Valaki a tömegből így felelt: „Mester, elhoztam hozzád fiamat, akiben néma lélek lakik.
Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja, aztán habzik a szája, csikorgatja a fogát és megmerevedik. Kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
„Hitetlen nemzedék, válaszolta, meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide hozzám!”
Odavitték. Mihelyt meglátta őt a lélek, elkezdte ide-oda rángatni a fiút. Az a földre esett és tajtékozva fetrengett.
Jézus megkérdezte az apát: „Mióta szenved ebben a bajban?” „Gyermekkora óta, válaszolta.
Sokszor tűzbe meg vízbe taszította, hogy megölje. Ha van lehetőséged rá, szánj meg minket és segíts rajtunk.”
Jézus így felelt: „Ami a lehetőséget illeti, minden módjában áll annak, aki hisz.”
Erre a fiú apja (könnyek között) fölkiáltott: „Hiszek (Uram), segíts hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy a tömeg egyre nagyobb lesz, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te süket és néma lélek, parancsolom neked, takarodj ki belőle és soha vissza ne térj belé.”
Erre hangos kiabálással és heves rángatások közt kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott, úgyhogy többen megjegyezték: „Meghalt”.
Jézus azonban kézen fogva fölemelte, s az fölállt.
Amikor hazatért és egyedül maradt, tanítványai megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?”
Mire ő így felelt: „Ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel.”