Példabeszéd a magvetőről.
Amikor egyszer a városokból kivonult nagy tömeg köréje gyűlt, ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett, eltaposták és az égi madarak fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek a magokkal együtt felnőttek és elnyomták azokat. A többi jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott.” E szavak után így kiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”A példabeszéd magyarázata.
Akkor megkérdezték tanítványai, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt:„Nektek jutott, hogy megértsétek Isten országának titkait, a többieknek csak példabeszédekben:
Nézzenek, de ne lássanak,
halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre esők azok, akik hallgatják, de aztán jön az ördög és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullottak azok, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé esők azok, akik meghallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei közepette elhalnak és termést nem hoznak. A jó földbe esők végül azok, akik jó és erényes szívvel meghallgatják és meg is tartják az igét és termést is hoznak állhatatosságban. Ügyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok. Akinek ugyanis van, annak még adnak; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amit magáénak gondol.”