A próféta panasza és Isten válasza.
4 Jónáson nagy szomorúság vett erőt, és haragra gerjedt. Így imádkozott az Úrhoz: „Ó Uram, vajon nem megmondtam-e ezt már akkor, amikor még otthon voltam? Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy jóságos és irgalmas Isten vagy, türelmes és könyörületes, aki megbánja a rosszat. Most azonban vedd el tőlem az életemet, mert jobb nekem a halál, mint az élet.” Az Úr így felelt: „Azt hiszed, jogos a haragod?” Jónás kiment a városból, és leült a várostól keletre. Csinált magának egy sátort, és annak árnyékában ülve figyelte, hogy mi fog történni a várossal. Az Úr parancsára egy ricinusbokor nőtt Jónás fölé, árnyékot vetett a feje fölé, és megvédte a rosszulléttől. Jónás nagyon megörült a ricinusnak. Másnap hajnalban azonban az Úr egy férget rendelt oda. A féreg megrágta a ricinust, úgyhogy kiszáradt. Amikor aztán fölkelt a nap, az Úr forró keleti szelet támasztott, s a nap is hevesen tűzött Jónásra. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának: „Jobb nekem a halál, mint az élet!” Ekkor az Isten így szólt Jónáshoz: „Azt hiszed, jogos a haragod a ricinusbokor miatt?” Azt felelte: „Igen, jogosan haragszom, egészen a halálig!” Erre az Úr azt mondta: „Bánkódsz emiatt a ricinus miatt, jóllehet nem is gondoztad és nem is nevelted. Az egyik éjjel felnőtt, a másik éjjel elpusztult. Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között, és igen sok állat?”Tóbiás könyve
BEVEZETÉS TÓBIÁS, JUDIT ÉS ESZTER KÖNYVEIHEZ
BEVEZETÉS TÓBIÁS KÖNYVÉHEZ
Száműzetésben.
1 Ez a könyv Tobit története, Tóbiel fiáé, aki Ananielnek volt a fia, az meg Gabael fiáé, Aduelé, Aziel nemzetségéből, Naftali törzséből. Szalmanasszárnak, az asszírok királyának idejében Tibéből fogságba hurcolták. Ez Galileának felső részén, Kádes-Naftalitól délre fekszik, Hacor fölött nyugatra és Sefattól északra. Én, Tobit, egész életemben igaz úton jártam, s a jót tettem. Bőven osztottam alamizsnát testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem együtt kerültek az asszírok országába, Ninivébe. Amikor még hazámban, Izrael országában éltem – akkor még fiatal voltam –, atyámnak, Naftalinak egész törzse elszakadt Dávid házától és Jeruzsálemtől, noha Izrael összes törzse közül rá esett a választás, hogy minden törzs ott mutassa be az áldozatot. A templom, az Isten lakóhelye minden törzs számára épült, örök időkre. Testvéreim és Naftali háza a borjúnak áldoztak, amelyet Izrael királya, Jerobeám állított Dánban, Galilea hegyein. Gyakran elzarándokoltam – egymagam – az ünnepekre Jeruzsálembe, amint egész Izraelnek előírja egy örök időkre szóló törvény, az első terméssel és az állatok elsőszülötteivel, a jószág tizedével és a birka első gyapjával. Odaadtam Áron fiainak, a papoknak, hogy tegyék az áldozati oltárra. A bor és a gabona, az olaj, a gránátalma és az egyéb gyümölcs tizedét Lévi fiainak adtam át, akik Jeruzsálemben teljesítettek szolgálatot. A második tizedet hat egymás utáni éven át eladtam, aztán elmentem és felhasználtam Jeruzsálemben. A harmadikat az árváknak, özvegyeknek és idegeneknek adtam, akik Izrael fiai között élnek. Minden harmadik esztendőben megajándékoztam őket vele, s megettük Mózes törvényének előírásaihoz híven, ahogyan apai nagyanyám, Debora tanított bennünket. Apám ugyanis meghalt, és árván maradtam. Amikor elértem a férfikort, apám nemzetségéből vettem feleséget, Annának hívták. Született tőle egy fiam, Tóbiásnak neveztem el. Amikor engem is elhurcoltak Asszíriába, Ninivébe kerültem. Testvéreim és a nemzetségemből valók mind ettek a pogányok ételéből, én azonban óvakodtam tőle, hogy egyem a pogányok ételéből. Mivel szívvel-lélekkel ragaszkodtam Istenemhez, a Magasságbeli Szalmanasszár kegyeibe juttatott, úgyhogy én lettem a bevásárlója. Médiába mentem, s a haláláig vásároltam neki, és a médiai Rágesban Gábaelnél, Gábri testvérénél tíz talentum ezüstöt helyeztem letétbe. Amikor Szalmanasszár meghalt, fia, Szancherib lett helyette a király. A Médiába vezető utak nem voltak többé biztonságosak, így nem utazhattam oda. Szalmanasszár idejében bőséges alamizsnát osztottam testvéreimnek. Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a rongyosaknak adtam. Ha láttam, hogy meghalt valaki a nemzetségemből és odadobták Ninive fala tövébe, eltemettem. Azokat is eltemettem, akiket Szancherib ölt meg. [Amikor Júdeából menekülésszerűen visszatért azután, hogy az ég Királya megbüntette a káromlót, Szancherib sokat megöletett Izrael fiai közül haragjában.] Titokban fogtam a holttesteket, és eltemettem őket. Amikor aztán a király kereste őket, nem találta. Akkor egy ninivei ember elment, és tudtára adta a királynak, hogy én vagyok az, aki titokban eltemettem őket. Mihelyt neszét vettem, hogy a királynak tudomása van tetteimről és meg akar öletni, félelmemben elmenekültem. Erre minden vagyonomat elkobozták, mindent lefoglaltak az államkincstár számára, és feleségemen, Annán meg fiamon, Tóbiáson kívül nem maradt semmim. De negyven nap sem telt bele, és két fia megölte Szancheribet, aztán az Ararát-hegységbe menekültek. Helyette Asszarhaddon lett a király. Achikárt, Anael nevű testvérem fiát tette meg főkincstárosnak és kormányzónak. Achikár szólt az érdekemben, így aztán visszatérhettem Ninivébe. Achikár volt ugyanis a főpohárnok és a pecsétőr, a kancellár és az államkincstár vezetője. Asszarhaddon meghagyta hivatalaiban. A rokonságomból származott, az unokaöcsém volt.A vakság.
2 Asszarhaddon uralkodása idején visszatértem házamba, és visszakaptam feleségemet, Annát, meg fiamat, Tóbiást. Pünkösdkor [a hetek ünnepén] jó ebéd volt. Leültem enni. Elém tették az ételt, különféle fogásokat hoztak. Azt mondtam Tóbiásnak, a fiamnak: „Eredj, gyermekem, aztán ha nélkülözőre akadsz a testvérek körében, akiket ide hurcoltak Ninivébe, hozd ide, s ha derék ember, neki is jut az ételből. Megvárlak fiam, amíg visszatérsz!” Tóbiás el is ment, hogy testvéreink közt egy szegényt keressen, de visszajött, s így szólt: „Apám!” „Na mi van, fiam?” – feleltem neki. „Apám – folytatta –, valakit megöltek a mieink közül, megfojtották, aztán odadobták a piactérre, még most is ott fekszik.” Nem kellett az étel, fölkeltem, elhoztam az embert a térről és bevittem egy házba, hogy ha majd lenyugszik a nap, eltemessem. Aztán hazamentem, megmosakodtam, és szomorúan ettem a kenyeremet. Eszembe jutott, amit Ámosz próféta Bételről mondott: „Ünnepeitek gyásszá változnak és ujjongástok siratóénekké.” Sírva fakadtam. Napnyugta után aztán elmentem, sírt ástam és eltemettem. A szomszédok kicsúfoltak és azt mondták: „Na, ez már megint nem fél? [Nem szabad elfelejteni, hogy ilyenek miatt díjat tűztek ki a fejemre.] A múltkor el kellett menekülnie, és lám, most már megint temeti a halottakat!” Éjszaka megfürödtem, kimentem az udvarra és lefeküdtem a fal tövébe. Mivel meleg volt, nem takartam be a fejemet. Nem tudtam, hogy verebek fészkelnek fölöttem a falon. Meleg ürülék hullott a szemembe. Fehér foltok keletkeztek rajtam, úgyhogy orvoshoz kellett fordulnom. Minél több kenőcsöt használtam el, annál vaksibbá váltam a foltoktól, végül egészen megvakultam. Négy évig nem láttam, sajnáltak is nagyon a testvéreim. Két évig Achikár gondoskodott eltartásomról, amíg Elümaiszba nem ment. Akkor a feleségem kétkezi munkába fogott: gyapjút font, vásznat szőtt, megrendelésre dolgozott és pénzt kapott érte. Egyszer március hetedikén elkészült az egyik darabbal és átadta a megrendelőknek. Ezek mind kifizették, amivel tartoztak, aztán ráadásul még egy kecskegidával is megajándékozták. Amikor a közelembe ért, elkezdett mekegni. Szóltam a feleségemnek, és megkérdeztem tőle: „Honnan van a gida? Talán csak nem lopott jószág? Add vissza a gazdájának! Lopott jószágot nem szabad megenni.” Azt felelte: „Ráadásul kaptam, a munkámért járó pénzen kívül.” De nem hittem el neki, és ráparancsoltam, hogy vigye vissza a gazdájának. [Egészen kipirultam a méregtől.] De ő sem maradt adós a felelettel: „Mire mentél az alamizsnáddal és a jótéteményeddel? Csak rád kell nézni és meglátszik, mennyit értek!” 3 Erre nagyot sóhajtottam és keserves sírásra fakadtam, majd ebbe a panaszos imába fogtam: „Igazságos vagy Uram! Tetteid igazságosak, s minden utad irgalom és hűség. Te vagy a világ bírája. Jussak hát eszedbe, Uram, tekints rám! Ne büntess bűneimért, sem tévelygéseimért, sem pedig atyám vétkeiért! Mert vétkeztünk színed előtt, megszegtük parancsaidat. Ezért aztán megengedted, hogy kifosszanak bennünket, fogságba hurcoljanak és megöljenek; hogy szóbeszéd és gúny tárgya, meg intő példa legyünk a népek számára, amelyek közé szétszórtál bennünket. Ítéleteid igazságosak, vétkeim és atyáim bűnei miatt végrehajthattad őket rajtam. Hiszen nem vettük figyelembe parancsaidat, és nem jártunk igaz úton színed előtt. Bánj velem úgy, ahogy neked tetszik. Parancsold meg, és elszáll a lelkem, meghalok és porrá leszek. Mert jobb meghalnom, mintsem élnem, hiszen rágalmat és gyalázkodást kell hallanom és nagyon nagy a bánatom. Uram, várom, hogy elhatározásod megszabadít ettől a megpróbáltatástól. Hadd menjek már az örök hazába! Ne fordítsd el, Uram, arcodat tőlem! Mert jobb meghalni, mint élni, ha ilyen kegyetlen rossz sora van az embernek. Belefáradtam már a gyalázkodás hallgatásába.”Sára próbatétele.
Ugyanezen a napon történt Médiában, Ekbatanában, hogy Ráguel lányát, Sárát kicsúfolta apjának egyik szolgálója. Sárát ugyanis már hét férfihez is feleségül adták, de Azmodeus, a gonosz szellem mindegyiket megölte, mielőtt még mint jó házastársak, összekerültek volna. Azt mondta neki a cselédlány: „Te ölöd meg a férjeidet: már hét urad is volt, de egyikkel sem volt szerencséd. S ha meghaltak is, ez még nem ok arra, hogy minket büntess. Halj meg te is utánuk, ne lássunk tőled soha az életben se fiút, se lányt!” Amikor Sára ezt meghallotta, nagyon elkeseredett, sírva fakadt, s bement az apja szobájába, hogy felakassza magát. De aztán meggondolta a dolgot: „Szégyent hozzak apámra? Azt mondják majd neki: Mennyire szeretted azt az egy szem lányodat, s keserűségében az is felakasztotta magát! Nem szomorítom meg apámat, nem viszem sírba. Nem akasztom fel magam, inkább majd az Urat kérem, hogy vegye el az életemet, s ne kelljen több csúfolódást hallanom.” Aztán az ablaknál állva kitárta kezét, és így fohászkodott: „Légy áldott, irgalomnak Istene! Legyen áldott a neved örökre! Dicsőítsen minden alkotásod örökkön-örökké! Uram, most fölemeltem tekintetemet és rád szegeztem a szememet. Szólíts el erről a földről, hogy ne kelljen több gyalázkodást hallanom! Tudod, Uram, hogy tiszta maradtam, nem érintett egyetlen férfi sem. Sem a magam nevére, sem az apáméra nem hoztam szégyent itt, a fogság földjén. Egyetlen lánya vagyok apámnak. Nem marad neki másik gyereke, aki örökölhetne utána, sem közeli rokona. S nincs olyan sem a rokonságban, aki miatt életben kellene maradnom, hogy a felesége legyek. Hetet már elvesztettem, mi értelme van hát az életemnek? De ha mégsem akarod elvenni az életemet, tekints rám és szánj meg: ne kelljen több gyalázatot elviselnem.” Mindkettőjük imáját meghallgatta a fölséges Isten. Elküldte Ráfaelt, hogy gyógyítsa meg mindkettőjüket: Tobit szeméről távolítsa el a fehér foltokat, hadd lássa szemével az Isten világát; Sárát meg, Ráguel lányát adja hozzá Tobit fiához, Tóbiáshoz, és szabadítsa meg a rossz szellemtől, Azmodeustól. Mert minden más kérővel szemben Tóbiást illette a jog, hogy elnyerje. Tobit visszatért, és belépett házába, ugyanabban a pillanatban Ráguel lánya, Sára is elindult a fenti szobából.Előző nap Olvasási terv Következő nap