Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
A második kenyérszaporítás.
8 Abban az időben ismét nagy tömeg vette körül. Mivel nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak velem és nincs mit enniük. Ha étlen küldöm haza őket, kidőlnek az úton, mert néhányan messziről jöttek.” Tanítványai erre megjegyezték: „Honnan veszünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind ellássuk ezeket?” Ő megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét”, felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a népnek. Volt néhány apróbb haluk is. Azokat is megáldotta és szétosztotta. Miután ettek és jóllaktak, hétkosárnyi kenyérmaradékot szedtek össze. Mintegy négyezren voltak (akik ettek). Azután hazaküldte őket