Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Jézust keresztre feszítik.
Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a köpenyt és saját ruháit adták rá. Azután elvezették, hogy keresztre feszítsék. Miközben kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Eljutottak arra a helyre, melynek Golgota, vagyis Koponyahely a neve. Ott epével kevert bort adtak neki inni. De mikor megízlelte nem akarta meginni. Azután keresztre feszítették és sorsvetéssel megosztoztak ruháin. (Így beteljesedett, amit a próféta jövendölt: „Elosztották ruháimat maguk között és sorsot vetettek köntösöm fölött.”) Aztán leheveredtek és őrizték őt. Feje fölé tették az elitélésének okát jelző táblát: „Ez Jézus, a zsidók királya.” Vele együtt két rablót is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra járók káromolták őt és fejüket csóválva mondogatták: „Te, aki lerontod és harmadnapra fölépíted (Isten) templomát, szabadítsd meg magadat! Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és vénekkel együtt a főpapok is: „Másokat megszabadított, önmagát nem tudja megszabadítani. (Ha) Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről és hiszünk neki. Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedve telik benne. Hiszen azt mondta: Isten fia vagyok.” Ugyanígy szidalmazták őt a vele együtt megfeszített rablók is.