211 Mindenekelőtt arra kérlek, végeztess könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, királyokért 22 és minden följebbvalóért, hogy istenfélelemmel és tisztességgel teljes, békés és nyugodt életet élhessünk. 33 Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, 44 aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. 55 Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember közt: az ember Krisztus Jézus, 66 aki váltságul adta magát mindenkiért. Erről kellő időben tanúságot kell tenni. 77 Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítója, hitben és igazságban.
Helyes magatartás az istentiszteleten.
88 Azt kívánom tehát, hogy a férfiak mindenütt áhítattal, s ne haragos és viszálykodó lélekkel emeljék imádságra kezüket. 99 Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne göndörített hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában, 1010 hanem amint istenfélelemben élő asszonyokhoz illik, jótettekkel. 1111 Az asszony csöndben hallgassa a tanítást, teljes engedelmességgel. 1212 Azt nem engedem meg, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben. 1313 Hiszen Ádám első a teremtésben, Éva csak a második. 1414 Ádám nem hagyta magát félrevezetni, mint az asszony, aki bűnbe esett. 1515 De üdvözülni fog, ha gyermekeket szül, s ha kitart a hitben, a szeretetben, s a szerénységgel párosult tisztességben.
Az egyházi elöljárók.
311 Igaz beszéd ez: aki püspökségre törekszik, magasztos dolgot kíván. 22 A püspöknek ugyanis kifogástalannak, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, (szemérmesnek), vendégszeretőnek, tanításra termettnek kell lennie. 33 Ne legyen iszákos vagy erőszakoskodó, hanem megértő, ne veszekedő, sem kapzsi. 44 Saját házában legyen jó gazda, aki gyermekeit fegyelemre és teljes tisztességre fogja. 55 Aki ugyanis tulajdon házában nem jó gazda, hogyan is tudná gondját viselni Isten egyházának? 66 Újonnan megtért se legyen, hogy föl ne fuvalkodjék, s az ördög sorsára ne jusson. 77 A kívülállók előtt is jó híre legyen, hogy meg ne szólják és az ördög csapdájába ne kerüljön.
A diakónusok.
88 A diakónusok szintén tisztességesek legyenek, ne kétszínűek, sem borisszák vagy piszkos haszonra lesők. 99 A hit titkát tiszta lelkiismerettel őrizzék. 1010 Ki kell előbb próbálni őket, és csak akkor szolgáljanak, ha kifogástalanok. 1111 Az asszonyok szintén legyenek tisztességesek, rágalmazást kerülők, mértéktartók és mindenben megbízhatók. 1212 A diakónus legyen egyszer nősült, gyermekeinek és otthonának jó elöljárója. 1313 Aki ugyanis jól végzi szolgálatát, nagy megbecsülésre és a Krisztus Jézusba vetett hitben való bizalomra tesz szert. 1414 Mindezt azért írom neked – bár remélem, hogy hamarosan eljutok hozzád –, 1515 hogy ha késném is, tudd, hogyan kell viselkedned az Isten házában, mely az élő Isten egyháza s az igazság oszlopa és biztos alapja. 1616 Kétségkívül nagy dolog az istenfélő élet titka: Testben nyilvánvaló lett, igazolást nyert lélekben, megjelent az angyaloknak, pogányoknak hirdették, világszerte hittek benne, fölment a dicsőségbe.
Óvás a tévtanítóktól.
411 A Lélek azonban világosan mondja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, s megtévesztő szellemekre meg ördögi tanításra hallgatnak. 22 Ezek képmutató hazudozók, akiknek megbélyegzett a lelkiismeretük. 33 Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételeket is, pedig ezeket Isten azért teremtette, hogy a hívők, akik fölismerték az igazságot, hálaadással fogyasszák. 44 Hiszen Isten minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz,
66 Ha ezt magyarázod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, mert annak a hitnek és helyes tanításnak igéi táplálnak, amelyet híven követtél. 77 Vesd el a képtelen, vénasszonyos meséket, gyakorold magadat inkább az istenfélelemben. 88 A test gyakorlásának ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kíséri. 99 Igaz beszéd ez és teljes hitelt érdemel. 1010 Hiszen ezért fáradunk és küszködünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek, elsősorban a hívőknek üdvözítője. 1111 Ezt hirdesd, ezt tanítsd! 1212 Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban. 1313 Amíg odaérek, legyen gondod a fölolvasásra, a buzdításra és a tanításra. 1414 El ne hanyagold a benned lévő kegyelmet, amit akkor kaptál, amikor elhangzott a prófétai szó és a presbiterek fejedre tették a kezüket. 1515 Ezekben gyakorold s ezeknek szenteld magadat, hogy haladásod mindenki előtt nyilvánvaló legyen. 1616 Ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha így teszel, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted.
Magatartás az idősekkel szemben.
511 Az idősebb férfit ne korhold, hanem csak figyelmeztesd, mint atyádat, a fiatalabbat, mint testvéredet; 22 az idősebb nőt, mint anyádat, a fiatalabbat, mint nővéredet, egészen tiszta érzülettel. 33 Tiszteld az özvegyeket, ha valóban özvegyek. 44 Ha pedig valamely özvegynek gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban saját családjuk iránt teljesítsék kötelességüket és szüleik iránt róják le, amivel tartoznak nekik, mert ez kedves az Isten előtt. 55 Aki valóban özvegy és magára hagyott, bízzék az Istenben, s kitartóan imádkozzék és könyörögjön éjjel-nappal. 66 Ha ugyanis feslett életet él, élve is halott. 77 Kösd a szívükre ezt, hogy feddhetetlenek legyenek. 88 Aki pedig övéinek, főképp háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, s rosszabb a hitetlennél. 99 Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki legalább hatvanéves, és csak egy férfinak volt a felesége. 1010 Legyen közismert, hogy jó cselekedetekben élt: gyermekeket nevelt, gyakorolta a vendégszeretetet, mosta a szentek lábát, segített a bajbajutottakon, és más jó cselekedeteknek szentelte magát. 1111 A fiatalabb özvegyeket azonban utasítsd el, mert amikor Krisztus ellenére erőt vesz rajtuk az érzékiség, férjhez akarnak menni, 1212 s mivel így az első hűséget megszegik, elmarasztaló ítéletet vonnak magukra. 1313 Azonkívül rászoknak arra, hogy tétlenül házról házra járjanak, de nemcsak tétlenkednek, hanem pletykálkodnak, kíváncsiskodnak s olyasmit beszélnek, amire semmi szükség sincs. 1414 Azt kívánom tehát, hogy a fiatalabbak menjenek csak férjhez, adjanak gyermekeknek életet, viseljék családjuk gondját, s az ellenfélnek ne adjanak alkalmat a megszólalásra. 1515 Némelyek ugyanis visszaszegődnek a sátánhoz. 1616 Ha pedig valamely hívő asszonynál özvegyek laknak, viselje gondjukat, hogy ne legyenek az egyház terhére, s az segíteni tudjon a magukra hagyott özvegyeken.
A presbiterek.
1717 Az elöljárók, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az igehirdetésben és a tanításban fáradnak. 1818 Az Írás ugyanis ezt mondja: „Cséplő ökörnek ne kösd be a száját.” Továbbá: „Megérdemli a munkás a maga bérét.” 1919 Elöljáró ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három személy tanúságára. 2020 A vétkeseket mindenki előtt fedd meg, hogy a többi is elrettenjen. 2121 Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra kérlek, tartsd meg mindezt előítélet nélkül, s részrehajlásból semmit se tégy. 2222 Kezedet elhamarkodva föl ne tett senkire, s idegen bűnben ne legyen részed. Őrizd magadat tisztán! 2323 Ne csak vizet igyál, hanem gyomrod és gyakori gyöngélkedésed miatt igyál egy kis bort is. 2424 Némely ember vétke nyilvánvaló már az ítélet előtt is, másoké viszont csak utána derül ki. 2525 Éppígy a jótett is nyilvánvaló, de ha még nem volna nyilvánvaló, nem maradhat elrejtve.