A végső idők leírása
12 Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.Gábriel kinyilatkoztatásának befejezése.
Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog.” Ekkor én, Dániel, azt láttam, hogy két más valaki is áll ott: az egyik a folyó innenső partján, a másik pedig a folyó túlsó partján. Akkor megszólítottam azt a gyolcsruhába öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött állt: „Mikor lesz vége ennek a sok csodálatos dolognak?” Erre a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelte. S hallottam, amint megesküdött az Örökkévalóra: „Egy idő, két idő és egy fél idő múlva ez mind beteljesedik, akkor, amikor az az erő, amely a szent népet szétszórta, nem lesz többé.” Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: „Uram, hogy állunk ezekkel a végső dolgokkal?” Így válaszolt: „Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig. Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni. Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.FÜGGELÉK
Te meg menj és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső napon kijelölt sorsodra.”1. ZSUZSANNA TÖRTÉNETE
Zsuzsanna családi körülményei.
13 Bábelben lakott egy férfi, akinek Jojakim volt a neve. Chilkija leányát vette feleségül, akit Zsuzsannának hívtak. Ez nemcsak igen szép, de istenfélő asszony is volt, mert szülei igazak voltak és lányukat is Mózes törvénye szerint nevelték. Jojakim igen gazdag volt. Gyümölcsöskertje is volt háza szomszédságában. A zsidók nála szoktak összejönni, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt.A két gonosz bíró megkívánja Zsuzsannát.
Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben az igazságtalanság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet. Gyakran megfordultak Jojakim házában, ott keresték fel őket mind, akiknek peres ügyük volt. Amikor déltájban szétoszlott a nép, Zsuzsanna bement sétálni férje gyümölcsöskertjébe. A két vén mindennap látta, amint bement és ott sétált. S fölgerjedt bennük iránta a vágy. Eszüket félretették, szemüket meg lesütötték, hogy ne lássák az eget és ne emlékezzenek az igazságos ítéletekre. Mindkettőjüket elragadta a szenvedély, de egyik se mondta el kínját a másiknak. Szégyellték ugyanis elmondani vágyukat, hogy szeretnének együtt hálni vele. Mint akiket nem hagy nyugodni a féltékenység, úgy lesték mindennap az alkalmat, hogy láthassák. Egyszer azt mondta az egyik a másiknak: „Menjünk haza, mert itt az ebéd ideje!” Elindultak és el is váltak egymástól, de aztán csak visszatértek és újra találkoztak. Mivel ennek okát kellett adniuk, megvallották egymásnak a vágyukat. Majd közösen megállapodtak, hogy keresik az időpontot, amikor egyedül találhatják. Lesték hát a kedvező alkalmat. Egy nap aztán történt, hogy Zsuzsanna bement a gyümölcsösbe, mint a többi napokon is szokott, de csak két szolgálója kísérte. Meg akart fürdeni a gyümölcsöskertben, mert nagy hőség volt. Senki se volt ott, csak a két vén, akik elrejtőzve lesték. A lányoknak meghagyta: „Hozzatok nekem olajat és kenőcsöt! Aztán zárjátok be a kert kapuját, hogy megfürödhessem.” Eleget is tettek a parancsnak és bezárták a kert kapuját. Majd a hátsó kapun is kimentek a kívánt dolgokért. Nem is sejtették, hogy a vének benn rejtőzködnek. Amikor a lányok elmentek, a két vén felugrott és odafutott hozzá. Mindjárt azzal kezdték: „Lángol bennünk utánad a vágy. Érts hát velünk egyet, és légy a miénk! Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted ki a lányokat.” Zsuzsanna felsóhajtott: „Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis megteszem, meg kell halnom; ha meg ellenkezem, nem kerülhetem el a kezeteket. De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem.” Ekkor Zsuzsanna elkezdett hangosan sikoltozni, de a vének is kiabáltak ellene. Sőt az egyik odafutott a kert kapujához és szélesre tárta. Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal. A vének elmondták vádjaikat. Erre a szolgák nagyon elszégyellték magukat, mert még sose mondtak ilyesmit Zsuzsannáról.A bírák hamis vádjára halálra ítélik Zsuzsannát.
Másnap, amikor a nép odasereglett férjéhez, Jojakimhoz, megjelent a két vén is bosszút lihegve Zsuzsanna ellen, hogy halálra adják. A nép előtt kiadták a parancsot: „Hívjátok ide Zsuzsannát, Chilkija leányát, Jojakim feleségét!” El is mentek érte. Szüleinek, gyermekeinek és egész rokonságának kíséretében jelent meg. Zsuzsanna feltűnően szép volt és nagyon csinos. Mivel le volt fátyolozva, a törvényszegők felszólították, tegye le fátylát, hogy legalább a szépségével jóllakhassanak. Hozzátartozói, és mindnyájan, akik csak látták, zokogásban törtek ki. A két vén odament a néptömeg közepére, és kezüket a fejére tették, ő meg sírva nézett az égre, mert szívből bízott az Úrban. A vének előadták a vádat: „Mialatt mi egyedül sétálgattunk a gyümölcsöskertben, ez bejött két szolgálójával, bezáratta a kert kapuját, majd elküldte a szolgálókat. Akkor odament hozzá egy ifjú, aki addig rejtőzködött és lefeküdt vele. Mi a kert szögletében tartózkodtunk, de megláttuk a törvényszegést, s odarohantunk hozzájuk. Tetten értük őket, de az ifjút nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt nálunk. Kinyitotta a kaput, s elmenekült. Ezt azonban elfogtuk és vallatóra fogtuk: Ki volt az az ifjú? De nem akarta megmondani. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A gyülekezet hitelt adott nekik, hisz a nép vénei és bírái voltak, és Zsuzsannát halálra ítélték. Ekkor ő hangosan felkiáltott és így imádkozott: „Örök Isten! Te ismered a titkokat és tudsz mindenről, még mielőtt világra jött volna. Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el abból, amit ezek gonoszul rám fogtak.”Dániel közbelép.
Az Úr meghallgatta könyörgését. Amikor halálra vitték, az Úr felszította egy Dániel nevű, egészen fiatal fiúban a szent lelket, úgyhogy hangosan felkiáltott: „Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére dolgában!” Erre az egész nép körülfogta és kérdőre vonta: „Miféle szavak azok, amiket mondtál?” Megállt középen és így válaszolt: „Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket földerítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!”Dániel bebizonyítja a vád hamisságát.
Erre a nép sietve visszatért. A vének ekkor így szóltak hozzá: „Ülj csak közénk és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg az Isten az öregkor élettapasztalatát.” Dániel ezt válaszolta: „Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!” Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá: „Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: Az ártatlant és az igazat ne öld meg. Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: milyen fa alatt láttad őket együtt?” Azt felelte: „Mézgafa alatt.” Dániel erre így válaszolt: „Helyesen hazudtál a magad fejére. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa.” Majd félreállította és előhívatta a másikat. Így szólította meg: „Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított és a vágy eszedet vette. Így viselkedtek Izrael leányaival, s félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?” Azt felelte: „Tölgyfa alatt.” Dániel erre így válaszolt: „Te is helyesen hazudtál a saját fejedre. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen és így kiirtson benneteket.”A két bíró bűnhődése.
Ekkor az egész gyülekezet hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat. Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: meg kellett halniuk. Az ártatlan vér pedig megszabadult azon a napon. Chilkija és a felesége, az asszony férjével, Jojakimmal és az egész rokonsággal együtt dicsőítették az Istent leányukért, Zsuzsannáért, hogy nem találtak benne szégyenletes dolgot. Dániel ettől a naptól fogva nagy embernek számított a nép előtt.2. BÉL ÉS A KÍGYÓ TÖRTÉNETE
Dániel vitája a királlyal Bél tiszteletéről.
14 Amikor Asztüagész király megtért atyáihoz, a perzsa Cirusz vette kezébe a királyi hatalmat. Dániel bizalmas barátja volt a királynak, s annak minden más barátjánál nagyobb tiszteletben volt része. A bábelieknek volt egy Bél nevű bálványuk. Mindennap tizenkét véka finom búzalisztet, negyven juhot és hat korsó bort költöttek rá. A király is tisztelte, és mindennap elment, hogy imádja. Dániel azonban a maga Istenét imádta. A király egyszer szóvá tette: „Miért nem imádod Bélt?” Azt felelte neki: „Nem imádok kéz alkotta bálványt, csak az élő Istent (imádom), aki az eget és a földet teremtette, és akinek hatalma van minden élőlény fölött.” A király erre megkérdezte: „Úgy gondolod, hogy Bél nem élő isten? Hát nem látod, hogy mindennap mennyit eszik és mennyit iszik?” Dániel nevetve mondta: „Ne ess tévedésbe, király! Ez ugyanis belül agyag, kívül meg réz borítja, se nem ehetett, se nem ihatott sohasem.” A királyt erre elöntötte a harag. Hívatta Bél papjait és azt mondta nekik: „Ha nem mondjátok meg nekem, ki fogyasztja el azt, amit ráfordítunk, meghaltok. De ha bebizonyítjátok, hogy Bél eszi meg, Dániel fog halállal bűnhődni, mivel káromolni merte Bélt.” Dániel erre azt felelte: „Legyen úgy, ahogy mondtad!”Bél papjainak csalása. Bél papjai hetvenen voltak, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
A király Dániellel együtt elment Bél templomába. Bél papjai azt ajánlották: „Nézd, mi kimegyünk, te pedig, király, tedd oda az ételeket, majd töltsd ki a bort, és azt is tedd oda, aztán zárd be az ajtót és pecsételd le a gyűrűddel. S ha reggel eljössz és nem találod úgy, hogy Bél mindent megevett, haljunk meg mi, ellenkező esetben pedig haljon meg Dániel, aki hazugságot fogott ránk.” Nem féltek, mert az asztal alatt titkos bejáratot csináltak. Mindig azon keresztül szoktak bemenni elkölteni az ételeket. Miután kimentek, a király Bél elé tette az ételeket. Dániel pedig megparancsolta szolgáinak, hogy hozzanak hamut, és amikor csak a király volt jelen, felhintették az egész templomot. Aztán kimentek, bezárták az ajtót, lepecsételték a király gyűrűjével és eltávoztak. A papok éjnek idején szokásuk szerint bementek asszonyaikkal és gyermekeikkel együtt. Mindent megettek és megittak.A csalás leleplezése.
Már kora reggel odament a király Dániellel együtt. A király föltette a kérdést: „Sértetlenek-e a pecsétek, Dániel?” Azt felelte: „Sértetlenek, király.” Alighogy kinyitották az ajtót, a király az asztalra pillantott és felkiáltott: „Nagy vagy, ó Bél, nálad szóba se jöhet semmiféle csalás!” De Dániel elmosolyodott, s visszatartotta a királyt, hogy ne lépjen be, aztán így szólt hozzá: „Nézd meg a padlót és vizsgáld meg, kinek a nyomai ezek!” A király azt válaszolta: „Férfiak, asszonyok és gyermekek lábnyomait látom.” A király erre haragra lobbant és azonnal elfogatta a papokat, asszonyaikat és gyermekeiket. Megmutatták neki a rejtekajtót, amelyen be szoktak járni, hogy elfogyasszák, amit az asztalon találnak. A király megölette őket, Bélt pedig Dániel kezére adta, aki aztán elpusztította templomával együtt.A nagy kígyó elpusztítása.
Volt egy nagy kígyó is, amelyet szintén tiszteletben részesítettek a bábeliek. A király azt mondta Dánielnek: „Erre már csak nem mondhatod, hogy nem élő isten. Imádd hát!” Dániel azt felelte: „Én az Urat, az én Istenemet imádom, mert ő az élő Isten. Adj nekem rá engedélyt, ó király, és én megölöm a kígyót kard és bot nélkül!” A király azt válaszolta: „Megadom.” Ekkor Dániel szurkot, hájat és szőrt vett, összefőzte őket, pogácsákat csinált belőlük és beadogatta őket a kígyó szájába. A kígyó megette és szétpukkadt. Erre azt mondta: „Nézzétek, mit imádtatok!”Dánielt az oroszlánok barlangjába vetik.
Amikor a bábeliek ezt meghallották, nagy felháborodás támadt köztük. Összecsődültek a király ellen, és azzal vádolták: „A király zsidóvá lett. Bélt összetörette, a kígyót megölte, a papokat meggyilkolta.” Elmentek a királyhoz és követelték: „Add ki nekünk Dánielt, mert különben téged ölünk meg házad népével együtt.” A király látta, hogy hevesen támadják, kényszerhelyzetében kiadta hát nekik Dánielt. Erre az oroszlánok barlangjába vetették hat napig ott volt. A barlangban hét oroszlán volt. Mindennap két tetemet és két bárányt szoktak nekik adni. Most azonban éheztették őket, hogy felfalják Dánielt.Isten megmenti Dániel életét.
Habakuk próféta ebben az időben élt Júdeában. Éppen megfőzte az ételt, a kenyeret beleaprította a tálba és elindult a mezőre, hogy kivigye az aratóknak. Ekkor az Úr angyala felszólította Habakukot: „Vidd el ezt az ebédet Bábelbe, Dánielnek, az oroszlánok barlangjába!” Habakuk azt felelte: „Uram, Bábelt sose láttam, az oroszlánok barlangjáról meg sejtelmem sincs.” Erre az Úr angyala megragadta az üstökénél, s hajánál fogva elvitte lelkének erejével Bábelbe és letette a barlang mellé. Habakuk lekiáltott: „Dániel, Dániel, itt az ebéd, amelyet az Isten küldött neked.” Dániel erre felfohászkodott: „Megemlékeztél rólam, Istenem, mert te nem hagyod el azokat, akik szeretnek.” Ezután Dániel fölkelt és megebédelt. Habakukot meg az Úr angyala azon nyomban visszavitte lakóhelyére. A hetedik napon a király elment, hogy meggyászolja Dánielt. Amikor a barlanghoz ért, benézett, s lám, Dániel ott üldögélt. Hangosan felkiáltott: „Nagy vagy, Uram, Dániel Istene, és rajtad kívül nincsen más!” Kihúzatta Dánielt és azokat dobatta a barlangba, akik el akarták pusztítani, és ott a szeme láttára felfalták őket az oroszlánok.Előző nap Olvasási terv Következő nap