Kis türelmet

365 napos logikus terv (teljes Szentírás) - 232. nap

Mal3, Abd1, 1Krón1–2


3 Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak. Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években. Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát – tőlem pedig nem félnek – mondja a Seregek Ura.
Tized a templom számára.
Bizony, én, az Úr sose változom: ezért nem ér el a végzet titeket, Jákob fiai. Atyáitok napjai óta eltértetek parancsaimtól, nem követtétek őket. Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura. Azt kérdezitek: „Hogyan térjünk vissza?” – Szabad-e az embernek megcsalni az Istent? Márpedig ti megcsaltok engem! Azt kérdezitek: „Mivel csaltunk meg?” A tizeddel és a zsengeáldozattal. Átok nehezedik rátok, mégis megcsaltok, az egész nép. Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet és az első termést a kincstárba, hogy legyen étel a házamban. Akkor aztán próbára tehettek – mondja a Seregek Ura –, vajon megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok. Kedvetekért megtiltom a sáskának, hogy ne egye meg és ne pusztítsa el a föld gyümölcsét, és nem lesz terméketlen a szőlőtök a mezőn – mondja a Seregek Ura. Boldognak mond majd benneteket minden nép, mert a boldogság országa lesztek – mondja a Seregek Ura.
Az igazak győzelme az Úr napján.
Keményen beszéltetek ellenem – mondja az Úr. Azt kérdezitek: „Mit beszéltünk ellened?” Azt mondjátok: „Értelmetlen dolog az Urat szolgálni, és mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt? Most, lám, boldognak mondhatjuk a kevélyeket; akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk. Próbára teszik az Istent, és semmi bántódásuk nem esik.” Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: Színe előtt egy könyvet írtak emlékeztetőül azokról, akik félik őt és az ő nevében keresnek menedéket. Azon a napon, amelyet készítek – mondja a Seregek Ura –, tulajdonommá lesznek. Megszánom majd őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki őt szolgálja. Akkor ismét meglátjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, mennyire más, ha valaki az Istent szolgálja, és ha nem. Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgyhogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük. Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani. Kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt borjak. A gonosztevőket eltiporjátok: olyanok lesznek lábatok alatt, mint a hamu azon a napon, amelyet készítek – mondja a Seregek Ura.
Függelék.
Emlékezzetek meg szolgámnak, Mózesnek a törvényéről, a parancsokról és a rendelkezésekről, amelyeket Hóreb hegyén adtam neki egész Izrael számára. Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom.
BEVEZETÉS MÁTÉ EVANGÉLIUMÁHOZ
Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.

Abdiás könyve

Címzés és bevezetés
Jövendölés Edom ellen
1 Abdiás látomása Edomról. Üzenetet kaptam az Úrtól, hírvivő érkezett a népek közé: „Fel! Támadjuk meg ezt a népet! Harcra fel!” Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézd, kicsivé teszlek a népek között, s nagyon megvetett leszel. Megcsalt szíved kevélysége, téged, aki a sziklák repedéseiben lakol, aki magasra építed lakóhelyedet, és azt mondod szívedben: „Ki taszíthat engem le a földre?” Hiába emelkedsz fel, mint a sas, hiába rakod fészkedet a csillagok közé, bizony onnan is letaszítalak – mondja az Úr.
Edom megsemmisítése
Ha tolvajok törnének be hozzád, vagy éjszaka rablók, akkor, ugye, annyit vinnének el, amennyi nekik tetszik? Ha szüretelők jönnének hozzád, talán hagynának böngészni valót? Mennyire kifosztottak! Felkutattak, mint Ézsau rejtett kincseit. Egészen a határig üldöztek, szövetségeseid kijátszottak, jó barátaid rászedtek. Akik kenyeredet ették, tőrbe csaltak: „Nincsen az eszén!” Azon a napon – mondja az Úr – nemde kiirtom Edomban a bölcseket, Ézsau hegyén a józan észt?
Edom bűne
Megrémülnek harcosaid, Temán, úgyhogy mindenki elpusztul Ézsau hegyén. Az öldöklés és az erőszak miatt, amelyet testvéred, Jákob ellen elkövettél, szégyen borít el, és örökre elpusztulsz. Mivel jelen voltál te is akkor, amikor kincseit elrabolták az idegenek, barbár népek léptek be kapuján, és sorsot vetettek Jeruzsálemre: te is olyan voltál akkor, mint akármelyikük. Ne nézd testvéredet kárörvendőn a fosztogatás napján! Ne örülj Júda fiain pusztulásuk napján! Ne légy fennhéjázó a szorongatás napján! Népem kapuján ne lépj be a veszedelem napján! Ne örülj te is bajának a veszedelem napján! Ne nyúlj javaihoz a veszedelem napján! Ne állj ki a keresztutakra, hogy megöld a menekülteket; a szökevényeket ne fogd el a szorongatás napján! Mert közel van az Úr napja minden nép számára. Úgy tesznek veled, mint te tettél: tetteid tulajdon fejedre hullanak.
Az Úr napján Izrael bosszút áll Edom felett
Igen, amint ti ittatok szent hegyemen, úgy iszik majd minden nép folyton-folyvást, isznak fulladásig, és nem lesznek, mintha soha nem is lettek volna. De lesznek menekültek Sion hegyén, – szent hely lesz ez –, és Jákob háza visszaszerzi tulajdonát. Jákob háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza pedig szalma: felgyújtják és megemésztik. Nem menekül meg senki Ézsau házából – az Úr mondta ezt.
Az új Izrael
Negeb lakói elfoglalják Ézsau hegyét, a síkság lakói a filiszteusok földjét; elfoglalják Efraim vidékét és Szamária vidékét, Benjamin meg Gileádot foglalja el. És ez az elhurcolt sereg: Izrael fiai elfoglalják Kánaánt Száreptáig; a jeruzsálemi száműzöttek, akik Szefáradban vannak, elfoglalják Negeb városait. Győztesen vonulnak fel Sion hegyére, hogy ítéletet tartsanak Ézsau hegye felett, és az Úré lesz a királyi hatalom.

A Krónikák első könyve

I. A DÁVIDRA IRÁNYULÓ CSALÁDFÁK
1. ÁDÁMTÓL IZRAELIG
A három főcsoport.
1 Ádám, Szet, Enos, Kenán, Mahalaleel, Járed, Hénok, Metuselach, Lámech, Noé, Szem, Kám, Jáfet.
A jafetiták.
Jáfet fiai: Gomer, Magóg, a médek, Javan, Tubal, Mesek és Tirasz. Gomer fiai: Askenáz, Rifát és Togorma. Javan fiai: Elisa, Tarsis, a kittimek és a dananimok.
A kamiták.
Kám fiai: Kus, Micrajim, Put és Kánaán. Kus fiai: Szeba, Havila, Szabata, Ráma és Szabteka. Ráma fiai: Szeba és Dedán. Kus nemzette Nimródot, ő gyakorolt elsőnek hatalmat a földön. Micrajim leszármazottai a luditák, az anamiták, a lehabiták, a naftuchiták, a patraziták, a kaszlukiták és a kaftoriták, akiktől a filiszteusok eredtek. Kánaán nemzette Szidont, az elsőszülöttet és Hetet, továbbá a jebuzitát, az amoritát, a gargazitát, a hivvitát, az arkitát és a szinitát, az arvaditát, a zemaritát és a hamatitát.
A szemiták.
Szem fiai: Elám, Asszur, Arpachsád, Lud és Arám. Arám fiai: Uc, Hul, Geter és Mesech. Arpachsád nemzette Selachot, Selach nemzette Ébert. Ébernek két fia született: az egyiknek a neve Peleg, mivel az ő idejében osztották fel a földet; a testvére neve Joktán. Joktán nemzette Almoládot, Selefet, Hacarmavetet és Jerachot, Hadorámot, Usalt és Diklát, Ebált, Abimaelt, Sebát, Ofirt, Havilát és Jobábot. Ezek mind Joktán fiai.
Szemtől Ábrahámig.
Arpachsád, Selach, Éber, Peleg, Reu, Szerug, Nachor, Terach, Ábrám, vagyis Ábrahám. Ábrahám fiai: Izsák és Izmael. Nemzetségük a következő:
Az izmaeliták. Izmael elsőszülötte Nebajot, továbbá Kedár, Adbeel, Mibszám,
Misma, Duma, Massza, Hadad, Tema, Jetur, Nafis és Kedma. Ezek Izmael fiai. Keturának, Ábrahám mellékfeleségének fiai: ő szülte Zimránt, Joksánt, Medánt, Midiánt, Isbakot és Suachot. Joksán fiai: Seba és Dedán. Midián fiai: Efa, Efer, Hanok, Abida és Eldaa. Ezek mind Ketura fiai.
Izsák és Ézsau.
Ábrahám Izsákot nemzette. Izsák fiai: Ézsau és Izrael. Ézsau fiai: Elifáz, Reuel, Jeus, Jalam és Korach. Elifáz fiai: Temán, Omár, Cefo, Gatam, Kenász, Timna és Amalek. Reuel fiai: Nachat, Szerách, Samma és Miza.
Szeir.
Szeir fiai: Lotán, Sobál, Cibeon, Ana, Dison, Ecer és Disán. Lotán fiai: Hori és Homám és Lotán nővére, Timna. Sobál fiai: Alján, Manachát, Ebal, Sefi és Onam. Cibeon fia: Aja és Ana. Ana fia: Dison. Dison fiai: Hamrán, Esbán, Jitrán és Kerán. Ecer fiai: Bilhán, Zaaván, Jaakán. Dison fiai: Uc és Arán.
Edom királyai.
Ezek a királyok uralkodtak Edom földjén, mielőtt Izrael fiainak királyuk lett volna: Bela, Beor fia; városát Dinhabának hívták. Bela halála után Jobáb, a bocrai Szerách fia uralkodott helyette mint király. Amikor Jobáb meghalt, helyette a temaniták földjéről származó Husám uralkodott királyként. Husám halála után Adad uralkodott helyette mint király, annak a Badadnak a fia, aki a midiánitákat Moáb mezején megverte. Városát Avitnak hívták. Adad halála után a maszrekai Szamla uralkodott helyette királyként. Szamla halála után a Rechobot-han-Nacharból származó Saul uralkodott helyette mint király. Saul halála után Baal-Hanan, Achbor fia uralkodott helyette királyként. Baal-Hanan halála után Hadad uralkodott helyette mint király. Városát Painak hívták. Feleségének neve Mehetabeel, aki a Me-Szahabból való Matred lánya volt.
Edom törzsfőnökei.
Hadad halála után törzsfőnökök léptek fel Edomban: Timna törzsfője, Alja törzsfője, Jetet törzsfője, Oholibáma törzsfője, Ela törzsfője, Pinon törzsfője, Kenász törzsfője, Temán törzsfője, Mibcár törzsfője, Magdiel törzsfője, Irám törzsfője. Ezek voltak Edom törzsfőnökei.
2. JÚDA
Izrael fiai.
2 Izraelnek ezek a fiai: Ruben, Simeon, Lévi, Júda, Isszachár, Zebulun, Dán, József, Benjamin, Naftali, Gád és Áser.
Júda utódai.
Júda fiai: Er, Onan és Sela, ez a három a kánaáni Bat-Suától született. Er, az elsőszülött nem volt kedves az Úr szemében, ezért meghalt. A menye, Támár szülte neki Perect és Szerachot. Júdának összesen öt fia volt. Perec fiai: Hecron és Hamul. Szerach fiai: Zimri, Etán, Hemmán, Kalkol és Darda; összesen öt. Karmi fiai: Achán, aki bajba hozta Izraelt, mivel átok alá vetett dolgot tulajdonított el. Etán fia: Azarja.
Dávid ősei.
Hecron fiai, akik tőle születtek: Jerachmeel, Rám és Kelubáj. Rámtól származott Aminadab, Aminadabtól származott Nachson, Júda fiainak a feje. Nachsontól származott Szalma, Szalmától származott Boász, Boásztól származott Obed, Obedtől származott Izáj; Izájtól származtak: az elsőszülött Eliáb volt, a második Abinadab, a harmadik Sima, a negyedik Netáneel, az ötödik Raddaj, a hatodik Ocem, a hetedik Dávid. Nővéreik: Ceruja és Abigail. Ceruja fiai: Abisáj, Joáb és Azael, hárman. Abigail Amazát szülte. Amaza apja az izmaelita Jeter volt.
Kaleb.
Kálebtől, Hecron fiától származott Azuba, Isa és Jeriot. A fiaik: Jeser, Sobab és Ardon. Amikor Azuba meghalt, Káleb feleségül vette Efratát, s az Hurt szülte neki. Hur fia Uri volt, Uri fia Becaleel. Ezután Hecron egybekelt Machirnak, Gileád apjának a leányával. Hatvanéves volt, amikor feleségül vette. Az Szegubot szülte neki. Szegub Jairt nemzette, akinek huszonhárom városa volt Gileád földjén. Azután megszerezte Gesurt és Aramot, Jair sátorfalvait, Kenatot és leányvárosait, összesen hatvan települést. Mindezek Machirnak, Gileád apjának fiaié voltak. Hecron halála után Kaleb bement Efratához, apjának, Hecronnak a feleségéhez. Ez Aschurt, Tekoa apját szülte neki.
Jerachmeel.
Jerachmeelnek, Hecron elsőszülöttének fiai: Rám, az elsőszülött, továbbá Buna, Oren, Ocem, Achija. Jerachmeelnek volt még egy Atara nevű felesége is. Ő volt Onam anyja. Rámnak, Jerachmeel elsőszülöttének a fiai: Maac, Jamin és Eker. Onam fiai Sammáj és Jada voltak, Sammáj fiai pedig Nadab és Abisur. Abisur feleségének a neve Abichail volt. Ő szülte neki Achbánt és Molidot. Nadab fiai: Szeled és Arpajim. Szeled utód nélkül halt meg. Arpajim fia: Jisi. Jisi fia: Sesán. Sesán fia: Achláj. Jedánnak, Sammáj testvérének a fiai: Jeter és Jonatán. Jeter utód nélkül halt meg. Jonatán fiai: Pelet és Zaza. Ezek voltak Jerachmeel fiai. Sesánnak nem voltak fiai, csak lányai. Sesánnak volt egy Jarcha nevű egyiptomi rabszolgája. Sesán a lányát Jarchához, a rabszolgájához adta feleségül, s az Attájt szülte neki. Attáj fia volt Nátán, Nátán fia Zabad, Zabad fia Eflál, Eflál fia Obed, Obed fia Jehu, Jehu fia Azarja, Azarja fia Helec, Helec fia Eleáza, Eleáza fia Sziszmáj, Sziszmáj fia Sallum, Sallum fia Jekamja, Jekamja fia Elisáma.
Kaleb.
Kalebnek, Jerachmeel testvérének fiai: Mesa, az elsőszülött. Ő volt Zif apja. Fia Maresa volt, Hebron apja. Hebron fiai: Korach, Tapuach, Rekem és Sema. Sema nemzette Rachámot, Jorkeám apját. Rekem nemzette Sammájt. Sammáj fia Maon volt, Maon pedig Betcur apja volt. Efa, Káleb mellékfelesége szülte Háránt, Mocát és Gázeszt. Hárán Gázeszt nemzette. Jachdaj fiai: Regem, Jotám, Gesám, Pelet, Efa és Saaf. Káleb mellékfelesége, Maacha szülte Sebert és Tirchánát. Ő szülte Saafot, Madmanna apját, Sevát, Machbena apját és Gibea apját. Káleb leánya Achsa volt.
Hur.
Ezek Káleb fiai. Hurnak, Efrata elsőszülöttének fiai: Sobál, Kirjat-Jearim apja; Szalma, Betlehem apja és Háref, Bet-Gáder apja. Sobálnak, Kirjat-Jearim apjának ezek voltak a fiai: Haroe és Haci, a manacatiták fele és a Kirjat-Jearim-beliek, a jitriták, a putiták, a sumatiták és a misraititák nemzetsége. Tőlük származnak a coreatiták és az estaoliták. Szalma fiai: Betlehem, a netopatiták, Atrot, Bet-Joáb, a manachatiták fele, a coreatiták. A szofriták nemzetsége, akik Jábecben laknak, a tireatiták, a simeatiták és a szuchatiták. Ezek a keniták, akik Hamatból jöttek, tőlük származik Recháb házanépe.

Előző nap Olvasási terv Következő nap
Minden fejezet...
1 0