Kis türelmet
Jonatán megtámadja az előőrsöt.
14 Az egyik nap Saul fia, Jonatán így szólt a fegyverhordozójához: „Gyere, hatoljunk előre a filiszteusok előőrséig, amely a szorosban állomásozik.” Atyjának azonban nem jelentette a dolgot. Saul Geba szélén egy gránátalmafa alatt ült, a szérű mellett. Azoknak az embereknek a száma, akik vele voltak, mintegy hatszázra rúgott. Achija viselte az efodot, Achitubnak a fia, Ikabod testvéréé, (aki) Pinchásznak volt a fia, Élinek, az Úr silói papjának a fiáé. Az emberek mit sem tudtak róla, hogy Jonatán elment. A szorosnak, amelyen Jonatánnak át kellett kelnie, hogy a filiszteusok előőrséig eljusson, az egyik végénél is volt egy sziklacsúcs s a másik végénél is volt egy sziklacsúcs; az egyiket Bocecnak hívták, a másikat Szennének. Az egyik szikla az északi oldalon állt, Michmásszal átellenben, a másik a déli oldalon, Gebával szemben. Jonatán így szólt fegyverhordozójához: „Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséig. Hátha tesz valamit értünk az Úr, hiszen nincs semmi akadálya annak, hogy az Úr győzelmet adjon, akár sokan vagyunk, akár kevesen.” Fegyverhordozója ezt felelte: „Tégy úgy, amint a kedved tartja; ami engem illet, az én szívem olyan, mint a te szíved.” Jonatán így folytatta: „Menjünk hát oda azokhoz az emberekhez, és mutatkozzunk előttük. Ha aztán odaszólnak: Várjatok míg odamegyünk, akkor megállunk a helyünkön és nem megyünk át hozzájuk. Ha azonban azt mondják: Gyertek le hozzánk, akkor lemegyünk, mert az Úr kezünkbe adja őket. Ez lesz nekünk a jel.” Amikor mind a ketten megjelentek a filiszteusok előőrsei előtt, a filiszteusok azt mondták: „Nézzétek, ott jönnek a héberek az üregekből, ahová elrejtőztek.” Aztán odaszóltak az előőrs tagjai Jonatánnak és fegyverhordozójának: „Gyertek le hozzánk! Mondanivalónk volna számotokra.” Erre Jonatán meghagyta fegyverhordozójának: „Gyere utánam, mert az Úr Izrael kezébe adta őket!” Jonatán négykézláb felkapaszkodott, s utána a fegyverhordozója is. A filiszteusok elestek Jonatán előtt, s fegyverhordozója utána végzett velük. Ez volt az első vérfürdő, amelyet Jonatán és fegyverhordozója rendezett, mintegy húsz embert…
A nagy csata.
Erre nagy félelem kerítette hatalmába a tábort a nyílt mezőn; az előőrsöt is, a portyázó csapatot is rettegés fogta el. Még a föld is megindult, úgyhogy nagyon megijedtek az Istentől. Amikor Saul őrszemei, akik Benjamin (földjén), Gebában tartózkodtak, körülnéztek, azt látták, hogy a tábor ide-oda mozog. Akkor Saul megparancsolta az embereknek, akik körülötte voltak: „Tartsatok számbavételt, s nézzétek meg, ki tűnt el közülünk.” Megejtették a számbavételt, s lám, Jonatán és fegyverhordozója hiányzott. Ekkor Saul azt mondta Achijának: „Hozd ide az efodot!” Abban az időben ugyanis ő viselte az efodot Izrael fiai előtt. Míg Saul beszélt a pappal, a filiszteusok táborában egyre nagyobb lett a lárma. Ezért Saul így szólt a paphoz: „Húzd vissza a kezed!” Aztán Saul és vele levő csapata kivonultak, s amikor a csata színhelyére értek, lám, egymásnak szegezték a kardjukat, s óriási zűrzavar uralkodott. De azok a héberek, akik már régóta a filiszteusokkal tartottak és velük együtt kivonultak harcolni, azok elpártoltak, és Izrael azon fiaihoz csatlakoztak, akik Saullal és Jonatánnal tartottak. Amikor Izraelnek azok a fiai, akik Efraim hegyén rejtőzködtek, meghallották, hogy a filiszteusok megfutamodtak, utánuk eredtek és harcoltak ellenük. Így segítette az Úr azon a napon győzelemre Izraelt. Egész Bet-Horonon túlig csatáztak.
Jonatán szembeszegül Saul parancsával.
Saul azon a napon nagy megtartóztatást rendelt el, s ezt az átkot mondta a népre: „Átkozott mindenki, aki este előtt ételt vesz magához, mindaddig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen.” Ezért az egész nép nem vett magához ételt. Volt ott a föld felszínén egy mézzel tele lép. Az emberek odamentek a léphez, s bár kicsordult belőle a méz, senki sem emelte a szájához, mert féltek az átoktól. Csak Jonatán nem hallotta, hogy atyja milyen esküre kötelezte a népet. Kinyújtotta hát botja végét, amelyet a kezében tartott, és belemártotta a lépesmézbe és a szájához emelte. A szeme nyomban felragyogott. Az egyik ember azonban megszólalt és így beszélt: „Atyád átkot mondott a népre e szavakkal: Mindenki legyen átkozott, aki ma valamit magához vesz.” „Atyám romlásba dönti az országot – válaszolta Jonatán. Nézzétek, hogy felragyogott a szemem, mivel egy kis mézet ettem. Hátha még bőségesen ehettek volna az emberek a zsákmányból, amit ellenségeiktől szereztek! Hát nem sokkal nagyobb volna akkor a filiszteusok veresége?”
A nép visszaélései.
Így azon a napon Michmásztól Ajalonig megverték a filiszteusokat. Az emberek nagyon kimerültek voltak. Ezért az emberek nekiestek a zsákmánynak, fogták a kecskét, juhot, a marhát és a borjút, s levágták a puszta földön. Sőt, az emberek a vért is elfogyasztották. Jelentették hát Saulnak: „A nép vétkezik az Úr ellen: a vérrel együtt eszi a húst.” Erre azt mondta a hírhozóknak: „Gurítsatok ide egy nagy követ!” Aztán megparancsolta Saul: „Vegyüljetek az emberek közé, és mondjátok meg nekik: Mindenki hozza ide elém a marháját és a juhát, s itt vágja le. Aztán megehetitek, de ne vétkezzetek az Úr ellen, hogy a vérrel együtt eszitek a húst.” Az emberek ezért – ami épp kinek-kinek a kezében volt –, azt még azon éjszaka odavitték és ott vágták le. Saul akkor oltárt emelt az Úrnak. Ez volt az első oltár, amit Saul az Úrnak emelt.
Jonatánt bűnösnek találják, de a nép megmenti.
Saul azt mondta: „Menjünk, s az éjszaka folyamán vegyük üldözőbe a filiszteusokat, szerezzünk tőlük zsákmányt, míg meg nem virrad; ne hagyjunk egyetlen embert sem élve.” „Tégy úgy – válaszolták neki –, amint jónak látod.” De a pap így szólt: „Először járuljunk az Úr elé!” Saul tehát megkérdezte az Urat: „Üldözőbe vegyem a filiszteusokat? Izrael kezére adod őket?” Ám ezen a napon nem adott feleletet. Erre Saul megparancsolta: „Ide, elém mind, akik a nép főemberei vagytok! Járjatok utána és derítsétek ki, ki követett el ma bűnt. Mert amint igaz, hogy az Úr él, még ha a fiam, Jonatán bizonyul is vétkesnek, meg kell halnia.” De senki sem adott neki feleletet az egész népből. Erre így szólt egész Izraelhez: „Álljatok az egyik oldalra, én és fiam, Jonatán meg a másik oldalra.” A nép ezt válaszolta Saulnak: „Tégy úgy, amint jónak látod.” Akkor Saul imádkozott: „Uram, Izraelnek Istene, miért nem feleltél ma szolgádnak? Ha bűn nehezedik rám vagy fiamra, Jonatánra, akkor, Uram, Izraelnek Istene, adj urimot, ha azonban népedet, Izraelt terheli vétek, adj tummimot.” A sorsvetés Jonatánra és Saulra esett, a nép pedig bűntelennek bizonyult. Saul erre folytatta: „Döntsön a sorsvetés köztem és fiam, Jonatán közt!” S Jonatánra esett (a sorsvetés). Most Saul így szólt Jonatánhoz: „Valld meg, mit tettél!” Jonatán megvallotta, s azt mondta: „Csak épp megkóstoltam a mézet a botom hegyével, amely a kezemben volt. Itt vagyok, halálra készen!” Saul így válaszolt: „Isten ezt meg azt tegye velem, igen, Jonatán, meg kell halnod!” De a sereg így szólt Saulhoz: „Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet kivívta Izraelben? Nem, azt nem lehet. Amint igaz, hogy az Úr él: egyetlen haja szála sem hullhat a földre! Hisz Istennel vívta ki ezen a napon a győzelmet!” Így a nép fölmentette Jonatánt, s nem kellett meghalnia. Saul meg lemondott a filiszteusok üldözéséről, és a filiszteusok hazatértek…
Visszatekintés Saul uralmára.
Amikor Saul megszilárdította Izrael fölötti uralmát, körös-körül minden ellenségével harcba szállt, Moábbal, az ammonitákkal, Edommal, Coba királyával és a filiszteusokkal. Amerre csak járt, mindenütt győzött. Hősies tetteket vitt végbe, megverte az amalekitákat és kiszabadította Izraelt azok kezéből, akik fosztogatták. Saulnak Jonatán, Isjo és Malkisua volt a fia. Az idősebbik lányát Merabnak hívták, a fiatalabbat Michalnak. Saul feleségének Achinoam volt a neve, s Achimaac lánya volt. Seregének vezérét Abnernek hívták és Saul nagybátyjának, Nernek volt a fia. Saul apja, Kis, és Abner apja, Ner, Abiel fiai voltak. A filiszteusok elleni háború mindaddig tombolt, ameddig csak Saul élt. Amikor Saul meglátott egy bátor, harcra termett férfit, mindig szolgálatába fogadta.
Háború az amalekiták ellen.
15 Sámuel így szólt Saulhoz: „Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára! Ezt mondja a Seregek Ura: Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból. Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!” Saul tehát odaparancsolta a népet, és Telamban számba vette az embereket: kétszázezer gyalogos [és tízezer júdeai]. Aztán Saul kivonult Amalek székhelye ellen, s lesbe állított egy csapatot az árokban. A kenitáknak azt mondta Saul: „Rajta! Húzódjatok vissza, s vonuljatok ki Amalek földjéről, nehogy velük együtt benneteket is kiirtsalak. Mert ti, amikor kivonultunk Egyiptomból, megértők voltatok Izrael fiai iránt.” A keniták tehát odébb vonultak Amalek földjéről. Saul megverte Amaleket Havilától egészen Surig, amely Egyiptomtól keletre fekszik. Amalek királyát, Agagot élve fogta el, a népet azonban kardélre hányta, s így betöltötte rajta az átkot. Ám Agagot megkímélte Saul és a nép, és ugyanígy a kecskék, juhok és a marhák javát is, a legszebb hízott állatokat, s mind, ami csak értékes holmi akadt: nem töltötte be rajtuk az átkot. Csak azon töltötték be az átkot, ami a jószágból selejtes volt, s nem sokat ért.
Az Úr elveti Sault.
Ezért az Úr szózatot intézett Sámuelhez. Azt mondta: „Bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert elfordult tőlem és nem teljesítette parancsaimat.” Ez nagyon fájt Sámuelnek, úgyhogy egész éjszaka könyörgött az Úrhoz. Másnap Sámuel kora reggel fölkelt, hogy fölkeresse Sault. De közölték Sámuellel: „Saul fölment a Kármelre, győzelmi emléket állított ott, aztán visszatért, s lement Gilgalba.” Amikor Sámuel odaért Saulhoz, Saul így szólt hozzá: „Áldjon meg az Úr! Teljesítettem az Úr parancsát.” Sámuel azt mondta: „Miféle bégetés az, ami a fülembe hatol és miféle marhabőgés az, amit hallok?” „Az amalekitáktól hozták el – válaszolta Saul –, mert a nép megkímélte a kecskék, juhok és a marhák javát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek. A többin betöltöttük az átkot.” De Sámuel így szólt: „Hagyd abba! Azért jöttem, hogy tudtodra adjam, mit mondott nekem az éjszaka az Úr.” „Beszélj!” – mondta neki. Erre Sámuel így beszélt: „Nemde Izrael törzseinek feje lettél, pedig a magad szemében is kicsinek látszottál? Téged kent föl az Úr Izrael királyává. S most az Úr meghagyta neked, hogy vonulj ki, és megparancsolta: Menj és töltsd be az átkot azon a semmirekellőn, Amaleken, és harcolj ellene, míg meg nem semmisíted. Miért nem engedelmeskedtél az Úrnak? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért tettél olyat, ami az Úr szemében visszatetsző?” „Engedelmeskedtem az Úrnak – válaszolta Saul Sámuelnek –, hiszen hadat vezettem, ahova az Úr küldött. Igaz, Agagot, az amalekiták királyát magammal hoztam, de az amalekitákon betöltöttem az átkot. De hát a nép vett a zsákmányból magának kecskét, juhot meg marhát, a legjavából, bár be kellett volna rajta tölteni az átkot, hogy Gilgalban feláldozza az Úrnak, a te Istenednek.” Sámuel azonban ezt felelte neki: „Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál. Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra, hogy továbbra is Izrael királya légy.”
Saul hiába könyörög bocsánatért.
Saul erre azt mondta Sámuelnek: „Vétkeztem, mert áthágtam az Úr parancsát, és amiket meghagytál nekem. Féltem a néptől, és engedtem neki. De most bocsáss meg és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.” Sámuel azonban így felelt: „Nem térek veled vissza. Mivel semmibe vetted az Úr szavát, az Úr elvetett: nem leszel tovább Izrael királya.” Amikor Sámuel megfordult s indulni akart, Saul megragadta köntösén a bojtot, úgyhogy leszakadt. Sámuel erre azt mondta: „Az Úr ma elragadta tőled Izrael királyságát és másnak adja, aki jobb nálad.” [S Izrael dicsősége nem hazudik és nem érez megbánást. Mert nem is ember, hogy volna mit megbánnia.] Erre Saul így szólt: „Vétkeztem. De azért tisztelj meg népem vénei és Izrael előtt, és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.” Sámuel megfordult és követte Sault. És Saul imádta az Urat.
Agag halála és Sámuel elköltözése.
Ezután Sámuel megparancsolta: „Vezessétek elém Agagot, Amalek királyát!” Agag ellenkezve állt eléje, s azt mondta: „Bizony, a halál keserű!” Sámuel azonban így felelt neki: „Amint kardod megfosztotta gyermekeiktől az asszonyokat, anyádat is megfosztom az asszonyok közül gyermekétől!” Ezzel Sámuel lefejezte Agagot az Úr színe előtt, Gilgalban. Aztán Sámuel elment Rámába, Saul meg hazament Gibeájába.
III. SAUL ÉS DÁVID
Sámuel halála napjáig nem látta viszont Sault. De Sámuel szánta Sault, amiért az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.
1. DÁVID AZ UDVARBAN
Dávid fölkenése.
16 Az Úr így szólt Sámuelhez: „Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt.” „Hogy mehetnék – felelte Sámuel –, hiszen ha Saul hírét veszi, megöl.” Az Úr azonban ezt mondta: „Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. Aztán hívd meg Izájt az áldozatra. S majd magam adom tudtodra, mit tegyél. Föl kell ugyanis kenned, akit majd megnevezek.” Sámuel megtette, amit az Úr parancsolt neki. Amikor Betlehembe ért, a város vénei szorongva mentek eléje, s megkérdezték: „Jót jelent jöveteled, látóember?” „Igen, jót – válaszolta –, áldozatot jöttem bemutatni. Tisztuljatok meg, s gyertek el az áldozatra.” Aztán megtisztította Izájt és fiait, és meghívta őket az áldozatra. Amikor megérkeztek, s meglátta Eliabot, azt gondolta: „Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt.” Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Akkor Izáj odaszólította Abinadabot, és Sámuel elé állította. De ő azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” Most Izáj Sammát állította elé, de megint azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: „Ezeket nem választotta ki az Úr.” Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak a fiaid?” „A legkisebb nincs itt – válaszolta –, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs.” Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta, kend föl, mert ő az!” Erre fogta az olajosszarut és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke, Sámuel meg útra kelt és elment Rámába.
Dávid Saul szolgálatában.
Az Úr lelke elhagyta Sault, s egy gonosz lélek zaklatta, az Úr küldte. Szolgái így szóltak Saulhoz: „Minden bizonnyal Istennek egy gonosz lelke zaklat. Parancsolja hát meg urunk, s szolgái keresnek neki valakit, aki tud hárfázni. Aztán, ha rád tör Istennek a gonosz lelke, megpendíti a húrokat és jobban leszel.” „Keressetek hát nekem egy embert – válaszolta Saul –, aki tud hárfázni, s hozzátok ide.” Az egyik szolga vette át a szót, s azt mondta: „Nézzétek, én ismerem Betlehemben Izájnak az egyik fiát, aki tud hárfázni és bátor, harcra termett férfi, jól tud beszélni, szép termetű, és vele van az Úr.” Erre Saul követeket küldött Izájhoz ezzel az üzenettel: „Küldd el hozzám fiadat, Dávidot, [aki a nyájat őrzi].” Erre Izáj fogott öt kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegidát, és elküldte Dáviddal Saulnak. Dávid megérkezett Saulhoz és a szolgálatába szegődött. Saul megkedvelte, úgyhogy Dávid a fegyverhordozója lett. Így Saul azt üzente Izájnak: „Hadd maradjon Dávid szolgálatomban, mert megnyerte tetszésemet.” S ahányszor csak rátört Saulra az Isten lelke, Dávid fogta a hárfát és játszott. Ilyenkor Saul megnyugodott, jobban lett, és a gonosz lélek odébbállt.

Minden fejezet...
1 0