Példabeszéd a megvetőről.
13 Egy nap Jézus elment hazulról és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt a bárkába és leült, a nép pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket. Ezzel kezdte: „Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az (égi) madarak és fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött, és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elnyomták. A többi jó földbe hullott és termést hozott: egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, némelyik meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!”Mire valók a példabeszédek.
Akkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték tőle: „Miért szólsz hozzájuk példabeszédekben?” Ő így felelt: „Nektek jutott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, nekik azonban nem. Akinek ugyanis van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért szólok nekik példabeszédekben, mert szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak és nem értenek. Beteljesedik rajtuk Izajás próféta jövendölése: Hallván halljátok, de nem értitek,nézvén nézitek, de nem látjátok! Megkérgesedett e népnek a szíve:
fülükre nagyot hallanak
és behunyják szemüket,
hogy szemükkel ne lássanak
és ne halljanak fülükkel,
szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek,
hogy meggyógyítsam őket. Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem láthatta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallhatta.