2
Azt mondtam magamban: Rajta! Próbálkozzál a vigassággal és élvezd az életet! De kiderült: ez is hiábavalóság.
A nevetésre azt mondtam: Bolondság! És a vigasságra: Mire jó ez?
Elhatároztam, hogy testemet átengedem a mámornak, de szívemet azért megtartom a bölcsességnek; átadom magamat az esztelenségnek, míg nem látom, mi válik javára az emberek fiainak, s mit csinálnak életük folyamán az ég alatt.
Nagy dolgokat vittem végbe, palotákat építettem és szőlőket ültettem magamnak.
Kerteket és ligeteket telepítettem, és beültettem őket mindenféle gyümölcsfával.
Víztároló tavakat létesítettem, hogy öntözhessem a fiatal fákat.
Rabszolgákat és rabszolganőket vásároltam, és voltak házamban született rabszolgáim is; jószágom is volt: rengeteg marhám és juhom, több, mint bármelyik elődömnek Jeruzsálemben.
Aranyat és ezüstöt is halmoztam fel magamnak, királyok és országok kincseit. Fogadtam énekeseket és énekesnőket, és megszereztem az emberek fiaitól a fölöslegüket, egyik ládával a másik után.
Így nagyobb és gazdagabb lettem, mint bármelyik elődöm Jeruzsálemben, s közben a bölcsességem is megmaradt.
A szememnek megadtam mindent, amit csak megkívánt, semmiféle gyönyört nem vontam meg szívemtől. Igen, szívem örömet merített minden fáradozásomból, és ez volt a jutalmam minden fáradozásomért.
És latra vetettem kezem minden művét, és a fáradságot is, amibe került. Ó, minden hiábavalóság és szélkergetés, nincs belőle semmi haszon a nap alatt!
Elgondolkodtam a bölcsességen, az esztelenségen és a balgaságon. Hadd lám: mit csinál majd a király utódja? Azt, amit már régen is tettek.
És láttam, hogy a bölcsesség felülmúlja a balgaságot, mint a világosság a sötétséget.
A bölcs maga elé néz, a balga vaktában megy. De arra is rájöttem, hogy egy és ugyanaz a sorsa mind a kettőnek.
Ekkor azt mondtam magamnak: Ha rám is a balgák sorsa vár, miért lettem akkor olyan mérhetetlenül bölcs? És így szóltam magamban: Ez is hiábavalóság!
Valóban, a bölcs emlékezete éppoly kevéssé örök, mint a balgáé. A jövőben hamarosan elfelejtik mind a kettőt. A bölcs meghal éppen úgy, mint a balga.
Meggyűlöltem az életet, mert bosszantónak találtam azt a fáradozást, ami a nap alatt folyik. Igen, minden hiábavalóság és szélkergetés!
Meggyűlöltem minden művemet, amit létrehoztam a földön, hiszen az utódomra kell hagynom.
Ki tudja, bölcs lesz-e vagy balga? És mégis teljesen szabadon rendelkezik majd munkám minden gyümölcsével, amire (annyi) fáradságot és okosságot pazaroltam életemben. Ez is hiábavalóság!
Odáig jutottam, hogy szívemet átengedtem a kétségbeesésnek amiatt a fáradozás miatt, amit magamra vállaltam a nap alatt.
Hisz jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, aztán át kell engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj!
Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát életében?
Valóban: minden napja csupa szenvedés és minden tevékenység csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!
Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez az Isten kezéből jön.
Mert az öröm is, a gond is Istentől van.
Igen, annak, aki kedves előtte, bölcsességet, tudást és örömet ad; a bűnösnek meg a gyötrelmet adja, hogy gyűjtsön és halmozzon, hogy aztán olyannak adja, aki tetszik Istennek. Ez is hiábavalóság és szélkergetés!
A halál.
3 Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában. Rájöttem: amit Isten tesz, az minden időre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belőle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tőle. Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet. Láttam továbbá a földön az ítélet helyét – itt bűn volt; és az igazságosság helyét – itt gonoszság. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy. Azt mondtam magamban az emberek fiairól: hogy napfényre hozza (mivoltukat), Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz (csak olyanok, mint az) állatok. Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettő hiábavalóság! Mindkettő ugyanarra a helyre jut. Mindkettő porból lett és minden visszatér a porba. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltető lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltető lehelete lefelé, a földbe száll-e? Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?A közösségi élet.
4 Másfelől láttam a sok elnyomást a nap alatt: az elnyomottak könnyeit, és hogy nincs, aki vigasztalná őket; elnyomóik részéről az erőszakot, és hogy nincs, aki vigasztalná őket. Ezért boldogabbnak mondom a holtakat, akik már rég meghaltak, mint az élőket, akik még élnek. De mindkettőnél jobban (dicsérem) azt, aki meg sem született, aki meg sem látta azt a (sok) rosszat, ami a nap alatt végbemegy. Láttam azt is, hogy minden igyekezet és minden siker csak az egyik féltékenykedése a másikra. Ez is hiábavalóság és szélkergetés! Az esztelen ölbe teszi a kezét, és a saját húsát emészti. Jobb egy marék nyugalomban, mint két tele marék fáradság és szélkergetés árán! Tovább nézelődtem, és megpillantottam még egy hiábavalóságot a nap alatt: ez a magányos. Nincs senkije, sem fia, sem testvére; mégsem ismer megállást a munkában, és sose lakik jól a szeme a gazdagsággal. De hát miért is töröm akkor magamat, és miért vonom meg magamtól, ami jó? Ez is hiábavalóság és iszonyú gyötrelem! Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. De jaj a magányosnak: ha elesik, nincs senki, aki fölsegítené! Meg aztán: ha ketten együtt hálnak, egymást melengetik; de hogy melegedne föl, aki egymaga van? És ha valaki megtámadja az egyiket, ketten szállnak vele szembe. Mi több: a háromágú kötél nem szakad el egyhamar. Jobb a szegény, de bölcs fiatalember, mint az öreg, de balga király, akinek nincs annyi esze, hogy elfogadná az intést. Igen, a börtönből került ki, és király lett, holott szegényen született annak a királyságában. Láttam, amint a nap alatt minden élő ott vonult az ifjú emberrel, az utóddal, aki a helyére lépett. Se vége, se hossza nem volt a népnek, a sokadalomnak, amelynek élén állt. De a későbbiek mégsem lelték benne örömüket. Valóban, ez is hiábavalóság és szélkergetés! Vigyázz a lábadra, amikor Isten házába mégy! Hallgatni menj oda! Jobb az áldozat, mint a balgák adománya. Mert hisz ezek ostobák és rosszat tesznek.Előző nap Olvasási terv Következő nap