4
De az Izráel fiai azután is gonoszul cselekedének az Úrnak szemei előtt, mikor Ehud meghalt.
Azért adá őket az Úr Jábinnak, a Kanaán királyának kezébe, a ki Hásorban uralkodott; seregének vezére pedig Sisera volt. Ez a pogányok városában, Harósethben lakott.
És kiáltának az Izráel fiai az Úrhoz, mert kilenczszáz vas-szekere volt, és húsz esztendeig zsarnokoskodott az Izráel fiai felett erőszakkal.
Ebben az időben Debora, a prófétanő, a Lappidoth felesége volt biró Izráelben.
És ő a Debora-pálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és ide jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre.
És elkülde és hivatá Bárákot, az Abinoám fiát, Kedes-Nafthaliból, és monda néki: Avagy nem parancsolta-é meg az Úr, Izráelnek Istene: Menj és vonulj fel a Thábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül?
(Zsid 11,32)
És te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát, Jábin hadvezérét, az ő szekereit és seregét, és kezedbe adom őt.
(Zsolt 83,9.10)
És monda néki Bárák: Ha velem jösz, elmegyek; de ha nem jösz el velem, én sem megyek.
Ki felele: Elmenvén elmegyek te veled, csakhogy nem a tied lesz a dicsőség az útban, a melyre mégy, mert asszony kezébe adja az Úr Siserát. És felkele Debora, és elméne Bárákkal Kedes felé.
Összegyűjté annakokáért Bárák Zebulont és Nafthalit Kedesbe, és elvive magával tízezer embert, és elméne vele Debora is.
A Keneus Héber pedig elvált a Keneusoktól, Hobábnak, a Mózes ipának fiaitól, és sátorát a Saanaim tölgyesénél vonta fel, mely Kedes mellett van.
(4Móz 10,29;Józs 19,33)
Hírül vivék pedig Siserának, hogy Bárák, az Abinoám fia felvonult a Thábor hegyére.
Egybegyűjté azért Sisera minden szekereit, a kilenczszáz vas-szekeret, és egész népét, mely vele volt, a pogányok városából, Harósethből, a Kison patakjához.
És monda Debora Báráknak: Kelj fel, mert ez a nap az, a melyen kezedbe adja az Úr Siserát! hisz maga az Úr vezet téged! És alájöve Bárák a Thábor hegyéről, és a tízezer ember ő utána.
És megrettenté az Úr Siserát minden szekereivel és egész táborával fegyvernek élivel Bárák előtt, anynyira, hogy Sisera leugrott szekeréről, és gyalog futott.
Bárák pedig a szekereket és a tábort egész Harósethig, a pogányok városáig űzé, és Siserának egész tábora elhulla fegyvernek éle miatt, még csak egyetlen egy sem maradt meg.
Sisera pedig gyalog futott Jáhelnek, a Keneus Héber feleségének sátoráig, mert béke volt Jábin között, Hásor királya között, és a Keneus Héber háznépe között.
És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jőjj be Uram, jőjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal.
Az pedig monda néki: Adj kérlek innom egy kis vizet, mert szomjúhozom. És megnyita ez egy tejes tömlőt, és ada néki inni, és betakará őt.
(Bir 5,25)
És az annakfelette monda néki: Állj a sátor ajtajába, és ha valaki jőne és kérdezne, és ezt mondaná: Van-é itt valaki? mondjad: Nincsen!
Ekkor Jáhel, a Héber felesége vevé a sátorszöget, és pőrölyt vőn kezébe, és beméne ő hozzá halkan, és beveré a szöget halántékába, úgy hogy beszegeződék a földbe. Amaz pedig nagy fáradtság miatt mélyen aludt vala, és így meghala.
És ímé, a mint Bárák űzve keresné Siserát, Jáhel kiméne elébe, és monda néki: Jöszte és megmutatom néked az embert, a kit keressz. És beméne ő hozzá, és ímé Sisera ott feküdt halva, és a szög halántékában.
Így alázá meg Isten azon a napon Jábint, a Kanaán királyát az Izráel fiai előtt.
Az Izráel fiainak keze pedig mind jobban ránehezedék Jábinra, a Kanaán királyára, mígnem kiirták Jábint, a Kanaán királyát. 5
Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:
Hogy a vezérek vezettek Izráelben,
Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat! Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!
Én, én az Úrnak éneket mondok,
Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének. Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről:
Megrendült a föld, csepegett az ég,
A föllegek is víztől áradának. A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt,
Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt. Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,
Jáhel idejében pihentek az utak,
És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek. Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,
Mígnem én Debora felkelék,
Felkelék Izráel anyjaként. Új isteneket ha választott a nép,
Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk előtt;
De paizs, és dárda avagy láttatott-é
A negyvenezereknél az Izráel között? Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,
Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat! Kik ültök fehér szamarakon,
Kik ültök a szőnyegeken
És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek! Az íjászok szavával a vízmerítők között,
Ott beszéljék az Úrnak igazságát,
Az ő faluihoz való igazságit Izráelben.
Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe! Kelj fel, kelj fel Debora!
Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!
Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia! Akkor lejött a hősök maradéka;
Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen. Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,
Utánad Benjámin, a te néped közé;
Mákirból jöttek le vezérek,
És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják. És Issakhár fejedelmei Deborával,
És mint Issakhár, úgy Bárák
A völgybe rohan követőivel.
Csak a Rúben patakjainál
Vannak nagy elhatározások. Miért maradtál ülve a hodályban?
Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!
Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások! Gileád a Jordánon túl pihen.
Hát Dán miért időzik hajóinál?
Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél. De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép,
És Nafthali, a mezőség magaslatain! Királyok jöttek, harczoltanak;
Akkor harczoltak a Kanaán királyai
Taanaknál, Megiddó vizénél;
De egy darab ezüstöt sem vettenek. Az égből harczoltak,
A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával! A Kison patakja seprette el őket;
Az ős patak, a Kison patakja!
Végy erőt én lelkem! Akkor csattogtak a lovak körmei
A futás miatt, lovagjaik futásai miatt. Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, -
Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,
Az Úrnak segélyére vitézei közé. De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,
A Keneus Héber felesége,
A sátorban lakó nők felett legyen áldott! Az vizet kért, ő tejet adott,
Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét. Balját a szegre,
Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta,
És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,
És összetörte, általfúrta halántékát, Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,
Lábai között leroskadt, elesett;
A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve. Kinézett az ablakon, és jajgatott
Siserának anyja a rostélyzat mögül:
„Miért késik megjőni szekere?
Hol késlekednek kocsijának gördülései?” Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;
Ő egyre csak azok szavait ismételgeti: „Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?
Egy-két leányt minden férfiúnak;
A festett kelmék zsákmányát Siserának;
Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,
Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt.” Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!
De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!
És megnyugovék a föld negyven esztendeig.
Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat! Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!
Én, én az Úrnak éneket mondok,
Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének. Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről:
Megrendült a föld, csepegett az ég,
A föllegek is víztől áradának. A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt,
Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt. Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,
Jáhel idejében pihentek az utak,
És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek. Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,
Mígnem én Debora felkelék,
Felkelék Izráel anyjaként. Új isteneket ha választott a nép,
Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk előtt;
De paizs, és dárda avagy láttatott-é
A negyvenezereknél az Izráel között? Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,
Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat! Kik ültök fehér szamarakon,
Kik ültök a szőnyegeken
És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek! Az íjászok szavával a vízmerítők között,
Ott beszéljék az Úrnak igazságát,
Az ő faluihoz való igazságit Izráelben.
Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe! Kelj fel, kelj fel Debora!
Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!
Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia! Akkor lejött a hősök maradéka;
Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen. Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,
Utánad Benjámin, a te néped közé;
Mákirból jöttek le vezérek,
És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják. És Issakhár fejedelmei Deborával,
És mint Issakhár, úgy Bárák
A völgybe rohan követőivel.
Csak a Rúben patakjainál
Vannak nagy elhatározások. Miért maradtál ülve a hodályban?
Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!
Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások! Gileád a Jordánon túl pihen.
Hát Dán miért időzik hajóinál?
Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél. De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép,
És Nafthali, a mezőség magaslatain! Királyok jöttek, harczoltanak;
Akkor harczoltak a Kanaán királyai
Taanaknál, Megiddó vizénél;
De egy darab ezüstöt sem vettenek. Az égből harczoltak,
A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával! A Kison patakja seprette el őket;
Az ős patak, a Kison patakja!
Végy erőt én lelkem! Akkor csattogtak a lovak körmei
A futás miatt, lovagjaik futásai miatt. Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, -
Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,
Az Úrnak segélyére vitézei közé. De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,
A Keneus Héber felesége,
A sátorban lakó nők felett legyen áldott! Az vizet kért, ő tejet adott,
Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét. Balját a szegre,
Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta,
És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,
És összetörte, általfúrta halántékát, Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,
Lábai között leroskadt, elesett;
A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve. Kinézett az ablakon, és jajgatott
Siserának anyja a rostélyzat mögül:
„Miért késik megjőni szekere?
Hol késlekednek kocsijának gördülései?” Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;
Ő egyre csak azok szavait ismételgeti: „Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?
Egy-két leányt minden férfiúnak;
A festett kelmék zsákmányát Siserának;
Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,
Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt.” Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!
De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!
És megnyugovék a föld negyven esztendeig.
2
Vala pedig Naóminak egy rokona az ő férje után, előkelő derék ember Elimélek nemzetségéből; neve Boáz.
(Máté 1,5)
És monda a Moábita Ruth Naóminak: Hadd menjek, kérlek, a mezőre, hogy kalászokat szedegessek az után, a kinek szemei előtt kedvességet találok. És az monda: Menj édes leányom.
Elméne azért és odaérkezék, szedegete a mezőn az aratók után, és történetesen oda talált a Boáz szántóföldjére, a ki Elimélek nemzetségéből való volt.
És ímé Boáz kijöve Bethlehemből, és monda az aratóknak: Az Úr legyen veletek! És ők mondának néki: Áldjon meg téged az Úr!
És monda Boáz az ő szolgájának, a ki az aratók felügyelője volt: Kié ez a leányzó?
És felele a szolga, az aratók felügyelője, és monda: Az a Moábita leányzó ez, a ki Naómival jött a Moáb mezejéről.
A ki mondá: Hadd szedegessek, kérlek, és hadd tarlózgassak a kévék közt az aratók után. És ide jöve, és itt marada reggeltől fogva mind mostanig: és csak épen most pihent egy keveset a házban.
És mondá Boáz Ruthnak: Ugyan hallod-é édes leányom! Ne menj szedegetni más mezőre és el ne menj innen; hanem menj mindenütt szolgálóim után.
Szemeid legyenek a mezőn, a melyet aratnak, és járj utánok. Ímé meghagytam a szolgáknak, hogy ne bántsanak téged, és ha megszomjúhozol, menj az edényekhez és igyál abból, a mit a szolgák merítenek.
Akkor ez arczra borula és meghajtá magát a földig, és monda néki: Hogy-hogy találtam ilyen kedvességet a te szemeid előtt, hogy rám tekintettél, holott én idegen vagyok?
Boáz pedig felele, és monda néki: Bizony elmondtak nékem mindent, amit cselekedtél a te napaddal, férjed halála után, hogy elhagytad a te atyádat és a te anyádat és a te születésednek földét, és jöttél ahhoz a néphez, a melyet nem ismertél azelőtt.
(Ruth 1,16.17)
Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól, Izráelnek Istenétől, a kinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél.
Ez pedig monda: Találjak kedvességet a te szemeid előtt uram, mert megvigasztaltál engem, és mert a te szolgálódnak szívéhez szóltál, holott én nem vagyok a te szolgálóleányaid közül.
És az evésnek idejekor szóla néki Boáz: Jer ide, és egyél a kenyérből, és mártsd be a te falatodat az eczetes lébe. És ő leüle az aratók mellé. És pergelt gabonát nyújtott néki, és evett, s jóllakott, sőt még hagyott is.
Azután felállott, hogy szedegessen és Boáz megparancsolta az ő szolgáinak, mondván: A kévék között is hadd szedegessen, és meg ne pirongassátok őt.
(3Móz 19,9.10)
Sőt húzogassatok ki néki a kévékből is, és hagyogassatok el, hogy szedje fel, és meg ne dorgáljátok őt.
(3Móz 23,22)
És ő szedegete a mezőn mind estiglen, és kicsépelé, a mit szedegetett, és lett abból szinte egy efa árpa.
És felvevé és beméne a városba, és napaasszonya látá, a mit ő szedegetett. Aztán elővevé és odaadá néki, a mit meghagyott, minekutána jóllakott vala.
És monda néki az ő napaasszonya: Hol szedegettél ma, és hol munkálkodtál? Áldott legyen, a ki rád tekintett. És elbeszélte az ő napaasszonyának, hogy kinél munkálkodott, és monda: Annak a férfiúnak a neve, a kinél ma munkálkodtam: Boáz.
És monda Naómi az ő menyének: Áldott legyen ő az Úrtól, a ki nem vonta meg irgalmasságát az élőktől és a megholtaktól! És Naómi monda néki: Közel valónk nékünk az a férfiú; legközelebbi rokonaink közül való ő.
És szóla a Moábita Ruth: Még azt is mondta ő nékem: Menj mindenütt az én munkásaim után, a míg csak el nem végzik az én egész aratásomat.
És monda Naómi Ruthnak, az ő menyének: Jó, édes leányom, hogy az ő szolgálóival jársz, ne is találjanak téged más mezőn.
Így járt ő mindenütt a Boáz szolgálói után, szedegetve, míg az árpaaratás és búzaaratás bevégződött; és az ő napaasszonyával lakott.
134
Grádicsok éneke.
Nosza, áldjátok az Urat mind, ti szolgái az Úrnak, a kik az Úr házában álltok éjjelente! (Zsolt 4,4.3Móz;18,5) Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat! (Zsolt 141,2) Áldjon meg téged az Úr a Sionról, a ki teremtette az eget és a földet! (Zsolt 132,12.13)
Nosza, áldjátok az Urat mind, ti szolgái az Úrnak, a kik az Úr házában álltok éjjelente! (Zsolt 4,4.3Móz;18,5) Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat! (Zsolt 141,2) Áldjon meg téged az Úr a Sionról, a ki teremtette az eget és a földet! (Zsolt 132,12.13)