11
Amikor Jézus befejezte a tizenkét tanítványának adott utasításait, továbbindult, hogy tanítson és hirdesse az igét az ottani városokban.
Nézd, követemet küldöm színed előtt,
hogy elkészítse előtted az utat. Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb mint ő. Keresztelő János napjaitól fogva mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved és az erőszakosok ragadják el azt. A próféták és a törvény Jánosig mind ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg.
siránkoztunk, de nem zokogtatok. Eljött János, nem eszik és nem iszik, azt mondják rá: ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik-iszik, és azt mondják rá: lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja! A bölcsességet azonban művei igazolták.”
senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya,
és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú,
és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni. Jöjjetek hozzám mindnyájan,
akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve:
én felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat
és tanuljatok tőlem,
mert szelíd vagyok és alázatos szívű,
s így nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes,
az én terhem könnyű.”
olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni.” Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Hogyan ment be Isten házába és ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem kíséretének nem volt szabad megennie, csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétenének? Mondom nektek: a templomnál nagyobb van itt. Ha értenétek mit jelent: irgalmasságot akarok és nem áldozatot, sohasem ítélnétek el az ártatlanokat. Az Emberfia ura a szombatnak is.”
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Rálehelem lelkemet,
és hirdetni fogja az igazságot a népeknek. Nem vitatkozik s nem kiabál,
szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádat nem töri el,
a füstölgő mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
nézvén nézitek, de nem látjátok! Megkérgesedett e népnek a szíve:
fülükre nagyot hallanak
és behunyják szemüket,
hogy szemükkel ne lássanak
és ne halljanak fülükkel,
szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek,
hogy meggyógyítsam őket. Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem láthatta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallhatta.
„Példabeszédre nyitom ajkamat:
hirdetem, mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva.”
Keresztelő János követsége.
Amikor János a börtönben hallott Krisztus tetteiről, elküldte (két) tanítványát ezzel a kérdéssel: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt: „Menjetek, jelentsétek Jánosnak, amit hallotok és láttok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak föltámadnak, a szegények pedig hallgatják az evangélium hirdetését. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”Jézus tanúsága Jánosról.
Amikor azok elmentek, Jézus beszélni kezdett a néphez Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádat lássatok? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom kelmébe öltözött embert lássatok? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik. Miért mentetek hát ki? Hogy prófétát lássatok? Igenis, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Ez az, akiről az Írás mondja:Nézd, követemet küldöm színed előtt,
hogy elkészítse előtted az utat. Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb mint ő. Keresztelő János napjaitól fogva mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved és az erőszakosok ragadják el azt. A próféták és a törvény Jánosig mind ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg.
A nép konoksága.
Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: Furulyáztunk, de nem táncoltatok,siránkoztunk, de nem zokogtatok. Eljött János, nem eszik és nem iszik, azt mondják rá: ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik-iszik, és azt mondják rá: lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja! A bölcsességet azonban művei igazolták.”
A megátalkodott városok.
Akkor korholni kezdte a városokat, ahol a legtöbb csodát tette, mert nem tértek meg. „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a csodák, amik nálatok történtek, már régen szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna. Egyébként mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”Jézus hálaadása.
Abban az időben Jézus így szólt: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kisdedeknek jelentetted ki. Igen Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám:senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya,
és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú,
és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni. Jöjjetek hozzám mindnyájan,
akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve:
én felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat
és tanuljatok tőlem,
mert szelíd vagyok és alázatos szívű,
s így nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes,
az én terhem könnyű.”
Kalászszedés szombaton.
12 Abban az időben Jézus szombaton vetések között járt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaidolyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni.” Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Hogyan ment be Isten házába és ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem kíséretének nem volt szabad megennie, csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétenének? Mondom nektek: a templomnál nagyobb van itt. Ha értenétek mit jelent: irgalmasságot akarok és nem áldozatot, sohasem ítélnétek el az ártatlanokat. Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Gyógyítás szombaton.
Onnan továbbhaladva betért zsinagógájukba. Talált egy fél kezére béna embert. Megkérdezték tőle: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” – hogy vádaskodhassanak ellene. Ő így felelt: „Ha valakinek közületek csak egy juha van, és az szombaton gödörbe esik, nem követ el mindent, hogy kihúzza? Pedig mennyivel többet ér az ember a birkánál! Tehát szabad szombaton jót cselekedni.” Azzal az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és béna keze éppen olyan egészséges lett, mint a másik. Erre a farizeusok kimentek és tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.Jézus kerüli a nyilvánosságot.
Mikor Jézus ezt meghallotta, eltávozott onnan. Azután is sokan fordultak hozzá és meggyógyította valamennyit. De megtiltotta nekik, hogy nyilvánosságra hozzák. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Rálehelem lelkemet,
és hirdetni fogja az igazságot a népeknek. Nem vitatkozik s nem kiabál,
szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádat nem töri el,
a füstölgő mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Jézus válaszol a farizeusok vádaskodására.
Akkor egy ördögtől megszállt, vak és néma embert vittek hozzá, és meggyógyította úgy, hogy az beszélni és látni kezdett. Erre az egész nép elámulva mondta: „Csak nem ő a Dávid fia?” A farizeusok is meghallották ezt és megjegyezték: „Ő csak Belzebullal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöt.” Jézus, átlátva gondolataikon, így szólt hozzájuk: „Minden meghasonlott ország elpusztul és egyetlen meghasonlott város vagy ház sem állhat fönn. Ha sátán űzi ki a sátánt, akkor meghasonlott önmagában: tehát hogyan állhat fönn az országa? Ha én Belzebullal űzök ördögöt, fiaitok kinek a segítségével teszik? Ezért ők lesznek a ti bíráitok. De ha én Isten Lelkével űzök ördögöt, akkor elérkezett hozzátok Isten országa. Hogyan törhet be valaki az erős ember házába és rabolhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi őt? Csak azután foszthatja ki házát. Aki nincs velem, ellenem van; aki nem gyűjt velem, szétszór.Bűnök a Szentlélek ellen.
Azért azt mondom nektek: minden bűn és káromlás bocsánatot nyer, de a Lélek ellen való káromlás nem nyer bocsánatot. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlélek ellen szól, nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a jövendőben. Ha jónak mondjátok a fát, tartsátok gyümölcsét is jónak, de ha rossznak mondjátok a fát, tartsátok a gyümölcsét is rossznak, hiszen gyümölcséről ismerhető föl a fa. Viperák fajzata! Hogyan beszélhettek jót, holott gonoszok vagytok? Hiszen a szív bőségéből szól a száj. A jó ember jó kincséből jót szed elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat szed elő. Mondom nektek: minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Szavaid alapján fognak igaznak ítélni, szavaid alapján fognak elmarasztalni.”Jónás jele.
Erre néhány írástudó és farizeus így szólt hozzá: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Ő így felelt: „A gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás prófétáét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak e nemzedékkel együtt jelennek meg majd az ítéleten és elítélik azt, mert ők megtértek Jónás prédikációjára. De Jónásnál nagyobb van itt. Dél királynője e nemzedékkel együtt jelenik meg az ítéleten és elítéli azt, mert a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa a bölcs Salamont. De Salamonnál nagyobb van itt!Visszaesés a bűnbe.
Mikor a tisztátalan lélek kiszáll az emberből, puszta helyen bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Akkor azt mondja: visszatérek házamba, ahonnét kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, sőt még kisöpörve és földíszítve is.Szakítás a néppel és vezetőivel
Erre elmegy, hoz magával hét másik lelket, magánál is gonoszabbakat. Bemennek és ott laknak. Annak az embernek a sorsa pedig rosszabbra fordul, mint előbb volt. Így jár ez a gonosz nemzedék is.”Ki tartozik igazán Jézushoz?
Miközben még a néphez szólt, anyja és testvérei megálltak kint és beszélni akartak vele. Valaki figyelmeztette: „Anyád és testvéreid kint állnak és beszélni akarnak veled.” De ő megkérdezte a hozzá szólót: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán kitárta karját tanítványai felé és így szólt: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”Példabeszéd a megvetőről.
13 Egy nap Jézus elment hazulról és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt a bárkába és leült, a nép pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket. Ezzel kezdte: „Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az (égi) madarak és fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött, és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elnyomták. A többi jó földbe hullott és termést hozott: egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, némelyik meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!”Mire valók a példabeszédek.
Akkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték tőle: „Miért szólsz hozzájuk példabeszédekben?” Ő így felelt: „Nektek jutott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, nekik azonban nem. Akinek ugyanis van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért szólok nekik példabeszédekben, mert szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak és nem értenek. Beteljesedik rajtuk Izajás próféta jövendölése: Hallván halljátok, de nem értitek,nézvén nézitek, de nem látjátok! Megkérgesedett e népnek a szíve:
fülükre nagyot hallanak
és behunyják szemüket,
hogy szemükkel ne lássanak
és ne halljanak fülükkel,
szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek,
hogy meggyógyítsam őket. Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem láthatta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallhatta.
A magvetőről szóló példabeszéd magyarázata.
Halljátok tehát a magvetőről szóló példabeszédet. Amikor valaki meghallgatja Isten országának igéjét, de meg nem szívleli, eljön a gonosz és elragadja, amit a szívébe vetettek. Ez az, akinél a mag az útfélre esett. A köves talajra hullott meg az, aki meghallgatja az igét és szívesen be is fogadja, de nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig tart. Mikor az ige miatt baj és üldözés támad, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé hullott pedig az, aki meghallgatja az igét, de a világi gondok és a csalóka gazdagság elfojtják az igét és meddő marad. Végül a jó földbe hullott az, aki az igét meghallgatja, megszívleli és termést is hoz: egyik százszorosat, másik hatvanszorosat, némelyik meg harmincszorosat.”Példabeszéd a konkolyról.
Más példabeszédet is mondott nekik: „Hasonlít a mennyek országa az olyan emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amikor mindenki aludt, jött ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán eltávozott. Szárba szökött a vetés és kalászt hányt, de fölütötte fejét a konkoly is. Erre a szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan került belé a konkoly? Mire ő azt felelte: ellenséges ember műve az. A szolgák tovább kérdezték: akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk? Nem, válaszolta, hogy a konkolyt gyomlálva ki ne tépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön föl mindkettő az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: előbb a konkolyt szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe.”Példabeszéd a mustármagról és a kovászról.
Egy másik példabeszédet is mondott: „Hasonlít a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember és szántóföldjébe vet. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor fölnő, nagyobb minden veteménynél. Sőt akkora fává nő, hogy az ég madarai rászállnak és ágai közt fészket raknak.” Ismét más példabeszédet is mondott: „Hasonlít a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony és három véka lisztbe kever úgy, hogy az egész megkel.” Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek, példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Így beteljesedett a próféta jövendölése:„Példabeszédre nyitom ajkamat:
hirdetem, mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva.”