.« Erre Jonatán és Saul bűnösnek nyilvánult, a nép pedig ártatlannak bizonyult. Azt mondta erre Saul: »Vessetek sorsot közöttem és fiam, Jonatán között.« Ekkor Jonatán nyilvánult bűnösnek.
Azt mondta azért Saul Jonatánnak: »Beszéld el nekem, mit műveltél?« Jonatán el is beszélte neki: »Megízleltem a kezemben levő bot végével egy kis mézet: íme, kész vagyok a halálra.« Erre Saul így szólt: »Úgy segéljen engem az Úr most és mindenkor, hogy halállal lakolsz Jonatán!« A nép azonban azt mondta Saulnak: »Tehát meghaljon Jonatán, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izraelnek? Ennek nem szabad megtörténnie! Az Úr életére mondjuk, hogy haja szálának sem szabad lehullani a fejéről a földre, hiszen ő Isten segítségével szerezte meg a győzelmet a mai napon.« Éppen azért megváltotta a nép Jonatánt, hogy ne kelljen meghalnia.
Saul erre visszavonult és nem üldözte tovább a filiszteusokat, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre.
47Miután így Saul megszilárdította királyságát Izraelen, hadba szállt körös-körül annak valamennyi ellenségével: a moabitákkal, Ammon fiaival, az edomitákkal, Szóba királyaival s a filiszteusokkal, és mindenütt, ahova fordult, győzedelmeskedett. Majd sereget gyűjtött és megverte az amalekitákat, s megmentette Izraelt fosztogatóinak kezétől.
Saul családja Saul fiai Jonatán, Jessúj és Melkisua voltak; két lányának neve: az elsőszülöttnek a neve Merób, a fiatalabbiknak a neve Míkol. Saul feleségének a neve: Ahinoám; ez Ahimaász lánya volt. Hadvezérének a neve: Ábner; ez Nérnek, Saul apai nagybátyjának volt a fia. Kís, Saul apja ugyanis és Nér, Ábner apja Abiel fiai voltak.
A filiszteusok ellen Saul valamennyi napja alatt keményen folyt a harc, s azért, ha Saul egy-egy erős, hadravaló férfit látott, azt maga mellé vette.
Háború az amalekiták ellen. Saul vétke 15 1Azt mondta egyszer Sámuel Saulnak: »Engem küldött az Úr, hogy téged népének, Izraelnek királyává kenjelek: most azért halld az Úr szavát. Ezt üzeni a Seregek Ura: Megemlékeztem mindarról, amit az amalekiták Izraelen elkövettek, hogy miképp álltak ellene az úton, amikor feljött Egyiptomból. Most azért eredj, s verd meg az amalekitákat, s pusztítsd el mindenüket: ne kíméld őket, s meg ne kívánj holmijukból semmit sem, hanem ölj meg férfit s asszonyt, gyermeket és csecsemőt, szarvasmarhát, s aprójószágot, tevét és szamarat egyaránt.«
Erre Saul hadba szólította a népet, s megszámlálta őket, miként a bárányokat: kétszázezer gyalogosa és tízezer júdabeli embere volt. Amikor aztán Saul az amalekiták városáig jutott, lesbe állt a völgyben. 6Majd azt mondta Saul a kenitáknak: »Menjetek, távozzatok, s költözzetek ki az amalekiták közül, hogy pusztulásba ne találjalak sodorni titeket közöttük, noha ti irgalmasságot cselekedtetek Izrael valamennyi fiával, amikor feljöttek Egyiptomból.« Erre aztán eltávoztak a keniták az amalekiták közül.
Saul pedig megverte az amalekitákat Hevilától egészen addig, ahol az Egyiptommal szemben levő Súrhoz jut az ember. Agágot, az amalekiták királyát elevenen elfogta, az egész népet pedig kardélre hányatta. Ám Saul és a nép megkímélte Agágot meg az aprójószág és szarvasmarha legjavát, a juhokat és a kosokat, és mindazt, ami szép volt. Nem akarták elpusztítani, hanem csak azt pusztították el, ami silány és megvetendő volt.
Ekkor az Úr szózatot intézett Sámuelhez, mondva: »Bánom, hogy királlyá tettem Sault, mert elhagyott engem, s nem hajtotta végre szavamat.« Elszomorodott erre Sámuel, s egész éjszaka kiáltott az Úrhoz.
Amikor aztán éjszaka felkelt Sámuel, hogy reggelre Saul elé menjen, hírül hozták Sámuelnek, hogy Saul Kármelbe ment, s diadalívet emelt magának, s aztán megfordult, tovább ment, s lement Gilgálba. Odament tehát Sámuel Saulhoz, miközben Saul éppen egészen elégő áldozatot mutatott be az Úrnak az amalekitáktól hozott zsákmány legjavából. Amikor Sámuel odaért Saulhoz, azt mondta neki Saul: »Áldjon meg téged az Úr! Teljesítettem az Úr szavát!« Ám Sámuel azt mondta: »Hát micsoda juhok bégetése az, amely a fülembe hatol, s miféle marhák bőgése az, amelyet hallok?« Azt mondta erre Saul: »Az amalekitáktól hozták őket; a nép ugyanis megkímélte az aprójószág s a szarvasmarha legjavát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek, a többit azonban megöltük.«
Azt mondta erre Sámuel Saulnak: »Engedd, hadd közöljem veled, mit mondott nekem az Úr ez éjszaka.« Ő így szólt: »Beszélj!« Azt mondta erre Sámuel: »Nemde, noha kicsiny is voltál a magad szemében, Izrael törzseinek fejévé lettél, és az Úr Izrael királyává kent fel téged. Aztán elküldött az Úr téged erre az útra és azt mondta: ‘Eredj, s pusztítsd el a vétkes amalekitákat, s hadakozz ellenük, amíg meg nem semmisülnek.’ Miért nem hallgattál tehát az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért cselekedted azt, ami gonosz az Úr előtt?« Azt mondta erre Saul Sámuelnek: »Hiszen én hallgattam az Úr szavára, s elmentem arra az útra, amelyre az Úr küldött, s elhoztam Agágot, az amalekiták királyát, s megöltem az amalekitákat. A nép pedig azért vett el a zsákmányból aprójószágot és marhát, hogy a megölt jószág zsengéjeként áldozatul mutassa be az Úrnak, Istenének Gilgálban.«
Azt mondta erre Sámuel: »Vajon egészen elégő áldozatokat s véresáldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véresáldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király.«
Azt mondta erre Saul Sámuelnek: »Vétkeztem, mert megszegtem az Úr szavát s a te szavadat, de féltem a néptől, azért engedtem szavuknak. Most azonban kérlek, vedd el bűnömet, s gyere vissza velem, hogy imádjam az Urat.« Ám Sámuel azt mondta Saulnak: »Nem megyek vissza veled, mert megvetetted az Úr szavát, s azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább Izrael királya.« 27Azzal Sámuel megfordult, hogy távozzon: ő azonban megragadta palástja szélét, úgyhogy az elszakadt. Azt mondta erre neki Sámuel: »Elszakította ma tőled az Úr Izrael királyságát, s odaadta másnak, aki különb, mint te. Izrael Győzedelmese nem von vissza, s nem bán meg semmit, mert nem ember, hogy megbánjon valamit!«
Ám ő azt mondta: »Vétkeztem! Most azonban tisztelj meg engem népem vénei és Izrael előtt: gyere vissza velem, hogy imádjam az Urat, Istenedet.« Megfordult tehát Sámuel és követte Sault és Saul imádta az Urat.
Majd azt mondta Sámuel: »Hozzátok elém Agágot, az amalekiták királyát.« Oda is vitték eléje a kövér, remegő Agágot. Azt mondta ekkor Agág: »Így szakít el a keserű halál?« 33Azt mondta azonban Sámuel: »Amint kardod gyermektelenné tette az asszonyokat, úgy legyen gyermektelenné anyád is az asszonyok között.« Azzal darabokra szabdalta őt Sámuel az Úr előtt Gilgálban.
Sámuel azután elment Ramátába, Saul pedig felment Gibeába, házába. Sámuel nem is kereste fel többé Sault halála napjáig. Sámuel azonban egyre bánkódott Saul miatt, mivel az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.
4Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: »Békés-e a jöveteled?« Ő azt mondta: »Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.« Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra.
Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: »Nemde máris az Úr előtt áll felkentje?« Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.« Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: »Ezek közül nem választott az Úr!«
Majd azt mondta Sámuel Izájnak: »Ez az összes fiad?« Ő azt felelte: »Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.« Azt mondta erre Sámuel Izájnak: »Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.« Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szép szemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: »Kelj fel, kend fel, mert ő az!« Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.
Dávid Saul szolgálatában 14Miután Saultól eltávozott az Úr lelke, az Úr egy gonosz lelket bocsátott rá, s az igen gyötörte. Azt mondták azért Saul szolgái uruknak: »Íme, Isten egyik gonosz lelke gyötör téged. Adja ki tehát urunk a parancsot, és előtted levő szolgáid keresnek valakit, aki ért a lantpengetéshez, hogy amikor elfog téged az Úrnak az a gonosz lelke, ő pengesse kezével a lantot és megkönnyebbülj.« Azt mondta erre Saul a szolgáinak: »Szerezzetek tehát nekem valakit, aki jól pengeti a lantot, s hozzátok ide hozzám.« Megszólalt ekkor egyik legénye és azt mondta: »Íme, én láttam, hogy a betlehemi Izáj egyik fia jól tudja pengetni a lantot, hozzá nagy erejű vitéz, hadra termett ember, értelmes szavú, szép férfi, s az Úr is vele van.« Erre Saul követeket küldött Izájhoz, ezzel az üzenettel: »Küldd hozzám Dávidot, azt a fiadat, aki a legelőn van.« Erre Izáj vett egy szamarat, megrakta kenyérrel, meg egy korsó bort és egy kecskegödölyét és elküldte Dáviddal, a fiával Saulnak. Dávid el is jutott Saulhoz és szolgálatába állt, aki őt nagyon megszerette és fegyverhordozójává tette. Éppen azért Saul elküldött Izájhoz, s ezt üzente: »Hadd maradjon Dávid a szolgálatomban, mert kedvet talált szememben.« Így aztán valahányszor elfogta Sault az Úrnak az a gonosz lelke, Dávid elővette a lantot, s pengette kezével és Saul felüdült és megkönnyebbedett, mert a gonosz lélek eltávozott tőle.
A szorosok között pedig, amelyeken Jonatán át akart menni a filiszteusok előőrséhez, egy-egy meredek szikla volt mind a két oldalon, s mint valami fog, egy-egy kőszirt meredezett innen is, onnan is: az egyiknek Bószesz volt a neve, a másiknak Szene: az egyik szirt északon meredezett, Makmással szemben, a másik délen, Gibeával szemben. Jonatán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: »Gyere, menjünk át e körülmetéletlenek előőrséhez, hátha tesz értünk az Úr valamit, hiszen az Úrnak nem okoz nehézséget, hogy sok vagy kevés ember által szabadít-e meg.« Azt mondta erre neki fegyverhordozója: »Tegyél egészen úgy, ahogy kedved tartja; menj, ahová szándékozol, s én veled leszek, ahol csak akarod.« Azt mondta erre Jonatán: »Íme, átmegyünk azokhoz az emberekhez, megmutatjuk magunkat nekik, s ha ők így szólnak hozzánk: ‘Maradjatok ott, amíg odamegyünk hozzátok,’ akkor álljunk meg helyünkön, s ne menjünk fel hozzájuk. Ha azonban azt mondják: ‘Gyertek fel hozzánk,’ akkor menjünk fel, mert kezünkbe adta őket az Úr. Ez legyen a jel számunkra.«
Meg is mutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének. Ekkor a filiszteusok azt mondták: »Íme, a héberek kijönnek a lyukakból, ahova rejtőztek.« Majd szóltak az előőrs emberei Jonatánhoz és fegyverhordozójához és azt mondták: »Gyertek fel hozzánk, mutatunk nektek valamit.« Azt mondta erre Jonatán a fegyverhordozójának: »Menjünk fel, gyere utánam: mert az Úr Izrael kezébe adta őket.« Fel is ment Jonatán, négykézláb mászva, s utána a fegyverhordozója, s így ki Jonatán előtt hullott el, kit meg fegyverhordozója ölt meg, aki őt követte. Ezt az első vereséget, amelyben Jonatán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölt meg, egy fél holdnyi földön szenvedték el, akkora területen, amennyit egy iga ökör egy nap alatt szokott megszántani. Erre óriási riadalom támadt a mezőn levő táborban, sőt a zsákmányolni kivonuló őrs egésze is megrémült. Zavar támadt a környéken, és szinte az Istentől származó csodálatos rémület következett be.
Győzelem a filiszteusok fölött Ekkor odatekintettek Saul őrszemei, akik a Benjamin-Gibeában voltak, és íme, részben elhullott, részben szanaszét futkosó tömeget láttak. Azt mondta erre Saul a vele levő népnek: »Vizsgáljátok meg, nézzétek meg, hogy ki távozott közülünk!« Amikor megvizsgálták, kiderült, hogy Jonatán, s fegyverhordozója nincs ott. Azt mondta erre Saul Ahiásnak: »Hozd elő az Isten ládáját.« (Ott volt ugyanis akkor az Isten ládája Izrael fiainál.) Amíg azonban Saul a pappal beszélt, nagy lárma keletkezett a filiszteusok táborában, amely mindinkább növekedett és hangosabb lett. Azt mondta tehát Saul a papnak: »Hagyd abba!«
Azzal Saul és az egész vele levő nép felkiáltott és elment a harctérre, s látta, hogy íme, azok egymás ellen fordították kardjukat, s nagyon nagy öldöklés folyik közöttük. Hozzá azok a héberek, akik eddig a filiszteusokkal tartottak, s azokkal a táborba felvonultak, megfordultak, és a Saullal és Jonatánnal levő izraelitákhoz szegődtek. Amikor aztán azok az izraeliták, akik Efraim hegységében elrejtőztek, meghallották, hogy a filiszteusok megfutamodtak, ők is valamennyien övéikhez csatlakoztak a harcban. Így Saullal mintegy tízezer ember volt, s az Úr megsegítette Izraelt azon a napon. A harc egészen Bétávenig terjedt.
Saul esküje 24Amikor aztán Izrael emberei csoportosulni kezdtek azon a napon, Saul megeskette a népet e szavakkal: »Átkozott legyen az az ember, aki estig eledelt vesz magához, amíg bosszút nem állok ellenségeimen.« Nem is vett magához az egész nép semmiféle eledelt. Sőt eljutott a föld egész népe egy erdőséghez, amelyben méz volt a föld színén és bement a nép az erdőségbe, s látta, hogy folyik a méz, de senki sem emelte kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt.
Jonatán azonban nem hallotta, amikor apja megeskette a népet. Kinyújtotta tehát a kezében levő bot végét, belemártotta a lépesmézbe, a szájához emelte kezét, és felragyogott szeme. Rászólt ekkor valaki a nép közül, és azt mondta: »Esküvel kötelezte apád a népet, mondván: ‘Átkozott legyen az az ember, aki ma eledelt vesz magához!’ A nép pedig nagyon kimerült.« Jonatán azt felelte: »Apám ezzel csak megzavarta az országot; magatok láttátok, hogy felragyogott a szemem, mivel ízleltem egy keveset a mézből! Ha a nép evett volna ellenségeinek zsákmányából, amelyet talált, nemde sokkal nagyobb lett volna a filiszteusok veresége?«
31Mivel aznap a filiszteusokat Makmástól Ajjalonig verték, nagyon kimerült a nép. Nekiesett tehát a zsákmánynak, juhot, marhát, borjút vett, levágta a földön, s a vérrel együtt ette meg a húst a nép. Hírül vitték és megmondták azonban Saulnak, hogy vétkezik a nép az Úr ellen, mert vérrel együtt eszi a húst. Erre ő így szólt: »Hitszegésbe estetek! Tüstént hengerítsetek hozzám egy nagy követ.« Aztán azt mondta Saul: »Széledjetek el a nép közé, s mondjátok meg nekik, hogy mindenki hozza ide hozzám a marháját s a kosát, s itt vágjátok le ezen a kövön, s úgy egyetek, hogy ne vétkezzetek az Úr ellen azáltal, hogy vérrel együtt eszitek a húst.« Oda is vitte aznap éjjel az egész nép közül mindenki a kezébe került marhát, s ott vágta le, Saul pedig oltárt épített az Úrnak. Ekkor épített először oltárt az Úrnak.
Majd azt mondta Saul: »Üssünk ez éjjel a filiszteusokra, s pusztítsuk őket, amíg felvirrad a reggel, s ne hagyjunk meg közülük senkit sem.« Azt mondta erre a nép: »Tegyél egészen úgy, ahogy szemed jónak látja.« A pap azonban így szólt: »Járuljunk előbb ide Istenhez.« Meg is kérdezte Saul az Urat: »Űzőbe vegyem-e a filiszteusokat? Izrael kezébe adod-e őket?« Ám Ő nem felelt neki azon a napon. Azt mondta erre Saul: »Állítsátok ide a nép valamennyi főemberét, s tudjátok meg és lássátok, kitől eredt ez a mai bűnös állapot! Az Úrnak, Izrael szabadítójának életére mondom, hogy még ha fiam, Jonatán idézte is elő, megmásíthatatlanul meg kell halnia.« Senki sem válaszolt neki erre a népből.
Majd azt mondta egész Izraelnek: »Álljatok ti külön az egyik oldalra, én meg fiammal, Jonatánnal a másik oldalra állok.« A nép erre azt felelte Saulnak: »Tedd azt, amit jónak lát szemed.« Azt mondta ekkor Saul az Úrnak, Izrael Istenének: »Uram, Izrael Istene, adj jelt – mi az, hogy ma nem feleltél szolgádnak? Ha bennem vagy fiamban, Jonatánban van e vétek, nyilvánítsd jeledet, ha pedig népedben van e vétek, nyilvánítsd szentségedet.« Erre Jonatán és Saul bűnösnek nyilvánult, a nép pedig ártatlannak bizonyult. Azt mondta erre Saul: »Vessetek sorsot közöttem és fiam, Jonatán között.« Ekkor Jonatán nyilvánult bűnösnek.
Azt mondta azért Saul Jonatánnak: »Beszéld el nekem, mit műveltél?« Jonatán el is beszélte neki: »Megízleltem a kezemben levő bot végével egy kis mézet: íme, kész vagyok a halálra.« Erre Saul így szólt: »Úgy segéljen engem az Úr most és mindenkor, hogy halállal lakolsz Jonatán!« A nép azonban azt mondta Saulnak: »Tehát meghaljon Jonatán, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izraelnek? Ennek nem szabad megtörténnie! Az Úr életére mondjuk, hogy haja szálának sem szabad lehullani a fejéről a földre, hiszen ő Isten segítségével szerezte meg a győzelmet a mai napon.« Éppen azért megváltotta a nép Jonatánt, hogy ne kelljen meghalnia.
Saul erre visszavonult és nem üldözte tovább a filiszteusokat, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre.
47Miután így Saul megszilárdította királyságát Izraelen, hadba szállt körös-körül annak valamennyi ellenségével: a moabitákkal, Ammon fiaival, az edomitákkal, Szóba királyaival s a filiszteusokkal, és mindenütt, ahova fordult, győzedelmeskedett. Majd sereget gyűjtött és megverte az amalekitákat, s megmentette Izraelt fosztogatóinak kezétől.
Saul családja Saul fiai Jonatán, Jessúj és Melkisua voltak; két lányának neve: az elsőszülöttnek a neve Merób, a fiatalabbiknak a neve Míkol. Saul feleségének a neve: Ahinoám; ez Ahimaász lánya volt. Hadvezérének a neve: Ábner; ez Nérnek, Saul apai nagybátyjának volt a fia. Kís, Saul apja ugyanis és Nér, Ábner apja Abiel fiai voltak.
A filiszteusok ellen Saul valamennyi napja alatt keményen folyt a harc, s azért, ha Saul egy-egy erős, hadravaló férfit látott, azt maga mellé vette.
Háború az amalekiták ellen. Saul vétke 15 1Azt mondta egyszer Sámuel Saulnak: »Engem küldött az Úr, hogy téged népének, Izraelnek királyává kenjelek: most azért halld az Úr szavát. Ezt üzeni a Seregek Ura: Megemlékeztem mindarról, amit az amalekiták Izraelen elkövettek, hogy miképp álltak ellene az úton, amikor feljött Egyiptomból. Most azért eredj, s verd meg az amalekitákat, s pusztítsd el mindenüket: ne kíméld őket, s meg ne kívánj holmijukból semmit sem, hanem ölj meg férfit s asszonyt, gyermeket és csecsemőt, szarvasmarhát, s aprójószágot, tevét és szamarat egyaránt.«
Erre Saul hadba szólította a népet, s megszámlálta őket, miként a bárányokat: kétszázezer gyalogosa és tízezer júdabeli embere volt. Amikor aztán Saul az amalekiták városáig jutott, lesbe állt a völgyben. 6Majd azt mondta Saul a kenitáknak: »Menjetek, távozzatok, s költözzetek ki az amalekiták közül, hogy pusztulásba ne találjalak sodorni titeket közöttük, noha ti irgalmasságot cselekedtetek Izrael valamennyi fiával, amikor feljöttek Egyiptomból.« Erre aztán eltávoztak a keniták az amalekiták közül.
Saul pedig megverte az amalekitákat Hevilától egészen addig, ahol az Egyiptommal szemben levő Súrhoz jut az ember. Agágot, az amalekiták királyát elevenen elfogta, az egész népet pedig kardélre hányatta. Ám Saul és a nép megkímélte Agágot meg az aprójószág és szarvasmarha legjavát, a juhokat és a kosokat, és mindazt, ami szép volt. Nem akarták elpusztítani, hanem csak azt pusztították el, ami silány és megvetendő volt.
Ekkor az Úr szózatot intézett Sámuelhez, mondva: »Bánom, hogy királlyá tettem Sault, mert elhagyott engem, s nem hajtotta végre szavamat.« Elszomorodott erre Sámuel, s egész éjszaka kiáltott az Úrhoz.
Amikor aztán éjszaka felkelt Sámuel, hogy reggelre Saul elé menjen, hírül hozták Sámuelnek, hogy Saul Kármelbe ment, s diadalívet emelt magának, s aztán megfordult, tovább ment, s lement Gilgálba. Odament tehát Sámuel Saulhoz, miközben Saul éppen egészen elégő áldozatot mutatott be az Úrnak az amalekitáktól hozott zsákmány legjavából. Amikor Sámuel odaért Saulhoz, azt mondta neki Saul: »Áldjon meg téged az Úr! Teljesítettem az Úr szavát!« Ám Sámuel azt mondta: »Hát micsoda juhok bégetése az, amely a fülembe hatol, s miféle marhák bőgése az, amelyet hallok?« Azt mondta erre Saul: »Az amalekitáktól hozták őket; a nép ugyanis megkímélte az aprójószág s a szarvasmarha legjavát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek, a többit azonban megöltük.«
Azt mondta erre Sámuel Saulnak: »Engedd, hadd közöljem veled, mit mondott nekem az Úr ez éjszaka.« Ő így szólt: »Beszélj!« Azt mondta erre Sámuel: »Nemde, noha kicsiny is voltál a magad szemében, Izrael törzseinek fejévé lettél, és az Úr Izrael királyává kent fel téged. Aztán elküldött az Úr téged erre az útra és azt mondta: ‘Eredj, s pusztítsd el a vétkes amalekitákat, s hadakozz ellenük, amíg meg nem semmisülnek.’ Miért nem hallgattál tehát az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért cselekedted azt, ami gonosz az Úr előtt?« Azt mondta erre Saul Sámuelnek: »Hiszen én hallgattam az Úr szavára, s elmentem arra az útra, amelyre az Úr küldött, s elhoztam Agágot, az amalekiták királyát, s megöltem az amalekitákat. A nép pedig azért vett el a zsákmányból aprójószágot és marhát, hogy a megölt jószág zsengéjeként áldozatul mutassa be az Úrnak, Istenének Gilgálban.«
Azt mondta erre Sámuel: »Vajon egészen elégő áldozatokat s véresáldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véresáldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király.«
Azt mondta erre Saul Sámuelnek: »Vétkeztem, mert megszegtem az Úr szavát s a te szavadat, de féltem a néptől, azért engedtem szavuknak. Most azonban kérlek, vedd el bűnömet, s gyere vissza velem, hogy imádjam az Urat.« Ám Sámuel azt mondta Saulnak: »Nem megyek vissza veled, mert megvetetted az Úr szavát, s azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább Izrael királya.« 27Azzal Sámuel megfordult, hogy távozzon: ő azonban megragadta palástja szélét, úgyhogy az elszakadt. Azt mondta erre neki Sámuel: »Elszakította ma tőled az Úr Izrael királyságát, s odaadta másnak, aki különb, mint te. Izrael Győzedelmese nem von vissza, s nem bán meg semmit, mert nem ember, hogy megbánjon valamit!«
Ám ő azt mondta: »Vétkeztem! Most azonban tisztelj meg engem népem vénei és Izrael előtt: gyere vissza velem, hogy imádjam az Urat, Istenedet.« Megfordult tehát Sámuel és követte Sault és Saul imádta az Urat.
Majd azt mondta Sámuel: »Hozzátok elém Agágot, az amalekiták királyát.« Oda is vitték eléje a kövér, remegő Agágot. Azt mondta ekkor Agág: »Így szakít el a keserű halál?« 33Azt mondta azonban Sámuel: »Amint kardod gyermektelenné tette az asszonyokat, úgy legyen gyermektelenné anyád is az asszonyok között.« Azzal darabokra szabdalta őt Sámuel az Úr előtt Gilgálban.
Sámuel azután elment Ramátába, Saul pedig felment Gibeába, házába. Sámuel nem is kereste fel többé Sault halála napjáig. Sámuel azonban egyre bánkódott Saul miatt, mivel az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.
SAUL ÉS DÁVID: 16,1-31,13
Sámuel királlyá keni Dávidot 16 1Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: »Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.« Azt mondta erre Sámuel: »Hogyan menjek? Hiszen meghallja Saul és megöl!« Azt mondta erre az Úr: »Vigyél magaddal egy borjút a csordából és mondd: Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Izájt pedig hívd meg a véresáldozatra és én majd értésedre adom, hogy mit cselekedj, s kend fel azt, akit majd mutatok neked.«4Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: »Békés-e a jöveteled?« Ő azt mondta: »Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.« Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra.
Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: »Nemde máris az Úr előtt áll felkentje?« Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.« Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: »Ezek közül nem választott az Úr!«
Majd azt mondta Sámuel Izájnak: »Ez az összes fiad?« Ő azt felelte: »Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.« Azt mondta erre Sámuel Izájnak: »Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.« Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szép szemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: »Kelj fel, kend fel, mert ő az!« Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.
Dávid Saul szolgálatában 14Miután Saultól eltávozott az Úr lelke, az Úr egy gonosz lelket bocsátott rá, s az igen gyötörte. Azt mondták azért Saul szolgái uruknak: »Íme, Isten egyik gonosz lelke gyötör téged. Adja ki tehát urunk a parancsot, és előtted levő szolgáid keresnek valakit, aki ért a lantpengetéshez, hogy amikor elfog téged az Úrnak az a gonosz lelke, ő pengesse kezével a lantot és megkönnyebbülj.« Azt mondta erre Saul a szolgáinak: »Szerezzetek tehát nekem valakit, aki jól pengeti a lantot, s hozzátok ide hozzám.« Megszólalt ekkor egyik legénye és azt mondta: »Íme, én láttam, hogy a betlehemi Izáj egyik fia jól tudja pengetni a lantot, hozzá nagy erejű vitéz, hadra termett ember, értelmes szavú, szép férfi, s az Úr is vele van.« Erre Saul követeket küldött Izájhoz, ezzel az üzenettel: »Küldd hozzám Dávidot, azt a fiadat, aki a legelőn van.« Erre Izáj vett egy szamarat, megrakta kenyérrel, meg egy korsó bort és egy kecskegödölyét és elküldte Dáviddal, a fiával Saulnak. Dávid el is jutott Saulhoz és szolgálatába állt, aki őt nagyon megszerette és fegyverhordozójává tette. Éppen azért Saul elküldött Izájhoz, s ezt üzente: »Hadd maradjon Dávid a szolgálatomban, mert kedvet talált szememben.« Így aztán valahányszor elfogta Sault az Úrnak az a gonosz lelke, Dávid elővette a lantot, s pengette kezével és Saul felüdült és megkönnyebbedett, mert a gonosz lélek eltávozott tőle.
Jegyzetek
14,1 Jonatán bátorsága legyőzi a félelmet a többiekben is.
14,24 A fogadalom értelme, hogy a katonák semmi mással ne foglalkozzanak, csak a harccal.
14,31 Saul fogadalma balul üt ki: a kiéhezett katonák vérrel együtt eszik a húst.
14,47 Töredék egy hagyományból, amely Saul alakját pozitívan ítélte meg.
15,1 A szerző csak igen nehezen tudja megindokolni Saul elvettetését.
15,6 A keniták Júda törzséhez tartoztak (vö. Bír 1,16-21).
15,27 A köntös elszakadása jelzi, hogy Sámuel és Saul útjai szétváltak.
15,33 Az ítéletet nem a kegyvesztett Saul, hanem Sámuel hajtja végre.
16,1 Az itt következő fejezetek Saul és Dávid közös történetét beszélik el.
16,4 A vének tudtak a Saul és Sámuel közti ellentétről, innen az aggódó kérdés.
16,14 E szerint a hagyomány szerint Dávid mint lantos került Saul udvarába.