Nátán fenyegető szavai; Dávid bűnbánata.
12 Akkor az Úr elküldte Nátán prófétát Dávidhoz. El is ment hozzá, és így beszélt: „Egy városban élt két ember. Az egyik gazdag volt, a másik szegény. A gazdagnak rengeteg juha, kecskéje és barma volt. A szegénynek azonban nem volt egyebe, csak egy kis báránya, vette magának. Etette, úgyhogy megnőtt, vele magával és gyermekeivel. Evett a kenyeréből és ivott a poharából. Az ölében aludt, s olyan volt, mintha a lánya lett volna. Egyszer vendég érkezett a gazdag emberhez. De nem tudta rászánni magát, hogy a juhai vagy barmai közül egyet is elvegyen, és a vendégnek, aki érkezett, elkészítse. Ezért elvette a szegény ember báránykáját, és azt készítette el vendégének.” Dávid nagyon megharagudott az emberre, és azt mondta Nátánnak: „Amint igaz, hogy az Úr él: az az ember, aki ilyet tesz, az a halál fia. A bárányt négyszeresen vissza kell fizetnie, amiért így tett, és nem volt kímélettel.” Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember! Ezt mondta hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává és kiszabadítottalak Saul kezéből. Neked adtam urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hettita Uriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által! Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hettita Urijától a feleségét, hogy a te asszonyod legyen. Ezt mondta az Úr: Nos, a saját házadból hozok rád romlást. Elveszem a szemed láttára asszonyaidat és odaadom őket másvalakinek, hogy napvilágnál asszonyaiddal háljon. Te titokban tetted, de én egész Izrael szeme láttára, napvilágnál viszem ezt végbe!” Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.” Ezzel Nátán elment haza.Batseba gyermekének halála; Salamon születése. Az Úr megverte a gyermeket, akit Urija felesége szült Dávidnak, úgyhogy súlyosan megbetegedett.
Dávid az Úrhoz fordult a fiú miatt; szigorú böjtöt tartott, s amikor hazament, éjszaka a puszta földön aludt, zsákkal takarózva. Udvarából a főemberek eléje járultak és igyekeztek rábeszélni, hogy keljen föl a földről, de nem akart, s nem is evett velük. A hetedik nap a gyermek meghalt. Dávid udvari emberei nem merték neki jelenteni, hogy a gyerek meghalt. Azt mondták magukban: „Már akkor sem hallgatott ránk, amikor még élt a gyerek, s a lelkére beszéltünk. Hát hogy mondhatnánk akkor meg neki: A fiú halott? Még kárt tenne magában!” De Dávid észrevette, hogy udvari emberei suttogtak egymás közt. Ebből megértette, hogy a gyerek meghalt. Ezért Dávid megkérdezte udvari embereitől: „Meghalt a gyerek?” „Meg!” – felelték. Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, bekente magát olajjal és más ruhát öltött. Aztán elment az Úr házába és leborult. Ezután ételt tettek elé és evett. Erre udvari emberei így szóltak hozzá: „Mit csinálsz? Amikor még élt a gyerek, böjtöltél és siránkoztál. Most meg, hogy a gyerek meghalt, fölkelsz és ételt veszel magadhoz.” Ezt válaszolta: „Amíg a gyermek még élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, hátha megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyerek. De most, hogy meghalt, minek böjtöljek tovább? Hát visszahozhatom? Én utánamegyek, de ő nem tér hozzám vissza.” Dávid Batsebát is vigasztalta. Elment hozzá és együtt hált vele. (Batseba) fogant és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne, s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el.Rabba elfoglalása.
Joáb megtámadta az ammoniták (földjén) Rabbát, és el is foglalta a vízivárost. Ekkor Joáb hírvivőket küldött Dávidhoz, és azt üzente: „Megtámadtam Rabbát és elfoglaltam a vízivárost. Gyűjtsd hát össze a nép maradékát, vedd ostrom alá a várost és foglald el, nehogy én vegyem be, aztán az én nevemet adjam neki.” Erre Dávid hadba szólította az egész sereget, kivonult Rabba ellen, megostromolta és elfoglalta. Levette Milkom fejéről a koronát; egy talentum aranyat nyomott és egy szép drágakő volt belefoglalva; ez most Dávid fejére került. Rengeteg zsákmányt is szerzett a városban. A népességet meg elhurcolta, hogy a fűrészek, a vascsákányok, a vasbalták mellé rendelje s a téglaégető kemencékben dolgoztassa őket. Ugyanígy bánt az ammoniták minden városával. Aztán visszatért Dávid az egész sereggel Jeruzsálembe.Amnon meggyalázza húgát, Támárt.
C) Absalom története. 13 Ezután a következők történtek: Dávid fiának, Absalomnak volt egy szép húga, Támárnak hívták. Dávidnak a fia, Amnon beleszeretett. S Amnon annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy egészen belebetegedett. Érintetlen lány volt ugyanis, így Amnon lehetetlennek találta, hogy hozzá közeledjék. De Amnonnak volt egy barátja. Jonadabnak hívták, s Dávid testvérének, Simeának volt a fia. Ez a Jonadab nagyon ravasz ember volt. Azt mondta neki: „Hogy van az, király fia, hogy minden reggel olyan bágyadt vagy? Nem mondanád el?” Amnon így válaszolt: „Szerelmes vagyok Támárba, testvéremnek, Absalomnak a húgába.” Erre Jonadab azt mondta: „Feküdj le az ágyba, és tettesd magad betegnek. Ha aztán eljön apád meglátogatni, hát mondd neki: Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s ő adjon nekem enni. Ha itt készíti el az ételt a szemem láttára, akkor elfogadom a kezéből.” Amnon tehát lefeküdt az ágyba és betegnek tetette magát. Amikor a király elment meglátogatni, Amnon így szólt a királyhoz: „Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s hadd csináljon a szemem láttára néhány lepényt. Az ő kezéből megenném.” Erre Dávid üzent Támárnak a palotába: „Menj el bátyád, Amnon házába, és készíts neki valami ételt.” Támár tehát elment bátyja, Amnon házába. Az ágyban feküdt. Fogta a tésztát, kidagasztotta, s a szeme láttára lepényt csinált belőle, aztán megsütötte a lepényt. Akkor fogta a serpenyőt és kiborította előtte. De ő nem akart enni, hanem azt mondta: „Menjetek ki innét, mindnyájan!” Erre mindannyian elmentek. Most azt mondta Amnon Támárnak: „Hozd be nekem az ételt a belső szobába, hogy a kezedből ehessek.” Támár fogta a lepényt, amelyet csinált, és bevitte bátyjának, Amnonnak a belső szobába. De amikor odanyújtotta neki, az elkapta őt és azt mondta neki: „Gyere, húgom, feküdj mellém!” Azt felelte neki: „Hagyd ezt, bátyám, ne becsteleníts meg! Ilyesmit nem szokás Izraelben tenni. Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot! Hova mehetnék szégyenemmel? S te magad is egyike vagy Izrael főembereinek. Beszélj inkább a királlyal, biztosan nem tagad meg tőled.” De nem hallgatott szavára, erőszakot követett el rajta, meggyalázta, együtt hált vele. Utóbb Amnont nagy utálat töltötte el tőle, úgyhogy az utálat, amely eltöltötte tőle, nagyobb volt, mint szerelme, amelyet előzőleg érzett iránta. Ezért azt mondta neki Amnon: „Fogd magad és menj innét!” De ő így felelt neki: „Nem, bátyám! Ha most elkergetsz, még nagyobb igazságtalanságot követsz el ellenem, mint amilyet már elkövettél.” Csakhogy nem hallgatott rá, beszólította a legényt, aki a szolgálatára volt, és megparancsolta neki: „Lökd ki nekem ezt az utcára, és reteszeld be mögötte az ajtót!” [Hosszú ujjú tunikát viselt, ilyet hordtak ugyanis a királylányok, amíg szüzek voltak.] Erre a legény kituszkolta az utcára és bereteszelte az ajtót. Támár hamut szórt a fejére és megszaggatta hosszú ujjú tunikáját, amelyet viselt, és ahogy ment, jajgatott. Bátyja, Absalom így szólt hozzá: „Bátyád, Amnon volt együtt veled? Akkor hallgass, húgom, hiszen a bátyád. Ne vedd szívedre a dolgot!” Így Támár magányosan élt bátyja, Absalom házában. Amikor Dávid király meghallotta a dolgot, haragra lobbant. De nem vette el fiának, Amnonnak a kedvét, mert szerette, hiszen elsőszülött volt. Absalom azonban egyetlen szót sem váltott Amnonnal, sem rosszban, sem jóban. Absalom ugyanis gyűlölte Amnont, amiért meggyalázta húgát, Támárt.Absalom megöleti Amnont és menekül.
Két esztendővel később történt, hogy Absalom birkanyírást tartott Efraim közelében, Baal-Hacorban, s meghívta a király valamennyi fiát. Elment a királyhoz, és így szólt hozzá: „Szolgád birkanyírást tart. Kísérje el a király udvari embereivel szolgáját!” De a király azt mondta Absalomnak: „Nem, fiam! Nem megyünk el mindnyájan, mert hisz terhedre lennénk.” Absalom tovább unszolta, de (Dávid) mégsem akart menni, hanem áldásával útra bocsátotta. Erre Absalom azt mondta: „Ha nem, hát akkor hadd jöjjön velünk legalább testvérem, Amnon.” A király megkérdezte: „Miért menjen veled?” Mégis, mivel Absalom erőltette, hát elengedte vele Amnont és a király fiait, mind. Absalom királyi lakomát csapott, s megparancsolta szolgáinak: „Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!” Absalom szolgái úgy tettek Amnonnal, amint Absalom parancsolta. Erre a király fiai felugrottak, ki-ki öszvérére kapott és menekült. Még úton voltak, amikor a hír már Dávid fülébe jutott: „Absalom mind megölte a király fiait, nem hagyott közülük élve egyetlen egyet sem!” Erre a király felállt, megszaggatta ruháját és a földre vetette magát. Udvari emberei is mind úgy álltak ott, megszaggatott ruhában. De akkor Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonadab megszólalt és azt mondta: „Ne gondolja uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait. Nem, hanem csak Amnon halt meg. Mert Absalom attól a naptól fogva, hogy Amnon meggyalázta húgát, Támárt, jelét adta annak, hogy gonoszságot forral. Ne vegye hát, uram királyom szívére a dolgot, és ne gondolja, hogy mind meghaltak a királyfiak. Nem, hanem csak Amnon halott.” Maga Absalom elmenekült. Amikor az őrségen levő szolga kinézett, látta, hogy sok nép jött a háta mögötti irányból, a hegyoldal felől. Erre Jonadab így szólt a királyhoz: „Lám, megjöttek a királyfiak. Úgy történt minden, amint mondtam.” Alighogy befejezte szavait, megérkeztek a királyfiak és elkezdtek hangosan sírni. A király és udvari emberei szintén nagy jajgatásba fogtak. Maga Absalom azonban elmenekült és Ammihud fiához, Gesur királyához, Talmaihoz ment. A király egész idő alatt gyászolta fiát. Miután Absalom elmenekült és Gesurba jutott, három esztendeig maradt ott.Joáb sürgeti Absalom hazatértét.
A király belenyugodott Amnon halálába, s így nem neheztelt tovább Absalomra. 14 Joáb, Ceruja fia észrevette, hogy a király szíve megenyhült Absalom iránt. Ezért Joáb elküldött Tekoába, és hozatott onnét egy okos asszonyt. Azt mondta neki: „Tégy úgy, mintha gyászolnál. Ölts gyászruhát, ne kend be magadat olajjal, hanem viselkedjél olyan asszony módjára, aki már régóta gyászol egy halottat. Aztán menj be a királyhoz, és így meg így beszélj vele.” S Joáb szájába adta az asszonynak a szót. A Tekoába való asszony tehát bement a királyhoz, arcra borult a földön, hódolt előtte és így beszélt: „Segíts rajtam, ó király!” A király megkérdezte: „Mi bajod van?” „Nagy gyászban vagyok – felelte. – Meghalt az uram. S volt szolgálódnak két fia. Egymásnak estek, s mivel nem volt ott senki, aki szétválasztotta volna őket, az egyikük akkorát ütött testvérére, hogy megölte. Erre az egész nemzetség rátámadt szolgálódra és azt mondta: Add ki, aki agyonütötte testvérét, hadd vegyük el az életét testvére életéért, akit megölt, s hadd irtsuk ki még az örököst is. Így ki akarták oltani azt a parazsat is, ami még megmaradt nekem, hogy férjemnek se neve, se utódai ne maradjanak a földön.” Erre a király azt mondta az asszonynak: „Menj haza, majd intézkedem ügyedben!” Ám a Tekoába való asszony így válaszolt a királynak: „A bűn rám és családomra száll, uram és királyom, a király és trónja azonban ártatlan marad!” A király azt mondta rá: „Ha valaki ezzel fenyeget, azt hozd elém, s nem zaklat tovább.” (Az asszony) azonban tovább beszélt: „Mondja hát ki a király az Úrnak, Istenének a nevét, hogy a vérbosszút álló ne törjön vesztére és ne pusztítsa el fiamat.” Erre így szólt hozzá: „Amint igaz, hogy az Úr él: a fiadnak egy haja szála sem esik le a földre.” Ám az asszony folytatta: „Mondhatna szolgálód valamit uramnak, királyomnak?” „Beszélj!” – felelte. Erre az asszony azt mondta: „Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit száműzött, mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bűnösnek mondta ki. Halandók vagyunk, olyanok, mint a víz, amelyet kiloccsantanak a földre, és nem tudnak többé összegyűjteni. Isten nem kelti életre a halottat. Így hát a királynak legyen gondja rá, hogy ne maradjon tőle száműzve, akit száműzött. Azért jöttem s mondtam el ezeket uramnak, királyomnak, mert az emberek megijesztettek. Azt mondta magában szolgálód: Beszélek én egyszer a királlyal. Hátha megteszi a király, amit szolgálója mond neki. Mert a királynak gondja lesz rá, hogy megmentse szolgálóját annak az embernek a kezétől, aki azon van, hogy a fiammal egyetemben kizárjon az Isten örökségéből. Azt gondolta szolgálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!” Most a király vette át a szót, s azt mondta az asszonynak: „Ne tagadj el semmit abból, amit most kérdezek tőled!” „Csak kérdezzen uram, királyom!” – felelte az asszony. Erre a király megkérdezte: „Nem Joáb keze van benne ebben a dologban?” Az asszony azt mondta rá: „Amint igaz, uram, királyom, hogy élsz; lehetetlen attól akár jobbra, akár balra eltérni, amit uram s királyom mond! Igen, szolgád, Joáb adta nekem ezt a megbízatást, ő adta ezeket a szavakat szolgálód szájába. Azért tett így szolgád, Joáb, hogy más színt adjon a dolognak. De hát uram bölcs, akár az Isten angyala, úgyhogy mindent tud, ami csak történik a földön.” A király így szólt Joábhoz: „Jól van, megteszem. Menj és hozd vissza a fiatalembert, Absalomot.” Erre Joáb földig hajolt, leborult a király előtt és magasztalta. Azt mondta: „Ma már látja szolgád, hogy tetszésre leltem szemedben, uram és királyom, mert a király teljesítette szolgája kérését.” Ezután Joáb felállt, elment Gesurba és visszahozta Absalomot Jeruzsálembe. A király azonban kijelentette: „Menjen a maga házába, s nekem ne kerüljön a szemem elé.” Így hát Absalom behúzódott a házába, s nem járulhatott a király színe elé. Egész Izraelben nem volt még egy ember olyan, mint Absalom, akit a szépsége miatt úgy dicsértek volna. A talpától egész a feje búbjáig nem találtak benne semmi hibát. Amikor lenyíratta fejéről a haját – minden esztendő végén lenyíratta, mert nehéz volt neki, azért hát le kellett nyíratnia –, a haja 200 sékelt nyomott a királyi mérték szerint. Absalomnak három fia született és egy lánya; ezt Támárnak hívták, és nagyon csinos asszony volt.Absalom kegyelmet kap.
Két évet töltött Absalom Jeruzsálemben anélkül, hogy a király színe elé kerülhetett volna. Akkor Absalom elhívatta Joábot, hogy elküldje a királyhoz. De az vonakodott tőle, hogy elmenjen. Másodszor is elküldött érte, de nem akart hozzá elmeni. Ezért így szólt szolgájához: „Ismeritek Joáb szántóját az enyém mellett. Árpa van rajta. Menjetek és gyújtsátok fel!” Absalom szolgái felgyújtották a földet. Erre Joáb fogta magát és elment Absalom házába, s megkérdezte tőle: „Miért gyújtották fel szolgáid a földemet?” Absalom így válaszolt Joábnak: „Nézd, elküldtem érted és kértelek: Gyere el, mert el szeretnélek küldeni a királyhoz, hogy kérdezd meg tőle: Voltaképpen miért tértem vissza Gesurból? Jobb volna nekem, ha ott volnék! Mert most már a király színe elé szeretnék kerülni. Ha bűn terhel, hát akkor öljön meg.” Joáb tehát elment a királyhoz, és átadta az üzenetet. Erre az hívatta Absalomot. El is ment a királyhoz, az földig hajolt és leborult a király előtt. A király azonban megölelte Absalomot.Előző nap Olvasási terv Következő nap