Az elveszett és megkerült fejsze.
6 A prófétatanítványok így szóltak Elizeushoz: „Nézd, túl kicsi nekünk ez a hely, ahol előtted ülünk. Elmegyünk hát a Jordánhoz, és mindegyikünk hoz onnan egy-egy szálfát, aztán építünk ott a közelben egy házat magunknak.” „Jól van, menjetek!” – felelte. Egyikük azonban így szólt hozzá: „Légy olyan jó, tarts te is szolgáiddal!” Azt válaszolta: „Veletek megyek.” S el is ment velük. Odaértek a Jordánhoz és döntötték a fát. Történt, hogy amikor egyikük vágta a fát, a fejsze beleesett a vízbe. Siránkozva mondta: „Jaj, uram! Ráadásul kölcsönkértem.” Isten embere megkérdezte: „Hova esett?” Megmutatta neki a helyet. Erre kifaragott egy darab fát, utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére. Akkor azt mondta: „Hozd ki magadnak!” Kinyújtotta hát a kezét és kivette.4. AZ ARÁM HÁBORÚK
Elizeus egy egész arám csapatot elfog.
Amikor Arám királya hadat indított Izrael ellen, megbeszélte embereivel: „Nyomuljatok előre az ellen a hely ellen.” Elizeus azonban elküldött Izrael királyához és azt üzente: „Légy résen ezen a helyen, mert az arámok ott jönnek lefelé.” Erre Izrael királya elküldött arra a helyre, amelyet Elizeus megjelölt, s amelyre felhívta a figyelmét, és résen volt, nem is csak egyszer vagy kétszer. Arám királyának emiatt nyugtalanná vált a szíve, hívatta szolgáit, s így szólt hozzájuk: „Meg tudjátok nekem mondani, ki árult el minket Izrael királyának?” Egyik szolgája így felelt: „Nem így történt, uram és királyom, hanem Elizeus, a próféta közölte Izrael királyával szavaidat, amelyeket hálószobádban ejtettél ki.” Erre megparancsolta: „Menjetek és kutassátok ki, hol van! Aztán elküldök érte és idehozatom.” Jelentették neki: „Dotánban van.” Lovakat, szekereket és egy erős csapatot küldött ezért oda. Éjszaka mentek és körülvették a várost. Amikor Elizeus másnap kora reggel fölkelt és kiment, ott táborozott egy lovakkal, szekerekkel fölszerelt sereg a város körül. Szolgája így szólt hozzá: „Jaj, uram, most mit csináljunk?” De ő azt válaszolta: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint azok, akik velük vannak.” Aztán Elizeus így imádkozott: „Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” És az Úr megnyitotta a szolga szemét, úgyhogy nyomban észre is vette: Elizeus körül a hegy tele volt tüzes lovakkal és szekerekkel. Amikor kivonultak ellene, Elizeus az Úrhoz imádkozott: „Verd meg ezt a népet vaksággal!” S megverte őket vaksággal, Elizeus kérése szerint. Erre így szólt hozzájuk Elizeus: „Nem ez az út az, s nem ez az a város! Gyertek utánam, elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek.” S elvezette őket Szamáriába. Amikor Szamáriába értek, Elizeus így szólt: „Uram, nyisd meg ennek a népnek a szemét, hogy lásson!” S az Úr megnyitotta a szemüket, úgyhogy egyszeriben észrevették, hogy Szamáriában vannak. Amikor Izrael királya megpillantotta őket, megkérdezte Elizeustól: „Halomra öljem őket, atyám?” De ő azt felelte: „Nem! Nem szabad lekaszabolnod őket. Vagy lemészárolod azokat, akiket kardoddal vagy íjaddal foglyul ejtesz? Tégy eléjük ételt és italt, hogy egyenek és igyanak, aztán térjenek vissza urukhoz!” Nagy lakomát rendezett nekik, s miután ettek és ittak, elengedte őket. Visszatértek urukhoz. De attól kezdve soha többé nem hatoltak be Izrael földjére Arám portyásai.Éhínség az ostromlott Szamáriában.
Aztán történt, hogy Arám királya, Benhadad egész seregét összevonta, és kivonult, hogy ostrom alá fogja Szamáriát. Szamáriában nagy éhínség támadt. Igen, olyan sokáig ostromolták, hogy végül 80 (sékel) ezüstbe került egy szamárfej, egy negyed kab vadhagyma meg 5 (sékel) ezüstbe. Amikor egy alkalommal Izrael királya körbejárta a várfalakat, egy asszony odakiáltott neki: „Segíts, uram és királyom!” „Az Úr ne segítsen! – felelte. – Hát honnan vegyek neked segítséget, talán a szérűről vagy a sajtóból?” Aztán így folytatta a király: „Hát mi hiányzik neked?” Azt válaszolta: „Itt ez az asszony azt mondta nekem: Add ide a fiadat, megesszük ma. Aztán holnap megesszük az én fiamat. Így hát megfőztük a fiamat és megettük. Másnap szóltam neki: Add ide a fiadat, együk meg! De ő elrejtette a fiát.” Amikor a király meghallotta az asszony szavait, megszaggatta ruháját. S mivel a falon állt, a nép látta, hogy alul, a puszta testén vezeklőruhát viselt. S felkiáltott: „Ezt meg ezt tegye velem Isten, ha Safát fiának, Elizeusnak ma helyén marad még a feje!”Elizeus megjövendöli a megpróbáltatás végét.
Elizeus házában ült, s a vének is itt ültek nála. A király előreküldött egy embert. Mielőtt azonban a hírhozó odaért volna, Elizeus így szólt a vénekhez: „Tudjátok-e, hogy ez a gyilkos megparancsolta, hogy a fejemet vegyék? Ügyeljetek, s ha a hírhozó ideér, csukjátok be az ajtót, és rekesszétek ki az ajtóval. Nemde már hallatszik ura lépteinek zaja mögötte?” Még beszélt hozzájuk, amikor lám, már oda is ért a király, és azt mondta: „Lásd, mekkora bajt hozott ránk az Úr! Hát hogy bizakodjunk tovább az Úrban?” 7 Elizeus így válaszolt:„Halld az Úr szavát! Ezt mondja az Úr: Holnap ebben az időben Szamária kapujánál egy szea lisztlángnak egy sékel lesz az ára, s két szea árpának szintén egy sékel.” A fegyverhordozó, akinek a karjára a király támaszkodott, azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhetne meg?” Elizeus azt felelte rá: „Meglátod saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!”Az elhagyott arám tábor.
Négy leprás ember tanyázott kint a kapu előtt. Így szóltak egymáshoz: „Miért maradjunk itt addig, míg meg nem halunk? Ha azt határozzuk, hogy bemegyünk a városba, ahol éhínség dühöng, ott halunk meg. De ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Nos, menjünk hát át Arám táborába. Ha életben hagynak, tovább élünk, ha megölnek, hát meghalunk.” Alkonyatkor elindultak, hogy átérjenek Arám táborába. Hanem amikor az arám tábor széléhez értek, lám, nem volt ott senki. Az Úr ugyanis szekerek zaját, lovak dobogását és egy hatalmas sereg dübörgését hallatta az arám táborban, úgyhogy így szóltak egymáshoz: „Izrael királya biztos fölbérelte a hettiták királyait meg Egyiptom királyait, hogy rajtaütésszerűen támadjanak meg bennünket.” Ezért alkonyatkor fogták magukat, és futásnak eredtek. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, egyáltalán az egész tábort, úgy, ahogy volt, és menekültek, csak hogy mentsék az életüket. Amikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek az egyik sátorba, ettek, ittak, elvitték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhát, majd elmentek elásni. Aztán újra visszatértek, bementek egy másik sátorba, azt is kifosztották és elmentek elásni.Az ostrom és az éhínség vége.
Akkor azonban így szóltak egymáshoz: „Nem tesszük helyesen! A mai nap az örömhír napja. Ha hallgatunk és várunk, míg megvirrad, bűnt veszünk magunkra. Gyertek hát, menjünk és jelentsük a dolgot a királyi palotában!” El is mentek, megszólították a város őreit és hírül adták nekik: „Elmentünk az arám táborba, de nem láttunk és nem hallottunk embert. A lovak ott állnak megkötve, és a szamarak is megkötve. Sátraik szintén úgy vannak, ahogy voltak.” Erre a kapuk őrei felkiáltottak és jelentették a királyi palotában. A király éjszaka fölkelt és így szólt szolgáihoz: „Megmondom én nektek, mit terveznek ellenünk az arámok. Tudják, hogy éhínségben szenvedünk. Ezért kivonultak a táborból, hogy a határban elrejtőzzenek. Közben így gondolkodnak: Ha kijönnek a városból, élve elfogjuk őket és behatolunk a városba.” Az egyik szolga ezt válaszolta: „Válasszunk ki a megmaradt lovak közül, amelyek itt vannak még, ötöt, hisz úgy is az a sors vár rájuk, mint arra a rengetegre, amelyik elpusztult, aztán küldjük el őket, járjanak utána a dolognak.” Fogtak tehát két szekeret lovastul, aztán a király az arámok után küldte őket ezzel a paranccsal: „Menjetek és nézzétek meg!” Lemerészkedtek egészen a Jordánig. S lám, az egész út tele volt ruhákkal és fegyverekkel, amit az arámok menekülés közben elhajigáltak. A hírszerzők visszafordultak és jelentették a királynak. Erre a nép kivonult és kifosztotta az arám tábort. És egy szea lisztláng egy sékelbe került és két szea árpa szintén egy sékelbe, amint az Úr mondta. A király azért megbízta a fegyverhordozóját, akinek a karjára támaszkodott, hogy őrizze a kaput. De a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt, amint az Isten embere mondta. [Akkor mondta, amikor a király lejött hozzá. Beteljesedett, amit Elizeus a királynak mondott: „Két szea árpa holnap ebben az időben egy sékelbe fog kerülni és egy szea lisztláng szintén egy sékelbe Szamária kapujánál.” Akkor a fegyverhordozó azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhet meg?” Ez így válaszolt: „Meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!” Így is történt, mert a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt.]A sunemi asszony további története.
8 Elizeus így szólt ahhoz az asszonyhoz, akinek a fiát életre keltette: „Készülj, és menj el innét, te és családod, és élj idegenként, akárhol, mert az Úr éhínséget küld – már közeleg is az országra, hét esztendőre.” Az asszony tehát nekikészült, s megtette, amit az Isten embere tanácsolt neki. Elment családostul, és hét évig a filiszteusok földjén élt. A hét év eltelte után az asszony hazatért a filiszteusok földjéről, és elment a királyhoz, hogy háza és földje ügyében hozzá folyamodjék. A király épp Gechaszival beszélt, az Isten embere szolgájával, és azt mondta: „Beszéld el nekem azokat a nagy tetteket mind, amelyeket Elizeus végbevitt!” S amikor az épp azon fáradozott, hogy elbeszélje a királynak, mint keltette életre a halottat, megjelent az asszony, akinek a fiát életre keltette, hogy háza és földje ügyében a királyhoz folyamodjék. Gechaszi így szólt: „Uram és királyom, ez az az asszony, akinek a fiát Elizeus életre keltette.” A király tehát megkérdezte az asszonytól, s ő el is beszélte neki. Erre a király mellé rendelte egyik kincstárosát s meghagyta neki: „Adj neki vissza mindent, ami az övé volt, s földjének minden termését is attól a naptól, hogy elhagyta az országot egészen a mai napig.”Elizeus és a damaszkuszi Hazael.
Elizeus egyszer elment Damaszkuszba. Arám királya, Benhadad éppen beteg volt. Ezért jelentették neki: „Eljött ide az Isten embere.” A király tehát így szólt Hazaelhez: „Vigyél magaddal ajándékot, és menj eléje Isten emberének, s kérdezd meg általa az Urat: fölépülök-e ebből a betegségből.” Hazael eléje ment, s vitt magával ajándékot Damaszkusz drágaságaiból negyven tevére való rakományt. Amikor odaért, eléje lépett és így szólt: „Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád. Ezt kérdezteti: Fölépülök-e ebből a betegségből?” Elizeus azt válaszolta: „Menj és jelentsd neki: Fölépülsz. De az Úr megmutatta nekem, hogy meghal.” Közben maga elé meredt, s egészen meg volt indulva; az Isten embere könnyezett. Hazael megkérdezte: „Miért könnyezik az én uram?” Így felelt: „Mert tudom, hogy majd gonoszul bánsz Izrael fiaival. Megerősített városait felgyújtod, ifjait kardélre hányod, a csecsemőket és a várandós anyákat kettévágod.” Hazael azonban azt felelte: „Mi a te szolgád, kutya, hogy ilyen szörnyűséget vihetne végbe?” „Az Úr látomásban megmutatott nekem téged Arám királyaként” – válaszolta Elizeus. Erre otthagyta Elizeust. Amikor urához visszatért, az megkérdezte: „Mit mondott Elizeus?” „Azt mondta, hogy meggyógyulsz” – felelte. Másnap azonban történt, hogy fogta a takarót, vízbe mártotta és az arcára borította. Benhadad meghalt, és Hazael lett helyette a király.Jorám uralma Júdában (848–841).
Jorámnak, Acháb fiának, Izrael királyának 5. esztendejében Jehosafát fia, Jorám lett Júda királya. Harminckét éves volt, amikor király lett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Izrael királyainak útjain járt, ahogy Acháb háza tette. Acháb házából való volt ugyanis a felesége, s azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében. De az Úr nem akarta Júdát kiirtani szolgája, Dávid kedvéért, hiszen megígérte neki, hogy mindig lesz mécsese a színe előtt. Az ő idejében Edom elszakadt Júdától, és királyt ültetett maga fölé. Erre Jorám összes harci szekerével Cair ellen vonult… Éjszaka indult és áttört az edomiták gyűrűjén. De azok körülzárták, s vele együtt a harci szekerek parancsnokait is; a nép a sátrakba menekült. Így Edom elszakadt Júdától, mind a mai napig. Libna is elszakadt, ugyanabban az időben. Jorám történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Júda királyai történetének könyvében. Akkor Jorám megtért atyáihoz, s atyái mellé temették el, Dávid városában. Fia, Achaszja lett helyette a király.Achaszja uralma Júdában (841).
Jorámnak, Acháb fiának, Izrael királyának 12. esztendejében Jorám fia, Achaszja lett Júda királya. Achaszja huszonkét éves volt, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának Atalja volt a neve, s Izrael királyának, Omrinak volt az unokája. Acháb házának útján járt, s azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében; rokonságban volt Acháb házával. Jorámmal, Acháb fiával hadba vonult Arám királya, Hazael ellen; a gileádi Ramotba. De az arámok megsebesítették Jorámot. Akkor Jorám király hazatért, hogy Jiszreelben gyógyíttassa sebeit, amelyeket az arámok ejtettek rajta Ramotnál, amikor hadakozott Arám királya, Hazael ellen. Achaszja pedig, Jorám fia, Júda királya elment Acháb fiát, Jorámot meglátogatni Jiszreelbe, mivel beteg volt.Előző nap Olvasási terv Következő nap